„Van Cholo Simeone, de ott van mellette Diego is” – Simeone: Meccsről meccsre élni (filmajánló)

„Egyszer bejött egy jósnő a fodrászszalonomba és azt mondta, hogy a fiam egy napon világszerte ismert lesz. Azt gondoltam, hogy micsoda őrültségeket beszél!”

– Diego Pablo „El Cholo” Simeone édesanyja, Nilda González ezzel a mondattal konferálja fel az utazást fia életébe a nézők számára. A sorozat egyszerre több időszálon fut, párhuzamosan kezdi el feldolgozni Simeone életét egészen gyerekkorától kezdve és az Atlético Madrid 2020–2021-es idényét, egészen az előszezontól kiindulva.

Játékoskarrier

Szemcsés képek, üvöltő kommentátorok, anekdotázó barátok, edzők, családtagok és egykori csapattársak: ezzel a körítéssel szemlélhetjük, ahogy a 18-19 éves Diego Simeone megszerzi első góljait a Vélez Sarsfieldben, pózol az AC Pisa sálával a híres ferde torony mellett, vagy éppen kulcsfontosságú gólokat szerez az Atlético Madrid, az Inter vagy éppen a Lazio színeiben.

Simeone a szemünk előtt válik gyerekből focistává, majd igazi sztárjátékossá, aki az európai labdarúgás meghatározó csapataiban jut lehetőséghez. Már első mérkőzésén, 17 évesen megmutatkozik személyisége, mely ezután az egész pályafutásában elkíséri majd: egy kérlelhetetlen, mindig győzni akaró megszállott, aki a kupadöntőktől kezdve egészen a kieső csapatok elleni találkozókig mindig ugyanazzal a határozott ambícióval áll a focihoz.

Megtudhatjuk, hogy számára és csapattársai számára mit jelent argentinnak lenni és milyen a nemzeti csapatot képviselni. Szintén fontos szerep jut a történetben Diego Maradonának, aki nem csak a futballistákat inspirálta Javier Zanettitől kezdve Lionel Messiig, de az argentin társadalomban is kultikus státuszba emelkedett.

A két Diego csapattárs volt a Sevilla FC-ben, a válogatottban is, jó barátokká váltak, éppen ezért megérintő látni Simeone reakcióját közvetlenül Maradona halála után.

Az Atléticóba igazoláskor felbukkan a legendás Luis Aragonés, hatása Simeonéra, illetve az extravagáns elnök Jesús Gil y Gil és utánozhatatlan monológjai, amelyek nem csak a csapatról, de az 1990-es évek Spanyolországáról és annak futballjáról is egyedi képet festenek. Az Olaszországba kerülésekor láthatjuk, hogy milyen volt olyan csapattársakkal játszani, mint Juan Sebastián Verón vagy éppen Ronaldo, bepillantást nyerhetünk az 1999–2000-es olasz bajnoki szezon idegtépő hajrájába, majd az Atléticóba és Argentínába való visszatérés folyamataiba.

Emellett botrányokkal tarkított múltja is cenzúra nélkül bemutatásra kerül: az utólag általa is elfogadhatatlannak tartott szabálytalankodása a bilbaói Julen Guerrero ellen, Verónnal való hideg viszonya, vagy éppen az a meghatározó pillanat, amikor kiprovokálta David Beckham kiállítását az 1998-as világbajnokságon. Az angol klasszis hosszasan taglalja mekkora fordulópontot jelentett számára az incidens a karrierjében, de elárulja, hogy ennek ellenére két Simeone-mez is díszíti otthona falait.

Ezekben a részekben olyan sztárok mesélnek, mint Messi, Zanetti, Ronaldo, Kiko, Verón, Sergio Goycochea, Gustavo López, Monchi vagy éppen Beckham.

Játékosból edző

A film elszalaszthatatlan lehetőségként ábrázolja azt a helyzetet, amelyben Simeone egyik napról a másikra a Racing Club játékosából a csapat edzőjévé vált. A visszaemlékezések sorozatán keresztül egyértelműen kitűnődött, hogy Simeone valószínűleg a játékosként való bemutatkozásának pillanatától kezdve edzőnek készült, így a hirtelen jött kinevezést természetesen fogadta.

