Új katalán klub a nagyok játszóterén a La Ligában – avagy elemezzük a Girona eddig mesés idényének játékrendszerét
Sokak meglepetésére kiváló őszi teljesítménnyel rukkolt elő a Girona a spanyol bajnkoságban, és a szomszédvár Barcelona, a legnagyobb katalán csapat mellett beférkőzött az élbolyba. Vajon mi lehet a titka a jó sorozatnak? Megvizsgáltuk az új szerzeményeket és a játékrendszerüket.
Nyári változások
A Manchester Cityt is üzemeltető City Group úgy gondolta, hogy amolyan klasszikus második számú csapatot hoz létre a Gironából, amely tavaly a spanyol pontvadászat középmezőnyében végzett. A csapatban már az előző idényben is voltak igazán karakteres futballistáik, akik közül többen már máshol kaptak lehetőséget: a tavalyi idény házi gólkirályát, Taty Castellanost, mielőtt visszament volna a New York Cityhez, leigazolta a Lazio. Santiago Bueno a Wolverhampton Wanderersben folytatja nyártól. Oriol Romeu a Barcelona ajánlatát fogadta el, mert Sergio Busquets megüresedett pozícióját korábbi saját nevelésükkel pótolták. Talán csak ők hárman számítanak értékelhető távozónak. Az érkezők listája jóval bővebb, és annál izgalmasabb. Érkezett a klubhoz a szintén a City Group kötelékébe tartozó Troyes csapatától a brazil szélső Sávio Moreira de Oliveira, azaz „Sávio” vagy „Savinho”. A rutinos Daley Blind a Bayern Münchennél töltött fél éve után csatlakozott, míg Eric García és Pablo Torre az FC Barcelonában nem jutottak megfelelő játékidőhöz, ezért a kölcsönszerződés mellett döntöttek. Yangel Herrera és Iván Martín kölcsön után lett végleg a katalán klub futballistája. Végezetül az ukrán Artem Dovbik érkezett, aki előtt honfitársa, Viktor Cigankov nyitotta meg az utat.
Támadásépítés
Nagyon látványos, ahogyan egyes klubok a támadásépítésüket megalkotják, nem kivétel a Girona sem. Ehhez azonban kellett némi változtatás, mert az előző idényben gondok voltak vele, ugyanis a belső védők, Bernardo, David López, Juanpe nem éppen a leglabdabiztosabbak. A védelem megerősítése elsősorban azzal a céllal történt, hogy nyomás alatt is megbízható játékosok alkossák a hátsó alakzatot. Blind és Eric García alkalmas erre a feladatra, és egymást kiegészítve futballoznak. Azonkívül, hogy mindketten kifejezetten jók a labdával, Blind az, aki elsősorban passzokkal igyekszik előrejuttatni a labdát, Garcia inkább labdavezetéssel próbálkozik. A labdabirtoklás első fázisába a Girona viszonylag sok játékost szokott bevonni.
Mivel Oriol Romeu távozott, és a helyére nem érkezett pótlás, ezért a La Liga egyik leglabdabiztosabb középpályása, Aleix Garcia a tavaly betöltött 6-os 8-as pozícióból egyet visszalépett, és igazi mélységi középpályás lett. Ez a támadásépítés szempontjából mindenképpen előnyös, hiszen az apró termetű Aleix sokkal jobban tűri a nyomást, amely az ellenfél letámadásával érkezik, illetve hatékonyabb a labda előrejuttatásában is. 90% feletti passzpontossága egészen zseniális, talán nem meglepő, hogy egykor a Manchester City futballistája volt Pep Guardiola irányítása alatt.
A Girona labdakihozatalai igazán érdekesek – az átlós játékszervezés gyakran jelenik meg a labdakihozatalaikban, ehhez a játékosok egymáshoz képest átlós pozíciót vesznek fel, a területek racionális elosztásával, ami a pozíciós játék egyik alapelve.
(Forrás: footballmatchsports.com)Ezek jól működnek, ezért olyan látványos az, ahogy a katalán csapat játszik. Az átlós játékszervezés úgy működik, ha a játékosok között helycserék vannak, de minden terület fel van töltve. Miguel Gutiérrez balbekk az, aki sokszor a pálya belső területein helyezkedik, ezzel indítva el egy folyamatot, amely a következő: Aleix visszalép belső védő pozícióba, Blind kihúzódik a bal oldalra, Arnau Martínez pedig amolyan harmadik belső védő pozícióban tűnik fel. Kulcsszerepe van ilyenkor a 8-as helyéről visszamozgó Iván Martínnak, aki helyezkedésével létrehozza a 4–2-es építkezési formát. Ez a játékos is kifejezetten jól bírja a nyomást, és a testhelyzete is folyamatosan arra irányul, hogy a labdát fedezze, testcseleivel pedig kiforduljon a ráérkező nyomás alól.
