Úszásban elért olimpiai győzelmek után a magyar labdarúgás bölcsőjénél bábáskodott Hajós Alfréd

Amint az előző, róla szóló cikkben említettük, az athéni olimpiát követően Hajós úgy gondolta, hogy mivel úszásban már felért a világ tetejére, más sportág felé fordul – igaz, később már megbánta ezt a döntését. Először az atlétikával próbálkozott, amelyben hamar sikerek koronázták erőfeszítéseit: a BTC (Budapesti Torna Club) színeiben országos bajnoki címet nyert a 4x100 méteres váltófutásban és gerelyhajításban, valamint ötpróbában is eredményes volt. Hosszú távon mégis amellett a labdarúgás mellett maradt, amelyet azokban az években kezdett megismerni Magyarország.

A sportággal először 1896. december 18-án találkozhatott a Markó utcai Főreál Gimnázium tornatermében, ahol a BTC sportolói edzettek – az egyesület egyik tagja, Stobbe Ferenc egyik munkatársának fia, Ray Ferenc Zürichben járt egyetemre, ott ismerte meg a labdarúgást. Ray 1896 telén hazalátogatott és egy futball-labdát is magával hozott.

Ő és Stobbe a már említett decemberi napon együtt mentek le a BTC edzésére, hogy az akkor még szinte ismeretlennek számító futballt kipróbáltassák például az ökölvívókkal, tornászokkal, birkózókkal is.

A sportolók – köztük Hajós – közé dobták a Svájcból érkezett játékszert, ők pedig hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a „rugdalózásba” – a szabályok ismerete nélküli próbálkozást azonban a tornaterem néhány ablaka és lámpája bánta. A játékot rövid idő után megszakították, és megkérték Rayt, hogy ismertesse a futballal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A magyar labdarúgás bölcsőjénél

A mai szemmel nézve hasonlóan komikusra sikeredett korai próbálkozásokat követően néhány, egyre szervezettebb keretek között lebonyolított mérkőzés hatására a labdarúgás egyre népszerűbbé vált Magyarországon. A hírverés szempontjából kiemelten fontos volt az a 2–0-s osztrák győzelemmel végződött BTC–Vienna Cricket and Football Club találkozó, ahol maga a BTC színeiben középcsatárként játszó Hajós végezte el a kezdőrúgást – aki aztán a hozzá hasonlóan sokoldalú (labdarúgó, játékvezető, újságíró, futó, úszó, kerékpáros) Gillemot Ferenccel létrehozott egy saját egyesületet, a Műegyetemi Futball Clubot (MFC). Debütáló mérkőzésük a vártnál jobban sikerült, kiütéses, 5–0-s győzelmet arattak a náluk tapasztaltabb, de őket minden bizonnyal lebecsülő, már említett BTC második csapata ellen. Csapata utolsó találatát maga Hajós szerezte, aki nem maradt sokáig az MFC kötelékében, mert miután úgy gondolta, hogy a Műegyetem hallgatói eleget tudnak már a labdarúgásról, visszatért a BTC-be, ahol aktív részese lett a századforduló egyre pezsgőbb futballéletének.

None

Ahogy teltek a hónapok, egyre inkább kezdett felmerülni az igény egy szövetség megalakítására, amely koordinálja a labdarúgás körüli teendőket, és bajnokságot szervez, ahol az egyre gyarapodó számú egyesületek összemérhetik erejüket. Ezek a törekvések 1901. január 19-én a Magyar Labdarugók Szövetsége megalakításában csúcsosodtak ki, amelyet az érdekelt sportklubok képviselői és a Budapesti Versenypálya Szövetség képviselői hoztak létre. A BTC képviseletében Hajós is jelen volt az alakuló ülésen. A Sport-Világ január 15-i, tehát pár nappal a megalakulást megelőzően megjelent száma így ír a Szövetség megszületésének közvetlen előzményeiről:

„a »Magyar Labdarugók Szövetsége« előkészítő bizottsága alábbi felhívást küldte szét az alapszabály, a játék és ügyrend tervezetei kiséretében az érdekelt magyar sportegyesületekhez… A felhivás…teljes szövegében következő: »A »Magyar Labdarugók Szövetsége« és a labdarúgó bajnoki mérkőzések létesítése czéljából 1900. évi deczember hó 22-én 17 sportegyesület közös előértekezletet tartott. Ezen előértekezlet nagy lelkesedéssel mondotta ki, hogy a szövetséget és a bajnoki mérkőzéseket létesíteni kivánja; egyszersmind kiküldött 16 tagú bizottságot hogy ez a szövetség alapszabályait és a bajnoki mérkőzések rendszabályait dolgozza ki és állítsa össze.”

