„Vállalni kell a pályán a felelősséget, ha nem mered, menj el dolgozni egy áruházba” – interjú Matija Ljujiccsal
Elképesztő gólerősséggel kezdte az idényt az Újpest támadó középpályása, aki szerint az idei egy másik Újpest, az elmúlt évekbelieknél vérmesebb reményekkel. A lila-fehérek szerb vándora nem csak a jelenről, eddigi pályafutásáról is beszél: a milliárdos új-zélandi tulajról, a mezítlábas kivikről, a 30 évvel előttünk járó dél-koreaiakról, no meg arról is, megfér-e szerinte egymás mellett a szerb válogatottban Alekszandar Mitrovics és Dusan Vlahovics.
– Magyar–szerb versenyfutás van az Eb-selejtezőben a csoportelsőségért, Marco Rossi csapata a belgrádi bravúrgyőzelmével lépéselőnybe került. Meglepett a magyar siker?
– Igen, de a magyarok a meccs elejétől jobbak voltak. Tudatosan futballoztak, nagyon szervezetten, máskor is megmutatták már, erős ellenfelekkel szemben is képesek ezt a játékot nyújtani. A szerb válogatottnak a védelme az Achilles-sarka, ezzel a védekezéssel nem lehet sikeresnek lenni, nagy tornákon pláne nem. A vébé csoportmeccsein ugyanannyi gólt szereztünk, mint a későbbi világbajnok Argentína, mégis utolsó helyen zártunk a csoportunkban. Mert gólokat ajándékozunk az ellenfélnek. Még az Eb-selejtezőcsoport leggyengébb válogatottja, Litvánia ellen is. Visszatérő probléma, hogy ostoba hibákat követünk el hátul, olcsó gólokat adunk a riválisoknak.
– A magyarok ellen kivételesen elöl is akadt probléma, sokan furcsállták legalábbis, hogy egyszerre kezd a két nagyon hasonló típus, Alekszandar Mitrovics és Dusan Vlahovics. Játszhatnak ők együtt? Annál is inkább jogosnak tetszik a kérdés, mert Litvánia ellen Mitrovics triplázott – egyedüli centerként szerepelve…
– Igazolták már, hogy tudnak egymás mellett futballozni, bár én is azt gondolom, jobb, ha csak egyikük van a gyepen. Nekünk Mitrovics az első számú csatárunk, én legalábbis határozottan ezt gondolom. Nem az a fancy csatár, nem cselez ki három embert, nem szuperlátványos a játéka, de rendkívül veszélyes a kapura, nagyon erős, megtartja az előreküldött labdákat, és mindig száz százalékot ad.
– Alighanem a szerb válogatottól is az kell majd Budapesten, ha győzni akar.
– A fantasztikus atmoszférájú Puskás Arénában márpedig nagyon nem könnyű. A magyaroknál az előny, a szerb válogatottnak fel kell ébrednie. De a futball egyik sajátja, hogy kiszámíthatatlan, azt sem gondoltam, hogy Belgrádban képesek győzni a magyarok, szóval bármi megtörténhet Budapesten is.
– Az igaz, hogy a szerb publikum nem különösebben lelkesedik a válogatottért?
– Igen, és ez azért van, mert mindig összehasonlítják őket a kosarasokkal, pólósokkal, kézilabdázókkal, vagy épp Djokovics sikereihez mérik őket, ami szerintem nem fair, mert a futballban a legnehezebb diadalmaskodni. Mert ott a legelképesztőbb a konkurencia. De ez kevésbé érdekli a más sportágakban sikerekhez szokott embereket, ők azt várják, hogy döntőt játsszunk a világbajnokságon, U21-es Eb-t nyerjünk, a Crvena Zvezda BL-győztes legyen…
Plusz teherként nyugszik a futballisták vállán, hogy Horvátország eközben rendre sikeres a világbajnokságokon, pedig hasonlóan kis ország. A frusztrációból fakad ez a fajta neheztelés, mert mégiscsak a futballt szeretik odahaza a legjobban, erre abban nem tudunk eredményesek lenni.
Miközben a többi sportág képviselői rendre hozzák haza az érmeket a különböző világeseményekről.
Forrás: ujpestfc.hu– Irigyeljük a problémáitokat, hanem van itt egy újabb: az ereje teljében lévő Mitrovics és Szergej Milinkovics-Szavics Szaúd-Arábiába szerződése. Még csak 28 évesek, elitcsapatban lenne a helyük, ők azonban a pénzt választották.