(Forrás: footballmatchsports.com)A képen Martínez kapja a labdát, „nyakában” egy presszingelő játékossal. A játékhelyzet megoldásához szükséges segítség ismét az lesz, ha sikerül átlósan megtalálni a szabad embert. A következő játékhelyzet az, hogy a jobbhátvéd belép labdával az előtte nyíló szabad területbe.
(Forrás: footballmatchsports.com)Az ilyesmihez gyakran intuícióra van szükség, hiszen ha az ellenfél másképpen reagál valamire, akkor új, egyéni, kreatív döntés szükséges. Ehhez Míchel vezetőedző megadja a lehetőségeket, szereti, ha a játékosai kreatívak. Gyakorta külön kéri, hogy minél többet passzoljanak, vonzanak magukra nyomást, így valaki üressé válhat, vagy passzsáv keletkezhet, ha megvan a megfelelő támogató játék.
A támadásépítésben a pozíciófelvételek és pozícióváltások akkor tudnak hatékonyak lenni, ha a felső sorban lévő játékosok olyan pozíciókat vesznek fel, amelyek elősegítik a labda előrejutását.
Labdabirtoklás
A stílust befolyásolja, hogy milyen egyéniség áll a stílus mögött. Ha több emberről van szó, akkor az egyéniségük és az együttműködésük ad egyfajta képet. A futballban a stílus nagy hatást gyakorol a befogadókra, ha az egyéniségek együttműködése hatékonyan zajlik. A Girona elsősorban ezért különleges. A játékukban alig van párharc, ami azt jelenti, hogy a folyamatos labdajáratás kedvéért kerülik a játékosok közötti kontakt lehetőségét.
Azzal, hogy Aleix Garcia visszalép a két középhátvéd közé, lehetővé válik, hogy egy hátsó 3-as alakuljon ki, ezzel Arnau Martínez a belső, Daley Blind a széles területek felé lépjen, Gutiérrez pedig a középpályára váltson. Ez látható az alábbi képen: Martín és Gutiérrez a középpályán, Blind pedig a széles területen. Ezért Eric García átlós réspasszt választ, amivel gyorsabban tudja kijátszani a labdát a szélső területekre, mivel nem kell megvárnia azt, hogy az alapvetően balhátvédnek nevezett játékos legyen a szabad ember. Az is látható, hogy a játékosok (szám szerint négyen), eltolódtak a pálya jobb oldali félterületébe, ami szintén az átlós játékot váltja ki – vagyis ezzel azt, hogy a bal oldalon Blind és Sávio szabadabb lehessen.
(Forrás: footballmatchreport.com)A szélső védő, Miguel Gutiérrez az inverted fullback szerepében azt a szerepet tölti be, hogy a belső középpályások megüresedett területét feltöltse, így a labda járhasson, ami – ahogy korábban már említettem –, leginkább átlósan történik. Észrevehető, hogy a Girona nyomás alatt szeretne játszani, ennek viszont az lesz a következménye, hogy a labdabirtoklás első fázisában elvesztett labdákkal az ellenfél könnyen ziccerbe kerülhet. Ugyanakkor ennek a kockázatnak a vállalásával akár lendületi előnnyel támadhatják az ellenfelet, ha ki tudnak jönni a nyomás alól. A nyomás alatti játékra az a megoldás, ha harmadik emberes kombinációkat keresnek, illetve, ha a szabad ember megjátszása helyett olykor a szabad terület megjátszását keresik. Utóbbi még nem nagyon látszik, de a repertoár része lehet a jövőben, így hasznosabbá válhat a játékuk.
(Forrás: footballmatchsports.com)
(Forrás: footballmatchsports.com)A harmadik társ megtalálása, avagy a felpassz és visszapassz a 3. társnak sokszor megfigyelhető a Girona játékában.
Megfigyelhető, hogy a túltöltést, vagyis a szándékos létszámfölény kialakítását a labda kívánt mozgásával ellentétes irányban vagy oldalon hajtják végre. Emiatt olykor a játékosok csak oldalra figyelnek, ezért a csapatrészek között túl nagy távolság alakulhat ki.
A Girona idei szereplése kiemelkedő, és egyre többeket foglalkoztat, hogy meddig bírhatják a tempót a nagyokkal. Mindenesetre a játékuk tetszetős és mindenképpen vonzó.
Kiemelt fotó: channelstv.com