Szoboszlai Dominik és a többiek – hét pontban a magyar válogatottról

1. Hol tartunk most?

Marco Rossi kapitányságát az eredményesség tekintetében egyértelműen és kiemelkedően sikeresnek, viszont a magyar futballra tett hatását, szigorúan a magyar futballtradíció szemszögéből vizsgálva, továbbra is félrevezetőnek tartom. Félrevezetőnek, hiszen a magyar futballtradíció nem védekezz és kontrázz stílusú futballra és nem is sémákban gondolkodásra épült. Ugyanakkor, bár alapállásomat tekintve az origó mindig is a magyar futball tradíciójából eredő elvárásoké lesz, egyszerűen butaság lenne részemről nem elismerni azt a markáns előrelépést, amit Rossi munkássága hozott a válogatott életébe.

Jelen pillanatban, egyet kell értenem Szabó Peet értékelésével, aki az Esélylesők legutóbbi adásában elemezte a magyar válogatott játékát. Peet kiemelte, hogy a válogatott képes volt stabilizálnia a védelmét és a labdás játék fejlesztésén fog múlni a jövőbeli sikerek megléte vagy elmaradása. Való igaz, a két mostani találkozó jól sikerült a labdás játék tekintetében is, azonban a neheze majd csak most jön, hiszen az idegenbeli találkozók komoly kihívással fogják szembesíteni a magyar csapatot.

Ebből adódóan, továbbra sem tartom a lehető legjobb elgondolásnak az ellenfél hibáinak kihasználásra épülő játékstílust, ezzel együtt azt sem gondolom, hogy a magyar futball egészére pozitív hatással lenne Rossi filozófiája. Azonban az mostanra elvitathatatlanná vált, hogy a magyar válogatott képes volt legalább két szinttel feljebb lépni, versenyképességét tekintve, mondjuk az Egervári Sándor vagy Várhidi Péter jellemezte korszakhoz képest. És ez már önmagában is korszakos teljesítmény Rossitól és a magyar válogatottól, amely kapott gól nélkül, ráadásul meghökkentően simán vette az Észtország és Bulgária jelentette akadályt.

2. A 380 passz – 38% labdabirtoklás princípiuma

Ahhoz, hogy ezeknek az elemző cikkeknek folytonosságot adjak, a 380 passz – 38% labdabirtoklás állandóként rovatként fog szerepelni ezekben a cikkekben. De mi is az a 380 passz – 38% labdabirtoklás princípium?

A 380 passz – 38% labdabirtoklás princípiuma az a keretrendszer, amelyen keresztül mérkőzésről mérkőzésre vizsgálom válogatottunk teljesítményét. Ez a fajta elemzés a 2021-es esztendő válogatott találkozóitól kezdődött, egyúttal onnan datálódnak következtetéseim is.

Három kategóriába lehet sorolni a magyar válogatott találkozóit ezen princípium felhasználásával.

Elsőként vegyük szemügyre a legfontosabb kategóriát, amely egyúttal Rossi tökéletes mérkőzésképét ismerteti. Az olasz szakember játékelképzelése a lehető legmagasabb szintű kontroll elérését szolgálja. Esetében a játék kontroll alatt tartása az ellenfél játékának elrontását jelenti. Elgondolása szerint, ha az ellenfél jobb minőségű játékosokból áll, az a legjobb, ha engedjük, hogy náluk legyen a labda. Ezzel együtt a cél az, hogy közel azonos számú és minőségű helyzetet dolgozzon ki a magyar csapat az ellenfeléhez képest. Azaz: lehetőleg legyen alacsony labdabirtoklás (tipikusan 38 százalék vagy az alatti, illetve 380-nál kevesebb, de 400-nál sohasem magasabb passzszám) mellett döntetlen közeli xG.