– Milinkovics-Szavicsot kritizálták is rendesen, aztán ment Mitrovics is, addigra azonban már tömegesen igazoltak topjátékosok Szaúd-Arábiába, mások mellett Neymar is. Azért ő sem annyira öreg még… De én is azt gondoltam, remek szezonja után Mitrovics egy angol topcsapatban folytatja, és hogy talán Milinkovics-Szavics is feljebb lép, ám egyrészt lehet, mégsem kínálkozott ilyen lehetőség, másrészt meg kell értenünk, ha valaki elé tolnak egy csillagászati összeget kínáló szerződést, arra nagyon nehéz nemet mondani. Szerintem egyre többen választják majd ezt az utat. Hogy meddig tart a projekt, nem tudom.
– Ha érted jönne ajánlat Szaúd-Arábiából, mennél?
– Hogyne. Ha az Újpestnek is megfelel az ajánlat, egyértelműen. Szerintem minden játékos, aki az én szintemen futballozik, ami ugye nem az európai elit, venné a kalapját, ha tízszer annyit kereshetne, mint addig. Mert az már egészen más dimenzió, én pedig 30 leszek, három gyerekkel. Ezt is mérlegelni kell, de mindezek dacára, ha mondjuk csak kétszer-háromszor annyit kapnék, biztos, hogy nem váltanék.
– Az akklimatizációval aligha lenne gondod, elvégre Új-Zélandtól Izraelig megannyi szegletében megfordultál már a glóbusznak. De miért nem tudtál vagy akartál sehol hosszabban időzni?
– Mert mindig történt valami. Valamikor egy jobb szerződés várt rám, de olyan is előfordult, hogy pénzt kapott értem az engem ingyen megszerző klub. A Bnei Yehuda a koreai Gangwontól, és engem is jó szerződéssel vártak. A kupaelődöntő után azonban elküldték az edzőt, új stáb jött, más elképzelésekkel, beütött ráadásul a koronavírus-járvány, inkább felbontottam a megállapodást. Visszatértem Izraelbe, azután pedig érkezett egy ajánlat Újpestről.
Nem indult könnyen a magyarországi légióskodásom: a korábbi újpesti tréner nem igazán számított már rám az ősszel, a tavasz első két meccsén be sem álltam, én pedig nem akartam újabb hónapokat a padon ücsörögni, ezért is tűnt jó megoldásnak az azeri kölcsönjáték. Ha akkor kiesik fél év, nagyon nehéz lett volna visszakapaszkodni, így viszont jó állapotban tértem vissza a Megyeri útra. Készen álltam megharcolni a helyemért, úgy fest, sikerrel tettem.
Szóval valóban sokszor váltottam, és lehet, ebből valaki azt szűri le, Ljujics biztos rossz játékos, mert sehol sem kellett igazán, de ha meglátnak futballozni, általában megváltozik a vélemény. Én sem bántam volna, ha egy helyen maradhatok, pláne, hogy időközben ötfősre gyarapodott a család, de a futballista élete már csak ilyen kiszámíthatatlan.
– Világutazóként viszont számos élményben lehetett részed.
– Ha visszagondolok a pályámra, ez a vetülete valóban roppant értékes. Elképesztő élményekkel gazdagodtam, amiket ugye nem lehet pénzért megkapni. Más valahova turistaként eljutni, és megint más az adott országban élni, az utóbbi rengeteg tapasztalattal vértez fel. Lehet, egyesek tartanak attól, ha el kell indulniuk az ismeretlenbe, ha nagyon más kultúra vár rájuk, én nem félek egyetlen helynek sem nekivágni. Felkapom az útlevelem, és útra kész vagyok. Annak is örülök, hogy sok jó emberrel megismerkedtem, majd minden állomáshelyemen maradt egy-két barát.
Forrás: ujpestfc.hu– Amikor először kellett az útleveledért nyúlnod, 22 voltál, és a litván Zalgirisba igazoltál. Azért vágtál bele, mert feltűnt a horizonton a Bajnokok Ligája-szereplés lehetősége?
– Egyrészt. Másrészt pedig el akartam menni a Partizan Beogradból, mert rendre kölcsönadott, és azt éreztem, igazán senki nem akarja nekem megadni az esélyt. Elment két év úgy, hogy nem nagyon játszottam, ha mégis, defenzív csapatokban. Eltékozolt időnek éreztem. A Zalgiris próbajátékot ajánlott, megfeleltem.
– A szerb Szuperliga után ugyanakkor visszalépésnek tűnik a litván…
– A nyolccsapatos bajnokságban négy jó klub szerepelt, és négy botrányosan gyenge, ebből a szempontból valóban visszalépés volt. De mégiscsak BL-selejtezőben szerepelhettem, az első évben az Asztana, a másodikban a Ludogorec Razgrad ellen, igaz, mindkétszer kiestünk. A második búcsú után fél évvel az ausztrál ligából érkezett jó ajánlat, én pedig éltem vele.
