Vajon fog még szárnyalni az idényben a törött szárnyú bagoly?

Vajon fog még szárnyalni az idényben a törött szárnyú bagoly?

2023. okt. 15.

A novemberi válogatott szünet alatt arról beszélhetnek Sheffieldben, hogy míg a United az élvonalban, addig a Wednesday a másodosztályban áll nyeretlenül a tabella utolsó helyén. A „baglyok” körül megannyi kérdőjel van, melyek közül választ aligha találni mindre, és talán meglepő, de az az igazság, hogy a 11 mérkőzés alatt összehozott három pont a problémák inkább javítható felét jelenti.


A Sheffield Wednesday jelenlegi nehéz helyzete nem újdonság a csapat szurkolóinak, hiszen Dejphon Chansiri 2015-ös színrelépése óta igen sok problémával kellett megküzdenie a klubnak. A gondok legjelentősebbikéről mi is megemlékeztünk: a thaiföldi tulajdonos magánszemélyként vette meg a klubtól a stadion, ezzel megalapozta a 12 pontos levonást, és vele együtt a csapat kiesését a másodosztályból. A helyzet azóta sem lett sokkal fényesebb, még a második ligába való visszajutás ellenére sem, mert az eléggé önfejű, önmagáról sportszakmai tekintetben is túl sokat gondoló tulajdonos döntései egyre inkább visszafelé sülnek el. Ezt egyre nehezebben fogadják el a szurkolók, és az utóbbi időben már „tüntetnek” a thai üzletember ellen, „Dejphon Chansiri, takarodj a klubunkból” feliratú transzparenssel és különböző, nem épp barátságos dalokkal fejezik ki a véleményüket a lelátókon.


Alig öt hónappal ezelőtt, amikor Darren Moore vezetésével az azonnali visszajutást ünnepelték – ekkor a szurkolók még imádták a tulajdonost –, úgy tűnt, hogy semmi sem tudja kizökkenteni a magasan szárnyaló „baglyokat”. Csakhogy miután májusban a Wembley-ben rendezett rájátszás döntőjében sikert értek el, és feljutottak a League One-ból a Championshipbe, az angol szakembernek nem volt maradása, mert a tulajdonossal nagyon nem tudtak közös nevezőre jutni. A történetnek ez a része a mai napig zavaros, mert Chansiri szerint a fizetése megnégyszerezését igényelte a vezetőedző, amit logikusnak tűnő módon megtagadott a tulajdonos. Ezzel szemben Moore egy interjúban arról beszélt, hogy biztosítékot akart, hogy nem a harmadosztályban is az egyik legidősebbnek számító kerettel kell nekivágnia a Championshipnek. Az öt legtöbbet pályára lépő futballista közül négy is harminc felett volt, ami azért jól jelezte, hogy ő is a rutinra támaszkodott. Hogy mi az igazság, az talán sosem derül ki, de az sokat mondó, hogy az elmúlt hónapokban többször is a pénz volt a legfontosabb érve a thai üzletembernek a szurkolók elleni hadakozás során.


A gondterhes időkben Xisco Munoz lett a kiválasztott vezetőedző, ami a legtöbb szakértő szerint már egy előre elhibázott döntés volt, hiszen egy Watforddal való feljutáson kívül sok pozitívum nem szerepel az önéletrajzában. A spanyol szakember nem tudta kezelni, hogy a másodosztályba való visszatérés újra feltépte a régi sebeket a klubon belül. Pocsékul kezdte a Wednesday az idényt, nyeretlenül az utolsó helyen áll, és a három döntetlennel szerzett három pont az egyik legkevesebb, amelyet Championship-csapat összeszedett 11 mérkőzés során. Csupán a 2017-18-as szezon Bolton Wandererse az, amely ennél is kevesebbet szerzett (2 pont), mióta 2004-ben átalakította az EFL a három osztályát.




Amikor Moore távozott, a „baglyoknak” még nem voltak új igazolásai, majd azt ezt követő napokban meghosszabbították a feljutásban kulcsszerepet játszó két labdarúgó, Reece James és Marvin Johnson szerződését. Ez azért is kiemelendő, mert ezek után Jamesnek négy meccs jutott a spanyol menedzser irányítása alatt nagyjából két találkozóra való játékidővel, míg Johnson egyetlen percet sem kapott. Utóbbi ráadásul az EFL felé leadott 25 fős listáról is lemaradt, ahol csak 24 helyet töltöttek be… Johnson közel állt ahhoz az átigazolási időszak utolsó napján, hogy kölcsönadják a Derby County-nak, ám ez végül meghiúsult, méghozzá azért, mert a Wednesday – a korábbi egyeztetésekkel homlokegyenest ellenkező módon – az utolsó napon már kölcsönadási díjat kért érte


„Nem tudom, miért kérdeznek mindig azokról a játékosokról, akik nem játszanak. Nekünk azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk javítani azok teljesítményén, akik pályára lépnek”


– mondta a vezetőedző, amikor Johnson hiányáról faggatták az újságírók.



