Tényleg a középpályásokból lesznek a legsikeresebb edzők?

Ha a tapasztalati utat választjuk, és összegyűjtjük az elmúlt 10 év BL-, Eb- és vb-döntőinek győztes edzőit, akkor azt látjuk, hogy döntő fölényben vannak a volt középpályások. Josep Guardiola, Carlo Ancelotti, Hans-Dieter Flick, Zinédine Zidane, Luis Enrique, Didier Deschamps, Joachim Löw és Vicente del Bosque mind középpályásként futballoztak. Védőből mindössze hármat találunk (Thomas Tuchel, Lionel Scaloni, Fernando Santos), míg csatárból ennél is kevesebbet (Jürgen Klopp csatárból lett védő és Roberto Mancini).

A svájci székhelyű CIES Football Observatory tavaly márciusban adott ki egy részletes elemzést a prof kluboknál dolgozó trénerekről. A vizsgálatba 89 ország 126 profi ligáját vonták be, 1866 csapat edzőjénél kutatták, milyen pozícióban futballozott az illető. Döntő többségük, 42,4 százalékuk középpályásként játszott.

Profi edzők posztjai futballistaként (Forrás: Flourish)

A kutatás is rámutat arra, amit a való életben magunk is észreveszünk: a kapusok posztjuk különleges, minden más pozíciótól eltérő sajátosságai miatt az esetek többségében kapusedzők lesznek, nem vezetőedzők. Vannak persze kivételek, elég, ha Nuno Espírito Santóra, Julen Lopeteguire és Dino Zoffra gondolunk, a magyar példák közül pedig ott van Csank János vagy Bicskei Bertalan.

A professzionális trénerek döntő hányada azonban a középpályán játszott karrierje során, s ez számtanilag is azt ígéri, hogy a legnagyobb csoportból nagyobb eséllyel kerülnek ki jobbak. Az elemzők véleménye is ezt támasztja alá.

Oren Rozanski, a Charlton Athletic akadémiájának elemzője a The Athleticnek azt nyilatkozta, hogy azért a volt középpályások lesznek a legtöbben aktív, sokszor sikeres edzők, mert sok-sok nézőpontból volt lehetőségük megtapasztalni a játékot a pályán, így összetettebb tudásra tettek szert, mint játékostársaik. Labdakihozatalnál időnként védők közé visszahúzódva, máskor összekapcsolva a védő és a támadósort a pálya középső részén, vagy épp támadást építve az egyik félterületben. Ahogy egy másik PL-klub elemzője, Callum Ellis fogalmaz: „Ők tudják legjobban áttekinteni a pályát. Játékosként is óriási a felelősségük, edzőként pedig viszik magukkal a játékfelfogásukat, attitűdjüket, sokat kommunikálnak a pályán lévőkkel, ugyanakkor nyugodtnak is kell maradniuk, mint egy jó középpályásnak.”

A Watfordnak és a szövetségnek is elemzőként dolgozó Dominic Haynes szerint a középső középpályások „minden irányból óriási nyomás alatt játszanak, sok esetben ők a csapatkapitányok, és vezetői szerepük sokkal látványosabb, mint bármelyik másik pozícióban játszó társuk esetében.”

Guardiolától De Zerbiig

Josep Guardiola 2019-ben kapott egy kérdést az egyik sajtótájékoztatón segítőjéről, Mikel Artetáról, akit már akkor csábított kedvenc csapata, az Arsenal. A katalán tréner válaszában tulajdonképpen megfogalmazta, miért a középpályásokból lesznek leggyakrabban edzők, jó edzők:

„Általában a védekező középpályások remekül látnak a pályán, előre tudják, hogy mi fog történni. A csatár a góllövésre összpontosít, a kapus arra, hogy kivédje a lövést. A védekező középpályásnak viszont egészen hihetetlenül sokat kell tudnia a játékról.”

Ez alapján Guardiola azt jósolta, hogy Arteta hamarosan vezetőedző lesz egy klubnál. A másodedző néhány hónapra rá már az Arsenalt vezette, és vezeti azóta is.

Nem csak a cikk elején citált névsor, vagy a Guardiola–Arteta páros igazolja a középpályásokra vonatkozó előítéletet.

2019-ből Xavitól például a következőket nyilatkozatot lehetett olvasni: „Mourinho (aki egyébként szintén középpályás volt – a szerk.) nagyon védekező felfogású edző. Nem kritizálni szeretném, én egyszerűen más típusú játékot játszom. Nem élvezem ezt a fajta futballt, és soha nem is fognak így játszani a csapataim.”

