Újabb korai búcsú a németektől

A fájdalmas búcsú után sokan már odáig mentek, hogy kijelentették: Németország többé már nem futballnemzet. Még ha ez a kijelentés kétségtelenül túlzó is, azért megállapítható, hogy valami nincs rendben a német válogatott háza táján. Most már sorozatban három csalódást keltő tornán van túl a válogatott. A 2018-s oroszországi blamát (még Löw irányításával) a tavalyi Európa-bajnoki nyolcaddöntős búcsú követte, most pedig itt van a katari fiaskó. A tavaly őszi biztató kezdet után idénre elfogyott a lendület Hansi Flick irányításával is, ezt tükrözte vissza a gyenge Nemzetek Ligája-szereplés, majd a világbajnokság. Megállapítható, hogy egyelőre az új kapitány sem tudott érdemi válaszokat találni a már a Löw-éra végén is meglévő, érezhető problémákra.

Hiányposztok

Sokan az újabb kudarc egyik legfőbb okaként vetették fel, hogy a Nationalelfnél hiányzik egy olyan bejáratott kezdő tizenegy, amelyet mérkőzésről-mérkőzésre maximum csak egy-két helyen kell módosítani. Van is alapja ennek a kritikának, hiszen ha megnézzük a három mérkőzésen felálló kezdőcsapatokat, jelentős változásokat tapasztalhatunk. Nyilván a sérült és a rossz formában lévő játékosok miatt nem dolgozhatott teljesen a saját elképzelései szerint Flick, azaz meg volt kötve valamennyire a keze, de sokan felrótták a kapitánynak, hogy sokszor talán indokolatlanul változtatott. Érdemes viszont jobban is belemenni ebbe a témakörbe.

Egy olyan 80 milliós országban, mint Németország elég nagy problémának számít, hogy több posztra sincsenek megfelelő szintű játékosok. A sort kétségtelenül érdemes a csatárokkal vagy éppen azok hiányával kezdeni. Korábbi írásaimban én is többször kitértem rá, illetve a német sajtóban is vissza-visszatérő problémafelvetés, hogy Miroslav Klose óta nincs klasszikus centere a német válogatottnak. Ennek az árnyoldalai leginkább a mélyen visszaálló együttesek ellen jelentkeztek, talán a legmarkánsabban pont a magyarokkal szemben. A fürge és technikás támadósornak egyszerűen nem volt területe, hogy lendületbe jöjjön, illetve, ha mégis eljutottak a kapu elé, akkor a helyzetkihasználás hagyott maga után kívánnivalót. Úgy néz ki viszont, hogy ennek a világbajnokságnak azért egy pozitívuma legalább mégis csak akadt, ugyanis tanúi lehettünk Niclas Füllkrug tündérmeséjének. A Werder Bremen csatára 29 évesen jutott el oda, hogy válogatott kerettag legyen – korábban még a korosztályos nemzeti csapatoknál sem vették számításba. Sokatmondó, hogy a német válogatottba egy világbajnokságra az élvonalba idén nyáron visszajutó Werderből kellett csatárt hozni, aki szintén nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozik már, de ettől függetlenül nagyon pozitív benyomást tett. A nemzeti csapatban eddig lejátszott négy mérkőzésén három gólt szerzett, és a Spanyolország elleni mérkőzés abszolút hőse lett, miután csereként beállva kiegyenlített. Igazi csatárerényeket csillogtatott és talán Flick több lehetőséget is adhatott volna neki (mindhárom meccsen csereként küldte be). A Spanyolország elleni produkciója után a legtöbben Costa Rica ellen már a kezdőben látták volna, e helyett az 55. percben jött be, és gólpasszt adott Kai Havertznek, majd a 89. percben gólt is szerzett.

Aztán itt vannak még a szélső védők posztjai, de úgy ahogy van, említhetjük az egész hátsó sort is, amelyre abszolút érvényes a német Baustelle (építési terület) jelző. A legtöbb vélemény szerint egyedül Antonio Rüdiger üti meg a nemzetközi szintet, a többiek csak az átlagos Bundesliga-minőséget képviselik, és itt főleg Niklas Sülét érték komoly kritikák. A volt holland csatárikon, Rafael van der Vaart a holland televízióban gúnyosan a német Harry Maguire-nek titulálta a nyártól a Bayern helyett már a Dortmundban futballozó 27 éves védőt. Leginkább a védő lassúságát szokták felhozni, ami leginkább a japánok ellen jelentett problémát, amikor Flick jobbhátvédként számított rá. Itt érkezünk el ahhoz a problémakörhöz, hogy a keretben nincs igazi jobbhátvéd. Lukas Klostermann és Thilo Kehrer is inkább belső védőnek számít, a támadásokkal csak elvétve futnak fel. Az egész torna során beszédtémát szolgáltatott a poszt betöltése és láthatóan Flick is elég tanácstalan volt mindvégig. Costa Rica ellen már Joshua Kimmichet rendelte ki a szélre a pálya centrumából.

