Távozik Japánból, és új kihívásokat keres Andrés Iniesta

Öt év után a kevés játéklehetőség miatt közös megegyezéssel távozik japán csapatától, a Vissel Kobétól az FC Barcelona korábbi legendás játékosa, Andrés Iniesta. Az immár 39 éves spanyol futballistának sok mindent köszönhet a japán futball és a Kobe, éppen ezért a búcsú váratlanul jött, erre senki sem számított.

null


Az FC Barcelona és a spanyol válogatott korábbi sztárja 2018-ban, kisebb meglepetésre igazolt Japánba, azon belül is a Vissel Kobe csapatához. A klub természetesen nem csak azért igazolta át Iniestát, hogy megerősítse a keretét, hanem a marketingértékére is alapoztak: a fizetését igen hamar kitermelték a mezeladások, az óriási médiafigyelem adta plusz szponzori és marketing-szerződések is szépen hoztak a konyhára, e mellett pedig egy hosszú távú terv első és nagyon fontos lépése volt az ő szerződtetése. A csapatban 2014-ben szerzett többségi tulajdont a technológiai óriásvállalat, a Rakuten, amely 2017 és 2021 között a Barcelona mezszponzora is volt, és a cég vezetői jelentős célokat tűztek ki a futball-streaming területén. Bár a J-League Ázsiában nívós bajnokságnak számít, kevés európai futballszurkolót tudott leültetni a képernyők elé, így szükség volt egy nagyobb névre – főleg azért, mert az egyébként meglehetősen szűkös anyagi lehetőségek miatt Japán nem számít közkedvelt úti célnak a sztárjátékosok körében.


A Kobe és a J-League szerencséjére Iniesta épp szabadon igazolhatóvá vált 2018-ban, a Rakuten és a Barcelona között meglévő élő kapcsolatoknak köszönhetően pedig az egyeztetés sem tartott túl sokáig, bár volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, a középpályás Kínában folytatja a karrierjét. Maradt azonban Japán, és Iniesta még 2018 nyarán, a szezon közepén bemutatkozott új állomáshelyén, ahol rögtön megkapta a csapatkapitányi karszalagot.


Iniesta aztán több honfitársát is Japánba csábította (Lukas Podolski a spanyol érkezésekor már a Kobe játékosa volt), többek között játszott itt David Villa, Bojan Krkic és Sergi Samper is, de a barcelonai kapcsolatait kihasználva a 85-szörös belga válogatott Thomas Vermaelen is volt a Kobe játékosa.


Ám hiába volt sok remek játékos a csapatban, a bajnokságban nem jöttek úgy az eredmények, ahogy arra a keret minőségéből számítani lehetett. Bár a klub 2019-ben Japán Kupát, 2020-ban pedig Szuperkupát nyert, ezek egyébként a Kobe első jelentősebb trófeái voltak, a tabellán rendre a középmezőnyben végeztek, a legjobb eredményük egy bronzérem 2021-ben. Mindez persze nem is olyan meglepő annak tudatában, hogy Iniesta 2018-as érkezése óta már a kilencedik(!) vezetőedző ül a kispadon.



Attól függetlenül, hogy az egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás japán karrierjét kisebb-nagyobb sérülések rendszeresen hátráltatták, 133 meccsen lépett pályára a Vissel Kobe színeiben és ez a szám még nőhet, mivel július elsejéig még a csapat rendelkezésére áll majd, ahogy a nyári, Barcelona elleni bemutató meccsen is. A szerződésbontás bejelentésére legalább akkora sajtótájékoztatót hívtak össze, mint annak idején a bemutatásakor, most azonban az izgatottsága helyett a szomorúságának adott hangot.


Azt hiszem, mindig is úgy képzeltük, hogy innen fogok visszavonulni, mindenki ezt akarta” – kezdte mondandóját Iniesta, aki a könnyeivel küszködött a sajtótájékoztató alatt.


Elmondása alapján élete legjobb döntése volt, amikor Japánba igazolt, ahol csodálatos éveket töltött el, és bár voltak nehéz pillanatai is, mint például a tavalyi évben, amikor a szezon nagy részében nem volt bevethető sérülés miatt, csapata pedig kis híján búcsúzott az élvonaltól. Iniesta idén sem 100%-os, csak öt meccsen lépett pályára, ezeken is mindössze 85 percet futballozott.


Szeretném úgy befejezni a pályafutásomat, hogy kint vagyok a pályán, ám ez jelenleg nem olyan egyszerű. Szeretnék tovább játszani, úgy érzem, hogy még mindig megvannak a képességeim ehhez, van bennem vágy a folytatásra. De majd meglátjuk, milyen lehetőségeim lesznek, ha ennek a kalandnak vége lesz” – zárta a szavait.


Lehetőségei pedig állítólag vannak bőven. A spanyol AS szerint Szaúd-Arábiából és az Egyesült Államokból is voltak megkeresései, de ismerve az MLS egyre nagyobb iramát, ott már aligha tudna érvényesülni 39 évesen. Az arab világ valamelyik országa azonban reálisabb célállomás, igaz, más országok is szóba jöhetnek, amelyek a futballban az ázsiai régióhoz tartoznak: például Ausztrália, ahol a futball az elmúlt néhány évben több pénzből gazdálkodik, mint korábban és a gazdagabb csapatoknál megüresedtek a kiemelt játékosok helyei, de könnyen elképzelhető az is, hogy Indiában landol majd Iniesta.


Akárhol is látjuk majd viszont újra kifutni a zöld gyepre a spanyol, most már a japán sporttörténelembe is beleírta magát, hiszen legalább akkora hatással volt az ország futballjára, mint korábban David Beckham az MLS-ére.

Kiemelt kép: japantimes.co.jp