Théo Hernandez óriásit mentett, Diogo Costa kapuját még tizenegyesekből sem sikerült bevenni

Théo Hernandez óriásit mentett, Diogo Costa kapuját még tizenegyesekből sem sikerült bevenni

2024. júl. 2.

Hétfő este újabb két csapat jutott a legjobb nyolc közé a 17. Európa-bajnokságon. A két találkozó rendes játékideje összesen egy öngólt hozott, így Franciaország három szerzett találattal (két öngóllal és egy büntetővel) folytathatja a tornát, míg Portugália három hárított tizenegyesnek köszönheti, hogy versenyben maradt.


Tedesco elrejtette a belga válogatott erősségeit

A Franciaország–Belgium nyolcaddöntőben két olyan csapat találkozott, amely finoman szólva sem kápráztatta el eddig a futball szerelmeseit. Mindkét együttes két-két gólt szerzett és egyet-egyet kapott, azaz takaréklángon égve jutott el a kieséses szakaszba. A franciák átlagban kidolgozott meccsenkénti 16 helyzete és a kiváló labdarúgóik sora még a minimális hatékonyságuk ellenére is többet ígért, mint Domenico Tedesco alakulatának a csoportmérkőzéseken látott, sok sebből vérző teljesítménye.

 

A találkozótól pedig meg is kaptuk, amire számítani lehetett: francia fölény volt a jellemző magasabb labdabirtoklással és kísérletező kedvvel (köszönhetően az egy-egy poszton meglévő minőségi különbségnek), ám a kapuk csak a legritkább esetben forogtak veszélyben. A minimális kockázatvállalás pedig összesen két-két kaput eltaláló lövést eredményezett – annyi különbséggel, hogy a gallok ezt 19, míg északi szomszédjaik öt kísérletből hozták össze. A kontrára berendezkedő Belgiumnak 0,23-as xG-t sikerült összehoznia a 90 perc alatt, azaz igazából nem sok esélyt adtak maguknak a gólszerzésre. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy egy ilyen minőségű keretből sikerült-e kihoznia mindent a kapitánynak ezen a tornán...?

 

Jan Vertonghen történelmet írt, ám ennek biztosan nem örül

A mérkőzést végül a hajrában Randal Kolo Muani lövése döntötte el, amely Jan Vertonghen térdén megpattant és irányt változtatott, így a 37 éves és 68 napos védő a legidősebb játékos lett az Eb-k történetében, aki öngólt szerzett. Mivel ez a gól az első Európa-bajnoki öngól is a belga futballtörténelemben, így olyan pillanatokat élt meg a nagyszerű pályafutást maga mögött tudó középső védő, amelyet azért szívesen kihagyott volna az életéből.

  

N’Golo Kanté tovább írja a saját rekordját

Ami egy árulkodó adat a nyolcaddöntővel kapcsolatosan, hogy a mérkőzés legjobbjának a franciák jobbhátvédjét, Jules Koundét választották, akinek volt öt helyzetkialakítása, hat passza a támadóharmadba és öt megnyert párharca is. Ezzel tehát a meccs legjobbja lehetett a barcelonai hátvéd, azonban ennyire nem volt elkeserítő a helyzet, voltak az övé mellett is remek teljesítmények.

 

N’Golo Kanté ismét nagyot alakított, a 95 százalékos passzhatékonysága, a támadóharmadba küldött 11 passza, illetve az, hogy az összes szerelési kísérlete sikerült, a legjobban teljesítők közé emelte. 


Mégis a legtöbbet talán azt emlegetik vele kapcsolatban, ami tényleg elképesztő: immár 19 találkozó óta veretlen a francia válogatott, amikor ő a pályán volt világ- és Európa-bajnoki mérkőzésen. Senkinek sincs ilyen hosszú sorozata a világon.

 

Tchouaméni, Saliba és Théo Hernandez is kimagaslóan teljesített

A középpályán Aurélien Tchouaméni is imponáló mutatókkal és teljesítménnyel zárt, ám a védelemből is ki kell emelni Koundé mellett további futballistákat. A William Saliba által irányított négyes eddig csak egy gólt kapott a tornán 387 perc játékidő alatt, ez a legjobb adat ezen a téren. Az Arsenal sztárvédőjének 66 passzából 64 is saját csapattárshoz érkezett, ez 97 százalékos mutató, e mellett minden csele, minden hosszú indítása és szerelési kísérlete sikeresnek bizonyult és a földön is csak egyetlen párharcot veszített el.