A másik oldalon sem olyan rózsás a helyzet. Bár David Raum az előző Bundesliga-szezonban a Hoffenheimmel elég mutatós szezont produkált, a mostani szezonban az RB Leipzignél csak árnyéka korábbi önmagának. Ettől függetlenül az első számú választás továbbra is ő maradt a válogatottban, mivel a tavalyi Eb-n feltűnést keltő Robin Gosens be sem került a keretbe, hiszen az Internél csak cserének számít. Helyette a freiburgi Christian Günter került be, aki viszont egyáltalán nem jutott szóhoz Raum mögött. Bár utóbbi összességében nem lógott ki a csapatból, azért a nyilvánvaló gyenge pontjai jól észrevehetőek voltak.

Érdemes e helyütt idézni a német szövetség (DFB) sportigazgatói tisztségét 2012 és 2013 között szűk egy évig betöltő Robin Dutt véleményét. Az 57 éves edző, aki jelenleg az osztrák élvonalbeli Wolfsberger AC-t irányítja, a hiányposztok kapcsán most elmondta, az előjelek már jó tíz éve is észlelhetőek voltak, amikor ő a német szövetségnél dolgozott.

„Már akkoriban rámutattunk egy problémára a védelemben. Akkoriban ez a szélső védőket, illetve a klasszikus centerek kinevelését érintette. Ez már tíz éve volt. Tudom, hogy időközben kerültek a helyükre dolgok, viszont az is világos, hogy ezután négy-öt évbe beletelik, amíg ezek a változások beérnek”

– fogalmazott lényegre törően az egykori sportvezető.

Elszalasztott lehetőségek

Már fentebb, a bevezetőben is említettem, hogy a válogatott játéka alapjában véve egyáltalán nem volt olyan kilátástalan, mint négy éve.

Annak szemléltetésére viszont mindenképpen hatásos, hogy a játék nem volt kilátástalan. A mérkőzések nagy részén – még a Japán elleni vereség alkalmával is – jól sikerült kiaknázni a mozgékony támadók gyakori elmozgásait, Jamal Musialát is sokszor sikerült megtalálni az ellenfél védelmi vonalai között, aki aztán vezethette rá a labdát a védelemre. Viszont talán pont Musialánál jöttek elő a leginkább a kihagyott helyzetek. Többször is előfordult vele, hogy a jobbnál is jobb helyzetet keresi és túlcselezi magát. A német mérkőzések egyik üde színfoltjának számított, amikor több védő sűrűjén szlalomozott keresztül, de a befejezéseknél már nem volt hatékony. A spanyolok ellen is ziccerben lőtte bele a labdát Unai Simón kapusba, a mérkőzés után pedig elég elkeseredetten is nyilatkozott erről. Musialát nem kell félteni, fiatal még és biztosan javítani is fog ezen, de ebből is látszik, hogy hiába fut eddig káprázatos szezon a Bayernben, azért még neki is van fejlődési lehetősége bőven. Egyébként ő volt így is az egyik legfontosabb összekötő kapocs a németek játékában és rajta keresztül folytak a támadások többször a szélek felé, ahonnan lendületből jöhettek be a labdák.

A Costa Rica elleni mérkőzésen is többször Musialát (14) találták meg a vonalak között a védők. A németek első gólja előtt is rajta folyt keresztül a támadás. Miután magára vonzotta a védők figyelmét, kipasszolta a labdát a jó ütemben felfutó Raumnak (3), aki szintén jó meccset produkált, mert sikerült kiaknázni a támadásbeli erősségeit úgy, hogy tiszta helyzeteket teremtettek neki a társak a pontos beadásokhoz. Serge Gnabry (10) a passz pillanatáig lekötötte a kiváltani igyekvő védőt (19), majd futott be középre, ahonnan a kapuba fejelte Raum hajszálpontos centerezését

Több ilyen ígéretes beadás is akadt a mérkőzésen, de ezeket rendszerint elpuskázták a játékosok és itt vetődött fel leginkább, hogy talán Füllkrugnak kellett volna kezdenie a spanyol meccs után. Hiába érkeztek középre pontosan a beadások, Thomas Müllerék ezeket nem tudták hatékonyan a kapu irányába fejelni. Leroy Sané is helyzeteket tudott kidolgozni, miután már a spanyolok elleni mérkőzés végén is jól állt be. Bebizonyosodott, hogy miért volt fájdalmas a hiányzása Japán ellen, ahol térdsérülés miatt még nem volt bevethető. Müncheni kollégája, Serge Gnabry is a csapat magjához tartozik, viszont nála megint előjött a rövid periódusokban is megfigyelhető formaingadozás. Spanyolország ellen például teljesen észrevehetetlen volt, és  ez az a tényező, ami miatt Gnabry továbbra sem sorolható a világklasszisok közé.

Letámadásban és visszatámadásban is voltak jó periódusai a csapatnak, ez pedig főleg a spanyolok ellen volt feltűnő, akik ellen – érthető okokból – alapvetően inkább kontrákra rendezkedett be a Nationalelf. Főleg az első félidőben többször is akadtak ígéretes labdaszerzések a visszatámadások után a középpályán, de a csapat ezekből sem tudott tőkét kovácsolni.