A spanyol tréner első állomáshelye a katari al-Szadd volt, amellyel ugyan harmadik lett a ligában, de csapata szerezte magasan a legtöbb gólt a bajnokságban, és talán a leginspirálóbb játékot mutatta. Xavi 2021-ben tért haza a Barcelonához, amely négy év szünet után idén újra bajnok lett vele. 63 százalékos mérkőzésenkénti labdabirtoklás mellett, 38 mérkőzésen mindössze 20 kapott góllal, a Barca hagyományaira építő rövidpasszos, domináns stílussal szerezte meg az aranyérmet.

Hosszasan sorolhatnánk, hogyan örökítik át a volt középpályások saját stílusjegyeiket, futballról vallott felfogásukat csapataik játékába edzőként. Arteta az Arsenalnál, Ancelotti, majd Zidane a Real Madridnál, Xabi Alonso a Bayer Leverkusennél, Andrea Pirlo a Sampdoriánál, Roberto de Zerbi a Brightonnál, Diego Simeone az Atlético Madridnál.

Ha csak az angol profi ligákat nézzük, az elmúlt tíz évben középső és támadó középpályások sokasága – Gary O’Neil, Steven Gerrard, Frank Lampard, Scott Parker, Michael Carrick – kezdte el átformálni az angol futballstílust különböző brit kluboknál az England DNA filozófia jegyében, melyet 2014-ben hirdetett meg az FA. Lényege a domináns labdatartás, a taktikai rugalmasság a játékosprofilokat figyelembe véve, a futballisták technikai, taktikai, fizikai, pszichológiai, szociális értelemben vett felvértezése.

Roberto De Zerbi (Forrás: premierleague.com)

„Ez kódolva van a DNS-emben”

A szintén a Premier League-ben dolgozó, egykor 10-esként játszó Roberto de Zerbi stílusának is a csodájára járnak ellenfelei. A 2020–2021-es szezonban az általa vezetett Sassuolo birtokolta a legnagyobb százalékban a labdát a Serie A-ban, a korábbi években a kiesés ellen küzdő Brightonnal hatodik lett az előző PL-idényben az olasz edző.

Ő például a kreativitás jegyében csapata labdakihozatalát a harmadik emberre, illetve a területnyitásra építette. Amikor a magasan letámadó ellenfél támadója fedezőárnyékként megakadályozza, hogy a Brighton egyik védekező középpályásához kerüljön a labda, visszalép a harmadik ember, egy másik középpályás, aki aztán már könnyedén passzol a Brighton egyik hatosához, aki ezzel a taktikai megoldással átjátssza az ellenfél középpályáját. Ez a taktikai húzás nagyobb szabad teret biztosít a középpályára visszajáró támadók számára is.

A Wolverhampton Wanderers júliusi 4–1-es földbe döngölése után De Zerbi így nyilatkozott: „Nem tudok megváltozni, mert a gondolkodásom alakítja a futballfilozófiámat, az élettörténetemet, mindez kódolva van a DNS-emben.” Jobban mondva a játékoskorában is vallott futballfilozófiájában.

Amikor Arteta megérkezett az Arsenalhoz, a 4-3-3-as felállásra törekedett volna, de felismerte, hogy több poszton hiányzik a megfelelő tudás a játékosaiból ahhoz, hogy ezt az alakzatot játsszák. A 4-2-3-1 lett a megoldás, ám a spanyol végül megtanította csapatának a 3-4-3-as felállást labdás fázisban. Az FA-kupa elődöntőjében ebben a formációban verték meg a mentor, Guardiola Manchester Cityjét, majd a döntőben a Chelsea-t.

A Tottenhamet 2014 és 2019 között edző Mauricio Pochettino a The Athleticnek egyszer elárulta, Guardiola és Klopp Premier League-be érkezése előtt csak az ő Tottenhamje és Brendan Rodgers Liverpoolja próbált extrém magas letámadással labdát szerezni, és lapos, rövid passzokkal labdát kihozni. Azóta viszont a legmagasabb szinten, az európai topligákban ez vált trenddé – sok esetben a volt középpályások játékfelfogásától hajtva. A sikeres passzok száma 20 százalékkal növekedett az elmúlt 12 évben. A Premier League-ben öt év alatt közel 30 százalékkal csökkent a hosszú kapuskirúgások aránya, ez is a kreatív játékfelfogást erősíti, amelynek az említett volt irányítók, mélységi irányítók, védekező középpályások a motorjai.

Természetesen az ötletes támadójátékot, a domináns labdabirtoklást és a kreatív pozíciós játékot nélkülöző csapatok is képesek nagy sikert elérni – nem néhai középpályás edzőkkel a kispadon. A West Ham Unitedet idén egy korábbi kőkemény védő (David Moyes) vezette győzelemre a Konferencia-ligában, az Intert egy volt csatár (Simone Inzaghi) vitte be a Bajnokok Ligája-döntőbe, a topligák közül pedig a francia bajnokságot egy egykori hátvéd (Christophe Galtier) irányításával nyerte meg a Paris Saint-Germain.

Kiemelt fotó: dailypost.ng