Teljes káosz a 2023-as NFL-draft első körében

Teljes káosz a 2023-as NFL-draft első körében

2023. ápr. 28.

Ha azt mondjuk, nem jött be a papírforma az idei draft első körében, akkor még enyhén fogalmaztunk. Több poszton is jelentősen felborult az előzetesen várt sorrend, kicsúszott az első körből az egyik kiemelt irányító, és volt olyan klub, amelyik teljesen sutba dobta a pozíciós értéket. Hogy kinek van igaza, azt ilyenkor még nehéz megítélni, most azonban mégis kísérletet teszünk arra, hogy összeszedjük a legnagyobb nyerteseket és veszteseket.



Általános vélekedés volt a 2023-as draftról, hogy az évfolyamban akad néhány igazán kiemelkedő játékos, utánuk viszont elég nagy szakadék következik, és a tizedik választástól lefelé pedig amolyan senki földje van, és szinte azonnal a második körös értékelést kapott újoncok következnek. Ebből már lehetett sejteni, hogy a második napra jellemző hatalmas felfordulás lesz az első kör második felében, hiszen itt már elég nagy eltérések mutatkoznak a klubok és a szakértők draft boardjai között, de ekkora káoszra valószínűleg senki nem számított.


Pedig az első kilenc választásig még egészen a megszokott mederben zajlottak az események, egyedül a Houston Texans egymás után következő két választása, és a csapattulajdonos ezekben betöltött szerepe borzolta a kedélyeket, a tizedik és a 20. húzás között azonban elég sok minden a feje tetejére állt.


Darnell Wright bár korántsem rossz játékos, az ő kiválasztására a tizedik helyen senki nem számított, ahogy Emmanuel Forbesra sem 1/16-on.


Ahogy Lukas van Ness sem szerepelt sok mock draftban a Green Bay Packers neve mellett, és Will McDonalddal sem számoltunk top15-ös választásként. Az állóvizet tehát rendesen felkavarták a csapatok, de vajon ki jött ki ebből nyertesen, és ki kerül a vesztesek táborába?


Howie Roseman megint megcsinálta, otthonra találtak a legjobb cornerbackek

A gazdag még gazdagabb lett, avagy az idei draft első körének legnagyobb nyertese egyértelműen a Philadelphia Eagles volt. Howie Roseman general manager ugyanis még tovább tudta erősíteni csapata amúgy sem gyenge védőfalát a balhés, de rendkívül tehetséges Jalen Carterrel és a kissé alulméretezett, ám elképesztően robbanékony Nolan Smithszel.


Kissé olyan érzése támad az embernek, mintha a többi csapat szándékosan segítené hozzá a philadelphiaiakat a kiváló védőfalemberekhez, Roseman pedig előszeretettel választja ki őket. Ez a csapatépítési stratégia eléggé kifizetődött nekik az utóbbi években, hiszen a fantasztikus védőfaluk nélkül egészen biztosan nem nyerik meg az 52. Super Bowlt, és a tavalyi szezonjuk sem lett volna ilyen sikeres, az Eaglesnél pedig nem igazán szeretnének változtatni a jól bevált stratégián.


autoHowie Roseman ismét brutális védőfalat rakott össze (Forrás: philadelphiaeagles.com)



New Englandben sem változtattak a hagyományokon, Bill Belichick kapásból egy lefelé cserével kezdett, amivel egyrészt alaposan kibabrált a New York Jets csapatával, másrészt egy extra negyedik kört is begyűjtött. Előbbi annak köszönhető, hogy a Jets készen állt kiválasztani 1/15-ön a Georgia offensive tackle-jét, Broderick Jonest, a Patriots helyére feljövő Pittsburgh Steelers azonban elhappolta előle. A legnagyobb siker mégsem ez volt, hanem Christian Gonzalez megszerzése az 1/17-es pickkel.


Gonzalezt a legtöbb szakértő az első tíz választásba várta, és semmi nem indokolta a csúszását, arra pedig végképp nincs magyarázat, hogy Forbesot is előtte választották ki, de ha már ott volt, Belichick lecsapott rá, és ha létezik mennyben köttetett házasság, akkor ez az. A Patriots vezetőedzőjénél ugyanis kevés jobb defensive back-edzőt találunk a liga történetében, Gonzaleznek pedig minden adottsága megvan ahhoz, hogy rövid időn belül elit cornerbackké váljon, jobb helyet tehát el sem lehetett volna képzelni neki.


