Tovább emelkedik a fiatal franciák száma Párizsban

Tovább emelkedik a fiatal franciák száma Párizsban

2024. aug. 19.

Ugyan az olimpiai döntőben nem volt sikerélménye, a karrierjében így is hatalmas lépést ünnepelhet Désiré Doué, aki Rennes-ből a fővárosba teszi át a székhelyét. A PSG továbbra is rajta van azon az úton, hogy egyre több fiatal játékost szerződtet, ráadásul most ismét egy óriási potenciállal bíró hazai futballista játékjogát sikerült megszerezniük.

Azok után, hogy az előző évtizedben folyamatosan világsztárok igazolásában látta a boldogulás útját a Paris Saint-Germain, az előző néhány év már kissé visszafogottabb elképzelések mentén telt el. Előbb az lett fontos, hogy minél több francia labdarúgót csábítsanak a klubhoz, majd egyre nagyobb hangsúlyt kapott az is, hogy lehetőség szerint már fiatalon megszerezzék a tehetségeket. Ebbe a kategóriába illeszkedik Désiré Doué átigazolása is 50 millió euróért, az ifjú francia futballista játékában óriási lehetőségek rejlenek.

 

Az elefántcsontparti apa és francia anya gyermekeként Angers-ben született fiú meglepő módon nem a nagyon sok fiatal helyi tehetség első lépéseit megalapozó SCO-ban kezdte meg az útját a labdarúgás világában, hanem már hatesztendősen a Stade Rennes akadémiájára került. Panaszra azonban aligha lehetett oka, mert egészen kimagasló képességű labdarúgók között nevelkedhetett a bretagne-iaknál. Ott játszott Lesley Ugochukwu (most a Chelsea játékosa), majd később csatlakozott Jeanuël Belocian (Leverkusen), Mathys Tel (Bayern München), Loum Tchaouna (SS Lazio), valamint Kamaldeen Sulemana (Southampton) is. Ilyen közegben könnyű volt fejlődni, Désiré is rengeteget tanult a sportágról, és időközben egyértelműen lehagyta a bátyját, Guélát, aki egyébként szintén ezen a nyáron váltott, ő Strasbourg-ba költözött át.

 

Désiré Doué 2022 augusztusában, mindössze 17 évesen mutatkozott be a klub első csapatában, nem sokkal később megszerezte az első gólját a bajnokságban, majd a nemzetközi porondon is. Rövid úton megismerte a nevét a közvélemény, és ő mindent megtett azért, hogy ez a figyelem ne is lanyhuljon. Meghívták a korosztályos válogatottba, és tagja volt a 2022-ben U17-es Európa-bajnokságot nyert csapatnak. Innen egyes volt az útja az U19-be, majd az U21-be is, sőt idén nyáron az olimpiai keretbe is bekerült és az együttes egyik alapembere volt. Mindeközben klubszinten is egyre magasabbra jutott, ugyanis a 2022-2023-as idényben már a Ligue 1 mellett az Európa-ligában is egyre több lehetőséget kapott. A legutóbbi szezonban pedig még rá tudott tenni egy lapáttal ezekre, amit gólokkal és gólpasszokkal hálált meg a szélső, aki mindkét oldalon jól érzi magát.

 

 

Ha Douéról beszélünk, akkor első helyen a technikai képességeit kell megemlítenünk. Kiemelkedő a labdakezelése, köszönhetően annak, ahogyan kontrollálni tudja a testét és vele együtt a játékszert is. A szűk helyeken is jól mozog, tudja, mikor kell cseleznie, vagy mikor elég csak egy hosszú szöktetés és a sebességét kihasználva előnybe kerülhet. Az ellenfélre való rávezetések sikeressége terén (az angol szakirodalomban: take on) a felső hat százalékban, az eredményes cseleket tekintve a szélsők között a felső négy százalékban volt a topligákat figyelembe véve. Ezek is azt támasztják alá, hogy a játékának ebben a részében nagyon jó döntéseket hoz, és látványos, szórakoztató focival tud előrukkolni. Magas, de kissé vékony futballista, ám ennek ellenére erős és a párharcokban is elég jó hatékonysággal dolgozik, így ezen a téren is nagy potenciál rejlik benne.