A játékosok felderítése évek óta kényes kérdés a klubnál, mivel a múltban a PL-be való feljutás reményében komolyan túlköltekeztek, és ez is hozzájárult az EFL szankcióihoz. Így a legutóbbi kiesésük, azaz 2021 nyara óta a Wednesday sokkal visszafogottabban költekezik. A keretet ingyen megszerezhető vagy kölcsönvett játékosokkal erősítették meg már tavaly nyáron is, és idén is ez volt a fő irányelv. Sportigazgató hiányában a Chansiri irányította vezetőség tagja John Redgate pénzügyi igazgató és Liam Dooley operatív igazgató, illetve ott volt még David Downes, aki a felderítő-hálózatot vezette, ám júniusban a Blackpoolhoz távozott. Helyére az a Luke Dowling érkezett, aki a West Bromwich Albionnál és a Watfordnál is betöltötte már ez a szerepet, két olyan klubnál, mely az ott töltött időszaka során borzasztó igazolásokat vitt véghez és anyagi gondokat kreált magának ezekkel a transzferekkel.


Ha gonosz módon akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk, hogy ő volt a tökéletes választás Chansiri teljesen logikátlan klubvezetési filozófiájába.


Amikor még Moore volt a vezetőedző, a klubon belül egyetértés volt abban, hogy a feljutást követően jelentős erősítésekre lenne szükség. Nyolc potenciális szerződést határoztak meg az ablak elején, hogy legyen idejük beilleszkedni, miután a rájátszást követően rövidebb holtszezon maradt a felkészülésre. Ebből lett az, hogy július elején nevezték ki a spanyol edzőt, majd július utolsó napjaiban jött az első érkező, miközben augusztus negyedikén már indult is a szezon.



Ahogy a gyenge eredmények miatt egyre nőtt az ellenségeskedés a lelátókon Munoz ellen, a szurkolók kiterjesztették a haragjukat Chansirira is. A thaiföldi üzletember ezt nem fogadta jól és a szeptember végi nyilatkozatában elmondta, hogy minden klubügyért vállalja a felelősséget, de elégedetlen a vele és a családjával szembeni bánásmód miatt, amelyet egyes szurkolók tanúsítottak.


„Mostantól kezdve nem fogok további pénzt tenni a klubba. Én vagyok az, aki megmentette a klubot és elköltötte a vagyonát rá. Én vagyok az, akinek havonta átlagosan körülbelül 2 millió fontot kell fizetnie a klub kiadásai miatt. Néhány szurkolónak több tiszteletet kellene tanúsítania és nem kellene ennyire önzőnek lenniük, a saját hasznukra gondolva, anélkül, hogy bármi jót tennének a klubnak. Azoknak a szurkolóknak, akik bajt okoznak a klubnak és nekem, és azt hiszik, hogy ők a klub valódi tulajdonosai, mostantól felelősséget kell vállalniuk a klub financiális ügyeiért is.”


A tulajdonos és a szurkolók közti háború ekkor érte el a csúcspontját, s alighanem ez meg is alapozta azt, hogy miként alakulhat a csapat jövője a pályán. Hisz azt nem lehet mondani, hogy ne lenne még remény a bennmaradásra, de ha eközben a klubnál, illetve a pályán kívül semmi sincs rendben, akkor ez az esély igencsak kevés.


Ugyanis a lent látható, gyengén kezdő 25 csapat közül – akik 11 fordulót követően a legkevesebb pontot gyűjtötték az aktuális szezonban – mindössze kilenc esett ki végül. A negatív rekordot felállító, 2017-18-as idényben mindössze kettő ponttal álló Bolton Wanderers is megmenekült, s a 21. helyre fel tudott kapaszkodni a hátralévő háromnegyed idény során összegyűjtött 41 pontjának köszönhetően. De lehetne még jó pár példát találni, sőt akár olyat is, mikor egészen a tabella első feléig előre tudott menetelni egy csapat, amely 11 kört követően a legkevesebb ponttal állt.



Azonban az aligha meglepő, hogy ennek ellenére a szurkolók aggódnak. A Sheffield Wednesday Supporters' Trust (SWST) felvette a kapcsolatot az EFL-lel azon okból, hogy vajon az elnök nyilatkozata és annak esetleges megvalósulása, milyen hatással lehet a klub finanszírozására, valamint a klub dolgoóinak és játékosainak a jövőjére nézve.


„Szeretnénk tudni, hogy rendelkezik-e a klub a pénzügyi forrásokkal ahhoz, hogy a belátható jövőben minden bér- és járulékfizetési kötelezettségének eleget tegyen? Közvetlenül fenyegeti-e a klubot a felszámolás veszélye? A klub hivatalosan is eladó? Bár a klubot bármikor meg lehet keresni – ahogyan azt az elnök is kijelentette –, a klub eladásra való meghirdetése több érdeklődőt vonzhatna. Ezekkel a kérdésekkel nem akarjuk a klubot károsítani vagy az elnököt kritizálni, egyszerűen csak megpróbáljuk megérteni szeretett labdarúgóklubunk néhány fontos szempontját. Szívesen találkoznánk az elnökkel személyesen, hogy megvitassuk és választ kapjunk ezekre a kérdésekre.”


Chansiri nem reagált a SWST által kiadott közleményre, így továbbra is bizonytalanság van akörül, hogy mi is lesz a klub sorsa. Az elmúlt években különböző hitelességű befektetőkről ismert, hogy megnézték a Wednesdayt, de továbbra sem világos, hogy Chansiri hajlandó lenne-e meghallgatni egy valódi ajánlattevő ajánlatát. Azt a hitelesebb források által lehet tudni, hogy érdeklődő most is lenne, de miután jelenleg a kiesés tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek – a múltbéli pozitív kimenetelű esetek ellenére is – így a csapat, a stadion és az edzőpálya is jelentős beruházást igényel, ez pedig összességében aligha számít vonzó üzletnek egy befektető számára.



Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.