– Azért oda, konkrétan Új-Zélandra ritkán szerződik tehetséges szerb labdarúgó…
– A Radban és a Zalgirisban is együtt játszottam Andrija Kaluderoviccsal, felvázolta, mi vár rám, megnéztem felvételeket a stadionokról, olyan volt, mintha Angliát látnám. Eléggé imponált, úgyhogy belevágtam. És valóban kiváló körülmények fogadtak. Az ausztrál élvonal, amelyben egyedüli új-zélandi klubként szerepelt a csapatom, a Wellington Phoenix, nagyjából olyan, mint az MLS, csak kicsiben. Szuperül éreztem magam, bármikor örömest visszatérnék. De megkerestek Portugáliából, s azért az mégiscsak más nívóval kecsegtetett, 24 évesen pedig meg akartam mutatni a tudásom. Mit mondjak, valóban változatos utazáson vettem részt, voltam lent is, fent is.
– Azért ne hagyjuk még el Új-Zélandot – a futball és a civil élmények szempontjából is érdekes kaland lehetett.
– Minden második héten repültünk ugye amiatt, hogy az egyetlen új-zélandi klubként szerepeltünk az A-League-ben, amelyikből amerikai mintára nem lehet kiesni, ezért aztán minden csapat a totális futballt játszotta. Egyértelmű támadószellem uralkodott, minden csapat gólokat akart rúgni, számos helyzetnek tapsolhatott így a közönség, egy támadójátékosnak ennél jobb hely nem létezhet. Ott azért lehetett élvezni a focit és az életet. Az élményeim közül a legérdekesebbnek a helyi kivik egyik szokását tartom, hogy mezítláb járnak-kelnek. Mi kivik vagyunk, mondják, nem hordunk zoknit meg cipőt. Eshetett az eső, fordulhatott valamivel hűvösebbre az időjárás, ők mezítláb jártak, úgy mentek be a szupermarketbe, úgy jöttek nálunk dolgozni az alkalmazottak az edzőcentrumba.
Ugyancsak felejthetetlen az a puritán életmód, amelyet az amúgy milliárdos tulajdonosunk folytatott. Átlagos autóval járt, azzal ment el horgászni, a tengerparti háza sem volt sokkal különb a miénknél. Nem mondtad volna róla meg, hogy dúsgazdag. Új-Zélandon senki nem vág fel a vagyonával,
az iskolai uniformist is azért viselik, hogy ne lehessen külsőségek alapján különbséget tenni. Ha teremthetnék egy országot, az olyan lenne, mint Új-Zéland.
Forrás: ujpestfc.hu– Európai szemmel Dél-Korea ugyancsak egzotikus vidék…
– Úgy 30 évvel előrébb járnak nálunk. A reptéren robot jön oda hozzád segíteni, az étteremben robot hozza ki az ételt. Az egy dolog, hogy az autódhoz nincs slusszkulcs, csak applikáció, de a lakásodhoz sem kell kulcs, csak ujjlenyomat és jelszó. Minden digitális, ehhez persze hozzá kellett szokni. Rend uralkodik, a fizetésem például minden hónap 25. napján délelőtt tíz órakor jelent meg a bankszámlámon. Nem öt perccel később, nem hárommal előbb. Egy kivétellel: ha hétvégére esett, megkaptuk 23-án vagy 24-én.
– Magyarország mellett jártál Litvániában, Új-Zélandon, Izraelben, Portugáliában, Dél-Koreában, Azerbajdzsánban. Meg tudod mondani, hol érezted magad a legjobban?
– Nem. Nagyon sok jó helyen élhettem, Budapest az egyik. Azért is szerencsém volt, mert szinte mindig a fővárosba vetődtem, Vilniusban, Wellingtonban, Tel-Avivban, oké, később Haifában is, Lisszabonban, Bakuban, Budapesten.
– És ha már Budapest: nem csak a város fantasztikus, a formád is. Öt gól az első hat bajnokin.
– A csapat felfogásának köszönhető, hogy támadófutballt játszunk, merünk kockáztatni, amit én nagyon szeretek. Mindegy, ki az ellenfél, a három pont megszerzésére törekszünk, magasan letámadunk, kezdeményezünk. Azért is örülök ennek, mert az Újpest előtt mindig kiscsapatokban játszottam, amelyek a középmezőnyben vagy az alsóházban helyezkedtek el. Sokszor kellett mélyen védekezni. Olykor persze muszáj a nagyoknak is, de ha már a meccs elején visszahúzódsz a saját kapud elé, az azt mutatja, félsz. Amikor pedig egy ilyen csapatban kell nyolcast játszanom, és 70 métert futnom ahhoz, hogy felérjek a kapu elé, nehéz eredményesnek lenni. Alkotni is, én pedig szeretek helyzeteket teremteni, kapura lőni. Ez az Újpest más, mint az előző szezonbeli, de ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, ugyanilyen keményen kell dolgoznunk ezután is.
