Topligás szupertinik, akik itthon az NB III-ban sem játszhatnának
Az ősz egyik nagy visszhangot kiváltott eseménye volt a topligák világában, amikor november végén bemutatkozott az AC Milan felnőttcsapatában a mindössze 15 esztendős Francesco Camarda. Az ifjú támadó a Fiorentina elleni bajnoki 83. percében váltotta poszttársát, Luka Jovicsot és ezzel egy csapásra több korrekordot is megdöntött. Egyrészt ő az AC Milan, valamint a Serie A legfiatalabb pályára lépő játékosa is. Mégsem kimondottan vele foglalkozunk ezúttal.
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”
– szólnak József Attila Levegőt! című klasszikusának záró sorai. Úgy tűnik, ezt az „intelmet” Európa-szerte sokan meg is fogadják, mert a legtehetségesebb fiatalok még az olyan csapatokban is lehetőséget kapnak, mint az olasz AC Milan, az angol Arsenal vagy a spanyol FC Barcelona. Az elmúlt másfél évben ezekben a csapatokban tétmérkőzésen is kapott lehetőséget egy-egy, a 16. életévét még be nem töltött futballista.
Ezzel szemben, ha mondjuk Kisvárdán, Felcsúton vagy Angyalföldön felbukkanna egy 15 éves megatalentum, aki képes lenne a nála 10-15 évvel tapasztaltabb játékosok szintjén futballozni, a jelenlegi szabályozás szerint nem szerepelhetne tétmérkőzésen.
Már ebben az idényben történt az NB III Észak-nyugati csoportjában, hogy az 1–1-es döntetlennel zárult Csorna–Bicske mérkőzést megóvták a vendégek, mert a hazaiaknál pályára lépett a 15 éves tehetség, Németh Bence, márpedig a jelenlegi szabályozás szerint ilyen szintű mérkőzésen 16 év alatti labdarúgó nem léphet pályára.
Mellékszál a történetben, hogy később aztán kiderült, nem is ő futballozott ezen a találkozón, hanem a nála kilenc évvel idősebb, azonos nevű csapattárs, a játékvezető azonban nem vette észre, hogy rossz igazolást mutattak neki a mérkőzés előtt a hazaiak, így az óvás mindenképp jogos volt. Az MLSZ a végeredményt 3–0-val állapította meg a bicskeiek javára, a csornaiak pedig elismerték, hogy hibáztak, az MLSZ adatbankjában szereplő digitális jegyzőkönyvben viszont továbbra is az ifjabb futballista van elkönyvelve pályára lépő játékosként.
Mindez ugyan „csak” a harmadosztályban történt, ám a bicskeiek eredeti felvetése kapcsán érdemes egy pillantást vetni az MLSZ versenyszabályzatára, amelynek legfrissebb, 2013 júliusa óta érvényes verziója kimondja:
Lamine Yamal a Barcelona és a spanyol válogatott alapembere, Magyarországon épp csak játszhatna (Forrás: fcbarcelona.com)Ez azt is jelenti, hogy bár az olasz bajnokság és az európai futball egyik gigászánál hiába vélték úgy az ősszel, hogy Francesco Camarda készen áll a legmagasabb szinten való helytállásra, nálunk az NB III-ban is hónapokat kellene még padoznia. De az angol Premier League-nek és a spanyol LaLigának is van olyan játékosa az előző szezonból, aki Magyarországon nem játszhatott volna.
Mikel Arteta a 15 éves Ethan Nwanerit alkalmasnak látta arra, hogy a Brentford ellen 3–0-ra megnyert meccsen pályára küldje az utolsó percekre, holott sokszoros válogatottak vártak mellette bevetésre a kispadon. Ez pedig még 2022 szeptemberében volt, tehát véletlenül sem egy szezonvégi, tét nélküli sörmeccsen, hanem az idény elején történt a világ legkeményebb bajnokságában. Szegény Nwaneri egyébként még a felnőttekkel sem öltözhetett együtt egy gyermekvédelmi szabályozás miatt, és az is igaz, azóta nem is futballozott az élvonalban, hanem a Premier League 2-ben szerepel, viszont a két utolsó őszi BL-csoportmeccsen ott ült a kispadon a nagyoknál.