Ismét korai képeken és beszámolókon keresztül belecsöppenünk a dél-amerikai foci világába: láthatjuk, ahogy Simeone a bajnoki címig kormányozza az Estudiantest, megnyeri a 2008-as Clausurát a Radamel Falcaót is soraiban tudó River Plate-tel és hogy a sikercsapattól a későbbi sorozatos rossz teljesítmény után ő maga távozik ugyanabban a naptári évben.

Az epizódokban megszólalnak mai edzőkollégái is, így például José Mourinho és Josep Guardiola is kifejtik véleményüket Simeonéról, utóbbi pedig egy karakteres történetet is megoszt az argentinról:

„2009-ben Cholo lejött hozzám az egyik edzésre a Barcához. Együtt sétálgattunk a pályán, ő pedig kérdezgetett a középpályás védekezésről, a presszingről és a játékunk elemeiről. Részletesen meséltem neki, ő végighallgatott, majd mikor a végére értem annyit mondott: értem, nekem ez egyáltalán nem tetszik, teljesen más a felfogásom. Akkor gondoltam, hogy a francba is, ebből a fickóból jó edző lesz.”

Simeone és az Atlético

A sorozat koncepciózusan úgy épül fel, hogy éreztesse velünk: Simeone életében nem csak edzőként, de már játékosként is az Atlético Madrid volt a legfontosabb állomás. Első ízben 1994-ben bújhatott a klub mezébe, Gil y Gil a nyár legnagyobb igazolásaként konferálta fel a Vicente Calderón stadion közönsége előtt a szezonnyitó rendezvényen. A sorozatban nagyjából féltávtól nézhetjük végig ezt az időszak, a csúcsot mindenképp az 1995–1996-os idény jelenti, amikor az Atlético Radomir Antics irányításával megnyeri a bajnoki címet és a Spanyol Kupát (igaz, a hangsúlyt az előbbire helyezik, utóbbit szinte meg sem említik).

Simeone második ciklusa piros-fehérben (2003–2005) már egészen más szemszögből kerül képernyőre, a főszerepet Cholón kívül Fernando Torres játssza, aki ebben az időszakban válik a csapat legnagyobb tehetségéből emblematikus játékossá.

Simeone és Torres felváltva beszél arról, hogy milyen volt csapattársként együtt dolgozni, eközben a szemünk előtt villannak fel azok a képkockák, amin a 19 éves Fernando kapitányként irányítja a csapatot és a 34 éves Diegót. A fókusz ezután kettejük párbeszédében is átterelődik a szerepek felcserélődésére, szépen lassan megérkezik a sorozat 2011 decemberéhez.

Új narrátorok lépnek be a történetbe, megszólalnak az Atlético vezetőségi tagjai (Miguel Ángel Gil vezérigazgató és Enrique Cerezo klubelnök), szakmai stábjának tagjai (Oscar „El Profe” Ortega erőnléti edző, Pablo Vercellone kapusedző) és a csapat gerincét alkotó korábbi játékosok: Gabi, Juanfran, Diego Costa és Diego Godín.

Ezután sorra nézzük végig, ahogy Simeone először szerez trófeákat a csapattal (Európa-liga és Európai Szuperkupa 2012-ben), ahogy 14 év után az Atlético egy döntőben győzi le a Real Madridot a Bernabéuban (2013, Copa del Rey), illetőleg említés szintjén felmerül a 2014-es Spanyol Szuperkupa, 2018-as Európa-liga és Európai Szuperkupa megnyerése is.

Itt sem kendőzik el a kellemetlen részeket: a szereplők kitárgyalják a 2014-es és 2016-os Bajnokok Ligája döntőkben elszenvedett vereségeket is, ahol Sergio Ramos és Cristiano Ronaldo is felidézik emlékeiket a Real Madrid részéről, de megszólal Antoine Griezmann is, valamint az is kiderül, hogy Simeone miért tartott olyan rejtélyes és nehezen érthető sajtótájékoztatót a második elveszített döntő után.

Ennek a résznek az utolsó momentuma a 2013–2014-es szezon, amelyben az Atlético 1996 után először elhódíthatta a LaLiga aranyérmét és talán ez volt az a fordulópont is, amikor Simeone a szakma szemében is a legjobb edzők táborába emelkedett.

Gabi, Godín, Juanfran és maga Simeone is áhítattal beszélnek az utolsó, Camp Nouban rendezett mérkőzésről, amikor az uruguayi védő befejelte a spanyol csapatkapitány szögletéből érkező labdát a barcelonai kapuba, amivel beállította az 1-1-es végeredményt, elhódítva ezzel a trófeát.