– Fontos volt, hogy mindjárt az első meccsen betalálj? Az önbizalom szempontjából elsősorban.
– Fontos, de nem elsősorban azért, hanem mert nyertünk. Azért örülök annak a találatnak, mert győztünk. Mit ért volna, ha kikapunk? Ami az önbizalmat illeti, azzal sosem volt problémám. Akkor sem csorbult, amikor nem játszottam.
Van úgy, hogy tudod, jobb vagy a helyetted szereplőnél, mégsem te kapsz lehetőséget, de azt is el kell fogadni. Sosem féltem bevállalni a meredekebb megoldásokat, attól sem tartottam soha, mi lesz, ha kihagyok egy helyzetet. Majd a következőt berúgom, gondoltam. Nem szabad megszeppenni attól, ha elveszíted a labdát, újra el kell kérni, és tökösen újra bevállalni a nehezebb passzt is. Ha nem így gondolkozol, nem vagy alkalmas erre a sportra.
Olyannyira nem volt soha gondom az önbizalmammal, hogy ha történetesen gyengén játszottam, jobban vártam a következő meccset, mint amikor sziporkáztam. Mert meg akartam mutatni, hogy csak rossz napom volt, hogy tudok én jól futballozni. Fontos, hogy egy fiatal élje ki magát a pályán, élvezze, amit csinál, hogy futballozhat. Ne bújjon el, kérje a labdát, emberrel a nyakán is, mert nincs annál jobb, mint amikor nálad van a labda.
Forrás: ujpestfc.hu– Magyarországon visszatérő probléma az egészséges önbizalom hiánya.
– Ezt nem tudom. Azt vallom, muszáj a pályán vállalni a felelősséget, mert az emberek azért jönnek ki, hogy téged lássanak futballozni, ezért aztán kötelességed a legjobbadat adni. Ez volt mindig édesapám jó tanácsa, ma is ezt hirdeti. Csak a második ligában futballozott, még alacsonyabb szinten edzősködik, de amatőrként is profin. A futball a szenvedélye, ahogy nekem is. Az nem normális, ha semmit nem mersz megpróbálni a gyepen. Akkor haza kell menni, vagy elmenni dolgozni egy bankba vagy áruházba, ahol nem kell a közönség igényeinek megfelelni.
– Hogy egy másik gólodról is essék szó, a Kisvárda ellen a labdaszerzésed után kerültél helyzetbe, és találtál aztán be. Nebojsa Vignjevics ezt a fajta agresszív letámadást igyekszik elültetni?
– Azerbajdzsánban is néztem az Újpest meccseit, azt látom, hogy bátrabb most a csapat. Nem ismertem korábban a mestert, de az egyik dolog, amiben feltétlenül jobb több korábbi edzőmnél, hogy nem fél. A másik, hogy észreveszi az apró részleteket, és reagál rájuk. Ezért is tudunk visszajönni vesztes állásból, illetve ezért szerzünk sok gólt, pedig ez a legnehezebb része a futballnak. Élvezem a vele való közös munkát, hogy merünk kockáztatni. Ha több emberrel üldözöd a labdát, abban van rizikó, de miért félj letámadni? Esélyként kell felfogni, elvégre ha magasan szerzel labdát, egyetlen passzal is helyzetet tudsz teremteni.
– Neked pedig rendre meg kell érkezned a büntetőterületen belülre?
– Nem mindig, de sokszor. Fegyelmezettnek kell azért maradnom, tudni, mikor indulhatok el. A bátorság mellett okosan, pontosan kell játszanunk, mert ha nem, az mínusz 15 pont egy szezonban.
– Októberben 30 éves leszel. Ha majd összegzed az eddigi életed, mire jutsz?
– Hogy lenne, amit másképp csinálnék, ha visszaforgathatnám az idő kerekét, sokkal többet adnék fiatalon a futballnak, nagyobb alázatot, több melót, de a múltbeli ballépéseken nem lehet már javítani. Ám ha az elmúlt évekre gondolok, vagy a jelent vizsgálom, arra jutok, nagyon élvezem a focit, jó lelki- és fizikai állapotban érzem magam, a lehető legprofibban élek azért, hogy még évekig ugyanígy folytathassam. És hogy a remélt sikerekkel jóvátegyem a néhány múltbeli hibámat.
Kiemelt kép: ujpestfc.hu