Tom Brady vs. Forrest Gump: így változott a világ az irányítózseni karrierje során!

Tom Brady vs. Forrest Gump: így változott a világ az irányítózseni karrierje során!

2023. febr. 9.

Háborúk indultak, majd zárultak le, új államok jöttek létre miközben Tom Brady egyre-másra gyűjtögette sikereit és rekordjait az NFL-ben. 23 éves profi karrierje során meghalt két pápa, az Apple kifejlesztette az iPhone-t, Zuckerbergék a Facebookot, megjelentek az önvezető autók, és véget ért a CSI: A helyszínelők.


Tom Brady. Legenda. Ha valaki egyedül többször nyert Super Bowlt, mint bármelyik amerikai futball csapat, nem igazán lehet rá jelzőt aggatni, fogalommá válik a sportágban, és 100 év múlva is történeteket mesélnek majd róla.


Ezekre a sportolókra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha emberfeletti képességekkel rendelkeznének, s emiatt minden mozdulatukra kíváncsiak vagyunk, mindent megtennénk, hogy aláírásunk legyen tőlük. Vagy felmegyünk az eBay-re, és licitálunk egy befőttes üvegbe töltött homokra. A játékos állítólag ezeken a szemcséken ülve készítette azt a videót, amelyen bejelentette, hogy befejezte az aktív játékot.



Brady 23 éven keresztül ejtett ámulatba bennünket. Technológiai, sporttudományi, egészségügyi felfedezések sokaságát publikálták ez idő alatt, háborúk indultak, és értek véget. Ha egy time-lapse videóban kellene összefoglalni, hogyan változott a világ a karrierje előre haladtával, szinte a Forrest Gump című filmben találjuk magunkat.


Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb innovációkat, eseményeket – a lista természetesen szubjektív okokból nem lehet teljes, tetszőlegesen bővíthető.


Tom Brady még tinédzser volt, amikor feltalálták az internetet, a GPS-t, az sms-t, és a Michigan Wolverines csapatát erősítette, amikor meg lehetett vásárolni az első MP3-lejátszókat, síkképernyős tévéket, és emailen keresztül lehetett filmeket kölcsönözni a Netflixtől. Ugyanabban az évben (1997) indította el a Google a keresőmotorját. Bradyt 2000-ben, a draft hatodik körében választotta a New England Patriots. Induljon az időutazás!


– 2001–2003: Második NFL-idényében a nagydöntőben találja magát, és 24 évesen a valaha volt legfiatalabb irányító, aki Super Bowlt nyer. Az Egyesült Államok hadserege időközben bevonul Afganisztánba (2001), két évvel később pedig Irakba. Irakból 2011-ben távozik az amerikai haderő, Afganisztánból pedig az irányító visszavonulása előtt két évvel, 2021-ben vonja ki az utolsó katonáját. 


– 2002: Európában 12 országban forgalomba kerül az euró, melyet ma az Európai Unió 27 tagállama közül 20 használ. Bradyvel szemben eközben 14 interceptiont érnek el, viszont van 28 touchdown-átadása is, ám csapata nem jut be a rájátszásba.


– 2004: Mark Zuckerberg és társai elindítják a Facebookot, több milliárd embert telefonfüggőségbe taszítva, megváltoztatva az emberek olvasási, tájékozódási, megfelelési szokásait, átrendezve a reklámpiacot, és a hétköznapjainkat. A Brady vezette Patriots épp rekordot dönt, a 2003-as szezonban indított veretlenségi sorozat 2004-ben ér véget: 21 meccset nyer egyhuzamban a csapat. A szezon végén a Vince Lombardi-trófeát is a magasba emeli Brady, a Philadelphia az áldozat.


– 2005: Megjelenik a YouTube, mely ma a világ legnépszerűbb videómegosztó felülete, több mint 2,5 milliárd felhasználóval. Brady 4110 yarddal and 26 TD-passzal zár, a playoffban kiesik a Patriots.


– 2005–2023: Két pápa is meghal Brady karrierje idején. 2005-ben II. János Pál, az őt követő XVI. Benedek pedig 2013-ban lemond címéről, és 2022-ben örökre lehunyja a szemét.


– 2006-2011: Miközben Bradyt 2007-ben és 2010-ben is a liga legértékesebb játékosának választják, három új állam is létrejött a Földön: 2006-ben Montenegró különválik Szerbiától, két évre rá Koszovó is kikiáltja függetlenségét, 2011-ben Dél-Szudán véres polgárháborút követően kiszakad Szudánból.


– 2007: Az Apple bemutatja az iPhone-t, amely ma az okostelefon-piac 15 százalékát birtokolja. Brady egyhuzamban kilenc mérkőzésen ad legalább három TD-passzt, megdöntve Peyton Manning rekordját. Ugyancsak csúcsot dönt a legrövidebb idő alatt megszerzett 100. győztes mérkőzéssel, és ez csupán két rekordja abból az évből.


– 2012: Megjelennek az első önvezető autók. Brady ekkor már háromszoros Super Bowl-győztes, és ő az első irányító, aki tíz alkalommal is divízió-győzelemre vezette csapatát. 


– 2015: Véget ér a Brady karrierjének első évében indult CSI: A helyszínelők című amerikai bűnügyi sorozat, amely a televíziótörténet tizedik leghosszabb sorozata volt. Brady öt Super Bowlt nyert ez idő alatt.


– 2020: kevesebb mint egy évvel a koronavírus felbukkanása után kifejlesztik a Covid-19 névre keresztelt betegség elleni védelmül szolgáló vakcinát. A WHO rendelkezésére álló adatok szerint 755 millió felett jár a megbetegedések száma, és 6,8 millióan haltak meg a vírus következtében (pontosabban halálukkor vírusfertőzés nyomát mutatták ki a szervezetükben). Nem elég, hogy az előző évben Brady lett minden idők legtöbb nagydöntőjét megnyerő játékos – az ötszörös győztes Charles Haley-t hagyta le –, de az idény végén a Tampa Bay Buccaneersszel is révbe ér. A Tampának ez volt a második győzelme, Brady már hétnél járt. Ő a döntő MVP-je (az első játékos, aki két csapattal is elnyerte ezt a címet), és Rob Gronkowskival ők alkotják az első párost, akik egy rájátszásban 14 touchdownt összehoznak.


– 2000–2023: Több sportágban számos elemi változást előidéző fejlesztést vezetnek be, miközben Brady örök. Hokiban már van gólkamera, teniszben a játékosok kérhetik az ún. sólyomszem technika segítségét, amerikai futballban a vezetőedző fejhallgatón keresztül kommunikálhat a csapattal és a kollégáival, és számos sportágban elkezdik alkalmazni a testre erősített szívritmusmérőt.


– 2000–2023: Amíg Tom Brady az NFL-ben játszik, 1,8 milliárddal lettünk többen a Földön.


Kiemelt kép: usatoday.com

Szerző

Gabay Balázs

Gabay Balázs

Gabay Balázs

A Büntető.com szerzője.