Változhat-e a De Zerbi-féle Brighton stílusa hosszú távon?

A Brighton és De Zerbi tündérmeséjének a Chelsea új tulajdonosai ágyaztak meg azzal, hogy a londoniaktól menesztették Thomas Tuchelt és a helyére a Brighton addigi edzőjét, Graham Pottert ültették le a kispadra. Ahogyan azt Brighton ügyvezetője, Paul Barber és Tony Bloom tulajdonos is több interjúban elmondták már, hogy úgy alakították ki a klubstruktúrát, hogy mindenki pótolható legyen a rendszerben. Potterrel labdatartásra épülő játékot építettek ki, ezért mindenképpen olyan edzőre volt szükségük, aki szintén ezen filozófia mentén gondolkodik a labdarúgásról. Sokszor rendkívül steril volt a Brighton labdajáratása és a támadóharmadban az edzői kreativitás is hiányzott, a várható gólok mennyiségét pedig éveken át mindig alulrúgta a csapat, ami elsősorban a csatárok képességéből fakadt.

Végül De Zerbire esett a vezetőség választása, aki a Sassuolóval évről-évre lépett előre a Serie A-ban, és rendkívül attraktív támadójátékot produkált, xG-ben pedig a legjobbak közé tartozott már a csapata az utolsó szezonjában, csak a védekezés nem működött, ezért a nyolcadik helyen zártak a zöld-feketék. A tehetséges szakembert a Sahtar Donyeck szerződtette, de az orosz–ukrán háborúval az élet felülírta a terveket, így jött a Brighton ajánlata, amit örömmel elfogadott.

Forrás: www.brightonandhovealbion.com

Kulcsszerepe van a kapusnak a támadásépítésekben

Rögtön az első mérkőzéseken már látszódott De Zerbi határozott elképzelése, hogy mit szeretne megvalósítani a csapattal.

Robert Sánchez volt eleinte az első számú kapus, de szezon közben váltott De Zerbi és az addig a padot melegítő Jason Steele került be minden mérkőzésen a kapuba, mert a spanyol a hosszú labdákat nagyon jó százalékban és pontosan játszotta meg, de a nyomás alatti rövid passzokban Steele magabiztosabb volt, kevesebbet hibázott.

El is jutottunk a De Zerbi-féle alapelvek egyik legfontosabb bástyájához, az ellenfél nyomásgyakorlásának kierőszakolásához. Ennek a lényege, hogy minél közelebb a saját kapujukhoz, sokszor a tizenhatoson belül adogatnak a védők és a kapus, gyakran a talpuk alá teszik a labdát, ezáltal is ingerlik, provokálják az ellenfelet és próbálják kicsalogatni őket. Amikor érkezik a nyomás az ellenfél támadóitól, akkor jön egy élesen felpasszolt vagy felívelt labda a hatosoknak, vagy még gyakrabban az ellenfél védelme mögé induló szélsőknek, akik a félpályán várják az indítást, és a teljesen üresen lévő térfélen vezethetik utána a kapusra a labdát. A Manchester City után a Brighton birtokolja a legtöbbet a labdát De Zerbi érkezését követően, mert gyakorlatilag sosem rúgja ki a kapus a labdát, mindig hátulról építkeznek és hozzák fel a labdát és a kiválóan szervezett rendszer következtében nem veszítik el.

Fotó: Associated Press / Alamy Stock Photo

A játékuk alapja a háromszögek kialakítása. Amikor az ellenfél tökéletesen fedezi a passzsávjait azoknak a játékosoknak, akiknek a legegyszerűbben tovább lehetne passzolni előrefelé a labdát (általában a hatosoknak), akkor általában a két középcsatár egyike lép vissza és passzol a hatosnak, akit az előbb az ellenfél fedezőárnyéka miatt nem tudott megjátszani a hátvéd. Ezáltal egy sort előrejutnak és máris a pálya középső részén vannak, innen szervezheti a játékot a középpályás.

Egy másik tipikus De Zerbi-féle támadási metodika, amikor a négy védő és a két hatos is a saját alapvonaluktól maximum 25 méterre tartózkodnak és az ellenfél legalább öt-hat emberrel támadja le őket, akkor óriási távolságot alakítanak ki a két hatos és a négy támadó között, széthúzva ezzel az ellenfél védekezését. Ilyenkor két opció jöhet: a két középcsatár visszalép a 20-30 méteres üres zónába és máris indul a két szélső egyike a csatárral visszalépő védő helyére, majd a csatár indítja őket az üresen hagyott területre vagy pedig rögtön a befelé induló szélsőt játsszák meg hosszú labdával.