Kétszeres magyar bajnok

Nem sokat kellett ezek után várni arra, hogy az egyik fő cél megvalósuljon: február negyedikén kiírták az akkor még két osztályra tagolt első magyar labdarúgó-bajnokságot. A hat mérkőzésből álló sorozat végén a BTC nyerte az első bajnoki címet, Hajós öt találkozón tudott pályára lépni. A hazai sikert követően az egyesület a nemzetközi porondon is megmérette magát: 1902-ben Magyarország csatlakozott a Challenge Cup elnevezésű nemzetközi torna mezőnyéhez, amelyen még Ausztria és Csehország egyesületei szerepeltek.

Hazánkból a selejtezők sikeres megvívását követően a BTC jutott ki, amely a kupaküzdelem döntőjébe is bekerült, de ott 2–1 arányban alulmaradt a bécsi Cricketers csapatával szemben.

Az elbukott döntőre egy újabb magyar bajnoki cím megszerzése jelentette a vigaszt, a csapatnak triplázni viszont nem sikerült, 1903-ban már az FTC nyerte az aranyérmet. Hajós a következő kiírásban már nem lépett pályára, de barátságos mérkőzéseken még feltehetően később is szerepelt.

A magyar válogatottban – játékosként és szövetségi kapitányként

Az, hogy Hajós Alfréd labdarúgó-pályafutásának érdemi része mindössze néhány évet ölelt fel, akkoriban általánosnak volt tekinthető: sok futballista a diákévei befejeztével már visszavonult az aktív játéktól, ezért Hajós az utolsó bajnoki idényében (24-25 évesen) már „matuzsálemi korú” labdarúgónak számított. A két bajnoki cím mellett – hivatalos mérkőzésen – egyszer a magyar válogatottban való szereplés lehetősége is megadatott neki, méghozzá 1902. október 12-én, egy történelmi jelentőségű találkozón, az első magyar–osztrákon. A két nemzeti szövetség képviselői nem sokkal korábban elhatározták, hogy évente kétszer megmérkőzik a két ország válogatottja, egyszer a magyar, egyszer pedig az osztrák fővárosban. A mérkőzés 5–0-s osztrák győzelemmel végződött. Mivel a „sógorok” futballja előttünk járt, a végkimenetel nem volt meglepő, de ötgólos arányú vereségre nem számítottak a magyarok.

„Az osztrák és magyar Football-Szövetség representativ csapatainak múlt vasárnapi mérkőzése a mieink csúfos kudarczával végződött. Bár a legtúlzottabb optimisták sem gondoltak a magyar csapat győzelmére, ily fokú vereségre mégsem számított senki…Ily erős csapattal szemben a magyar csapatnak veresége előrelátható volt. Nézetünk szerint azonban oly nagy goaldifferencziával nem lett volna szabad a bécsieknek a mieink felett győzniük, mert csak 2-3 goal különbség az eredményben fejezte volna igazán ki a két representiv-csapat erőviszonyát”

– így szólt a már említett Sport-Világ szaklap október 19-én megjelent számának értékelése.

Hajós nem csak futballistaként, hanem szövetségi kapitányként is szolgálta a válogatottat: 1906-ban két cseh–magyar (1–1-es és 4–4) és egy osztrák–magyar mérkőzésen (3–1-es győzelem) vezette nemzeti csapatunkat. Játékvezetőként is tevékenykedett, többek között 14 NB I-es, illetve egy válogatott mérkőzésen, az 1907. április 7-én Budapesten megrendezett, 5–2-es hazai győzelemmel végződött magyar–cseh találkozón fújta a sípot. Később az MLSZ alelnöki posztját is betöltötte.

Figyelembe véve azt, hogy Hajós Alfréd játékosként, szövetségi kapitányként, játékvezetőként és sportvezetőként is szolgálta a magyar labdarúgást annak korai szakaszában, túlzás nélkül megállapítható, hogy úszó karrierje végeztével ennek a sportágnak a szolgálata lett a szívügye.