Újabb szintet lépne a Como fiatalos projektje

Újabb szintet lépne a Como fiatalos projektje

2025. dec. 17.

A Serie A aktuális szezonjában kiválóan menetelő Como jó szereplése az elmúlt évek tudatos szakmai munkájának eredménye. A lombardiai együttes még csak tavaly jutott fel az első osztályba, azonban Francesc Fabregas vezetésével idén ősszel is figyelemreméltó eredményeket produkált, a bajnokság derekához közeledve pedig az előkelő hetedik helyet foglalja el. Egyelőre nem tudjuk, még mire lehetnek képesek.

A Como 21 éves távollét után tavaly jutott fel ismét a Serie A-ba, és a 2024–2025-ös szezonban stabil középcsapatként a tizedik helyen végzett 38 forduló alatt 49 pontot szerezve. A klub azóta is tovább folytatta az építkezést, és az elmúlt nyáron több mint 100 millió eurót költött erősítésekre. Többnyire olyan fiatal játékosokat szerződtettek, akiket jó eséllyel néhány éven belül akár magasabb összeg ellenében is értékesíthetnek, így csatlakozott hozzájuk Jesús Rodríguez (Real Betis, 22,5 millió euró), Nicolas Kühn (Celtic, 19), Martin Baturina (Dinamo Zagreb, 18), Jayden Addai (AZ Alkmaar, 14), Máximo Perrone (Manchester City, 13, kölcsön után végleg), Álex Valle (FC Barcelona, 6), Ignace van der Brempt (RB Salzburg, 5) vagy éppen Jacobo Ramón (Real Madrid, 2,5). Emellett még egy-egy rutinosabb játékos is csatlakozott a kerethez, mint Diego Carlos vagy Álvaro Morata.


A Como játékoskeretének átlagéletkora mindössze 25,5 év, ami azt jelenti, hogy ők a negyedik legfiatalabb csapat a Serie A-ban.


A klub többször is megerősítette, hogy a hosszútávú építkezés a célja, így nincs eredménykényszer sem a csapaton. Egy közelmúltban adott interjúban erre Fabregas vezetőedző is kitért:


„Sajnos a futballban egyre kevesebb idő van az építkezésre. Örülök, hogy Comóban lehetek, mert másképp csináljuk a dolgokat. Türelmesek vagyunk. Tudjuk, hogy vannak hibák, tudjuk, hogy vannak hullámvölgyeink ilyen fiatal játékosokkal. A kulcsszó az építkezés” – jelentette ki az egykori kétszeres Európa-bajnok és világbajnok spanyol középpályás.


A felszabadult Como rögtön egy figyelemreméltó sikerrel kezdte az aktuális idényt, miután 2–0-ra legyőzte a Laziót. Ugyan ezt követően kikaptak a jó erőkből álló Bolognától, de a vereséget egy 11 meccses bajnoki – összességében 12 tétmeccses – veretlen sorozat követte, amely hat-hat győzelemből és döntetlenből tevődött össze.


A több mint három hónapon át tartó legyőzhetetlenségi széria alatt a Como megverte a Juventust és a Fiorentinát, 5-1-re kiütötte idegenben a Torinót, valamint értékes döntetlent ért el az Atalanta és a címvédő Napoli ellen.


A sorozat december 6-án, az Inter elleni 0–4-gyel ért véget, de a Lariani még ezen a mérkőzésen, a bajnokság legjobbjai közé tartozó ellenféllel szemben sem adta fel a saját játékát.




„Őszintén szólva elégedett vagyok a meccsel, még ha hülyének vagy lúzernek is tűnök azért, hogy ezt elmondom. Úgy érzem, fejlődött a csapatom, és egy nagy vereségből mindig fontos tanulságokat lehet levonni. Felállhattunk volna öt vagy hat védővel is, de inkább veszítek így, mint úgy, hogy végig bekkel a csapatom” – jegyezte meg Fabregas a 0–4-es eredmény után.

Az Inter elleni vereség után szoros küzdelemben, 1–0-ra kikaptak az AS Romától is, tehát a legutóbbi két meccsüket elvesztették, ezáltal a szezonbeli három vereségből kettőt az előző két meccsen jegyeztek. Mondhatjuk, hogy a Como némi hullámvölgybe került, de két, elvileg jóval erősebb ellenféltől elszenvedett vereség papírformának tudható be, melyek miatt aligha kell szégyenkezniük.


A Como – a Napoli és a Juventus mellett – egyike a Serie A azon három csapatának, amely még veretlen hazai pályán.


Fabregas legénysége az idénybeli első hét hazai meccséből négyet megnyert, háromszor pedig döntetlent ért el a festői környezetben fekvő Stadio Giuseppe Sinigagliában.


A már az előző szezonban is kiválóan muzsikáló Nico Paz fiatal kora ellenére végképp a Serie A legjobb középpályásai közé emelkedett, az első 15 mérkőzésen öt-öt találat és előkészítés fűződött a nevéhez, miközben már a világbajnoki címvédő argentin válogatottban is bemutatkozott. Sokan úgy vélik, csak idő kérdése, hogy a Real Madrid mikor él az esetében érvényes visszavásárlási opcióval, és viszi vissza a Bernabéuba a 21 éves játékost.


A Como idénybeli 19 góljából az ebben a szezonban valósággal berobbanó Addai és Anastasios Douvikas hármat-hármat szerzett, ezzel jelenleg ők a csapat legeredményesebb játékosai. Ugyanakkor az előző kiírás második felében csak tavasszal nyolc gólig jutó Assane Diao még egyszer sem talált be a mostani idényben.


A szezon hátralévő részében a Como legfőbb célja a biztos középmezőnybeli pozíció megtartása lesz, de adott esetben tavasszal akár a nemzetközi kupaindulást is megcélozhatják. 



Borítókép: Image Photo Agency/Getty Images









Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.