Internazionale

„Van egy lyuk a bokámon, egy pedig a lelkemben” – Adriano története

Egy srác a favellákból. Adriano a The Player’s Tribune magazinnak mesélte el történetét: hogy hogyan segítette a nagymamája a pályafutását; miért akarták elküldeni a Flamengótól 15 éves korában; hogyan lett Milánó császára; és hogy kilenc nap alatt hogyan zuhant a mennyből a pokolba? Adriano kora egyik legkiválóbb támadója volt, sikereit mégsem a tehetségének vagy a munkának tulajdonítja, pusztán Istennek.

Roberto Mancini útja az olasz válogatott kispadjáig

A sorozat első részében az olasz válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Roberto Mancini szakvezetői pályafutásának legfontosabb lépcsőfokairól írok. A második részben pedig – számos ábrával kiegészítve – az általa irányított Squadra Azzurra szakmai és taktikai evolúcióját, pályán mutatott viselkedésmintáit és a közelgő Európa bajnokságon várható esélyeit vizsgálom majd.

A zabolázhatatlan uruguayi zseni – Álvaro Recoba portré

Az uruguayi futball ugyan a két világbajnoki címét még a hőskorban (1930, 1950) szerezte, azóta is több meghatározó labdarúgót adott, valamint máig ad a világ futballjának. Álvaro Recoba is egy koronázatlan zseni Dél-Amerika „Svájcából”, aki kevesebb sérüléssel és több elhivatottsággal bizonyára még sokkal szebb sikereket érhetett volna el, de így is joggal maradt meg élénken sokak emlékezetében másfél-két évtizeddel túl karrierje legjobb időszakán.

Klubfilozófia – A szakvezetők döntéseit alapvetően befolyásoló tényező – I. rész

Célom megértetni az olvasóval, hogy mennyire szoros az összefüggés egy klub filozófiája, tradíciója és annak nemzetközi versenyképessége között.  Ebben a cikkben a világ labdarúgását meghatározó három itáliai gigászklub, a Juventus, a Milan és az Internazionale eltérő klubfilozófiáját veszem górcső alá. Azért e három klubét, mert Itália képviselőjeként e három együttes jutott Európa és a világ csúcsára a futballtörténelem során.

Rocco vs. Herrera: a Milan–Inter derbik és a catenaccio nemzetközi uralmának története – III. rész

Február 21-én az elmúlt évtizedek egyik leginkább várt milánói városi derbijét játssza a Serie A bajnoki címéért versengő Milan és Inter. Az elmúlt hetekben a La Gazzetta dello Sport legnagyobb szaktekintélyével vitattuk meg a scudettóért ádáz harcot vívó két ősi rivális idei szereplését, illetve korábban részletesen elemeztem Antonio Conte Olaszországban működő, Európában viszont rendre kudarcot valló taktikai hitvallását és Stefano Pioli szakmai újításait is. Ezúttal az 1960-as években Milánót a világfutball fővárosává tévő két gigász párharca következik. A két legendás szakvezető Nereo Rocco és Helenio Herrera milánói együttesei az egyetemes futballtörténelem egy korszakát határozták meg, és mai napig a leghírhedtebbnek titulált városi derbiket az ő idejükben játszották.

„A Ferencváros inkább volt csapat aznap este, mint a Juventus” – interjú a mérkőzést közvetítő olasz sztárriporterrel

Vendégünk a mercato guru, aki a világon elsőként jelentette be Cristiano Ronaldo Torinóba igazolását. A médiaguru, aki a világon elsőként számolt be Neymar Párizsba igazolásáról. A sportújságíró, aki ugyancsak elsőként hozta nyilvánosságra mind Massimiliano Allegri, mind pedig Maurizio Sarri felmentését a Juventus kispadjáról. Exkluzív interjút készítettünk Itália egyik legnevesebb sportújságírójával, Luca Fausto Momblanóval, aki készséggel válaszolt Kéri András Dániel kérdéseire. Szó esett a Ferencvárosról, a bajnoki címért harcban álló Juventus és Internazionale játékospolitikájáról, de Momblano beavat bennünket saját információgyűjtési és hírközlési stratégiájába is.