Körkérdés

Lázók Gergely: ,,Az év felfedezettje egyértelműen Hansi Flick” – Körkérdés 2020

Egy lelkes, 20 éves vidéki srác, jelenleg tanár szakos egyetemi hallgató Egerben. Egy jó pár éve önszorgalomból kezdte el kutatni és tanulni a futball taktikai hátterét, május óta pedig már a Büntető csapatát erősíti. Szereti a német nyelvet és kultúrát, így természetesen főleg az ottani futballt követi. Az írással a fő célja, hogy pozitív, inspiráló példákat mutasson be és elősegítse a futballról való széleskörű párbeszéd kialakulását itthon is, ezért mindig a közérthető megfogalmazásra törekszik.

Szemenkei Balázs, Sammy: „Két zoknihúzás között elpattant vagy húsz oldal a Winnetouból” – Körkérdés 2020

Szemenkei Balázs, az NBA-témájú Dodo Podcast egyik kiötlője és műsorvezetője, a 2020-ban megjelent Kobe Bryant-életrajz társfordítója, az NBA Pénzügyek cikksorozat szerzője. Valaha szinte minden sportot világszínvonalon nézett a TV-ben, hozzá tudott szólni a curlingtől a focin át a snookerig szinte mindenhez. Ezzel kompenzálta általános antitalentumát ugyanezen sportok fizikai megvalósításában. És mindehhez egyetlen emberrel kellett találkoznia, aki elültette benne a sportimádatot. Ma már sokkal tisztább a portfolió: elsősorban az NBA, másodsorban az NFL, és harmadsorban minden más érdekli. Sammy a bball.hu, a Basket Magazin, a slamonline.hu, az nso.hu és más platformok után a Büntetőhöz 2020. októberében jelentkezett be egy komplett projekt ötletével, és lőn, megszületett a Lélekvándorlás-sorozat Baranyai Bálint társszerzésében. Unortodox megközelítését és gondolkodásmódját sokan elmebeteg szintűnek tartják, és Sammy ezzel messzemenőkig egyetért.

Ellenbruch Zsolt: „A szó hatalom!” – Körkérdés 2020

A gyermek, akire nagyon nagy hatást gyakorolt az afroamerikai világnézet, akinek a vérvonalából eredő németes munkamorálját, valamint a mesekönyvekből fakadó vikingek iránti rajongását ezzel összevegyítik, az örök lázadó stílusával, meg egy örökölt részleges eidetikus memóriával, akkor már kész is van az a „zabigyerek gondolkodásmód”, amivel rászabadulva a sportvilágára megszületik egy igazi „szörnyeteg”, aki imádja a számokat, szembemegy mindennel és képes akkor is a realitás talaján maradni, mikor a föld felett méterekkel kellene ünnepelni.

Militár Iván: ,,A magyar futball éve volt” – Körkérdés 2020

Militár Iván futballedző, elemző, a futball összműködési teoretikusa, aki 2020 októbere óta ír a Büntetőre. A szegedi születésű, doktori szintű egyetemi diplomával rendelkező szakember immár tíz éve él és dolgozik az Egyesült Államokban. Iván házas ember: felesége, Windsor, amerikai állampolgár. Jelenlegi otthonuk a nyugati parton található, az USA egyik legnagyobb metropoliszában, Phoenix városában élnek 2019 nyara óta. Gyermekéveit Szegeden, Felcsúton a Puskás Akadémián, illetve Kecskeméten töltötte, 18 éves kora után indult el külföldi útjára. Első éveiben a tengerentúlon még aktív játékosként, Virginia államban, az amerikai egyetemi futballban szereplő Old Dominion University csapatánál futballozott. A játékoskarrier feladása után, az amerikai utánpótlásfutball összes lépcsőfokát megjárva az Barca Residency Academyn kötött ki, akadémiai edzőként. Ez a futballakadémia az FC Barcelona egyetlen hivatalos bentlakásos intézménye a méltán híres La Masián kívül. Napjait a speciális és igen sokrétű FC Barcelona metodikájának vizsgálata és gyakorlati használata teszi ki. Alapvetése, hogy a futball egy tudományosan kutatható, komplex, különös mélységekkel teli csapatjáték, és mint ilyen, a nagybetűs ÉLET leírására tökéletesen alkalmas emberi tevékenység. Ez a kiindulópontja Iván mindennemű megnyilvánulásainak és szakmai írásainak. Magyar érzelmű emberként rajong a magyar futballért annak minden gyönyörűségével, bajával együtt. Az Amerikában töltött évek segítik a szélesebb látókör elérésében, illetve a különböző kultúrák ismerete összehasonlítási alapként szolgálnak számára az élet minden területén, így a futballban is.

Loksa Bence: ,,Egyre elfogadottabbá válik az esport Magyarországon” – Körkérdés 2020

Loksa Bence, 23 éves joghallgató az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, valamint gyermekkora óta – hogy is van néhány furcsább fordításban? – szenvedélyes játékos, az utóbbi években hatalmas esport-rajongó. Mindig is szerette a videójátékokat édesapja miatt, aki informatikusként dolgozik, felcseperedése során mindig számítógépek vették körül, és mindig újabb és újabb játékokkal találta szembe magát. A League of Legends-el 2011-ben kezdett játszani, azóta kicsit több mint 3000 órát ,,ölt” a játékba, ez kb. 125 napot tesz ki, de a Counter-Strike: Global Offensive-el is ,,elvesztegetett” 633 órát. A Büntetőre a korai időktől kezdve ír, első cikke 2019. június 19-én jelent meg, tehát a lapon veteránnak számít.

Szabados Csaba: ,,Könnyebb lenne felsorolni, mit nem követek” – Körkérdés 2020

Futballszakíró, 2003 óta foglalkozik újságírással. Tucatnyi médiumnál több száz cikke jelent meg, emellett a Focivilág égisze alatt futballkönyvek munkatársa, társszerzője volt. Az írás mellett a szerkesztőségi munka többi részében is szerzett rutint, végigjárta a ranglétrát a gyakornokitól a főszerkesztői posztig, közbeiktatva az olvasószerkesztést, rovatvezetést, fotózást, tördelést is. A labdarúgás mellett szívesen foglalkozik punkkal, szépirodalommal, filozófiával. Örök kedvence az uruguayi foci, ugyanakkor azt vallja, amíg a futballt emberi lények játsszák, a sztori, az érdekesség Bangladestől Feröeren át Üzbegisztánig mindenhol ott lesz – csak nem árt az éles szem, hogy észrevegyük.