Tudatos gólvadász a Bundesliga legújabb sztárja
A francia utánpótlásban felcseperedő, felnőttként a guineai válogatottat választó Serhou Guirassy góltermését nehéz követni, sorra dönti a Bundesliga-rekordokat. A VfB Stuttgart 27 éves csatára nyolcgyermekes család sarja, neki is van már három gyermeke. Edzői szerint végtelenül profi szemlélet, szorgalom jellemzi, és nem kell attól tartani, hogy félelmetes teljesítménye miatt elszakadna a valóságtól.
Nem mehetünk el szó nélkül Serhou Guirassy teljesítménye mellett. A 27 éves francia támadó 2020 óta volt a Stade Rennes csatára, de a klub tavaly kölcsönadta a VfB Stuttgartnak, ahol 11 gólt lőtt, csapata pedig osztályozón bent maradt a Bundesligában. A svábok ezt követően megvették a francia csatárt, aki ebben a szezonban 14 gólnál és egy gólpassznál jár – nyolc Bundesliga-mérkőzésen. Első négy idei bajnokiján nyolcszor találta el a kapu felületét, amelyből nyolc gólt szerzett, majd hét meccsen lőtt 13 találatával megdöntötte a vonatkozó Bundesliga-rekordot. Szédületes statisztikák.
Nélküle a svábok nem állnának a harmadik helyen a bajnokságban, de az alábbiakban nem azt fogjuk elemezni, hogy hamis kilencesként is képes-e játszani, vagy „csak” target manként, esetleg, hogy milyen a védőmunkája. Inkább azt próbáljuk bemutatni, hogy milyen ember, milyen közegben nőtt fel, mi hajtja, egyáltalán hogyan gondolkodik a csapatjátékról, a családról, a világról?
Guirassy a francia léptékkel nézve kisvárosnak számító Arles-ban született, amely félúton fekszik Montpellier és Marseille között, majd a család Monargis-be költözött. Szülei Guineából települtek át, és megőrizték identitásukat, amit aztán át is örökítettek gyermekeikbe: Guirassy egészen 19 éves koráig a francia utánpótlás-válogatottakban játszott, de aztán elkezdte csábítani a guineai szövetség. Eleinte talán arra várt, hátha Didier Deschamps is meghívót küld neki, de soha nem játszott topcsapatban, a Bajnokok Ligájában mindössze négy mérkőzése volt, így nem sok esélye volt bekerülni a francia válogatottba.
Végül Guineát választotta, 2022 óta viseli a nemzeti mezt. A benne lakó nemzeti érzésről bátran beszélt a guineai szövetség által készített videós interjúban:
„Abban, hogy a guineai válogatottat választottam, természetesen fontos szerepet játszott, hogy a szüleim guineai állampolgárok is. Volt idő, amikor nem álltam még készen arra, hogy jöjjek. Tavaly viszont eldöntöttem, és így volt a leghelyesebb. Guineai vagyok és francia is. El kellett, hogy döntsem, mi legyen, és én Guineát választottam. Nagyon nagy büszkeség számomra, hogy felhúzhatom a válogatott mezt.”
Nehéz volt a kezdet
A kis Serhou eleinte egyáltalán nem szeretett egyesületben focizni, erről néhány hete őszintén nyilatkozott a Stuttgarter Zeitungnak:
„Abszolút nem élveztem. Nem emlékszem, hogy mi volt az oka, de nem szerettem focizni. Újra és újra ellógtam az edzést.”
Egy évre rá viszont már imádta a játékot, ám egyáltalán nem gondolt rá, hogy egyszer majd ez lesz a szakmája, ebből fog élni.
„Ahogy idősödtem, lehetett látni, hogy egyre több klub érdeklődik irántam, és ekkor már felfogtam, hogy ez lesz a munkám. Onnantól futballista akartam lenni, és hála istennek, sikerrel jártam.”
A fiatal játékos 13 éves koráig a szüleivel, három bátyjával és négy nővérével élt Monargis-ban, ám ekkor el kellett hagynia a szülői házat. Előbb Amilly-be igazolt, majd a Loire-menti régióba, Lavalba került, ahol ő lett a klub valaha volt legfiatalabb profi labdarúgója. Ebben a három egyesületben szerezte meg minden tudást, amit ma is kamatoztat. Előbbi kettő nem adott kiemelkedő játékosokat a világnak, utóbbi, a Stade Laval igen: itt játszott fiatalon Pierre-Emerick Aubameyang, Francis Coquelin, Ousmane Dabo és Frank Leboeuf is.
