Tóth „Potya” István nagy hatású futballedző, akinek az értékeléseit élmény olvasni

Tóth Potya István, a magyar futball és a Ferencváros történetének legsikeresebb, legnagyobb hatású edzői közé tartozik. A zöld-fehér klubbal kétszer nyert bajnokságot, háromszor Magyar Kupát, és 1928-ban, a Közép-európai kupa elhódításával az első nemzetközi kupagyőztes csapat trénere lett. Univerzális személyiség: elvégezte a műszaki egyetemet, nagyszerűen zongorázott és harmonikázott, és mozigépész-képesítést is szerzett. Beszélt angolul, németül, olaszul. Olvasta és követte a külföldi szakirodalmat. Edzései kidolgozásához több tudományág (élettan, anatómia, pedagógia, pszichológia) ismeretanyagát felhasználta. A XX. század első felének sportszakértője, Földessy János így írt róla:

„Tóth István valósággal előfutára volt a tudományos edzésrendszernek. Minden játékosról feljegyzést készített, hibáit nyilvántartotta, igyekezett azokat kijavítani, a fejlődéséről, eredményeiről pontos adatai voltak, s ő fektette le az évi – több részre osztott – edzéstervet is. Ezenkívül a játékosokkal való bánás, fegyelmezés, de segítés, gyógyítás terén is úttörő volt. (...) Helycserés, lyukra futásos támadó vagy a helyezkedési sablontól elütő gyors védőjáték nyomai is csak az FTC és az MTK csapatmunkájában voltak felfedezhetők.”

Nevéhez fűződik az első edzőképző tanfolyam elindítása Magyarországon, e mellett edzői kézikönyvet is összeállított. Nagy hangsúlyt fektetett az egyénre, az egyéni képzésre.

„Felismerte az állóképesség és a dinamikus láberő fontosságát. A csapatjáték és az eredményesség érdekeit célzó feladatoknak rendelte alá a technikai képzést. (...) A regeneráció is szerepet kapott a munkájában. Kihasználta a hideg és meleg vizes fürdő valamint a masszázs jótékony hatásait”

– jellemezte Potyát a korábbi utánpótlásedző, Perlaky István.

És, ha már haladó szellemű gondolkodás: Tóth István a Fradinál edzőként töltött öt éve alatt (1925-1930) naplóiban vezette a csapatáról szóló feljegyzéseit. Ezt a naplót Budapest Főváros Levéltára és a Ferencvárosi Torna Club közös kiadványban dolgozta fel. (Az eredeti napló 469 oldalas, ennek 178 oldalra rövidített verziója került be a limitált kiadású könyvbe.) A feljegyzések jelentős részét edzéstervek és mérkőzés utáni értékelések képezik. A jelen esetben cél annak a szakmaiságnak a bemutatása, ami a Tóth Potya-féle Fradit az első 1925. május elsejei tréningtől az utolsó, 1930. augusztus 24-i mérkőzésig jellemezte.

Kritikusan a meccsekről, játékosokról, bíróról

Az 1920-as évek közepén a Ferencváros az MTK mellett a magyar futball meghatározó klubjának számított. A kor kiváló labdarúgói játszottak a Fradiban, mégis, Tóth Potya edzésnaplóiból legalább annyira kitűnnek a játékosok taktikai, technikai, kondicionális, életvitelbeli hiányosságai, mint az, hogy a csapata számolatlanul nyerte a mérkőzéseket. Nem szűkölködött a kritikával, tette ezt függetlenül attól, hogy csapata 8:1-re, 3:0-ra vagy 1:0-ra nyert, esetleg 3:1-re, 4:0-ra kikapott. Amint 1925-ben átvette a csapatot, a május 13-i, VAC elleni Magyar Kupa (0:0) mérkőzést követően rögtön ezzel nyitott:

„egyes embereken igen meglátszik, hogy nem járnak pontosan a trainingre, és talán nem is egészen sportszerű életet élnek.”

Míg tizenegy nappal később (május 24.), a BEAC elleni 1:0-ra elvesztett bajnoki után ezt írta:

„ész nélküli kapkodás, egymás meg nem értése, gól előtti határozatlanság, puhaság, a lövésekkel való spórolás”.

A kritikusság folyamatosan visszatérő elem a mérkőzések értékeléseinél. Az 1926. szeptember 25-i, III. ker TVAC elleni 5:0-s győzelem után a gólt szerző Horváthról azt írta, hogy „teljesen használhatatlan ember. Nincs tüdeje, amellett folyton mindenről lekésik”. A szintén egy gólt lövő Grossmanról pedig úgy vélekedett, hogy „roppant átlagos játékos, mérhetetlen gyávasággal”. Egy hónappal később, október 17-én a Fradi 3:1-re kikapott Szegeden a Bástya csapatától. A kor egyik legnagyobb futballcsillagáról, a magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisáról, Schlosser Imréről nem félt azt írni, hogy „túl lassú, igen különös stílűen játszott, kondíciója gyenge, a vereség egyik része”. A védő Takács pedig szerinte „katasztrofálisan fairen játszott”.