 

Nálunk a legjobb mégis Théo Hernandez, az AC Milan 26 éves szárnyvédője lett. Amellett, hogy az egész bal oldalt bejátszó, fáradhatatlan játékos tökéletesen találta meg a harmóniát a támadások segítése és a biztonság, a területek lezárása között, 99 százalékos passzhatékonysággal zárt, 77 átadásából 76 sikeres volt és a legfontosabb: a mérkőzés végéhez közeledve egy olyan helyzetben mentett utolsó pillanatos, tűpontos becsúszásával, amely a belga támadóstatisztikákba így nem kerülhetett be, ám a legnagyobb helyzete és gólszerzési lehetősége volt Kevin de Bruynééknek. 

 

Vereség nélkül, szép emlékeket hagyva távozik Szlovénia

Az esti Portugália–Szlovénia összecsapást mindenki sokkal inkább egyértelműnek gondolta a két csapat között érzékelni vélt tudáskülönbség miatt. Kivéve a szlovén válogatottat. És bár végül búcsúzott, Matjaz Kek csapata két rúgott és két kapott góllal, vereség nélkül távozik Németországból. Pedig csak néhány centiméter választotta el őket a torna eddigi legnagyobb meglepetésétől.

 

Teljesen felborult a pálya Frankfurtban, de nem is várt más forgatókönyvet egyetlen futballkedvelő sem. A végig 70 százaléknál magasabban lévő portugál labdabirtoklási fölény azonban nagy helyzetekben nem tudott megmutatkozni. A rendes játékidő ugyanúgy négy kaput eltaláló lövést hozott, mint az előző találkozón, azonban itt nem osztoztak igazságosan a felek, Portugália neve mellett szerepelt a hármas szám.


A 13 luzitán kísérletből összevarázsolt 0,91-es xG-mutató azt sejtette, hogy nem igazán sikerült nagy helyzetet kialakítani a rendkívül magabiztos, a határozott testbeszédével a csapatát irányító Jan Oblak kapuja előtt.

 

A hosszabbításban mindkét csapatnak megvolt a lehetősége

A kétszer 15 perces hosszabbítás hozta az igazi izgalmakat. Mindkét csapat meg akarta nyerni a találkozót, harminc perc alatt szinte megduplázták a kilencven perces támadóstatisztikáik adatait. Cristiano Ronaldo tizenegyest hibázott, Benjamin Sesko pedig egy ajtó-ablak helyzetet hagyott ki, pedig már csak Diogo Costával nézett farkasszemet. A portugál szupersztár egyébként sorozatban a nyolcadik fellépésén maradt gól nélkül nagy tornákon. Az idei Eb-n eddig tőle látott húsz kísérlet a legmagasabb a mezőnyben, kilenc a kapura is irányult ezek közül, azonban a gólszerzés még büntetőből sem sikerült eddig neki.

  

Diogo Costa történelmi védésekkel juttatta tovább Portugáliát

Bár Joao Palhinha remek teljesítményt nyújtott, a 120 perc alatt 17 párharcot is megnyert, volt tíz labdavisszaszerzése és több átlagon felüli mutatója is, a show-t mégis a kapusok vitték el. Jan Oblak megjelenése és magabiztossága az egész tornán alapköve volt a szlovén veretlenségnek és sikerességnek, ezúttal pedig Ronaldo büntetőjének hárításával (no meg a rendes játékidőben egy igencsak életerős, igaz, középre tartó szabadrúgásának, illetve a 89. percben egy közeli lövésének a hárításával) tartotta meg a reményt a tizenegyesrúgásokig.

 

Diogo Costa pedig a 115. percben a torna egyik legnagyobb helyzeténél spárgázott kiváló ütemben, védte Sesko ziccerét, ezzel kijavítva Pepe óriási hibáját, az utolsó emberként eladott labdát.

  

A Porto 24 éves kapusa a tizenegyes-párbajban hárította az első három szlovén lövést, így ő az első kapus az Eb-k történetében, aki háromszor is védeni tudott a „szétlövés” során, ráadásul úgy, hogy a mérkőzésen sem tudták bevenni a kapuját. Ő lett a kieséses szakasz harmadik játéknapjának a legjobbja.

 

Szerző

Hrutka János

Hrutka János

Hrutka János

Ötéves koromtól szippantott be a labdarúgás, erre emlékszem. Onnantól a pihenés, tanulás, futball háromszöge töltötte ki mindennapjaimat, mígnem egy ’93-as napsütötte tavaszi napon a Fradi öltözőjében találtam magam. Számos felejthetetlen pillanat a határon innen és túl, a legnagyobb ajándékkal, a válogatott piros-fehér-zöld szerelésével öltöztetve vezetett az oldalvonalon kívüli élethez. A futball világát elhagyva újra kellett tanulni járni. Az egyre magabiztosabb lépések ismét szép helyekre vittek. Ha féltem is, a helyemet megálltam: adtam játékjogot, szerveztem rendezvényt, mondtam véleményt, írtam cikket, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb. Ahogy József Attila írja: éltem – és ebbe más is belehalt már.