„Szoboszlai első góljánál azt gondoltam, Messit utánozza” – interjú a korábbi 92-szeres válogatott Fazekas Lászlóval

– A hogyléte felől érdeklődve, valamint a jelenlegi belga csodacsapat, az Union Saint-Gilloise miatt kerestük elsősorban, amely klubot egykor önnek is volt szerencséje irányítani, de nem mehetünk el szó nélkül a magyar válogatott Eb-kvalifikációja mellett. Látta a bolgárok vagy a montenegróiak elleni meccset?

– A Montenegró elleni második félidőt igen.

– Akkor a lehető legjobbat a négyből.

– Korábban láttam azért néhányszor a csapatot, harcosak, küzdenek a fiúk, ez tetszik, ahogyan a közönségnek is. Mindig mindent megtesznek a győzelemért, látszik, nagyon akarják a sikert. És van ugye egy vezéregyéniség, Szoboszlai Dominik, aki képes meccseket eldönteni. Hallom, olvasom, hogy nem lehet jegyet kapni a válogatott meccseire, örülök a futball-láznak. Amit várt, megkapta a közönség, csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re.

– Sorozatban harmadszor vívtuk ki az Eb-szereplés jogát. Ez akkor is bravúr, ha a 24 csapatos tornára könnyebb azért már kijutni?

– Azért az továbbra sem egyszerű. Sőt bravúr, pláne csoportelsőként, és akkor is az, ha nagynevű válogatottakkal nem kellett megbirkózni.

Amikor mi kijutottunk az argentínai vébére, a szovjeteket kellett megelőzni, négy évvel később Angliát és Romániát is sikerült, az 1986-os mexikói világbajnokság selejtezőjében pedig Hollandia és Ausztria előtt végeztünk.

De idegenben, egy másik országba elutazva sosem könnyű győzni.

– Említette a vezérszerepet felvállaló Szoboszlait. Látja Liverpoolban játszani?

– Sajnos nem. De amit eddig, vagy legutóbb láttam tőle, az rendkívül pozitív. Kitűnő játékos. Nagyon könnyed a mozgása, roppant technikás, mindkét lábbal kiválóan lő, nagyszerű az érzéke a kombinációs játékhoz. Az első góljánál azt gondoltam, Messit utánozza. Szenzációs volt. Bevallom, kevés ilyen 23 éves tehetséget láttam életemben.

– Mármint magyart, vagy egyáltalán?

– A nagyvilágban. Azért drukkolok, hogy minél jobb csapatokban játsszon.

– A Liverpool elég jó…

– De onnan is lehet feljebb lépni.

– Beférne a zsinórban hétszer bajnok, 1970-es évekbeli Újpestbe? Mondjuk jobb- vagy balösszekötőbe?

– Na oda azért nem! De nem elviccelve, abba a csatársorba nem biztos, hogy sikerült volna, bár univerzális játékos, aki támadóként is szerepelhet, miközben persze tud irányítani, osztogatni. Csakhogy mi annyira tökéletesek voltunk öten elöl, hogy oda borzasztóan nehéz lett volna bárkinek bekerülni.

– Ő azért a végtelen önbizalmával biztos megpróbálná.

– Az jó, ha van, csak maradjon azért két lábbal a földön. Csapatkapitányként példát kell mutatnia. Ma minden szuper, de ki tudja, mit hoz a holnap. Legyen realista, de úgy hallom, van egy igen szigorú apja, ez szerencse.

– Nem kell miatta aggódni, Dominik minden szempontból rendben lesz. Az nem kérdés, hogy a jelenlegi legkiválóbb magyar futballista, hanem abban az Újpesti Dózsában ki volt a legjobb? Ha lehet egyáltalán bárkit kiemelni.

– Nem lehet.

Az egyik legjobb kétségtelenül Bene volt, halomszám rugdosta a gólokat, de volt mellette egy Göröcs a szenzációs technikai képességeivel, Dunai szintén rendkívül gólérzékeny játékos volt, szemfüles csatár, és ott volt ugye Zámbó Sanyi, a vagány, a maga kiszámíthatatlanságával. Én a jobbszélről indulva lettem háromszor gólkirály, szóval azt kell mondjam, ritkaság, amikor így összejön egy ötösfogat,

 bár nem mi voltunk az egyedüliek. A legnagyobb rivális ugyebár a Szőke, Albert, Varga, Rákosi, Fenyvesi csatársorral rohamozott, és ott volt még az MTK, a Vasas vagy a Honvéd. Micsoda csapatok! Nem volt ám könnyű zsinórban hétszer nyerni. Hét éven keresztül akárhova mentél is vidékre, tudtad, extra motivációval lép ellened pályára a rivális. Mert a bajnok jött el. Nekik az számított az év meccsének, és nekünk így is, folyamatosan győznünk kellett.