Ilyen mérkőzés volt a tavalyi év utolsó találkozója, a Görögország ellen is, amelyen az xG-értékek a WyScout adatai szerint (0,92–0,96 a görögök javára) döntetlent mutattak, mégis nyertünk 2-1-re. Ezen a találkozón a labdabirtoklási számok majdnem tökéletes pontossággal támasztják alá a fenti kategória állításait, hiszen csupán 37 százalékban birtokoltuk a labdát és mellé volt 394 passzunk. Ugyancsak hasonló mutatókról lehet beszámolni a 2021 novemberi lengyel–magyar mérkőzésről is, amely találkozót úgy nyertük meg 2-1-re, hogy 1,15–0,97-re jobbak voltunk az xG-párharcban és tettük mindezt 37 százalékos labdabirtoklással és 312 átadással.

A második legnagyobb siker ebben a kategóriában a németek idegenbeli legyőzése volt (Szalai Ádám góljával 1-0), ahol 0,9–0,86 német xG-előny mellett 275 passz és 27 százalékos labdabirtoklási mutató szerepelt a magyar válogatott neve mellett. Végezetül a legnagyobb siker: Anglia–Magyarország 0-4, amely csörtén a labdabirtoklási mutató 29%, a magyar passzok száma 253, míg a helyzetek minőségét jelző xG-érték 0,72 volt az angolok, 0,6 a mieink esetében.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Rossi számára ez az álomkategória: ha tehetné, mindig így nyerne meccset az olasz szövetségi kapitány.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP via Getty Images

A második kategóriával kapcsolatosan fontos tisztázni, hogy Rossi számára az a mérkőzés is tekinthető diadalnak, ahol bár nem sikerült döntetlen közelire hozni az xG-csatát, de sikerült az ellenfél erősségéhez képest pozitív végeredménnyel zárni a találkozót.

Az ilyen meccseken Rossi egy számokkal kimutathatatlan és egy számokkal kimutatható erényre próbál támaszkodni az eredményesség érdekében: a csapategységre (ússzuk meg a gyengébb periódusokat egymást kisegítve), illetve a kapu előtti higgadtságra (a szerzett gólok száma legyen magasabb, mint a kialakított helyzetek száma és minősége, az ellenfél xG-jétől függetlenül). Kiemelendő, hogy ezeken a találkozókon is ült a 380 passz – 38% labdabirtoklás szabályzata, hiszen keveset passzoltunk és értelemszerűen nem is volt nálunk sokat a labda.

Példaként felhozható a 2021-es Európa-bajnokság utolsó két magyar találkozója. A franciák és a németek elleni meccseinket egyaránt el kellett volna vesztenünk az xG alapján, ráadásul kirívóan kevés magyar passzt jegyezhettünk fel ezeken az összecsapásokon (a két meccsen összesen passzoltunk 517-et, miközben csak a németek ellenünk 716-ot), de valahogyan mégis sikerült ikszre hozni a találkozókat. Mindkét találkozón sikerült több gólt szerezni, mint amennyit a kidolgozott helyzetek száma és minősége alapján elvárhattunk volna, ráadásul olyan küzdőszellemben és hősies mentalitással álltuk a sarat Karim Benzema és Thomas Müller, illetve társaik ellen, hogy öröm volt nézni.

Ez a kategória a szív diadala kategóriája. Rossi érti és tudja, hogy a magyar válogatott játékosainak a minősége nem alkalmas folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményre, így többször kell hagyatkoznunk a szurkolók támogatásából, a nemzeti érzetből, illetve a nagy meccsek adta koncentrációs többletből adódó aspektusok előnyeire egy-egy siker elérésekor.

Aztán ott a harmadik kategória. Ha az ellenfél közel azonos, vagy kicsivel gyengébb minőségű játékosokból áll, bár nem szeretnénk, de tudjuk, nálunk lesz a labda. Ilyenkor a megoldás a kreatív játékosok szabadon engedése, ami előrefele szabadsággal, az átmenetekben rendezetlenséggel párosul. A szabadság és rendezetlenség kettőse az átlagnál magasabb számú és minőségű kialakított magyar helyzettel, mindazonáltal az elvártnál magasabb számú és minőségű ellenfél által kialakított helyzettel is járhat.

Az ilyen találkozók során a magyar válogatott eddig szenvedett és nem igazán tudott mit kezdeni a labdabirtoklás adta lehetőségekkel. Sőt, nemhogy nem tudott elég helyzetet kialakítani, de meglehetősen sok helyzetet engedélyezett ellenfeleinek, amivel az ellenfeleket abba az álomkategóriába lökdöste, amely kategóriában mi szeretnénk lenni nálunk erősebb ellenfelek ellen.