Egykori amilly-i ifjúsági edzője, Steve Boue a Bundesliga hivatalos YouTube-csatornájának felidézte emlékeit akkor 14 éves tanítványáról:
„Számomra Serhou már akkor profi volt, mindez látszott a szokásaiból, a viselkedéséből. Emlékszem, hogy edzés után ő volt az, aki az összes labdát összegyűjtötte. Az egyike volt azon játékosainknak, akik nagyon fiatalon professzionális szemlélettel tekintettek a futballra. Néhány hete küldtem is neki egy sms-t, amiben azt írtam neki: megérdemelted! Azok után, amennyit dolgozott, ez valóban így van, megtalálta a helyét.”
Guirassynak 24 éves koráig kellett várnia az áttörésre. Hiába számított tehetséges labdarúgónak, hiába járta meg a Bundesligát (1. FC Köln) és a Ligue 1-et (Amiens SC), az igazi áttörést a rennes-i szerződés hozta el számára.
„Harcolni kell, és soha nem szabad feladni”
– tekintett vissza erre az időszakra pozitív szemlélettel. Ez jellemző rá. Ahogy a magabiztosság is, egyáltalán nem túlzó mértékben.
„Mindig sokrétű játékos voltam. Habár a bal lábam volt a gyengém, azzal is jól megtanultam lőni, fejelni mindig jól tudtam, most végre a gólok és a gólpasszok is megérkeztek. Ez így már egész jó fegyverzet, csak karban kell tartanom.”
Amikor egyszer arról kérdezték, milyen stílusú csatárként szeretne játszani, Karim Benzemát, Robert Lewandowskit, és Harry Kane-t sorolta példaképként. Mégpedig azért, mert mindannyian univerzális játékosok, nem csak fejjel jók, vagy a gólszerzésben kimagaslók, hanem az előkészítésben, a cseleket vagy a passzjátékot nézve is. Csakúgy, mint ő, s ezt tudatosan ki is használja.
Habár Guirassy klasszikus befejezőcsatár, az egyik idei duplája utáni nyilatkozatából úgy tűnik, mégsem az a legfontosabb számára, hogy ő szerezze csapata góljait.
„Nagyon boldog vagyok. Lőttem ugyan két gólt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy segítettem a VfB-t. Egy éve vagyok itt Stuttgartban, ennyi idő alatt megismerhettem a csapattársaimat, sok fantasztikus passzt kapok tőlük”
– fogalmazta meg véleményét a csapatjáték lényegéről, majd önkritikusan azt is hozzátette, további gólokat kell majd lőnie, sokkal jobban kell majd játszania a labda nélküli fázisban, és fenn kell tartania magában a versenyszellemet.
A támadó több Bundesliga-rekordot is megdöntött az elmúlt három hónapban, a csapból is ő folyik Németországban. Ám arra is tudatosan figyel, hogy ne sodorja el a médiacunami, ne zökkentse ki a felé áradó szeretet és az érdeklődés.
„A mai világban a közösségi média mindent megmutat. Néha elolvasom a rólam írt dicséreteket, de higgadtnak kell maradnom, két lábbal kell a földön állni”
– mondja a csatár, akinek stuttgarti edzője, Sebastian Hoeness sem aggódik amiatt, hogy Serhou elszállna magától.
„Nincs veszély, biztos vagyok benne, hogy nem fog elrugaszkodni a földtől. Nem változott semmi, én sem változtam. Jó az edzőnk, jó a csapatunk, és mindenhonnan árad felénk a bizalom. Ez iszonyú fontos a futballban”
– teszi hozzá a labdarúgó.
„Isten teszi könnyűvé a dolgokat”
Serhou Guirassy hívő muszlim, ami családi hátterét tekintve logikus: Guinea lakosságának 89 százaléka iszlám hitű, így a Guirassy család is.
„Hogy kinek köszönhetem a legtöbbet, hogy idáig eljutottam? Isten teszi könnyűvé a dolgokat, és én is mindent megtettem, hogy sikerüljön. A családom is támogat, ami nagyon fontos. Akkor is, ha rossz, és akkor is, ha jó idők járnak!”
Hét testvére van, ő sem fukarkodott a gyermekekkel, amikor saját családot alapított.
„Számomra a feleségem és a három gyermekem jelent mindent. Plusz a szüleim, a testvéreim, a tágabb családom. Támogatjuk egymást mindenben.”
A nyilatkozatok alapján visszafogott, szorgalmas, tudatos és türelmes játékos Serhou Guirassy. Pályafutásának fordulópontja közeledik most: az idei év elhozhatja egy topcsapat ajánlatát, ahol majd megmutathatja, hogy egy sztárcsapatban is megállja-e a helyét.
Kiemelt kép: Getty Images