Újabb Warnock-mágiára lesz szükség Huddersfieldben
Noha a tulajdonosváltás megmentette a pontlevonástól a Huddersfield Townt, eddig még csak a bértömeg csökkentése és a keret fiatalokkal való feltöltése történt meg a nyár folyamán. Az előző idényben épphogy csak másodosztályú maradt az együttes, így ismét kemény harc vár rá a The Championship-tagság meghosszabbításáért. A szurkolók az edző, Neil Warnock hatalmas rutinjában bíznak, hátha ismét sikerül csodát tennie.
Azt követően, hogy hosszú évek kínkeserves küzdelme után 2012-ben végre maga mögött hagyta a League One-t a Huddersfield Town, minden szurkoló abban reménykedett, hogy stabil szereplője lesz az angol másodosztálynak. A terv megvalósítása, noha nem a zökkenőmentesen, de jól alakult, hiszen a klub zsinórban négy idényen keresztül megőrizte tagságát, bár a 16. volt a legjobb helyezése. Ekkor történt David Wagner edzői kinevezése, ami ugyan szembe ment minden korábbi elképzeléssel, de telitalálatnak bizonyult. Előbb egy könnyed szezon – itt menet közben érkezett – következett, majd egy semmiből jött ötödik helyen zárt alapszakasz után megnyerve a playoffot a „terrierek” 1972 után visszatérhettek az élvonalba.
Ekkor 2017-et írtunk, s a feljutás után az élvonalbeli tagság megőrzése talán még nagyobb meglepetést jelentett. A második idényben aztán tejfog módjára pottyantak ki a Premier League-ből, de 2019 nyara így is tartogatott érdekességet, hiszen Dean Hoyle tíz esztendő után eladta a klubot Phil Hodgkinsonnak. Az új tulajdonos nagy szavakkal és hatalmas ígéretekkel érkezett, csakhogy anyagi hátterét nem igazán alapozta meg más, mint a várható bevételek és a remélt azonnali visszajutás jelentette kánaán.
Az élvonalból kiesett klubok három éven keresztül – egyre csökkenő mértékben – kapnak pénzeket (parachute payments, solidarity payments). Hodgkinson erre épített, hogy ez majd elegendő lesz arra, hogy adatalapú kiválasztással olcsón megszerezhető játékosokra csapnak le, sikerül jó igazolásokat találniuk. A terv kezdetben nem akart működni, de aztán Carlos Corberán kinevezésével úgy tűnt, hogy ismét nagyon húzott a klub. A spanyol szakemberrel a semmiből érkeztek meg a bronzérmes pozícióba, ám végül a feljutás nem jött össze, s a három év lejártával a projekt dugába dőlt. Már a tavasz során voltak pletykák arról, hogy a tulajdonos nem tudja biztosítani az új idényt, így Hoyle visszavásárolta a klubot.
A pocsék körülmények több játékos és az edző távozását is előidézték. A klub egykori játékosát, Danny Schofieldet nevezték ki az új vezetőedzőnek, de tíz héttel később a gyenge eredményekre hivatkozva elbocsátották. Őt Mark Fotheringham váltotta, aki a német élvonalban a kiesés elől menekülő a Hertha BSC segédedzője volt korábban. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy nem ez lesz a vezetés legjobb döntése, de így is meglepetést jelentett, a skót mindössze négy hónapig bírta, 2023 februárjában menesztették.
Neil Warnock érkezett a padra, azzal a céllal – miközben Hoyle egészségügyi állapotára hivatkozva lemondott az elnöki posztról és vagyona jelentős csökkenése okán a jövőt sem tudta biztosítani –, hogy megmentse a csapatot a kieséstől. A helyi kötődésű üzletember több mint 60 millió fontot fektetett be Huddersfieldbe két tulajdonlási időszaka alatt, így pontosan tudta, hogy ha talál is valakit utódjának, akkor is hatalmas veszteséggel száll ki az üzletből. Warnock megmentette a csapatot és kivívta a bennmaradást, ami pedig elég lehetetlen küldetésnek tűnt. Eközben Hoyle is sikerrel járt, mert talált egy vevőt, aki hajlandó volt a tartozások kifizetése nélkül átvenni a klubot.
Az üzletet végül júniusban zárták le, s csak ekkor derült fény rá, hogy a titkos befektető nem más, mint Kevin Nagle, aki a USL Championship nyugati konferenciájában szereplő Sacramento Republic tulajdonosa. Az amerikai üzletember gyorsan biztosította a klub anyagi hátterét, így garantálva, hogy nem fog a csapat 12 pontos levonást kapni még a rajt előtt, azonban a szurkolók által várt erősítések annyiban kimerültek, hogy Warnock 2024 nyaráig hosszabbított. Noha Nagle első nyilatkozatában még arról beszélt, hogy „nem áll szándékomban cserbenhagyni a szurkolókat”, mikor ki kellett volna nyitni a bukszát, akkor nem igazán történt semmi sem.
Az előző idény 16,7 millió fontos bértömege elfogadhatatlan volt az új vezetés szerint, így a frissen kinevezett sportigazgató, Mark Cartwright azt a feladatot kapta, hogy ezt erősen csökkentse. A kölcsönjátékosok elengedése, illetve hogy egyetlen opcióval sem kívántak élni, gyorsan megindította a költségcsökkentést, mintegy 4,5 millió font szabadult fel. E mellett azon labdarúgók kipaterolásával, akik limitált szerepet kaptak a 2022–2023-as idényben újabb kétmillió fontot sikerült spórolni. Immár tízmillió alatti bértömeggel szembesültek, ami az újoncokat megelőzve a legalacsonyabb a The Championshipben. Mindeközben az eladások terén Etienne Camara kétmilliós transzferdíja is plusz jelent a kasszában, cserébe az átigazolások sorában egyedül Chris Maxwell található, aki megharcolhat kapus poszton a játékpercekért. Miután az előző években csak jókora mínuszt termelt a klub – pedig akadt néhány játékosértékesítés is –, amit csak a PL-ben való szereplés után járó bevételek kompenzáltak, így más külsős érkező nem volt, csak az akadémiáról hívtak fel fiatalokat.
A hatalmas megtakarítás elsődleges célja a pénzügyi fenntarthatóság megalapozása, mert az nagyon nem ment sem Hodgkinson, sem Hoyle időszakában, csakhogy a jelenlegi keret alapján nehéz lenne azt állítani, hogy nem fognak a vonal alá csúszni a 46 forduló után. Az egyetlen indok Neil Warnock, akivel jelentősen javultak minden tekintetben. Az érkezéséig megvívott 31 bajnokiból csak hatot nyertek meg, hét döntetlen és 18 vereség mellett, de a 23–51-es gólkülönbség is borzasztó volt. Ezzel szemben vele hétszer is bezsebelték a három pontot és csak négyszer kaptak ki, ráadásul mindössze eggyel kaptak több gólt, mint ahányat szereztek. Huddersfieldben remélik, hogy közeledve a 75. születésnapjához még mindig képes lesz varázsolni és ezzel a gyenge kerettel a csapat jövőre is másodosztályú marad.
Kiemelt fotó: Huddersfield Town AFC Twitter