– Olyanok voltak akkor Magyarországon, mint manapság a Manchester City Angliában.

– Igen, a dominanciánkat lehet talán az övéhez mérni. Nem véletlenül hívtak bennünket rendre Dél-Amerikába, s ott is sok meccset nyertünk.

– Két kiválóság miatt is említettem a Manchester Cityt. Az egyik a jelenkor legnagyobb góltermelője, Erling Haaland, a másik Kevin De Bruyne, akit bizonyára régóta nagyon jól ismer. Az előbbi egyébként Dominik jó barátja, az utóbbi pedig az a játékos, akihez elkezdték hasonlítgatni.

– Haaland az a típus, mint ami Bene volt. A vérbeli góllövő. Semmi más nem érdekli, csak hogy gólt rúgjon. Remek érzéke van persze hozzá.

– De Bruynéről már Genkben, fiatal korában megállapította, hogy klasszis lesz?

– Nem. Nem úgy nézett ki. A Genk vidéki csapat, majdnem 100 kilométerre Antwerpentől, eleinte nem lehetett azt gondolni, ekkora sztár lesz belőle, és a Manchester Cityben, a világ egyik legjobb csapatában futballozik majd kulcsjátékosként.

Amikor azonban Németországból visszatért Angliába, látszott, megváltozott a hozzáállása, a mentalitása. A tehetség önmagában sosem elég. Még Szoboszlai esetében sem. A személyiség nagyon fontos. És hogy hol készülsz.

A belga válogatott tele van jó játékosokkal, de szinte mind légiós. A mi válogatottunk is ütőképesebb lehetett volna, ha kiengednek minket nyugatra.

– Nyerhettek is volna akár valamit?

– Azt nem tudom, a futballban, pláne egy nagy tornán, sok minden közrejátszik.

– Az aranygeneráció megmaradt tagjainak, Jan Vertonghennek, De Bruynének, Romelu Lukakunak az utolsó esélye a jövő évi Európa-bajnokság. Győzhetnek?

– Valóban az utolsó esélyük, eddig csalódást okoztak a válogatottban. Jól tudják, ez az utolsó lehetőségük. A futballban minden lehetséges, de ahogy említettem, a siker sok összetevős.

– Nagy keserve Belgiumnak, hogy az Eden Hazard-ral, Toby Alderweirelddel, Vincent Kompanyval, Axel Witsellel, Dries Mertensszel kiegészülő nemzedék nem hogy nem nyert, egyetlen nagy tornán sem jutott döntőbe?

– Fájdalmasan élik meg a belgák. Rájuk akasztották az aranygeneráció megnevezést, ehhez képest jóformán semmi eredmény, ami hatalmas csalódás. Míg élsz, remélsz, most reménykednek, hogy végre sikerül.

– Miért nem jött össze eddig?

– Nem tudom. Talán belső problémák is felütötték a fejüket. Hiányzott az egység, az összhang, de nem tudom pontosan, nem voltam ott köztük.

A futball csapatjáték, akkor lehetsz csak sikeres, ha mindenki egy irányba húz. Sok múlik a szövetségi kapitányon, hogy hogyan rakja össze a bábukat, azért az edzősködés az egyik legnehezebb szakma.

Most viszonylag új még a tréner, mások a játékosok, más a szisztéma. Akikkel beszélek, azt mondják, jól néz ki a válogatott, erősebb, mint korábban.

– És ha más is már ez a csapat, mindig megjelennek újabb szupertehetségek, mint most Jérémy Doku, a 18 éves Arthur Vermeeren, az eindhoveni Johan Bakayoko. Szóval aggódniuk nincs miért, ugye?

– Nem nagyon kell. Belgium azért is vonzó, mert jó az élet, a bevándorló viszonylag hamar felveheti az állampolgárságot. Ha pedig valaki Belgiumban jól teljesít, a nagycsapatok mindjárt lecsapnak rá.

