Tükörszélsőkáromkodás
Hegyezem a füleimet. Pattan a szotyihéj. Tőlem nem messze egy idős bácsi elégedetlen fejforgatása szédíti el a lelátó határozott vonalait. Hozzá kéne szólni valamit a mérkőzéshez. Mit? Van-e értelme? Kell legyen értelme?
A bácsit ez nem különösebben érdekli. Engem annál inkább. De ne idealizáljuk a korosztályokat, azért jó nevetni a bácsin, amikor kezeit a kabátzsebeiben felejti és szinte gesztikuláció nélkül elhorkantja magát, hogy „hogy a picsába’ lehetsz ekkora balfasz!?”, mert mélyen egyetértek vele. A játékosokat sem rázza meg, ugyanezt mondják egymásnak, sőt már az öltözőben megidézték a bácsit párbeszédjeik. A bácsi, aki bárki lehet, mindenütt ott van az összes időben.
A káromkodás legalább annyit jelez, hogy odafigyelünk egymásra, hogy az üresnek tűnő indulatok, a szagtalannak ható pillanatnyi feszültség felkúsznak a kapufákon és aztán ülnek ott vígan, mint a kisgyerekek, akik életükben először látnak mesterhármast.
Hogy néz-e tükörbe bárki, aki káromkodik egy meccs közben, az jó kérdés. 22 tükröt lát a pályán, épp csak azt az egyet nem, a játékvezetőt, akire tényleg igazán hasonlít. A játékvezető sípszója voltaképpen káromkodás, nem? Persze, egy káromkodást generáló káromkodás, és akkor a művelet elérte célját. Nem tudom, a játékvezetők káromkodhatnak-e valójában, én mindenesetre szeretnék káromkodni helyettük, ha már nem is nyilatkozhatnak szerencsétlenek, pedig néha úgy meghallgatnám őket.
Te kíváncsi lennél a játékvezető véleményeire? Elvégre tekintetük szélsebes, reflexeik kifinomultak és közelről, mégis folyamatos távolodásban élik meg az eseményeket. Biztos, hogy van, amit mindenkinél jobban tudnak. Elképzelni sem merem, hány titkot őrizhetnek – nem jól neveltségből, félelemből.
Egyszer igazán elkáromkodhatnák magukat, hogy érződhessen, van közük az emberekhez, van közük a sporthoz, van közük önmagukhoz, van közük a pályafestéshez, és így annál kevesebb közük van a tiszta megfigyelés magányához.
Világ játékvezetői, egyesüljetek! Megalkothatnátok a tökéletes tükörszélsőt, ti vagytok a legszebb káromkodások egyetlen reményei, azonnali nyelvújító gesztusaitok is lehetnének, ha beavatnátok minket történetetekbe.
Szociális és érzelmi bevonódás nélkül nem sokáig lehet ezt a karriert felelősségteljesen csinálni, és nem sok esély lesz áthagyományozni semmit.
De valójában csak el szeretném érni, hogy ne nekünk kelljen annyit káromkodni, ne nekünk kelljen tovább élősködni azon, hogy ti csendben vagytok.
Írta: Szabó Dárió
Kiemelt fotó: Pixabay
Szerző
