Vasakarat: kerekesszék helyett az Ironman célkapuja

„Össze-vissza törtem magam egy balesetben kilenc éve” – mesélte a Büntetőnek kálváriája kezdetéről a civilben mérnökként dolgozó férfi, akinek a szerencsétlenséget követő operációk során lemezeket, rudakat és körülbelül harminc csavart kellett tenni három végtagjába. Az orvosok a beavatkozásokat követően lesújtó jövőképet vázoltak fel neki:

„Azt mondták, sosem leszek már képes rendesen járni, a futást is felejtsem el, és két éven belül térdprotézisre is szükségem lesz”.

Hiába nyomatékosították a szakemberek, hogy ez az állapot megváltoztathatatlan, ő nem törődött bele a helyzetébe.

Fél év múlva újabb műtéteknek vetette alá magát, amely során a teste más részéből csontot helyeztek a rommá tört sípcsontjába, amit újra eltörtek, majd új csavarokat helyeztek bele, hogy jobban a helyére forgathassák. Hónapokkal később sikerült csak – bicegve – lábra állnia, majd a 2014-es budapesti fél Ironmanen – amely 1,9 kilométer úszásból, 90 km kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból állt – is részt tudott venni egy váltó csapat kerékpárosaként. De csak egy ideig örülhetett az állapotjavulásának, mert hamarosan egy edzés során újabb baleset érte, amelyben a vállát törte el – újabb csavarokat és titánlemezt kapott a sérült csontokba.

„Annak ellenére, hogy a jövőmet illető kilátásaim siralmasak voltak, nem szerettem volna a négy fal között gubbasztani életem végéig. Elhatároztam, hogy a külvilág számára az állapotom ismeretében lehetetlennek tűnő célokat tűzök ki magam elé, és bármekkora fájdalommal is fog járni, elérem azokat” – emlékezett vissza a sorsfordító elhatározására.

A triatlon lett a szenvedélye

Naponta sportolt – annyit, amennyit a lehetőségei engedtek – és e mellett a mentális egészségével is sokat törődött. Főleg a triatlont szerette meg, aminek az is oka volt, hogy a sportág egyik eleme, a futás különösen nagy kihívást jelentett számára – leginkább azért, mert a lábában gyorsabban sorvadnak az izmok, mint az ép emberek esetében. Nyolc év alatt tizenhét különböző távú triatlonversenyen vett részt, köztük hétszer fél Ironmanen.

(A kultikus erőpróbát először a sportág bölcsőjének számító Hawaiin teljesítette egy ott állomásozó amerikai hadosztály néhány tagja 1978-ban, tulajdonképpen fogadásból. A résztvevőkre 3,8 kilométert úszás; 180 kilométer kerékpározás; majd 42,2 km futás, a maratoni táv várt.)

Kocsis Kadosa úgy gondolta, mindent egy lapra feltéve beleáll a rengeteg edzést kívánó felkészülésbe, és Vasember lesz. A tavalyi év végén elhatározása véglegessé vált, elindult a hosszú úton, amelynek a végét a nagyatádi eXtremeMan Ironman távú triatlonverseny célkapuja jelentette.

Balesetek a verseny előtti hetekben is

A rajt előtt néhány héttel azonban újra utolérte a balszerencse, nem is egyszer. Július elején eltört az egyik lábujja, de ez végül nem hátráltatta abban, hogy az egyik felkészülési versenyét teljesítse. Két héttel a nagyatádi verseny előtt viszont egy ennél is komolyabb sérülést szenvedett: az egyik kerékpáros edzése során hatalmasat esett egy körforgalomban, a bal medencéjében bevérzés alakult ki, ami különösen az úszás és a futás közben okozott neki fájdalmakat.

De ezzel még nem volt vége a verseny előtti megpróbáltatásainak. Két nappal az Ironman táv rajtja előtt az otthonában egy másik lábujja törött el, amely miatt sétálni is nagy fájdalmakkal tudott. Ráadásul egy hányással és hasmenéssel járó vírusfertőzést is elkapott, ami miatt nagyon legyengült. „A verseny előtti napon, bevallom, összeomlottam és sírtam, de aztán elhatároztam, nem hagyom elveszni az időt, energiát, pénzt, de főleg a reményt, amit ebbe már beletettem. Arra is felkészültem, lehet, hogy nem lesz erőm célba érni. De elhatároztam, hogy mindenképpen nekivágok” – mesélte a nagy nap előtti kritikus időszakról.

A „Vasember-próba”

Így augusztus 13-án kora reggel sok elszánt triatlonossal együtt ő is ott állt a Nagyatádhoz közeli Gyékényesi-tó partján. Miközben várta a rajtot, érzelmek és gondolatok sokasága kavargott benne. Aztán eljött a pillanat, kezdetét vette „az év leghosszabb napja”.

A kerékpározásnál – csakúgy, mint a többi versenyzőnek – neki is nehézséget jelentett a több órán keresztül zuhogó eső és az augusztusban szokatlanul hűvös idő. Gyakorlatilag végig vacogott a hatórás tekerés alatt, csak a futás, a számára legnehezebb sportág elején tudott átmelegedni. A maratoni során egyre erősebb fájdalmai voltak, az utolsó pár kilométernél már úgy érezte, szinte jártányi ereje sincs. De a legnehezebb percekben végig arra gondolt, már csak egy karnyújtásnyira van a nagy álma beteljesülésétől, hogy Ironman lehessen. A felemelő gondolatok adta lendülettel végül elérte a célkaput. 13:53:29 órás idővel zárt, ami a legmerészebb vágyait is felülmúlta.

Az útjával példát mutatna

A célba érés utáni pillanatokra visszaemlékezve tréfásan megjegyezte, onnantól fogva már nemcsak a benne lévő csavarok és titánlemezek miatt lehet rá mondani, hogy Vasember. Majd komolyra fordította a szót, és kihangsúlyozta, nagy hálával tartozik a családjának és egy maroknyi barátjának; valamint a vele foglalkozó orvosoknak, nővéreknek és gyógytornászoknak, akik nélkül lehet, hogy a mai napig is kerekesszékben élné mindennapjait – hiszen volt idő, amikor három hónapig ki sem tudott mozdulni abból.

„Többen is mondták, hogy megemelik a kalapjukat előttem. Nos, én pedig azok előtt emelem meg, akiknek az áldozatos munkája és odaadása árán jutottam el idáig”

– fejezte ki köszönetét a már említett szakembereknek és a szeretteinek.

Hozzátette, az Ironmanig vezető útjával – amelyről a közösségi oldalán részletesen beszámolt – szeretne reményt adni azoknak, akik kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültek, és úgy gondolják, el kell engedniük az álmaikat. Azt üzeni, a nehézségek senkit se keserítsenek el, hanem inkább becsvágyat adjanak és a megoldások keresésére ösztökéljenek. Úgy véli, ezzel a hozzáállással „bárki képes lehet bármire”.

Kiemelt kép csak illusztráció, forrása: mozgasvilag.hu