Több olyan meccs is akad, aminek, ha csak a játékosokról írt értékelések a kiindulópont, nem lehet eldönteni, a Fradi kikapott vagy győzött. Ez a helyzet például az 1927. március 25-én, a Vasas elleni Magyar Kupa-találkozó utáni összefoglalása esetében. Rázsó „elvesztette a gólra menéshez az önbizalmát, labdavezetése is rossz”, Sándor „nagyon gyengén mozgott, igen kevés áttekintéssel”, Obitz pedig „egy-két mókát ma is csinált, különben jól játszott”. A Ferencváros 6:1-re verte a Vasast. Ugyanúgy nehéz tippelni az 1928. február 26-án az Üllői úton a „33” FC ellen rendezett meccs értékelését látva. Potya saját játékosát, Kohutot ekképp jellemezte: „kijutott neki egy nagy nap, de észszerűség nem volt a játékában, és amellett túl önző is”. De Szedlacsiket sem méltatta: „még mereven mozog, labdák elgurulnak tőle, belső játékot ő sem ismer, valamint keresztbe is nehezen jön".

Tóth Potya István (Fotó: fradi.hu)

És a bírók értékeléséről sem szabad elfeledkezni. Az 1928. december 25-én és 26-án rendezett Barcelona elleni mérkőzések (0:4 és 3:3) után azt írta a naplójába, hogy „külön meg kell emlékeznem a mindkét napi bíráinkról, akik oly gyönyörűen tudtak csalni és eredményt hamisítani, hogy ezt meg kellene a mi bíráinknak is tanulni, ha nemzetközi meccsről van szó, mert bajnokiakon ők is meg tudják azt csinálni idehaza.”

Edzésről-edzésre, lépésről-lépésre

Amennyire Tóth „Potya” István figyelt játékosaira, a bírókra, a mérkőzésen történtekre, legalább annyira figyelt az edzésekre, azok tervezésére. Minden esetben leírta az aktuális körülményeket (legyen az mérkőzés előtti vagy utáni edzés), azt, hogy kik vannak jelen, s, hogy milyen gyakorlatokat végeztek a tréning során. A futógyakorlatok után feljegyezte játékosai teljesített idejét – még azt is, ki volt „footballcipőben” és ki futócipőben.

Rendszeresek az atlétikai, a mozgáskoordinációt, fizikai állóképességet javító elemek: gátfutás, magasugrás, kötélugrás. Gyakorta megjelennek a rövid, rövidebb távú (20, 30, 40, 60 méteres) sprintek – labdával, labda nélkül.

„Mindenki egy gyenge kör futás, utána kevés passzolás majd sprintelések: lebegő startok, utána skippelésből startok, majd felhúzott térdekkel való mozgásból startok. Nurmi-féle (Paavo Nurmi a korszak legjobb közép- és hosszútávfutója volt – a szerk.) skippelés előre, hátra, utána 45 m sprint, és befejezésül egy gyenge kör végén erős térddel”

– így nézett ki az 1928. május 22-i edzés.

Fontosnak tartotta az egyéni, a csapat szintű képzést. Az 1927. november 11-i edzés előbbire jó példa:

„Mindenki egy labdavezetéses kör, utána séta, majd egy kapura lövöldözés. Utána:

Huber, Amsel – lábfájásukra való tekintettel tetszés szerinti mozgás;

Bukovi – fejelés, passzolás, stoppolás, befejezés, 2 kör futás;

Furmann, Hungler – lábfájásra való tekintettel boxolás, fürdő;

Takács, Sándor – 5x20 m, 2x35m sprint, 5 dupla skipp, fürdő;

Kohut – fejelés, 5x20 m, 2x35m sprint, 5 dupla skipp, fürdő;

Obitz – fejelés, 2x1 kör, fürdő.

A csatárokkal külön foglalkozom: először rövidebb, majd hosszabb passzolások a labdával egy-egy embernek kifutva megy a labdával a front előtt, majd utána 20 m-es sprintek egy eléje gurított (centerezett) labdára, és azonnal egyszer bal, egyszer jobb lábbal való azonnali kapura lövése, azután a pályán hosszában 3x párban újmódi fejelés, majd befejezésül egy gyenge kör, utolsó 20 m skippelés.”

És az elméleti képzés sem maradhatott el.

„Második csapat játékosai egy könnyű kör futás, utána fürdő és massage. Takács I., Takács II., Papp, Turay, Táncos, box, fürdő, massage. Bukovi beteg. Többiek elméleti oktatás, majd u.a. gyakorlatban: szárnyak játéka, támadás előkészítése halfok csatárok együtt, utána skippelés és box”

– áll az 1930. május 20-i programban.

A szemelvényekből láthatjuk, Tóth Potya István nemcsak sikeres, de szigorú, következetes és a játékosaira rendkívüli módon figyelő edző volt. Nem sajnálta az időt arra, hogy magát és játékosait a lehető legjobbá tegye. Korának kiemelkedő alakja, sportembere – olyan mérkőzés- és játékos-értékelésekkel, amiket élmény olvasni.

Olvasd el ezt is: „Ember az embertelenségben” – több százan köszönhették az életüket az egykori Fradi-edző Tóth Potya Istvánnak

Kiemelt kép: Fradi.hu