Ezen a ponton meg kell említenünk a Barcelona gyémántját, Lamine Yamalt is, aki 15 évesen és 9 hónaposan debütált 2023 áprilisában a spanyol bajnokságban. Az azóta eltelt alig több, mint fél évben a Barcelonában és a spanyol felnőttválogatottban is rendszeresen játszik, klubszinten 19 élvonalbeli és 6 Bajnokok Ligája-mérkőzése van, a válogatottban pedig négy, és egyik alkalommal sem időhúzó csere volt – sem Xavinál, sem Luis de la Fuenténél. Yamalt a nyáron láthattuk a magyarországi U17-es Európa-bajnokságon is, ahol szintén a torna egyik ásza volt.
Hozzátartozik a történet teljességéhez, hogy Camarda például a bemutatkozó mérkőzését követő Serie A-bajnokin szintén kapott néhány percet csereként, azóta azonban két Serie A-találkozón nem volt a keretben, és ha lehet hinni a Gazzetta dello Sport előzetesének, a mai, Salernitana elleni idegenbeli bajnokin sem lesz ott, méghozzá úgy, hogy nem szerepel a neve a sérültlistán sem…
Mindenesetre a téma érdekes, így körülnéztünk és megállapítottuk, hogy a topligákon kívül sem ritka az, hogy valaki megkapja a lehetőséget tizenöt évesen. A lengyel Ekstraklasában újonc Puszcza Niepolomice csapatában a mindössze 15 éves és 19 napos Igor Pieprzyca pályára lépett néhány percre az októberi, a Korona Kielce ellen 5–3-ra elveszített bajnokin. Ezzel a középpályás lett a lengyel élvonal történetének legfiatalabb futballistája, ám az ő esetében alighanem „megkönnyítette” az edző döntését az a tény, hogy ő az elnök unokája…
2022 novemberében a patinás norvég Rosenborgnál 15 évesen és 322 naposan kezdőjátékosként debütált Sverre Nypan, és ő biztosan nem ajándékba kapta a lehetőséget, hiszen azóta további 24 élvonalbeli bajnokin pályára lépett, ezeken a találkozókon öt gólt és egy gólpasszt jegyzett. Szintén ott volt a pályán a nyáron három Konferencia-liga selejtezőn is, ezeken három gólpasszt tett be a közösbe. Ő december elején töltötte be a tizenhetet, az értékét a Transfermarkt 5 millió euróra tartja.
Vagy ott van a svájci Baselnél a nigériai származású Marvin Akahomen, aki április 30-án 15 évesen és 285 naposan mutatkozott be néhány percre az élvonalban (ezzel a harmadik a vonatkozó rangsorban), majd egy héttel később már a kezdőcsapat tagjaként futhatott ki a gyepre a társaival, igaz, azóta nem gyarapította fellépései számát ezen a szinten.
November vége óta mondhatja magát nagykorúnak a bissau-guineai Roger, neki 10 élvonalbeli bajnoki mérkőzése van a BL-szereplő Bragában, és az első alkalommal, amikor 2021 augusztusában bevetették, még neki is hónapok hiányoztak ahhoz, hogy betöltse a tizenhatot.
