Tom Brady, a brand, ami ellen értelmetlen volt szurkolni

Gergelics József

Tom Brady minden idők legeredményesebb játékosa az NFL történetében, és mint ilyen, minden idők legnagyobbjaként akaszthatja szögre a sisakját. Számos rekordja közül, ha csak egyet kellene kiemelni, amely leginkább jellemzi őt, az lenne, hogy egymaga a hét Super Bowl-győzelmével több bajnoki gyűrűvel rendelkezik, mint bármelyik klub, azaz egymaga sikeresebb, mint bármelyik egyesület.

Páratlan eredménysorának értékét pedig csak növeli, mindezt úgy érte el, hogy nem ő rendelkezett a legjobb képességekkel. Erről árulkodik, hogy nem volt sztár a Michigan egyetemen se, így 2000-ben mindössze a hatodik körben választotta ki a New England Patriots, ahol Bill Belichick – minden idők talán legnagyobb vezetőedzője – tökéletes rendszerének ideális irányítója lett. De félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a rendszer tette naggyá Bradyt, sokkal inkább arról, hogy a kiváló rendszert ő tette tökéletessé.

Peyton Manning valószínűleg jobb irányító volt, de lehet, hogy Drew Brees is. Ez a két játékos teljesen új szintre emelte az amerikai futballt. Az ember csak leült a tévé elé és csodálta, hogy szőnyegbombázásszerű passzjátékkal darabjaira szedték a védelmeket. De Bradynek van egy tulajdonsága, amely miatt mégis föléjük tudott nőni. Ez pedig a győzelem iránti megszállott vágy. Soha senkire még csak megközelítőleg sem volt jellemző az a győztes mentalitás, mint a most 44 évesen visszavonuló Bradyre. És a profi sportban ez a döntő faktor: aki mentálisan jobb és erősebb, az képes legyőzni a nála jobb ellenfeleket is.

Brady hite pedig mindenkinél erősebb. Ezt bizonyította be minden idők legnagyobb fordítása alkalmával is, amikor az LI. Super Bowlon az Atlanta Falcons hiába vezetett 28-3-ra, a végén mégis a Patriots örülhetett.

Bradyt a legkiélezettebb helyzetekben hozott tiszta, higgadt döntései emelték a csúcsra a pályán, és bizony a pályán kívül is. És itt bizony most nem arra gondolok, hogy Gisele Bündchen tökéletes választás volt feleségnek. Amikor húsz év után – sokkolva a világot és elsősorban Bostont – úgy döntött, hogy elhagyja a New Englandet, akkor is tökéletes döntést hozott az új klubját illetően. A Tampa Bay Buccaneers vezetőedzője az a Bruce Arians, aki alatt minden irányító – Ben Roethlisberger, Andrew Luck, Carson Palmer, Jameis Winston – pályafutása legjobb számait produkálta. Azaz ismét egy nagyszerű rendszerbe és egy bajnokesélyes csapatba került, amelyből csak egy irányító hiányzott. Egy győztes irányító, azaz maga Brady. Azzal, hogy Belichicket elhagyva tavaly rögtön az első évében az új csapatával is csúcsra ért az utolsó szellőcskét is kifogta kritikusai vitorlájából, akik esetleg vitatták volna, hogy ki minden idők legnagyobb játékosa az NFL történetében.

És Brady akkor is tökéletes döntést hozott, amikor 44 évesen a visszavonulás mellett döntött. Nem követte el azt a hibát, mint kora másik két nagy irányítója, Manning és Roethlisberger, akik utolsó évükben már csak árnyékai voltak önmaguknak. Döbbenetes, hogy Bradyn mostanáig nem fogott az idő vasfoga, a befejezéssel pedig megakadályozta, hogy ez egyszer bekövetkezzen. Így ő egy olyan idény után távozott a ligából, amikor NFL-rekordot állított fel sikeres passzokban és vezette a mezőnyt a passzolt yardokban.

Gendur Ákos

Az elmúlt években sokszor volt téma Tom Brady visszavonulása az amerikai médiában, de valahogy sosem akarta abbahagyni. Az biztos, hogy megosztó személyiség volt, ahogy a korszakos zsenik úgy általában, hiszen vagy imádod mert a te csapatodban játszik, vagy ki nem állhatod, mert nem ő az irányítód. Ráadásul Brady azért tett is róla, megossza a közvéleményt, elég csak a deflategate-re gondolni, de rafináltság nélkül soha, senkiből nem lett nagy játékos, semmilyen sportágban. Az, hogy ő az NFL abszolút GOAT-ja, ez nem is lehet kérdés, ezzel a rajongói és utálói is egyetértenek, ami sokat elmond teljesítményéről.