A 2020–2021-es szezon

Ahogy az elején említettem, a sorozat folyamatosan különálló időterekben zajlik és a 2020–2021-es szezon momentumai szabnak határt a visszaemlékezések pillanatai között. A sorozat maga is az említett idényben készült, így pillanati beszámolókat láthatunk abból, hogy hogyan készülnek a szakmai stáb tagjai és a játékosok, milyen a hangulat egy mérkőzést megelőzően vagy éppen utána, vagy milyen érzés a csúcsról hirtelen a lehető legrosszabb szituációba kerülni.

Ezekben a pillanatokban többek között Marcos Llorentétől, Luis Suáreztől, Ángel Correától, Kokétól és Sztefan Szavicstól hallunk beszámolókat, akik végigvezetnek minket az Atlético első félszezonos szárnyalásán, majd az utána követő szétesésen is.

A sorozat azonban az Atlético szempontjából is happy enddel végződik, hiszen megelevenedik, ahogy a csapat hátrányból fordítva nyer az Osasuna és a Real Valladolid ellen, hogy ezzel a legutolsó fordulóban elhódíthassa a bajnoki címet.

Mindennél van fontosabb: a család

A sorozat nem véletlenül áll hat részből, rengeteg információ és esemény kerül feldolgozásra, sok szereplőt kérdeznek meg, alig lehet réseket találni a történelmi szálon az események sorrendje között. Azonban a hatrésznyi tömör futball helyett mégis egy egészen más produktumot kapunk, a megannyi focis emlék között ugyanis meghúzódik a valódi vezérfonal: a család.

A történetek szinte állandó narrálója Carla Pereyra, Diego felesége és két kislányuk, Francesca és Valentina édesanyja. Az ő szemszögéből tudhatjuk meg milyen a sorozat főhőse a magánéletében, részletes, bensőséges képet kapunk a futballedző mögötti ötgyerekes családapáról. Megismerjük Carlost, a nagypapát, Nildát, a nagymamát és a három fiúgyermeket, Giovannit, Gianlucát és Giulianót is.

A sorozat egyik legintimebb része, mikor Simeone és fiai egy asztalnál ülve beszélgetnek arról, hogy mit jelentenek egymás számára és hogyan alakult az életük a színfalak mögött, ott, ahová egy átlagos fociszurkoló már nem láthat be.

„Úgy gondolom, hogy az egész családunk maga az Atlético, olyan szellemiségben éljük az életünket, mint a csapat és ilyen elkötelezett a viszonyunk egymással” – mondja a legidősebb fiú, Giovanni, akiről a sorozatból megtudjuk, hogy apjuk helyett apjukként nevelte kisebb testvéreit, mikor Cholo Simeone Európába költözött edzői karrierje elején.

Ezek mellet a mély és privát beszélgetések mellett rendkívül sok részletgazdag felvételt láthatunk a család mindennapjairól: ahogy Diego az edzésre hazaérve az Atlético himnuszt tanítja kislányainak, vagy éppen reggel iskolába viszi őket, ahogy fiaival teqballozik a kertükben, ahogy édesapjával viccelődik grillezés közben.

„Egyik nap azt mondtam otthon, hogy a foci az életem, erre megszólalt a kisebbik lányom, hogy apa, ez nem igaz, hiszen mi vagyunk az életed. Mindössze négyéves, de igaza van” – mondja könnybe lábadt szemekkel Diego Simeone, akit több helyzetben is láthatunk rendkívül meghatottnak a sorozatban.

Konklúzió

A Simeone: Meccsről meccsre élni című sorozat igazából mindenkinek ajánlott, hiszen jóval több, mint egy egyszerű futball-dokumentumfilm. Remek korképeket kaphatunk a kilencvenes és kétezres évek argentin, spanyol és olasz futballjáról, valamint olyan neves sporteseményekre is elkalauzol minket, mint az 1991-es és 1993-as Copa América, az 1998-as világbajnokság. Bepillantást nyerhetünk egy futballedző mindennapjaiba, megtudhatjuk hogyan készíti fel csapatát meccsről meccsre, ezen túl viszont egy ember privát életének és kapcsolatainak részletei is felsejlenek előttünk. Összefoglalva, a Simeonéról szóló dokumentumsorozat egy remek, megható és hiteles alkotás.