magyar válogatott

Folyamatos fejlődés megoldatlan problémákkal – hét pontban a magyar válogatottról

A magyar felnőtt labdarúgó válogatott megkezdte a világbajnoki selejtezősorozat küzdelmeit. Két győzelemmel és egy döntetlennel indultunk el a Katarba vezető úton, ami összességében jó startnak értékelhető. Marco Rossi szövetségi kapitány újra jó érzékkel kezelte az eltérő stílusú és tudású ellenfelek jelentette kihívásokat, azonban mégis maradhatott benne hiányérzet, hiszen a hét pontból könnyedén lehetett volna kilenc is. Elemzés következik hét pontban a három meccs tanulságairól!

„Csak egy alagutat látsz, a fényt még nem” – Interjú Nikolics Nemanjával

A válogatott szereplést egyszer már lemondó Nikolics Nemanja Marco Rossitól új esélyt kapott, a futballősz történései alapján pedig kijelenthető, szerencsére. A 33-at az esztendő utolsó napján betöltő fehérvári csatár egy bőrönddel a kezében lépte át az országhatárt majd’ tizenöt éve, hogy aztán ötszörös gólkirállyá, 35-szörös magyar válogatott játékossá váljon. Szép kis utat járt be, amelynek vannak még ígéretes állomásai.

Kaotikus körülmények között rajtol az Európa-bajnokság

Csütörtökön a Románia-Németország találkozóval megkezdődik az idei női kézilabda Európa-bajnokság. Sokáig az sem volt biztos, hogy a tornát meg tudják majd rendezni, hiszen az egyik kijelölt rendező, Norvégia az egészségügyi kockázatokra hivatkozva visszalépett a rendezéstől, végül azonban Dánia egyedül is megtartja a tornát, melyen természetesen a magyar válogatott is részt vesz, ráadásul a sorsolás is igen kedvezőnek tűnik. Felvezető cikkünkben a torna különleges körülményei mellett az esélyekre is kitérünk.

A 6:3 osztályozókönyve

1953. november 25-én az akkor három és fél éve veretlen Aranycsapat a futball feltalálóinak szentélyében vendégszerepelt. Anglia soha azelőtt nem kapott ki otthonában a Brit-szigeteken kívülről érkező riválistól. Mígnem megjöttek Puskásék. A felejthetetlen 90 perc minap vetített, felújított változata alapján osztályoztuk legendás labdarúgóinkat.

„Meg kell próbálni felvenni a versenyt, vagy le kell adni a szerelést” – Interjú Lang Ádámmal

Futballja hasonlóképp őszinte, mint szavai, ahogyan karrierje is megegyezik nagyjából a magyar válogatott közelmúltbeli históriájával: volt fent is és lent is, de a vasakarat mindig átsegítette a holtpontokon. Lang Ádámmal beszélgettünk a kijutásról, Marco Rossiról, önbizalomhiányról, hitről, lelkierőről.

Szoboszlai a vezér, Nego a főnyeremény, de mi a csapat gyenge pontja? – 7 pontban a magyar válogatottról

Fantasztikus héten van túl a magyar labdarúgó válogatott, három meccsen maradt veretlen, két „sorsdöntő” mérkőzést nyert meg, és a mutatott játék is kifejezetten tetszetős volt. A magyar szurkolók boldogok lehetnek, hiszen a csapat tartalékos felállásban is képes kiemelkedő teljesítményre. Az összkép természetesen túlnyomórészt pozitív, de vannak bizonyos tanulságok, amiket érdemes megvitatni. Mélyebb elemzés helyett jöjjön egy rövidebb összegzés!