Szoboszlai Zsolt: „Itthon minden körülményt megvizsgáltak már, kivéve az alanyt, a gyereket”

Ha valaki akár egyetlen interjút megnézett Szoboszlai Dominik édesapjával, Szoboszlai Zsolttal, pontosan tudja, hogy a Liverpool FC középpályását felnevelő edzőnek nem kenyere az udvariaskodás, a politikailag korrekt stílus. Ezt tapasztalhattuk a keddi, budapesti Egy nap az utánpótlásért címet viselő konferencián is, ahol idősebb Szoboszlai ismét sziporkázott, egyúttal figyelemre méltó összefüggésekre világított rá.

Bármire, amit Szoboszlai Zsolt mond, egyáltalán nem azért kell odafigyelni, mert évtizedek óta ő az első nevelőedző, akinek a keze alatt felcseperedett egy leendő magyar világklasszis futballista.

Szoboszlai Zsolt és Bolla László Molnár Csabával karöltve 2007-ben alapította meg a Főnix Gold FC-t a székesfehérvári Gombócleső utcában kialakított, bérelt sporttelepen. Azért döntöttek így, mert nem voltak megelégedve a hazai képzéssel. A 952 hazai futballklub közül a produktivitási mutató (a sportszervezetnél nevelt fiatal labdarúgók milyen mértékben kapnak szerepet a felnőtt professzionális labdarúgásban) alapján a Főnix a nyolcadik helyen áll, annak ellenére, hogy a magyar futballpiramis harmadik csoportjába kapott besorolást, körzetközponttá minősítették. A listán viszont három akadémiát, vagyis a piramisban két szinttel fölötte elhelyezkedő centrumot is megelőzött. Vajon hogyan?

„Nincs csodaszer, ehhez a gyerekek is kellenek” – felelte Szoboszlai Zsolt a konferencia szervezőjének, beszélgetőtársának, Bruckner Gábornak. A Tatabánya volt NB I-es játékosa szerint Magyarországon, ha probléma merül fel a futballban, mindig a külső körülményekre mutogatunk. Ám az elmúlt 15 évben sok képzett, elhivatott, fiatal edző került a rendszerbe, az infrastruktúra pedig régiós szinten kiemelkedőnek mondható. A környező országok közül mégis mi adjuk a legkevesebb játékost a topligákba.

„Minden körülményt megvizsgáltak itthon, kivéve az alanyt, a gyereket… Ma egy öt-hat éves gyereket heti két, egy-egy órás edzésen próbálunk megtanítani focizni, miközben régen, a grundoknak hála ez minimum napi öt óra volt.

Most viszont az edzés mellett idővel jönnek a különórák, és sok más elfoglaltság. Pedig ebben az életkorban a legfontosabb a pályán eltöltött idő mennyisége. Nem kell több heti két irányított edzésnél, ám a maradék hétköznapokon ki kell engedni a pályára a gyerekeket néhány órára. Semmi mást ne csináljanak, csak focizzanak.”

Itt lehet megragadni a Szoboszlai-módszer lényegét: lehető legmagasabb érintésszám, futballal eltöltött óra. Édesapja elmondása szerint Dominik akaratos, céltudatos kölyök volt, aki az alváson kívül szinte minden idejét a focinak szentelte. Hétéves volt, amikor apja megalapította a Főnixet, és 15-16 éves koráig ő edzette. Kis túlzással éjt nappallá téve. Dominik tréningezett a saját korosztályával, majd maradt tovább, és folytatta az idősekkel, végül egyedül.

„Előfordult, hogy este kilenckor kitaláltuk, menjünk le az egyesületbe, és gyakoroljunk. 11 körül Dominik édesanyja telefonált, hogy talán hazafelé kéne venni az irányt, mert Dominiknek le kell feküdnie, másnap iskola van.” Naponta hosszú órákat töltöttek edzéssel, játékkal, sokkal többet, mint bármelyik srác a Főnixben.

Szoboszlai szerint náluk a másik kulcs a technikai képzésben rejlik. „Mindig is a technikás focit szerettem, innen ered ez a felfogás. Azt vallom, hogy 5–14 éves kor között minden technikai alapot tökéletesen el kell sajátítani.

Ha egy gyerek ebben a korban eleget technikázik, akkor éles helyzetben, amikor két másodperc alatt három megoldás közül kell választania, mindig a jót fogja választani.”

Ezt a víziót nem igazán másolják itthon, a Főnix látványos sikerei ellenére sem. Pedig Szoboszlai Zsolt úgy véli, öt és 13 éves kor között ugyanazt a szakmai stratégiát kellene követnie minden klubnak, másképp nem lehet sikert elérni a futballban.

Fotó: Facebook/Bruckner Gábor

„Dominik nem tud veszíteni, ahogy én sem. Soha semmiben.”

A fehérvári klubnál a célirányos, következetes, szigorú nevelésben hisznek, ez ügyben az alapító megkapta a kérdést, hogy saját fiával mennyire volt szigorú? Szoboszlai Dominik a Fodball vele készült videóinterjújában például azt mondta, az apja szinte soha nem dicsérte meg.