Marvin Akahomen nem volt 16 éves, amikor bemutatkozott a svájci élvonalban az FC Basel színeiben (Forrás: nau.ch)Az amerikai MLS-ben három olyan játékost találunk ebben az idényben, aki a 16. életéve előtt mutatkozott be. Az FC Cincinnatiben játszó Stiven Jimenez két nappal a születésnapja előtt kapta meg a lehetőséget a mérkőzés legvégén csereként, a Real Salt Lake City-t erősítő, még mindig csak 15 éves Axel Kei szintén egy meccsen kapott pár percet októberben, és a New York Red Bulls tehetsége, a 16. születésnapját csak majd márciusban betöltő Julian Hall is túl van már a debütáláson a világ egyik leginkább feltörekvő bajnokságában.
Törökországban négy szezont kell visszalapoznunk, hogy szemtelenül fiatal játékosokat találjunk: a 2019-2020-as idényben Emre Demir (Kayserispor) és Mevlüthan Ekelik (Antalyaspor) mutatkozott be a legjobbak között még a tizenhatodik születésnapja előtt.
Ha már Törökország, jegyezzük meg, hogy a most futó szezonban a Transfermarkt gyűjtése szerint a helyi kupasorozatban játszott Európa legfiatalabb játékosa. A Genclerbirligi–Burdur MAKÜ kupamérkőzésen október végén a hosszabbítás teljes 30 percében a pályán volt a hazaiaknál egy 14 éves fiatalember, Can Bartu Cigir, így tevékeny részese volt annak, hogy jelenleg másodosztályú csapata gólt szerez és 4–3-ra megnyeri a találkozót.
De emlékezhetünk a nemrég nekünk interjút adó Koman Vladimir esetére is, aki 15 évesen debütált a Szombathelyi Haladás akkor másodosztályú csapatában, és segítette őket feljutáshoz az idény végén, míg az NB I-ből a közelmúltból Czvitkovics Péterre emlékezhetünk, aki 1998 nyarán még nem volt tizenhat, amikor játszott a Dunaferr 3–0-s legyőzése alkalmával. Mindketten válogatottságig és jelentős itthoni, illetve külföldi karrierig vitték, mert a tehetségük már korán megmutatkozott.
Czvitkovics Péter már 15 évesen pályára lépett az NB I-ben (Forrás: Nemzeti Sport/Németh Ferenc)Nemrég az utanpotlassport.hu oldalnak beszélt a témakörről Dr. Dreissinger Imre az MTK Budapest labdarúgócsapatának orvosa.
„Az ütközéseknél nagyon nem mindegy, hogy valaki hatvankilós vagy éppen kilencven, ezért ez valóban rejt magában sérülésveszélyt. Ugyanakkor általánosságban, ha a szívvizsgálaton megfelelő a játékos eredménye, akkor nem okozhat problémát neki, hogy bírja a mérkőzések gyorsabb tempóját. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül kellene tiltani a tizenhat év alatti futballisták pályára küldését. Persze, ha a labdarúgó nincs megfelelő fizikai állapotban, akkor ne nevezzék, de ezt adott klub és annak stábja hitelesen meg tudná ítélni.”
Magyarországon tehát egészségügyi okokkal magyarázható a korlátozás, de akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést: a LaLiga, a Serie A és főleg a Premier League nem kockázatosabb egy 15 éves fiatalnak? Hiszen a gyerekek ott is fizikai hátrányban vannak egy-egy meglett és pokróc stílusú ellenféllel szemben. Alsóbb osztályokban pedig még inkább érthetetlen, hogy miért nem szerepelhet egy fiatal, ha a kellő tehetsége megvan hozzá. Bizonyára egy edző sem volna a saját ellensége, hogy ne szerepeltessen egy reményteljes futballistát, ha már ott készül a többiekkel.
Francesco Camarda 15 évesen a világ egyik legjobb bajnokságában szerepelt (Forrás: Getty Images)Talán az MLSZ-nek is ideje volna megfontolnia, hogy ne az életkorhoz, hanem a biológiai érettséghez kösse a pályára lépés lehetőségét. Ha egy játékos fizikailag, egészségügyileg és taktikailag és megérett a felnőtt futballra, ne vegyük el tőle a lehetőséget.