Trópusi sportolók így lopják el a show-t a téli olimpián

Trópusi sportolók így lopják el a show-t a téli olimpián

2022. febr. 22.

Miközben az éghajlatváltozás a téli olimpiák számára is ellenség, egyre több trópusi, szubtrópusi országban érzik úgy, ebből nem akarnak kimaradni. A trend Pekingben is meghökkentő történetekkel folytatódott, bár a műhavon és a műjégen lassan már természetes látvány az afrikai, közép-amerikai sportolók versenyzése. Közben új országok, térségek is feltűntek az Egyenlítő közeléből. A 38 éves jamaicai alpesi síző nyomába viszont talán senki sem érhet.


 


Dél gyermekei


Maradjunk azért egyelőre Afrikánál, amely először fehér sportolókkal képviseltette magát a téli játékokon a 20. század derekán. Az 1960-ban a kaliforniai Squaw Valley-ben megtartott játékokra Dél-Afrika három leányt és egy fiatalembert nevezett be műkorcsolyában: a 11 éves Marcelle Matthews a 20 éves Gwyn Jones partnereként végzett párosban az utolsó, 13. helyen, míg a 12 esztendős Patricia Eastwood és a 16 esztendős Marion Sage a nők között 25., illetve 23. helyen zárt.


Dél-Afrika pedig mindjárt búcsúzott is ezzel az olimpiáktól a következő három évtizedre:


Az országot jellemző faji elkülönítés politikája vagyis az apartheid miatt legközelebb 1992-ben engedték vissza a nyári, és 1994-ben a téli játékokra.


Ekkor még mindig csak a jégen mutatták meg magukat a sportolói, aztán a 2006-os torinói olimpián Alex Heath első afrikaiként minden alpesi számban elindult.


 





 


Afrika havas arcai


Ha Afrikában havat keresünk, először alighanem a Kilimandzsáró juthat eszünkbe Ernest Hemingway regényének címéből és a természetfilmekből. Másodsorban a Szaharáé egy-egy szenzációt tartogató időjárás-jelentésből. A fenséges észak-afrikai Atlasz-hegység ma is valahol fehér foltnak számít a kontinens térképén, szó szerint is, olyannyira, hogy az 1968-as grenoble-i játékokra Marokkó öt alpesi sízőt is el tudott küldeni. Aztán 1984-ig az ország inkább kihagyta az eseményt, majd 2012-ben Innsbruckban hallatott igazán magáról – az ifjúsági olimpián. A kanadai születésű Adam Lamhamedi az első afrikai érmes lett ugyanis téli játékokon a szuper-óriásműlesiklás megnyerésével a korosztályos mezőnyben.


Azért érezzük, hogy ez még mindig nem az a fajta trópusi részvétel, ami oly szeretni valóvá tudja tenni a világ legnagyobb sportrendezvényeinek egyikét.


Lamine Gueye esete már más: előbb megalapította a szenegáli síszövetséget, majd alpesi sízőként részt vett az 1984-es olimpián, így az első fekete afrikai sportoló ő volt a téli játékokon.


Fekete-Afrika legnagyobb havas csillaga azonban a mai napig a kenyai Philip Boit, akinek a célba érkezésért a fél világ együtt drukkolt az 1998-as naganói olimpia 10 kilométeres sífutóversenyének végén.


 





A győztes norvég Björn Daehlie, a sportág történetének talán legnagyobb alakja 20 perccel ért be korábban, de az éremosztót is elhalasztotta Boitért, hogy a célban elsőként gratuláljon neki.


Végül elkapnia is alig sikerült, találkozásuk igazi aranypillanat lett generációk számára.


 





„Korábban már láttam őt a tévében, az edzőm is mesélt róla, de alig akartam elhinni, hogy a világ legjobb sífutója gratulál nekem” – emlékezett vissza Boit a NOB honlapján. A hatására ghánai, szenegáli sportolók váltak a havon olimpikonná, míg a jégen a következő nagy fejezetet Akwasi Frimpong írta.