Sokáig mindenki azt hitte, hogy Brady volt edzője, Bill Belichick miatt tudott olyan kimagasló teljesítményt nyújtani Bostonban, aztán amikor Tampába igazolt, bizonyította, hogy igazából ő volt az, aki nagy edzőt csinált Belichickből, nem pedig fordítva. Rögtön az első évében Super Bowlt nyert a városnak, és ebben a szezonban sem lehetett panasz a teljesítményére. Rengeteg újonc irányítónak tanított ezt-azt, és ki tudja mi lett volna Jimmy Garoppoloból, ha nem Bradyvel készülhetett volna pár évet a Patriotsban.

A hét megnyert gyűrűt senki nem fogja utolérni a mostani mezőnyből, erre mérget vennék, és elképzelni sem tudom, hogy ez valaha bárkinek is összejöhet újra, de megközelíteni is nehéz lesz, talán Patrick Mahomesnak sikerülhet, ezt majd az idő eldönti.

Emblematikus figuráját veszítette el vele az NFL, ami most nehéz időknek néz elébe, hiszen visszavonult Brady mellett Ben Roethlisberger is, ki tudja mi lesz Brady legjobb játszópajtásával, Rob Gronkowskival és újra erősek azok a hangok is, hogy Aaron Rodgers sem lesz már túl sokáig aktív.

Örülhetünk, hogy láttuk játszani és nyugodtan kijelenthetem, hogy sok magyar állampolgár miatta is ült le vasárnaponként a tv elé, vagy kelt fel az éjszaka közepén egy-egy Monday Night-meccs alkalmával. Biztos vagyok benne, hogy még lett volna benne néhány jó idény, mert 44 évesen sem látszott rajta, hogy rozsdásodna, és sok korábbi sztárral ellentétben róla elmondható, hogy a csúcson hagyta abba. 22 év után.

Zukály Zoltán

2005 és 2020 között nem kedveltem Tom Bradyt. Azt nem mondanám, hogy utáltam, hiszen azt se tudta, hogy a világon vagyok (meg egyébként sem egészséges dolog az ellenszenv), de amikor csak lehetett, ellene szurkoltam. És hát azt mindig lehetett, hiszen majd minden évben nemhogy a rájátszásba, de legtöbbször minimum a konferenciadöntőig vitte csapatát: 20 kezdőként eltöltött idényéből tíz alkalommal jutott el a Super Bowlig.

Unalomig hallgattuk a sztorit a hatodik körös kiválasztásáról, arról, hogy a 2000-es szezont csapata negyedik számú irányítójaként kezdte, hogy aztán négy éven belül háromszor is csúcsra vezesse a New England Patriotsot. Aztán még háromszor, egy körülbelül tízéves szünet után. Közben megannyi történés. A 2007-es majdnem tökéletes szezon a New York Giants ellen, majd a 2011-es visszavágó, ahol nem sikerült a visszavágás.

A „madár-trilógia”, Seattle Seahawks, Atlanta Falcons, Philadelphia Eagles. Lehetett volna ez 0-3, de 3-0 is, Brady 2-1-gyel oldotta meg. Az újabb siker a Los Angeles Rams ellen. Kilenc döntő, hat győzelem. Mennyi emlék az utálóknak, és persze még több a rajongóknak. Aztán bekövetkezett az, amit nem hittünk volna, TB12 már nem Foxborough-ban képzelte el a jövőjét, de még nem akart főállású üzletemberré válni. Robert Kraft és Brady sírva váltak el a személyes találkozón, de a COVID miatt nem ölelhették meg egymást. Belichick nem volt ott, de még aznap este telefonon beszéltek. Mit nem adnánk, ha hallhattuk volna.

Majd jött a hihetetlen tampai szezon. Ki az, aki új csapatát az első évben győzelemre vezeti ebben a ligában? Tom Brady.

Közben már én is másképp kezdem el szemlélni őt, sőt, 2020 őszére már szorítok neki, amit legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Valószínűleg túl későn jött meg az eszem, mert bár azt vallom, hogy munkában és sportban nincsenek pótolhatatlan emberek, ő biztosan a kivételek közé fog tartozni.

Végtére is, nem azért ülünk le a televíziók elé, hogy a Roger Federereket (vagy Rafael Nadalokat, a spanyol most nyerte meg a 21. Grand Slam-trófeáját), a Wayne Gretzkyket, és a Michael Jordaneket csodáljuk? Brady jó eséllyel mindannyiuk felett áll, és talán ott marad a következő évszázadig. A TB12 brand néhány szakértő szerint akár a következő Air Jordan márkává is válhat, és egy idillikusnak tűnő családi élet vár rá, de a pályán már nem lesz ott. Titkon azt reméltük, 50 éves koráig marad.