„Ez hazugság – reagált Zsolt a hallgatóság jókedvét kiváltva. – Volt, hogy megdicsértem, de kétszer ugyanazért soha. Dominik amiatt sohasem sírt gyerekként, mert szigorú voltam vele, vagy mert mindenkinél többet követeltem tőle. Csak akkor pityergett, amikor kikapott a csapata. Ilyenkor volt, hogy azt kérte a játékvezetőtől, játsszák le újra a meccset. Nekünk kellett elrángatni onnan, és megnyugtatni. Nem tud veszíteni, ahogy én sem. Soha, semmiben.”

Abban biztos idősebb Szoboszlai, hogy a gyerkőcök pátyolgatásával nem lehet jó focistákat nevelni. „Az a helyzet, hogy itthon tutujgatjuk a gyerekeket. Leginkább a szülők. Azt viszont mindenkinek figyelembe kell venni, hogy ha valaki odakerül az élsport kapujába, ott már nincs pardon.”

Felidézte, hogy fiát az utánpótlás-válogatott egyik mérkőzésén szúrta ki a Red Bull Salzburg megfigyelője Telkiben, és rögtön tudták, hogy mérföldkőhöz érkeztek. „Dominik megtanulta, milyen önállóan élni. Miután betöltötte a 16-ot, vasárnaponként kivittem Tatabányára a Railjethez, és azzal utazott Salzburgba a Red Bull akadémiájára. Ott edzett minden nap péntekig, aztán jött haza meccset játszani a Főnixbe. Salzburgban nagyon hamar meg kellett tanulnia, milyen az, amikor bele kell állnia a konfliktusokba. Itthon viszont az első konfliktusnál a gyerek hívja apát, ő pedig az edzőt, vagy megy akár a klubvezetőig.

Magyarországon szülői diktatúra van a fociban.

Ez nagyon nem helyes.”

Szoboszlai Zsolt a beszélgetésnek ezen a pontján tette fel a kérdést: hogyan lehetne a kicsik mellett szülőket is nevelni? Az edző ezen a téren nem ismer kegyelmet. Olyannyira, hogy egyik kollégája egyszer azt mondta neki: a Főnixbe az árvaházból, a megkeményedett lelkű gyerekek közül kellene inkább válogatniuk. Szoboszlai elmesélte, hogy egy ízben, az egyik folyamatosan bekiabáló apuka gyerekét lecserélte, és odaküldte az apjához. A gyerek a kérdésre, hogy miért cserélték le, csak ennyit mondott: „Apa, azért, mert folyamatosan kintről dumálsz.”

„Miközben a gyereknek a pályán a másodperc törtrésze alatt kellene döntést hoznia, nem arra figyel, amit az edzője kér tőle, hanem arra, hogy a szülője miket üvölt be a pályára. Ez egyszerűen nem megy. Nálunk már egyre kevesebb az ilyen eset, de elég sokat is tettünk érte.”

Kiderül, a Főnixben a gyerekek érdekében megpróbálták a lehető legjobban elkülöníteni a szülőket a gyerekektől az edzések, meccsek idejére. Ezt a szabadtéri pályánál például úgy oldották meg, hogy csak egy erdős rész felől lehet nézni a meccset, ahová télen nehéz bejutni, nyáron meg megeszik a szülőket a szúnyogok. A fedett csarnok esetében pedig úgy, hogy egy nem áttetsző felületet fúrtak a bejáratra, és csak alul hagytak meg 20 centit, hogy legfeljebb hasalva lehessen bekukucskálni. „Voltak, akik ezt is megoldották, ott hasaltak a földön. Mielőtt bárki megróna, hadd tegyem hozzá, hogy a szülőknek Salzburgban sem volt semmi keresnivalójuk a pálya körül edzésen. Aki nem fogta az adást, azt kitessékelték.”

A legkisebbeknél viszont bevonják a szülőket a Főnixnél, az edzésen a bizalomteljes légkör érdekében velük együtt gyakorolnak a picik. A fehér ingben, öltönyben telefonálgató apukák hamar rájöttek, hogy sem a mobil, sem az irodai dress code nem ajánlott, ha a gyermekükkel akarják tölteni a műfüvön ezt az egy órát.

A gyerekek Fehérváron 40x20 méteres műfüves pályán cseperednek fel, egészen 14 éves korukig nem látnak nagypályát, ami azért fontos, mert kis területen dupla annyiszor érnek labdához, sokkal több gyors technikai megoldást kell használniuk. Dominik is így nőtt fel. „Egyszer Paulo Sousa nálunk járt, amikor a Videoton edzője volt. Meglátta a 40x20-asunkat, és egyből elmesélte, hogy a nevelőegyesületénél pontosan ugyanilyen méretű pályán edzettek, és 14 éves koráig ő sem játszott sosem nagypályán.”

Fotó: Főnix Gold Fc. facebook

A végén várható volt a kérdés Zsolthoz: látja-e esetleg a kicsik között a következő Szoboszlai Dominikot? A válasz ugyanolyan őszinte volt, mint a beszélgetés során bármelyik, amit tőle hallottunk.

„Lehet, hogy nálunk van az új Dominik, de azt a mennyiségű munkát, amit Dominik beletett a fociba, egyelőre még senkitől sem látom.”

Kiemelt fotó: Facebook/Bruckner Gábor