 

Ezzel szemben taktikai szempontból még van mit fejleszteni a játékán. Bár az nagyon jól néz ki, hogy fegyelmezett futballista, aki a védekezésben sem lazsál, hanem az edzői elvárásoknak megfelelve beleteszi a munkát a játéknak ebbe a részébe is. A támadóharmadbeli szereléseket illetően a felső hét százalékba tartozott, blokkolt passzokból pedig a topligák legmagasabb átlagát hozta a szélsők közül kilencven percre kivetítve. A passzjátéka hanyag, amikor nem saját maga folytatja a játékot, akkor sokszor választ rosszul az előtte álló opciók közül, ráadásul a helyezkedés és a játékolvasás terén is még van hová fejlődnie. Ezekből is adódik, hogy a mutatói néhány téren jóval gyengébbek, mint bizonyos kategóriákban.

 

Az egyik gyenge pontja az ellenfél kapuja előtt mutatkozik meg, mert bár szerez gólokat, ha nem is nagy számban, ám a kevés kísérlete alacsony minőségű (0,07 NPxg/Sh). És bizony sok esetben nem is talál kaput, gól pedig igen gyenge arányban születik a próbálkozásaiból – a kísérleteinek kevesebb mint hét százaléka lett csak gól. A társak kiszolgálása egy fokkal jobban megy, hiszen mind a progresszivitása, mind a kreativitása adott ahhoz, hogy helyzeteket teremtsen mások számára. A progresszív passzok terén a szélsők felső nyolc százalékába, míg a boxon belülre juttatott átadásokat vizsgálva a felső kilenc százalékba tartozott a legutóbbi idény során. A döntéshozatalban itt is van még mit fejleszteni, ám ezen a téren egyértelműen mutatkozik fejlődés az első szezonjához képest. A tapasztalatszerzés is segít majd neki ezen a téren, hogy még jobb legyen, illetve az is, hogy mostantól olyan közegben játszik majd, ahol a csapattársak egyéni kvalitásai is magasabb szintűek.

 

Hiszen azt nem szabad elfelejteni, hogy Doué mindössze 19 esztendős múlt a nyáron, és egyelőre csak 76 felnőtt tétmérkőzés van a lábában. Ám azt az olimpián is megvillantotta, hogy szükség esetén képes a vállán vinni a csapatát, és kezdeményező szerepet vállalni a játékban. Mindez annak is köszönhető, hogy mentálisan kiemelkedő a korosztályából, és a higgadtsága, a határozottsága, illetve a saját csapata játékára gyakorolt hatása is elég jó alapot biztosít számára ahhoz, hogy a jövőben a francia válogatott egyik alapembere lehessen.

 

 

Párizsban Doué a negyedik nyári szerzemény az orosz Matvej Szafonov (kapus, FK Krasznodar, 20 millió euró), az ecuadori Willian Pacho (középső védő, Eintracht Frankfurt, 40) és a portugál Joao Neves (védekező középpályás, Benfica, 60). A támadószekcióban Kylian Mbappé távozása után persze jókora űr tátong, és az ideális keretlétszámból épp egy szélső hiányzott, és ez most meg is oldódott. Az olimpiai ezüstérmes játékideje nagyban függhet majd Ousmane Dembélé sérüléseitől is, és ebben azért bízhat, még ha ez kissé kárörvendően is hangzik. Na meg abban is, hogy a keret kisebb kitakarítása után kevesebb közvetlen rivális maradt, aki az ő perceire pályázik, és így talán töretlenül folytatódhat a fejlődése.


Kiemelt kép: RCM Sports 

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.