Csonka Péter

Már egy ideje lehetett róla hallani, és ahogy haladt előre a szezon, egyre valószínűbbé vált, mégis nehéz elhinni, hogy Tom Brady tényleg visszavonul. Amióta követem az NFL-t, rengeteg legendás játékost láttam elbúcsúzni. Voltak, akiket kedveltem, de akadtak olyanok is, akikkel soha nem szimpatizáltam, esetleg kifejezetten kellemetlen emlékek fűztek hozzájuk, mégis úgy éreztem, szegényebb lett nélkülük a liga.

Brady visszavonulása mégis egészen más, hiszen ő volt az, aki miatt beleszerettem ebbe a sportba. 2007-ben még azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák az NFL-t, aztán belefutottam egy délutáni ismétlésbe, és egyszerűen lenyűgözött, ahogy a Brady vezette támadósor több mint 50 pontot pakol fel a Washington Redskins ellen, ezzel pedig el is dőlt, hogy New England Patriots-szurkoló leszek. Ezután nem nehéz kitalálni, hogy az NFL-lel kapcsolatos legkedvesebb emlékeimben is főszereplőként jelenik meg. Ezért szorítom most kicsit háttérbe a statisztikákat és rekordokat, helyettük pedig ezek az emlékek kerülnek elő.

A hatalmas fordítások, amelyek nyilvánvalóan nem csak rajta múltak, de nélküle egész biztosan nem történnek meg, mert volt egy olyan dolog, amit mindenkinél jobban tudott: akkor volt a leghiggadtabb, amikor a legnagyobb volt a nyomás. Persze, néha előfordult, hogy nem jött össze a fordítás, de amikor Brady a meccsek utolsó perceiben odaállt a center mögé, mindig biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. Ezen fordítások közül is kiemelkedik számomra a 2013-as Denver Broncos elleni győzelem 24-0-ról, a New Orleans Saints legyőzése szintén 2013-ban, amikor az azóta sokak által elfeledett Kenbrell Thompkisnak osztotta ki a mindent eldöntő TD-passzt (annyiszor láttam, hogy Scott Zolak kommentárját a mai napig tudom idézni), az Atlanta Falcons elleni 28-3, a személyes kedvencem pedig a IL. Super Bowl, ahol a minden idők egyik legjobb védelmével felálló Seattle Seahawksot sikerült felülmúlni tízpontos hátrányból. Ez a győzelem azért is különleges volt számomra, mert a karrierje elején megnyert döntőket én csak felvételről láttam, „élőben” (2007-ben még csak az ismétlést nézve, de az eredményt nem tudva) csak a két Eli Manning elleni vereséget tudtam megélni. Asante Samuel elejtett interceptionje, a helmet catch, Wes Welker sorsdöntő dropja, majd Mario Manningham parádés elkapása után felemelő volt megélni azt a győzelmet. De ott vannak az óriási ütközetek is olyan legendák ellen, mint Peyton Manning, vagy a szintén most visszavonuló Ben Roethlisberger. Ezek a csaták a mai napig óriási hatással vannak rám, azt gondolom, ez volt a QB-poszt fénykora, és számomra mindig is ez az időszak lesz a viszonyítási alap.

Ha Bradyről és a hozzá fűződő emlékeimről van szó, mindenképp meg kell említenem, hogy kétszer is volt szerencsém őt élőben látni. Ebből az egyik a 2015-ös Pittsburgh Steelers elleni szezonnyitó volt, ahol a szakadó esőben négy TD-passzal vette ki a részét a győzelemből, a másik pedig az egy évvel korábbi edzőtábor. Úgy tűnik, vonzom az esőt Foxborough-ba, mert azon a napon is leszakadt az ég, így mindenkit a fedett csarnokba rendeltek az edzés utolsó félórájára, mindössze egyetlen ember maradt kint aláírásokat osztani: Tom Brady. Sajnos az autogram nem jött össze, mert mielőtt körbe ért volna, őt is bezavarták, de ez a gesztus rengeteget jelentett minden jelenlévő szurkolónak.

Végül, de nem utolsósorban érdemes szót ejteni a számokról is. Több Super Bowlt nyert, mint bármelyik franchise az elmúlt 55 évben, több rájátszás győzelme van, mint 28 csapatnak, az pedig már csak hab a tortán, hogy ha a karrierjét három korszakra osztanánk, mindhárom esetben első körben kerülne be a Hall of Fame-be. Nem csoda tehát az sem, hogy egyre több az olyan vélemény, miszerint az ötéves szabályt figyelmen kívül kell hagyni, és Bradyt azonnal be kell választani a Hírességek Csarnokába. Az NHL egyébként már régóta alkalmazza ezt az eljárást, és nehéz jobb alkalmat találni ennek átvételére, mint a valaha volt legnagyobb NFL-játékos visszavonulása.

Köszönök mindent, Tom!