Több szakértő is a Veszprém BL-győzelmét jósolja, de igazuk lesz?
A nők után a két magyar férfi csapat is megkezdi szereplését a Bajnokok Ligájában, a Veszprém a Magdeburg otthonába látogat, a Szeged pedig hazai pályán szeretné meglepni a Paris Saint-Germaint. A két magyar együttes ezúttal nagyon ellentétes előjelekkel készül a legrangosabb európai kupasorozatra, de arra jelen állás szerint mindkettőnek jó esélye van, hogy a saját elvárásainak megfeleljen.
Ahogy a lányoknál, úgy itt sem telt eseménytelenül az előszezon, és nemcsak az átigazolások, illetve az edzőváltások tekintetében, hanem bürokratikus értelemben sem, hiszen a Kolstad szabadkártyája igencsak sok vitát szült. Az, hogy a norvégok indulhatnak, együtt jár azzal is, hogy – többek között – a Dinamo Bucuresti nem, ezt pedig azért szükséges megemlítenünk, mert Xavi Pascual kezei alatt egy teljesen egyértelműen a BL-re kialakított keret dolgozik.
Tényleg ez az utóbbi évtized legerősebb veszprémi kerete?
A rövid válasz minden bizonnyal az, hogy igen, de azért az élsportban általában ennél bonyolultabb a helyzet. Amikor 2021 nyarán Momir Ilics és Gulyás Péter kapta meg a lehetőséget a veszprémi kispadon, ők, illetve a csapat sportigazgatója, Nagy László is arról beszélt, hogy egy hároméves tervet kezdenek meg, aminek a végén a cél természetesen a Bajnokok Ligája megnyerése. A Veszprém elmúlt évtizedét figyelve önmagában az is eredmény, hogy Ilicsék valóban megkapták a harmadik szezonjukat, hiszen a bakonyi sztárcsapatnál Carlos Ortega távozása óta senki nem tudott hosszabb távon építkezni. Az előző szezonban voltak olyan időszakok, amikor azt lehetett érezni, hogy a jelenlegi edzőpáros helye is veszélyben lehet, ám végül a bajnoki címmel biztosították a maradásukat.
Erre a szezonra pedig mindenféle túlzás nélkül olyan keretet kaptak, amellyel bármely európai edző szívesen dolgozna. Érkezett a spanyol válogatott irányítója, Agustín Casado, Lukas Sandell, a dán válogatott jobbátlövője, Hugo Descat, a korábban a Montpellier-nél klasszissá váló szélső, a kapuba Nagy Benedek és Ignacio Biosca, a beálló posztra pedig Ludovic Fabregas. Utóbbit nem véletlenül hagytuk a végére: ő az a típusú klasszis, aki szinte rendszerből kiemelve tud rögtön szinteket emelni aktuális csapata játékán. Már a nyári felkészülési meccseken is látszott, hogy a veszprémi védekezés évek óta nem látott színvonalú lehet ebben az idényben, Fabregas és Ligervári Patrik együtt ugyanis a mozgékonyság, a testi erő és a játékolvasási képességek ideális elegyét tudja nyújtani. Ehhez kapcsolódó kérdés viszont, hogy milyen teljesítményt látunk majd ebben a szezonban a veszprémi kapuban, ugyanis ha valahol van egyértelmű előrelépési lehetőség az előző évadhoz képest, az feltétlenül ez a poszt.
A támadásvariációk terén viszont nagyon jól áll Momir Ilics együttese. Nagyon úgy tűnik, hogy Nedim Remili ebben az idényben inkább irányítóként fog szerepelni (persze nem idegen tőle a szerepkör, a francia válogatottban is sokat láthatjuk itt), a korábban említett Sandell – a jövő nyáron távozó – Omar Jahja segítségével oldhatja meg a jobbátlövő posztot. Casado szereplésével kapcsolatban előzetesen sok kérdés fogalmazódott meg, de egyelőre kifejezetten jól játszik a spanyol irányító, sőt néhány mérkőzésen egyértelműen akkor volt jobb a veszprémi támadójáték, amikor ő szerepelt középen. A beállópotenciál Fabregasszal, Dragan Pechmalbeckel és Andreas Nilssonnal egészen kimagasló lehet, arról viszont az edzőpárosnak kell gondoskodnia, hogy ebben a szezonban a széleket is a korábbinál jobban használják ki.
Ahogy említettük, a Veszprém a Magdeburg otthonában kezdi meg a BL-szezont, ez pedig igazán remek erőpróba lesz, hiszen mégiscsak a sorozat címvédőjéről van szó, ráadásul tavaly a bakonyiak a hazai döntetlen után nagyon sima, 32–25-ös vereséget szenvedtek Németországban, így van miért visszavágni.

Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!
Mi lehet a Szeged célja ebben a szezonban?
Az előző idény egészét tekintve szinte hihetetlen, hogy az OTP Bank-Pick Szeged a bajnoki döntőre olyan szintre tudott kerülni, hogy reális esélye volt arra, hogy sorozatban a harmadik bajnoki aranyérmet is ellopja a Veszprémtől. Juan Carlos Pastor utolsó idénye már nem sikerült jól, ez pedig a tízéves korszak végét jelentette, a kispadot – miután a klub több nemzetközi szinten is jegyzett trénerrel tárgyalt, ám senkivel sem jutott megegyezésre – végül Kárpáti Krisztián kapta meg, aki a szegedi akadémia vezetőjeként először kapott lehetőséget egy felnőtt topcsapatnál.
Kárpáti azonban elsősorban a saját csapatával szeretne sikeres lenni, a nyár elején pedig nyilatkozott is a legfontosabb terveiről. A tréner elmondta, hogy a meglévő alapokra szeretne építeni, de elsősorban a játék tempója és az ahhoz szorosan kapcsolódó fizikai felkészítés terén igyekszik változtatni. Emellett az is látszik, hogy – ezektől a tényezőktől és céloktól nem függetlenül – a csapat forgatása is máshogy működik majd, mint korábban Pastornál. Mindenki lehetőséget kap, és bizony a Ferencváros elleni legutóbbi bajnokin (amely 36–34-es szegedi győzelmet hozott) ez is kellett a szoros végjáték megnyeréséhez.
A keret itt is jelentősen átalakult. Alexander Blonz azóta már kupát is nyert a GOG színeiben, Bogdan Radivojevics az Eurofarm Peliszterhez igazolt, Mirko Alilovic az Orlen Wisla Plock kapusa lett, Kent Robin Tönnesen a PSG-hez került, a legfájóbb azonban valószínűleg Rosta Miklós távozása a szegedi szurkolóknak. A magyar válogatott beállója a saját szempontjából minden bizonnyal remek döntést hozott a Bukarestbe igazolással, ám az, hogy hogyan pótolják a Tisza-partján, igencsak kérdéses. Ám az érkezők oldalán is találkozunk neves játékosokkal: Carlos Molina és Gleb Kalaras a védekezés minőségén javíthat (utóbbi meglepően jó igazolásnak tűnik egyelőre), Marin Jelinic pedig komplex szélső, aki kettest is védekezik, így a cseretaktika szempontjából is fontos lehet az ő beépítése. Az ugyanakkor kérdés, hogy Szymon Dzialakiewicz, a Svédországból érkező lengyel átlövő mennyit tud majd hozzátenni a csapat játékához, illetve, hogy Emil Kheri Imsgard és Mikler Roland hogy osztja majd el a feladatokat a kapuban.
Látványos javulásra szinte biztosan nem érdemes számítani a Szegedtől, de arra alkalmas lehet a mostani keret és szakmai stáb, hogy az előző szezonbeli eredményeket megismételjék, ez pedig jelen körülmények között sikernek számítana. Az első ellenfél a Paris-Saint Germain lesz, így a nyitófordulóban nem a Tisza-partiak lesznek az esélyesek, ám abban azért joggal reménykedhet a szurkolótábor, hogy legalább szorossá tudják majd tenni a mérkőzést.

Kik lehetnek a legveszélyesebb riválisok?
Ahogy említettük, a szezont megelőzően többen is (például Niklas Landin) veszprémi BL-győzelemre tippeltek, ennek pedig elsősorban az az oka, hogy talán csak a bakonyiak esetében mondható el, hogy a keret egyértelműen erősödött az előző évben látotthoz képest. Minden más topcsapatnál stagnálást vagy kisebb visszaesést tapasztalhatunk. A Barcelona kézilabda-szakosztálya (is) anyagi problémákkal küzd, a Paris-Saint Germain a jobbátlövő poszton lehet gondban (magyar szempontból érdemes lesz figyelemmel követni, hogy mi lesz Máthé Dominik sorsa), a németek csapatoknál pedig a klasszikus kérdést kell feltennünk: hogyan menedzselik majd a kettős terhelést, főként úgy, hogy a Bundesligában már most több meglepetés született (a hétvégén például Sipos Adrián csapata, a Melsungen győzte le a Kielt), így egyelőre nem tiszta, ki milyen célokért harcolhat a bajnokságban. Talán a Kielce az egyetlen csapat, ahol évek óta magas szintű szakmai munka folyik, és egyben is maradt a keret, első ránézésre Talant Dujsebajev csapata lehet a Veszprém legnagyobb riválisa.
Kiemelt fotó: