Vasárnap este a szurkolók döntik el a Dzsudzsák-dilemmát

A hamarosan 36. életévét betöltő középpályás Nyírlugoson született és nőtt fel, a labdarúgás alapjaival pedig a Nyíradony SE-nél ismerkedett meg. Itt figyelt fel rá a DVSC és szerződtette a 2000–2001-es idényben az akkor még csak kamaszodó fiút, aki ezt követően szinte minden évben egy-két korosztállyal feljebb játszott, mint az életkora indokolta volna.

Létavértesi kitérővel Debrecenből jutott a PSV Eindhovenbe

Egy rövid létavértesi kölcsönjátékot követően 2004 nyarán már a DVSC élvonalbeli csapatával kezdte meg a felkészülést, és bár a debütálása a tavaszi szezonig váratott magára, két mérkőzésen játszott a fennállása első magyar bajnoki címét elhódító Lokiban. A következő idényekben egyre nagyobb szerepet kapott a kor sikercsapatában, 2008 januárjában pedig a holland sztárklub, a PSV Eindhoven játékosa lett az akkor már hétszeres válogatott szélső.

Az akkor 21 éves játékos nagy fogás volt az eindhoveni klub számára, még akkor is, ha a sok munka volt vele kezdetben. A sebessége és technikai képzettsége adott volt, hogy helyt álljon a holland élvonalban, de meglehetősen törékeny alkata és védekezési hiányosságai eleinte kétségeket ébresztettek a sztárokhoz (Romário, Ronaldo, Luc Nilis, Ruud van Nistelrooy, Mateja Kezsman, Arjen Robben) szokott helyi szurkolókban.

Balázs napokkal a leigazolása után a Feyenoord elleni rangadón debütált, nem is rosszul, majd az idény folytatásában is többnyire játszott a csapatban.

Repkedtek a csapatnevek vele kapcsolatban, Valencia CF, Sevilla FC, Tottenham Hotspur, Fiorentina, Lille OSC. Tehát az európai élfutball második vonalas szereplői, ezzel szemben a semmiből feltörő, Roberto Carlost és Samuel Eto’o-t is megszerző orosz, Anzsi Mahacskala lett a befutó. A magyar közvéleményt alaposan megosztotta a lépés, soha nem látott gyűlöletcunami áradt a játékosra, aki a kritikusok szerint a pénzt választotta a nyugat-európai karrier helyett. Az orosz bajnokság nem feltétlenül jelentette akkor sem és ma sem egy karrier végleges kettétörését, bár tény, hogy a Hollandiában látott eredményes és főleg sikeres játékát nem tudta felidézni Dagesztánban. Mindössze nyolc mérkőzést követően váltott, a Dinamo Moszkvához szerződött, ahol négy év alatt folyton ingadozott a státusza, hol alapember volt, hol pedig gyakran bevetett csere.

A PSV Eindhovenben hamar kulcsemberré vált, szórta a gólokat, gólpasszokat (Forrás: index.hu)

Egy évet lehúzott a török Bursaspornál, majd a jól sikerült Európa-bajnokság után (pletyka szintjén felmerült, hogy esetleg a Dárdai Pál vezette Hertha BSC leigazolná) az Egyesült Arab Emírségekbe igazolt. 2016 és 2020 között három klubot erősített az országban (al-Vahda, al-Ittihad Kalba, al-Ain) amelynek egyik legjobb játékosa volt, de a válogatott szereplései alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy az ottani terhelés nem készíti fel az európai megmérettetésekre.

2022 nyarán szóba hozták a felvidéki DAC együttesével, de végül maradt nevelőklubja kötelékében.

Kudarcok, majd sikerek nemzeti színekben

2007 júniusában, egy Görögország elleni, idegenbeli 2-0-ra elveszített Eb-selejtezőn debütált a magyar válogatottban, még Várhidi Péter irányítása alatt. Következő mérkőzésén tagja volt a világbajnok Olaszországot itthon, 3-1-re legyőző együttesnek, majd szép lassan alapemberré vált Várhidi és Erwin Koeman regnálása alatt is. Akkoriban nem volt gólerős, első 29 mérkőzésén mindössze két találatig jutott, de később, Egervári Sándor irányítása alatt megváltozott a szerepe és a pontrúgásoknál is kulcsfigura volt.

2010 őszén egy hónap alatt sorozatban három mérkőzésen is eredményes volt, előbb három gólpassza mellett betalált a San Marino elleni kiütés (8-0) alkalmával, majd a 94. percben sokáig emlékezetes gólt ragasztott Finnország kapujába, végül pedig a Litvánia elleni felkészülési meccsen (2-0) is feliratkozott a gólszerzők közé. Sem addig, sem azt követően nem volt hasonló sorozata címeres mezben.

Dárdai Pál és Bernd Storck is egyértelműen vezérnek szánta, ezt a szerepet pedig jól viselte, amíg fizikailag képes volt eleget tenni a rá váró kihívásokra. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőin elévülhetetlen érdemeket szerzett a kijutásban (például ezzel a remek szabadrúgással egyenlített Bukarestben), a kontinensviadalon pedig talán élete egyik legjobb meccsét játszotta, amikor két megpattanó lövéssel bevette a későbbi győztes Portugália kapuját.

Kezdetben Marco Rossinál is csapatkapitány volt, s mint ilyen bizalmi ember, ám az olasz szakember a kezdetektől egyértelművé tette, hogy csak akkor tud számítani egy futballistára, ha az megfelelő ligában edződik és megkapja azt a terhelést a hétköznapokban is, amellyel a válogatott erőssége lehet.

Nem túlzás kijelenteni, hogy számára nagy csapás volt Dzsudzsák közel-keleti vándorlása, és ez is az egyik oka volt annak, hogy 2019 novemberében gyakorlatilag új időszámítás hirdetve kitette a válogatottból.

Dzsudzsák pályafutása a nemzeti csapatban persze korántsem csak a sikerekről és nagy gólokról szól.

Hogyan emlékszünk majd rá?

Dzsudzsák kivételes tehetsége elvitathatatlan. A nevét az is ismerte, aki soha nem nézett futballt, nem túlzás azt állítani, hogy pályafutása korai szakaszában a magyar labdarúgás egyetlen, legalább közepesen jegyzett terméke volt. Nem valószínű, hogy egészséges dolog, hogy ekkora terhet cipeljen magán egy húszas évei elején járó fiatalember, de ameddig bírta és ameddig lehetett példásan képviselte Magyarországot Eindhovenben.

A nagyszerű adottságok persze egyedi mélységekkel is jártak, ha kikapott a nemzeti együttes, rögtön az ő homlokán jelent meg a nép célkeresztje. Ez az ország azonban így szeret: felszentel vagy a mélybe taszít. Előbbit megtapasztalhatta, amikor két gólt lőtt 2016-ban a portugáloknak, utóbbit pedig például akkor, amikor Eindhoven után Dagesztánba szerződött. Sokan névvel és név nélkül szidták, pedig annyira keveset tudunk az akkori történésekről.

Mi van akkor, ha senki nem hívta topbajnokságokból és csak a sajtó akarta felverni az árát? Vagy akkor, ha ezt a bizonyos árat, tényleg csak az Anzsi akarta és tudta kifizetni érte? Bűnös-e az a futballista, aki eligazol a világ végére, de ott olyan klasszisokkal kerül egy csapatba, mint Roberto Carlos vagy Samuel Eto’o? Végül pedig, mi van akkor, ha Dzsudzsák tényleg hitt a dagesztáni projektben? Abban, hogy többek között az ő vezetésével a semmiből kinő egy csapat, amelyik sorra halmozza a trófeákat. Nem ő lett volna az első sem az utolsó, akinek végül mulatság tárgya lett a hasonló víziója. Amikor Oroszországba igazolt a fél ország leforrázva érezte magát, sőt megdöbbenve, megcsalva. Naná, hogy mindenki a nyugati karriert választotta volna és a – feltehetően – nagyságrendekkel kevesebb pénzt. Ezen a ponton kell megértenünk, hogy Balázs nem helyettünk játszott, maximum értünk.

Talán az egyetlen magyar labdarúgó volt, akinek a magánéletéről is annyit cikkeztek a bulvárlapok, mint a pályán mutatott teljesítményéről. Luxusautó, modell barátnő, egy kicsit talán többet is kaptunk belőle, mint amennyit akartunk, vagy mint amennyit ő akart. De ez mind a fontosságát, jelentőségét mutatta. Évekig ő volt az első számú futballistánk. A környező országoknak és ennek a korosztálynak megvolt a maga klasszisa: Romániának ott volt Cristian Chivu, Horvátországnak Luka Modric, Szlovákiának Marek Hamsík, nekünk Balázs jutott

Ezt azért is érdemes rögzíteni, mert a szurkolói emlékezet hajlamos elfelejteni, hogy az azóta félisteni rangra emelt Gera Zoltán és Szalai Ádám is vélt, vagy valós sérelmek okán átmenetileg felfüggesztette, befejezte karrierjét a válogatottnál.

Dzsudzsák azonban sosem tette meg ezt. Pedig biztos nem mindig esett jól hazajönni, főleg akkor, amikor támadták. Amikor mindenért ő volt a hibás. De jött és akart, szólítsák akár Eindhovenből, akár az arab világból. Nem kell magyarázkodnia, amiért minden szövetségi kapitány számított rá, azért pedig végképp nem, mert egy bő évtizedig nem volt megfelelő helyettese. Talán ezért is jöhetett össze ez a válogatottsági rekord, amit persze meg fognak dönteni, akár már a mostani csapattársai közül többen is. Nagy Ádám 27 évesen 65 válogatottsággal áll, évi nyolc-tíz meccs és kényelmesen megelőzheti, de Szoboszlai Dominik (22 évesen 26 mérkőzés), vagy Szalai Attila 24 év/29 meccs) is jó eséllyel elé kerülhet.

Talán sokan akaratlanul is ezzel kötik össze, de a válogatottsági rekord nem arról szól, hogy mostantól Dzsudzsák Balázs minden idők legjobb magyar labdarúgója. Ez csak egy szám, egy jel az utókornak. Persze valahol minősít is, de közel sem árul el mindent. Az említett 2019-es walesi vereség után kikerült a válogatottból. Személyes pechje, hogy a csapat onnantól nélküle is megindult fölfelé, így az idő végül Rossit igazolta. Ahogyan a válogatotté, úgy Dzsudzsák játéka is megváltozott már, és ez a két dolog immár beláthatatlan távolságra került egymástól, így talán a legelvakultabb rajongói sem tudnának helyet szorítani neki napjaink legerősebb magyar nemzeti tizenegyében.

A búcsú is meglehetősen érzelmesnek ígérkezik (Forrás: rangado.24.hu)

Balázs vasárnap este Görögország ellen elbúcsúzhat a címeres meztől és a válogatott közönségétől. Nincs szükség látnoki képességekre, hogy tudjuk, rendkívül érzelmes pillanatok lesznek. Szinte biztos, hogy potyogni fognak a könnyei és az is, hogy nem lesz ezzel egyedül. Valahol egy számláló 108-ról 109-re ugrik persze és ezzel új fejezet nyílik egy nagyon szép, nagyon gazdag történelemkönyvben, de korántsem az utolsó. A mi dolgunk annyi, hogy méltóképpen ünnepeljünk.

Kiemelt fotó: Blikk