Van még visszaút a Levante számára?

A Levante első félszezonja túlzás nélkül tragikusra sikerült. A csapat folyamatos bukdácsolását remekül jelzi, hogy egészen január nyolcadikáig, a 20. fordulóig kellett várni arra, hogy megszerezzék az első bajnoki győzelmet (otthon nyertek 2–0-ra a Mallorca ellen). Eddigre már két edzőváltáson is túl voltak: októberben 147 mérkőzés után Paco Lópezt küldték el, de a helyére választott Javier Pereira is csak hét találkozót élt meg, miután mindössze három pontot tudott összeszedni, azt is mind döntetlenekből.

Helyükre a csapatot most is irányító, 36 éves olasz Alessio Lisci került november végén, először megbízott, majd állandó vezetőedzőként. Bár Lisci a helyzethez képest jobb eredményeket tudott hozni, a válságot a mai napig ő sem tudta megoldani, a valenciai csapat körül pedig egyre fogy a levegő.a valenciai csapat körül pedig egyre fogy a levegő.

Játékosproblémák

A Levante az elmúlt évben remek „keltető” volt olyan játékosok számára, akik a legjobb esetben is középmezőnybeli csapat teljesítményét egyénileg messze felül tudták szárnyalni. Ilyen például a csapatkapitány, José Luis Morales, a klub elmúlt évtizedének legnagyobb alakja, akinek a góljai számtalanszor értek létfontosságú pontokat csapata számára az előző szezonokban. Utóbbi ugyanúgy elmondható Roger Martíról is, aki szintén több mint tíz éve erősíti a piros-kékek játékosállományát. A rutinos csatárduó gólszámai azonban messze elmaradnak az elmúlt években megszokottaktól, Morales hét, Martí pedig csak öt találatnál jár a 2021-2022-es kiírásban.

Említést kell tenni José Campanáról is. A 28 éves játékos 2020-ban még az első spanyol válogatottságát ünnepelhette, és meghatározó topligás csapatok környékezték, mára azonban nem csak a kiesés ellen, de az állandóan visszatérő sérüléseivel is meg kell küzdenie.

Campana kiválása alapjaiban rengette meg a középpályát, ennek a sornak a stabilitása azóta sincs meg, mert a jelenlegi keretből senki sem tudta pótolni a sokoldalú futballistát.

Szintén csalódást okozott a kapus Aitor Fernández vagy a martinique-i származású középpályás, Mickael Malsa is, így a csapat egyetlen meghatározó játékosa, aki meg tudta tartani korábbi elismerésre méltó teljesítményét, az Jorge de Frutos maradt. A 25 éves szélső négy gólnál és hét gólpassznál jár a bajnokságban, az ő esetében elmondható, hogy a Levante problémái nem ragadtak át teljes mértékben az ő teljesítményére.

A leggyengébb pont

A támadószekció finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után, amiben jelentős faktorként szerepel az említett támadók hatékonyságának lecsökkenése is. A Levante alulteljesít a befejezések terén, várható góljainak számától (35,2 xG) négy találattal marad el a valós teljesítményük (31 szerzett gól a bajnokságban). A legfőbb hibaforrást azonban nem itt és még csak nem is a szépen lassan széteső középpályán kell keresni.

A csapat rendszerszintű védekezése ugyan Lisci megérkezése óta mutat halvány életjeleket, de alapvetően itt találhatóak a legsúlyosabb gondok. A haladó statisztikák alapján is az egyik leggyengébb védelemmel rendelkeznek, de még a szerencse sem akar az oldalukra állni. Az ellenfél lövési helyzeteinek minőségéből indokolt bekapott góljaik (xGA) száma is rendkívül magas (40,8), ezen azonban sikerült hajmeresztő mértékben túltenniük: 58 bekapott góljukkal toronymagasan ők a leggyengébbek a spanyol első osztályban.

Kis túlzással: a Levante gyakorlatilag tárt karokkal várja a kapuja felé rohamozó csatárokat.

Maradt még esély?

Kétségtelen, hogy Lisci érkezése nem fordította ki négy sarkából a klubot, de biztató jeleket és néhány pontot eredményezett a teljesen menthetetlennek látszó klubnál. Tegyük hozzá, ez a pozitív impulzus az elmúlt három hétben halványulni látszik. A Levante 29 mérkőzés után nyolc pontra van a bennmaradást jelentő 17. helytől, ennek eléréséhez pedig nem csak az ő feltámadásuk, de a közvetlen riválisok, így például a Mallorca, a Getafe, a Cádiz vagy a Granada szétesése is előfeltétel lenne, amit finoman fogalmazva nagyon nehéz elképzelni.

A Levante kiesése esetén hasonló szituáció valósulhat meg, mint egy évvel korábban az Eibar esetében: az olyan potens játékosok, mint a korábban felsorolt nevek, vagy éppen a korábbi újpesti Enisz Bardi bőven áron alul kerülhetnek más együttesekhez, a csapat belső működését pedig egészen az alapoktól újjá kellene szervezni a másodosztályban.