De nemcsak a Patriots kapta meg a hőn vágyott cornerbackjét, Seattle-ben is dörzsölhetik a tenyerüket. A csapat 1/5-re bezsebelte a másik kiemelkedő tehetséget, Devon Witherspoont, akivel azért akad még munka, de ha valaki felér Belichickhez a defensive backek fejlesztésében, az pont Pete Carroll. A Seahawksnál ráadásul még rátettek egy lapáttal, amikor 1/20-ra kiválasztották Jaxon Smith-Njigbát, az idei évfolyam egyik legjobb elkapóját. Az Ohio State kiválósága főként slot elkapóként érzi jól magát, Seattle-ben pedig pont oda kerestek embert, hiszen a szélső posztokat D.K. Metcalf és Tyler Lockette tökéletesen megoldja. Ez a trió a másodéves Kenneth Walkerrel, a karrierje legjobb szezonját futó Geno Smithszel és egy potens támadófallal a liga krémjébe emeli a Seahawks támadósorát, a Seattle pedig ezzel méltó kihívója lehet a San Francisco 49ersnek az NFC nyugati csoportjában.


Figyelmen kívül hagyott pozíciós érték, csalódott topirányító

Akadtak olyan klubok is, akik nem feltétlenül lehetnek elégedettek az első napjukkal. Közéjük tartozik például a Detroit Lions, amelynek két választása is volt az első körben. Az 1/6-ról való lemozgás, és egy kis extra drafttőke begyűjtése egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek, az 1/12-re kihúzott Jahmyr Gibbs már annál inkább, ahogy az 1/18-on választott Jack Campbell sem tűnik a legokosabb húzásnak.


Félreértés ne essék, az Alabama futója és az Iowa linebackere egyaránt remek játékosok, akik posztjuk legjobbjai közé tartoztak az idei játékosbörzén, ugyanakkor két viszonylag értéktelen pozícióban játszanak, ahova később is érkezhetett volna ember.


A Lions general managere, Brad Holmes azzal indokolta a döntéseit, hogy toronymagasan kiemelkedtek a többi játékos közül, és az értékesebbnek tartott posztokon nem volt senki olyan, aki felvette volna velük a versenyt tehetségben, szóval nem is lehetett kérdés a kiválasztásuk. Ha ez tényleg így van, az mindjárt más megvilágításba helyezi a dolgokat, de ettől még nem biztos, hogy ez volt a két első választás elköltésének legokosabb módja.


Ha a Lionst a vesztesek közé soroltuk, mit mondjunk Will Levisről, akiről már a draftot megelőző órákban lehetett olyanokat hallani, hogy később kelhet el, mint várták, de abban szinte mindenki egyetértett, hogy az első kör közepe táján kiválasztja valaki. Ehhez képest a Kentucky irányítója még az első körből is kicsúszott, amire az ESPN analitikai osztálya kevesebb, mint egy százalék esélyt látott. Nehéz megmondani, hol áll meg a vesszőfutása, hiszen jelenleg nincs okuk kapkodniuk a csapatoknak, ha most húzzák ki, már nincs ötödik éves opció a szerződésében, mint az első körösöknek. Ennek ellenére azért lecsaphat rá valaki a második kör elején, de ne lepődjünk meg, ha egy újabb Geno Smith-eset áll elő, és még a pénteki nap közepénél is ott fog ülni a színpad mögött arra várva, hogy kiválasszák.


autoWill Levis és családja hiába várta, hogy megcsörrenjen a telefon, senki nem választotta ki az irányítót (Forrás: Doug Benc/Associated Press)



Semmiképp sem szabad megfeledkezni a Jetsről, amely valószínűleg csoportriválisuk hátramozgásának áldozata lett, és lemaradt az első számú kiszemeltjéről. Miután a Steelers kihúzta előlük Broderick Jonest, úgy tűnt, elég nagy a kapkodás, aminek az eredménye végül Will McDonald IV, az Iowa State passzsiettetője lett, aki korántsem ügyetlen játékos, azért sok vele szemben a kérdőjel.


Az NFL-ben például teljesen más szerepkörben számítanak majd rá, mint egyetemi csapatában, és semmit nem tudunk arról, hogy mire lesz képes ebben az új felállásban.


Ettől még idővel kiderülhet, hogy a Jets jól járt McDonalddal, aki mindenféle nehézség nélkül megoldja majd a váltást, de jelen tudásunk szerint az Eagles által megszerzett Nolan Smith jobb választás lett volna.


Kiemelt fotó: Rich Graessle/Icon Sportswire via Getty Images

Szerző

Csonka Péter

Csonka Péter

Csonka Péter

A Büntető.com szerzője.