 


Száguldás futócipőben, bobban, szkeletonban


Akwasi Frimpongot ghánai sprinterként, bobversenyzőként és szkeletonosként tartják számon, ez már önmagában sem semmi. Nyolcéves koráig élt Afrikában a családjával, majd Hollandia lett az otthona, így azért más a történet. Atlétaként 200 méteren meg is nyerte új hazája juniorbajnokságát, de aztán a téli száguldás mellett döntött, és 2018-ban az afrikai ország színeiben az első fekete olimpikon lett szkeletonban.


A sportágban első afrikaiként nyert elitversenyt 2020-ban Utahban.


 





A NOB honlapján megjelent összeállítás szerint az elmúlt évtizedekben Madagaszkár, Szváziföld, Kamerun, Eritrea, Etiópia, Togo, Zimbabwe, Nigéria és Algéria is büszkélkedhetett többek között téli olimpikonnal.


Az alpesi sípályán egész komoly futamot menő Mathieu Razanakolona, Madagaszkár premierjének főszereplője elvileg országa szegényeire akarta felhívni a figyelmet, hiszen az indiai-óceáni sziget 17 millió lakójának fele napi egy dollárnál kevesebb pénzből él.


 



 



 


Nigéria például 2018-ban debütált, nem is akárhogyan: női kettes bobban és szkeletonban csúsztak le versenyzőik az életveszélyes jégfolyosóban.


A bobos Seun Adigun Afrika első téli-nyári olimpikonja lett, hiszen 2012-ben Londonban 100 méteres gátfutásban állt rajhoz.


 





Néhány perc alatt a Föld körül


Ha az Egyenlítő viszonylagos közelségében gyorsan körbejárjuk a Földet, találunk még bőven különleges országokat a téli olimpián. A Fülöp-szigeteken legfeljebb a tévében látnak havat (és már ott sem sokat), ám a filippínók 1972 óta újra meg újra feltűnnek olimpikonként, hol alpesi síben, hol szánkóval, hol korcsolyával. Az alpesi síző Asa Miller viszont 21 évesen már nagy visszatérőnek számít a játékon, más kérdés, hogy az Egyesült Államokban, Oregon államban nőtt fel, sítalpakon…


Sokkal eredetibb a 19 éves Richardson Viano története Haitiről, aki a születése után Port-au-Prince egyik árvaházába került. Hároméves korában egy Franciaországban élő olasz házaspár fogadta örökbe, túravezető nevelőapja mellett járta gyalog és sítalpon az Alpokat, versenyzett is, de majdnem abbahagyta fiatalon. A francia válogatottba ebben a sportágban sem egyszerű bekerülni, de rátalált Haiti nemrég alakult szövetsége, amelyről egyébként ő sem hallott korábban.


Pekingi szereplésével első hazája és a világ árváinak akart üzenni, hogy soha ne adják fel a reményt.


Műlesiklásban a 45 célba érő között, közvetlenül Kékesi Márton mögött, a 33. helyen zárt, megelőzve többek között Libanon, Thaiföld, Puerto Rico és Kelet-Timor küldöttét.


És hogy nem menjünk messzire semmilyen szempontból, feleleveníthetjük a Vianónál közel 20 évvel idősebb jamaicai Benjamin Alexander pekingi szereplését, aki óriás-műlesiklásban a 46. helyen a legrosszabb célba érő lett. Két célja volt: az egyik, hogy ne sérüljön meg, a másik, hogy végigmenjen. Mivel a közép-amerikai DJ 31 évesen tanult meg síelni, és 36 évesen kezdett versenyezni, nem is vágyhatott többre, a Normafa legszebb napjait idéző stílusába pedig azonnal beleszerettünk.


 





Alexander Angliában nőtt fel, de a „Jég veled!” számára is alapnak számított gyerekként. És akkor kanyarodjunk is rá a jamaicai bobozásra, amely Kínában is az olimpia üde színfoltja lett. A karibiak között a sportág már ott tart, hogy az idei játékokra három kvótát szereztek: női egyesben, férfi kettesben és négyesben. Utóbbi 24 év után szerzett ismét indulási jogot; és 34 évvel azt követően, hogy Calgaryban bemutatkozott a ma már legendás, filmre vitt egységük, amelyből Dudley Stokes később Alexander mentorává vált.


 





Pekingben is megőrült mindenki a jamaicai bobosokért, többek között az egyik edzésmódszerüket érdemes tanulmányozni.


 





 




 

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.