Ebben a kategóriában megszűnik a 380 passz – 38 százalék labdabirtoklás princípiuma, hiszen mind a passzok száma és a labdabirtoklási arányok is a magyar csapat javára fordulnak. Ugyanakkor a mérkőzések végeredményét tekintve több csalódást keltő végeredmény is ide sorolható. Így történt ez a 0-0-s Írország elleni felkészülési meccsen (1,11–0.64 xG nekünk, 58% labdabirtoklás és 550 passz), az albánok elleni oda-vissza 0-1-es vereségek alkalmával (idegenben 0,52–1,15 xG az albánoknak, 54% labdabirtoklás és 483 passz, míg itthon 1,01–0,85 xG nekünk, 62% labdabirtoklás és 662 passz), a szerbek elleni 1-0-ra elveszített barátságos találkozó majdnem pontosan egy évvel ezelőtt (0,91–1,25 a szerbeknek, 50% labdabirtoklás és 438 passz), illetve a Luxemburg elleni 2-2-es döntetlen alkalmával is (1,00–1,84 a luxemburgiaknak, 56% labdabirtoklás és 448 passz). Ez a szenvedés kategóriája, amelyből Rossi láthatóan ki szeretne lépni.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP via Getty Images

Ezen a ponton érkeztünk el a jelenbe, amely megnyithatna egy új kategóriát, az átváltozás kategóriáját. Ebben a kategóriában kaphatnának helyet azok a mérkőzések, amelyek során a magyar csapat képes magas labdabirtoklási mutató és sok passz mellett jelentősen több és jobb minőségű helyzetet kialakítani ellenfeleinél. Ebben a kategóriában, ideális helyzetben, a szerzett gólok száma is legalább annyi, vagy több lenne, mint amennyit az xG-ből kikövetkeztethetnénk.

Amellett, hogy tisztázzuk, a San Marino vagy Andorra típusú ellenfelek elleni találkozókat semmilyen kategóriába nem lehet sorolni, voltak már az átváltozás kategóriájába sorolható találkozók 2021-től, csak éppen nem túl sok. Egyedül két találkozó kerülhetett ebbe a csoportba – egészen eddig. Barátságos meccsen, Észak-Írország ellen sikerült győznünk 1-0-ra, 56%-os labdabirtoklással, 497 passzal, és 1,34–0,62-es xG-fölénnyel. Továbbá Ciprus ellen nyertünk, az Eb-re készülve, ugyancsak 1-0-ra 60% labdabirtoklással, 563 passzal, és 1,2–0,08-ra megnyert xG-párharccal.

Nyilvánvaló, hogy az észtek és bolgárok elleni találkozók is ebbe a kategóriába tartoznak. Mindkét találkozón sokat volt nálunk a labda, sok átadással játszottunk és megnyertünk az xG-csatát is mindkét mérkőzésen. Továbbá fontos, hogy győzelemmel zártuk a találkozókat, ráadásul úgy, hogy az észtek ellen 1,83-as xG-ből rúgtunk egy gólt, míg az Eb-selejtezőn, a bolgároknak 2,7 xG-re hármat.

Az elkövetkező időkben minden válogatott mérkőzést megpróbálok besorolni valamelyik kategóriába az említett statisztikai sarokpontok mentén. Mondanom sem kell, a szerbek ellen egy álomkategóriás, míg a többi csapat ellen átváltozás kategóriás mérkőzésekre lesz szüksége a nemzeti csapatnak a sikeres szereplés érdekében.

3. A csoportunk veszélyei

Amint a fentiekből kiolvasható, a magyar válogatott eddig a pontig nem nagyon tudta ráerőltetni akaratát ellenfeleire olyankor, amikor labdával kellett dominálni. Miközben az elmúlt két találkozón egyértelműen voltak biztató jelek e probléma megoldásának kérdésében, a selejtezőcsoport ellenfelei okozhatnak még kellemetlenségeket csapatunknak. A magyar válogatott számára kulcskérdés lesz, hogy a Montenegró–Litvánia–Bulgária hármas elleni idegenbeli találkozók során képes lesz-e hatékonyan futballozni az ellenfél térfelén, megállítva a kontrák kialakulásának lehetőségét is, egyúttal elegendő számú és minőségű helyzeteket teremtve a győzelem megszerzésnek érdekében.