– De nem csak a színes társadalom az oka, hogy ennyire erős a belga futball, az utánpótlásnevelés ettől függetlenül is pazar. Mit csinálnak ennyire jól?

– Belgiumban nincs mellébeszélés, nem próbálják szebbre festeni a dolgokat, kimondják, amit gondolnak. Eredményt kell letenni az asztalra. Nem lehet azt arrafelé kidumálni, nincs haverkodás, nem lehet előny, ki kivel van jóban. Az edzők is nyilvánvalóan nagyon jók, rendkívül komolyan veszik a szakmát, alaposak, felkészültek, a szövetség szintén szakmaian gondolkodik.

– Sokáig az Hazard, De Bruyne, Lukaku nevével fémjelzett szupergarnitúra miatt jelentett szenzációt a belga futball, újabban egy hosszú évtizedek után feltámadó klub, az Union Saint-Gilloise a különlegessége, amelyet ön is edzett egykor. Miután a csapat 2021-ben feljutott az élvonalba, kis híján bajnok lett, a második helyet egy harmadik követte, most pedig vezeti a tabellát. Egy kis csoda ez a csapat?

– Nem olyan kicsi, mert nagyobb a múltja, mint az Anderlechtnek. Egykor rengetegen szurkoltak neki Belgiumban, most, hogy újra élvonalbeli, újra csak nőtt a támogatása. De le a kalappal a teljesítménye előtt.

– Valóban az egyik legpatinásabb belga klub, 1904 és 1935 között 11 bajnoki címet nyert, csak hát majd 50 évet töltött az alacsonyabb ligákban. Ennyi idő alatt azért leolvadhat a szurkolótábor.

– De most minden meccsük telt házas. Erről álmodtak hosszú évtizedeken át, hogy visszatérjenek a legjobbak közé. Sikerült, nagyon ambiciózus a társaság, a szurkolók lelkesek, és kis híján bajnok lett a csapat.

– A Brightont működtető Tony Bloom tulajdonszerzésével fordult ismét jóra a sorsa, a zseniális angol üzletembernek csak azért kellett hátrébb lépnie az Unionnál, mert mindkét klubja, az angol és a belga is kivívta az Európa-liga-szereplés jogát.

– A világ futballjában azok a klubok végeznek az élen, amelyeknek a legtöbb pénzük van. Nagy szakértelemmel, ügyes gazdálkodással meg lehet azért cibálni a bajszukat. De az Union sem tudna pénz nélkül érvényesülni.

Puskás Öcsi mondta, amikor megkérdezték tőle, mi a jó edző titka: „a sok jó játékos”. Igaza volt. Nem láttam még edzőt gólt rúgni.

– De milyen volt az 1990-es évek elején az akkor alacsonyabb osztályú Uniont edzeni?

– Sokkal mélyebben volt akkor a klub. Rossz körülmények közt készültünk, kevés pénzből éltünk. Emlékszem, hoztak két oroszt, akik villamossal jártak ki az edzésre, focizni sem tudtak olyan nagyon jól. Amatőr viszonyok uralkodtak akkor a klubban, a vezetőség sem értette különösebben a dolgát, nem volt fedett lelátónk, jó, ha 2-3000 néző megjelent a meccseinken. De örülök, hogy ennyire kinőtte magát az Union.

– Jelenleg a legjobb belga csapat?

– Meg is lepődöm emiatt. Korábban rendre az Anderlecht, az FC Bruges vagy a Standard Liege zárt az élen, most megjelent ugye az Union, és az Antwerpen is erőteljesen feljött, szóval változik a trend.

– Ezzel kellett volna kezdeni, csak az a fránya foci mindig előtérbe kerül. Szóval, hogy van?

– Ahogy már egy ideje. Az agytekervények még forognak. Az izomsorvadás következményeként a kezemből, lábamból kiment az erő, nem egy kellemes állapot, de segítségem van. Utánanéztem, 100 000 emberből úgy hatan kapják el ezt a ritka betegséget. Nem tudják, mitől alakul ki, nem is lehet gyógyítani. Próbáljuk még elnyújtani az életet, amíg lehet.

– Mi jelenti az örömöt?

– Hogy látom a családomat, a feleségemet, hogy képben vagyok a világ történéseivel, képes vagyok azokat követni. Ilyenkor jössz rá, hogy az apró dolgoknak is mennyire lehet örülni.

Kiemelt kép: Újpest Média