A nagycsapatok ellen jól megy, a kicsik ellen gyakran szenvednek

Ezt természetesen az előző szezonban az ellenfelek észlelték és különböző megoldásokat eszközöltek a Brighton támadógépezetének megfékezésére. A nagycsapatok emberezve támadtak le, abból a megfontolásból, hogy egyéni képességeket tekintve jobbak és így ki fog jönni a különbség. A Chelsea-t könnyedén verte a Brighton, mert a londoniak rendre elcsúsztak, az Arsenal ilyen felfogású védekezése sokáig jól működött, de mikor előnybe került a Brighton onnantól szétszedte az ellenfelét, a Liverpool többször is kikapott a „sirályoktól”, mert az első sor presszingjét nem követte a középpályássor, ezért óriási üres területek nyíltak Moises Caicedóék előtt.

Az alapvetően mély védekezésre és kontrákra építő csapatok ezzel szemben alkalmanként simán verték meg a Brightont tavasszal, ezt hozta a Nottingham Forest és az Everton elleni mérkőzés is. A gond abból fakadt, hogy ekkor nem tudták kicsalogatni az ellenfeleket, mert ők a saját térfelüket és területeket védtek, ezáltal nagyon sokat tartózkodtak Alexis Mac Allisterék a támadóharmadban, a rest defence-e a csapatnak azonban ingatag volt. Az ellenfél kapuja előtt helyezkedő csapatnak De Zerbi nem alakította ki, hogy egy esetleges ellentámadás esetén kinek melyik területet kell levédekezni, ahogyan az a Manchester Citynél tökéletesen működik.

Amikor a brightoniak rohantak visszafelé, mindenki a labdás emberre figyelt, a másik oldalon érkezőkre azonban nem maradt ember és kontrákból kapták a gólokat. 2-3-5-ben helyezkednek a támadóharmadban, a két behúzódó szélsőhátvéd a gyors ellentámadásokkal szemben nem elég hatékony. A többi topcsapat általában 3-2-5-ben támad elöl, mert nagyon fontos a három biztosító ember a védelemben, ez a Brighton alakzatából hiányzott.

Októberi változtatások

A nyári időszak lezárultával több fontos kérdés is megfogalmazódhatott a Brightonnal kapcsolatban a szakma számára. A játékoskeretet tekintve jelentős átalakulás történt, hiszen a középpálya két legfontosabb láncszeme távozott, akik nyomás alatt is fel tudták venni a labdát, és progresszív passzokban is kiemelkedők voltak, emellett Caicedo a liga egyik legjobb labdaszerzőjének számított. Az ő pótlására érkezett Carlos Baleba beépítése hosszú idő lesz, de óriási potenciál van benne. A minőségi különbségek eltüntetése eddig kiválóan működött a remek rendszernek és taktikának köszönhetően, bértömeg alapján kieső lett volna az előző idényben a csapat.

A topcsapatok ellen bámulatosan futballoztak a szezon elején: a Manchester United gyémánt formációs presszingjét remek szélsőjátékkal játszották át, a Newcastle United ellen nem voltak óriási fölényben, de ott Evan Ferguson zsenialitása döntött. A Manchester City lehetőségeit is limitálták a vereség ellenére, de ott óvatosabb volt De Zerbi és nem vállalta fel az egy az egy elleni párharcokat, ami érhető, hiszen ebben (is) magasan a liga legjobbja Josep Guardiola csapata.

Továbbá izgatottan várhattuk, hogy a mélyen helyezkedő riválisokkal szemben mire fog menni a Brighton, milyen taktikát eszel ki ellenük De Zerbi. A West Ham United elleni zakó azt mutatta meg, hogy nem tudtak előrelépni ezen a téren, David Moyes fiai könnyedén megkontrázták őket. Szerkezetileg semmit sem módosított De Zerbi és átrohantak rajtuk.

Az októberi válogatott szünetet követően azonban feladta a mindig használt 4-2-4-es formációt és a Fulham ellen 3-4-3-ban, míg az Everton ellen 4-3-3-ban állította fel a csapatát, amely sokkal pragmatikusabb felfogásban játszott, lényegesen kevesebb kockázatot vállalt. Mindkét meccsen 1,0 xG alatt tartották az ellenfelüket, rengeteget birtokolták a labdát (71, illetve 79 százalékban), és a támadóharmadban is sokat voltak, de a ritmusváltások, háromszögekkel való labdakihozatalok hiányoztak, sokszor steril labdatartást mutattak be, így az Everton ellen messze a leggyengébb támadójátékukat produkálták az idényben.

Érdeklődve várhatjuk, hogy ez tendencia lesz, vagy csak egy átmeneti stílusváltásról van csupán szó.

Látható, hogy xG-különbségben sem tudják hozni az előző idényben mutatott magas szintet, ezért is érezte De Zerbi, hogy változtatni kell.

Kiemelt fotó: Associated Press / Alamy Stock Photo