A csoport összetételét kicsit közelebbről megvizsgálva, egyértelműen látszik, hogy egyedül Szerbia ellen tudja majd a magyar válogatott a szokásosnak mondható védekezz és kontrázz típusú álomkategóriás futballját játszani. A többi ellenfél ellen át kell majd alakulnia a játékelképzelésnek és egy eddig kevésbé sikeres stílusban próbálkozhatnak majd Willi Orbánék pontokat gyűjteni.

A G csoportban eddig Szerbiának sikerült 2-0-ra két vállra fektetnie Montenegrót, azonban a mérkőzés képét, illetve a gólok kialakulásának körülményeit tekintve a győzelem semmiképpen sem volt simának mondható. Montenegró a 20. percben üres kapus szituációban nem tudott gólt szerezni, a második félidő elején egy villámgyors kontrából volt lövésük 15 méterről, míg az 57. percben Vanja Milinkovics-Szavicsnak kellett óriási bravúrt bemutatnia, még 0-0-as állásnál.

képaláírás

Szerbia ellen egyébként Litvániának is voltak helyzetei, sőt, a kontrázó balti válogatottnak sikerült a meccs végén, intenzív és magas letámadás után direkt kontrákból veszélyes tizenhatoson belüli akciókat bemutatnia. Gólt nem szereztek a litvánok, de egy másik napon, több szerencsével akár még jobban megszorongathatták volna a csoport papíron legerősebb csapatát.

4. Pontrúgások

A két mérkőzés történetét lehetetlen elmesélni a magyar válogatott pontrúgások során bemutatott bravúros teljesítménye nélkül. Amióta Marco Rossi a szövetségi kapitány, már várható volt, hogy a pontrúgásokra komoly figyelmet fog fordítani a magyar válogatott. Rossitól ezt már a Honvéd edzőjeként is tapasztalhattuk, hiszen az olasz már akkor is tudatosan épített a játék ötödik momentumára. És ha ehhez hozzávesszük Beregi István, a köztudottan pontrúgás-specialista videóelemző jelenlétét is, akkor nem lehet meglepődni, hogy a magyar válogatott góljai nagy százalékát pontrúgások után szerzi.

Ha a tizenegyeseket nem vesszük figyelembe, akkor a következő a helyzet: a 2021 novemberében lejátszott Lengyelország elleni találkozó óta szerzett 18 gólunkból nyolc találat is pontrúgásos szituáció után született. Az észtek ellen győztes gólt, a bolgárok ellen pedig megnyugtató 2-0-s vezetést értek a kreatív ötletek precíz megvalósításai.

képaláírás

képaláírás

képaláírás

5. Szoboszlai szabadsága

A svéd író, Anders Roslund mondta: „A szabadság nem egyszerű, ha az embernek nem volt ideje megtanulni bánni vele.”

Nos, Szoboszlai Dominik esetében ennek az idézetnek a futballra átképzelt jelentése kulcskérdés a magyar válogatott sikerességének aspektusából. Ugyanis, bár nagy örömmel láthattuk, amint Szoboszlai totális szabadságban, a pálya összes területegységében képes volt alkotni, fölényt kialakítani, és azokat kihasználva kényelmetlenné tenni ellenfeleit, mégis van bennem félelemérzet a játékát elemezve.

Régi igazság, hogy a labdás momentumokban megvalósítható rendezettség magában hordozza a labda elvesztésekor igencsak előnyös, azonnali labda nélküli rendezettség lehetőségét. Azaz: ahhoz, hogy egy csapat képes legyen sikeresen visszatámadni labdavesztéskor, egyúttal megakadályozni az ellenfél kontrajátékát, már támadásban szükségeltetik a játékosok közötti távolságok optimalizálása.