A fenti szituációban egy felívelés után a spanyol védők vették birtokba a labdát, de miután a németek jól tömörültek, azt a félpálya környékén azonnal vissza is szerezték. Müller (13) visszafutása volt a kulcs, aki a labdát éppen megkapó Pedrit (26) meg is tudta lepni a háta mögül érkezve. Látható, hogy a labdaszerzés pillanatában a spanyol védelem még rendezetlen volt, mindkét szélen meg lehetett volna indítani a kontrát, viszont a labda túl lassan került ki Gnabryhoz (10). Végül a feljebb lépő Kehreren (4) keresztül vontatottan ment végbe az átforgatás, a spanyol védelem pedig rendeződni tudott

Nyilvánvalóan azért hibák is akadtak a Nationalelf gépezetében és itt leginkább a nem igazán összeálló védekezést érdemes előtérbe helyezni. A hátsó sor gyengeségeinek elfedésére a fentebb bemutatott gyors, határozott visszatámadások lehettek volna opciók, viszont ezekbe sokszor csúszott hiba. Főleg Japán és Costa Rica ellen volt többször megfigyelhető, hogy szétszakadt a középpálya, az ellenfél pedig veszélyes kontrákat vezethetett.

Japán ellen elsősorban a második félidőben jelentettek gondot a gyors ellencsapások. A fenti helyzetben is látható, hogy a németek megpróbálták azonnal visszaszerezni a labdát, viszont ez nem sikerült, és hátrébb problémát is idézett elő. Kamada Daicsi (15) passza után Mitoma Kaoru (9) indulhatott meg teljesen légüres térben a középpályán és három japán támadó vezethette a labdát három hátráló védőre. Itt még a japánok nem voltak elég pontosak, de aztán később a németek ráfáztak a szétnyíló középpályára. Itt is észrevehető, hogy Süle (15) nem igazán mozgott otthonosan jobbhátvédként. Rossz ütemben lépett ki Kamadára, később pedig már csak késve loholt vissza

Utózöngék

A közvélemény reakciót úgy összegezhetjük, hogy a többség kiáll Flick mellett, viszont ezt a támogatást már nem ennyire egyértelműen érezheti a szövetség sportigazgatója, Oliver Bierhoff. Az egykori 70-szeres válogatott csatár már 2004 óta tartozik a DFB vezetői közé, először menedzserként, majd 2018 óta sportigazgatóként. Bár eleinte sikerek kísérték a munkásságát, a legutóbbi kudarcok az ő népszerűségét is szépen lassan kikezdték. Neki is több balul elsült akciója volt. 2015-ben az ő ötletére vette fel a válogatott a „Die Mannschaft” (a csapat) szlogent annak a mintájára, hogy több válogatottnak is van jól beazonosítható beceneve. Viszont a szurkolók nem tudtak azonosulni ezzel a marketingfogásként is felfogható lépéssel, a népszerűtlenség következtében pedig idén júniusban be is jelentették, hogy a katari vb után eltávolítják a szlogent a válogatott reklámfelületeiről.

Még a csapaton belül is vitatémává vált, hogy miként hívják fel a figyelmet a katari állapotokra, ami nyilvánvalóan – még ha minimálisan is – hatással lehetett a sportszakmai felkészülésre is. Bierhoff tehát összességében nem tudott nyugodt légkört teremteni a csapat körül és a csökkenő népszerűsége miatt kétséges a maradása. Márpedig a 2024-es hazai rendezésű Eb-re célszerű lenne a szurkolókat valahogy a válogatott mellé állítani.

Nyilvánvalóan a játékosok is eléggé csalódottak voltak a kiesés után. Müller burkoltan arról beszélt, hogy könnyen lehet, ez volt utolsó válogatottbeli fellépése, Joshua Kimmich pedig könnyek között fejezte ki a szomorúságát.

„Félek, hogy ez a kudarc az én nevemmel lesz összefüggésbe hozva. 2016-ban csatlakoztam a válogatotthoz, azelőtt a csapat minden tornán az elődöntőben volt. Azóta kétszer kiestünk a csoportkörben, egyszer pedig a nyolcaddöntőben. Ez nem az, amivel az ember büszkén dicsekedhet.”

Összességében tehát jelentős változásokra van kilátás a 2024-es kontinenstornáig. Könnyen lehet, hogy pár kulcsjátékos ezen már nem lesz ott, tehát lehet, hogy egy újabb generációváltás küszöbén állunk. Valószínű, hogy Florian Wirtz vezetésével a legfiatalabbak is egyre többször szóhoz jutnak majd a nemzeti csapatban. Érdekes lesz, hogy a németek milyen alakításokkal próbálnak majd úrrá lenni a sorozatos kudarcokon, mert a katari leszereplés egy valamire biztosan rávilágított: valamin változtatni kell!

Kiemelt fotó: Enews.com.ng