Amikor Szoboszlai pozíció nélkül futballozik, ez csapata számára labdával előnyös kontextust teremt, ugyanakkor labda nélkül problémást. Ha a játékostársak nem tudják, éppen mikor és hol fog feltűnni a csapatkapitány, akkor a hozzá való igazodás komplikált szituációkkal járhat és akár az ellenfél kontráinak lehetőségét is segítheti. A kérdés nyilván az, hogy mi a fontosabb Rossinak: Szoboszlai szabadsága, vagy egy magasabb fokú kontroll elérése és fenntartása. Rossit ismerve, azt hiszem, hogy az utóbbi.

6. Egy séma története

A közvélemény álláspontja Lang Ádámról az, hogy védekezésben kiemelkedő, labdával viszont átlagon aluli. Ezzel vitába szállni én sem tudok, a pár évvel ezelőtti Wales ellen elveszett sorsdöntő találkozó óta nem tudtam felgyógyulni az ott látottak okozta traumából. Azon a meccsen Lang nemcsak önmagát írta ki a magyar válogatottból egy kis időre, hanem Nagy Zsolttól is elvett egy-egy válogatott meccset minden egyes ütemtelen, felesleges, és pontatlan passzával, amelyekkel a Puskás Akadémia ballábas védőjét célozta.

Azóta sem sokat javult Lang labdás játéka, viszont a körülötte lévő játékosok minősége igen, illetve Rossi jóval kisebb elvárásokkal és jóval több direkt utasítással küldi pályára a korábbi győri labdarúgót. Érdekes, bár, ha komolyan belegondolok, kicsit szomorú is, de csodákra képes a direkt kommunikáció, ha szerényebb képességű labdarúgók teljesítményét kell stabilizálni.

Az történt ugyanis, hogy a magyar válogatott labdakihozatalában Langból jobb oldali szélsővédőt fabrikáltak Rossiék, a labdacirkulációk folyamatában tudatosan elkerülve az általa betöltött területegységeket, illetve, ha mégis hozzá került volna a labda, akkor hiperdirekt utasítások árán két lehetséges opció közül kellett Langnak választania. A két opció: vagy lapos felpassz Ádám Martinnak, vagy felívelés beinduló szárnyvédőnek a védelmi vonal mögé. Az eredmény? Majdnem gólpassz Bolla Bendegúznak. Megjegyzem, erre Dárdai Pál is elégedetten csettintene, akinél már unalomig láthattuk a kontrollált támadás elképzelésének a magyar válogatott futballistáira tett pozitív hatását.

7. Ádám Martin

Immár hivatalosnak tekinthető, hogy az új választóvonal a magyar válogatottnak szurkolók között, Szalai Ádám visszavonulásával az, hogy hiányzik-e Szalai vagy Ádám Martin megfelelően képes helyettesíteni a korábbi csapatkapitányt. Ez a választóvonal korábban csupán Szalairól szólt, hiszen az volt a kérdés, hogy Szalaival vagy Szalai nélkül jobb-e a válogatott.

Nagy dicséret Ádámnak már eleve az a tény, hogy ebben a kontextusban egyáltalán szóba kerülhetett a neve. Van egy olyan érzésem, hogy az eljövendőben megszülető elemzéseim során lesz még alkalmam mélyebben kielemezni ezt a témát, így most csak pár rövid tényállitással nyitom meg a Szalai–Ádám összevetést.

1. Két meccs, két gól áll Ádám neve mellett. Ezt nem kell magyarázni.

1. A közelmúlt Szalaija semmivel sem volt technikásabb, vagy éppen ügyesebb, kiváltképpen sajnálatos térdsérülései miatt, mint a mostani Ádám.

1. Szalai a régmúlt vezére (amely tény semmit sem von le egyértelmű érdemeiből), a megfiatalodó csapatnak már nem agresszív, hanem sokkal inkább interaktív vezetőre van szüksége. Szoboszlai ilyen.

1. Ha rajtam múlna, már nagyon régen három elmozgó csatárral, akár hamis kilencessel is, de mindenképpen Gazdag Dániellel rohamozna a magyar csapat. Szóba jöhetne még Sallói Dániel, Csoboth Kevin, vagy éppen Dárdai Palkó is, ha a három szerepkör betöltéséhez keresnék játékosokat.

Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images