Végül helyettünk sem – Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról (könyvajánló)

A ‘86-os vb-re kijutott válogatottról valószínűleg az is rengeteget hallott, aki még nem is élt akkoriban. A magyar futball egyik nagy csapata vagy a romlásból kiemelkedő utolsó virág? Leadott mérkőzés, rossz fizikai felkészülés, esetleg eleve bukásra ítélt rendszer?

Kérdés, kérdés hátán, és számtalan olyan legenda, amelynek a megszületésében a játékosokon és a szövetségi kapitányon kívül a politikai vezetés és a sportsajtó is részt vett. Benedek Szabolcs könyve majdnem négy évtizednyi távolságból tekint vissza az időszakra, és igyekszik tisztázni néhány dolgot az akkori futballközeggel kapcsolatban. Amit már a bevezetőben említettem, kifejezetten nagy pozitívuma a könyvnek, hogy nem tesz úgy, mintha lenne válasza a mindenkit érdeklő legfőbb kérdésre. Nem tudni, hogy pontosan mi történt a szovjetek elleni 0–6-os mérkőzésen, és ahogy a könyv vége felé a szerző megfogalmazza, valószínűleg nem is lehet egy okra visszavezetni a bukást. Benedek könyve sokkal inkább közös gondolkodásra invitálja az olvasót, miközben azért, ha (jó kádári kisember módjára) olvasunk a sorok között, a szerző véleménye sem marad rejtve.

A kötet indítása rögtön remek. A Katasztrófa alcímet viselő első fejezet plasztikusan rögzíti a tényt: Mezey György titkos favoritnak tartott együttese tükörsima, túlzás nélkül megalázó vereséget szenved a vb-nyitányon (az eredmény, amelyet minden magyar rémálmaiból felkeltve is fújna: 0–6 a Szovjetunió ellen), a nézők pedig egyszerűen nem értik, mi történt. Döbbenten állnak a tévéképernyők előtt, sőt a könyv által idézett legendák szerint olyan is volt, aki kihajította a készülékét az ablakon. Az ország lakossága romokban hevert. Azé az országé, amely az előző két évben nagyjából a futballszereplésbe tudott csak kapaszkodni.

Merthogy Benedek érzékletesen ábrázolja, hogy a kommunista Magyarországon milyen többletjelentések kapcsolódtak a futballhoz. Persze a foci mindig többet jelentett a többi sportágnál, mindig reprezentált egyfajta hovatartozást. Ám a szocialista rendszerek alapvetően üldözték a nacionalista szimbólumokat, így a futballpálya az egyik olyan hellyé vált, ahol valamilyen módon ki lehetett fejezni a nemzeti hovatartozást.

Azért is nagyon jó az indítás, mert rögtön a legendák és a misztikum irányába fordítja az olvasó figyelmét, hogy aztán kézen fogjon minket, és nagyjából 250 oldalon keresztül csak a tényekkel foglalkozzon. Ebben persze itt-ott előkerülnek vélemények és előretekintések, de a kötet egészen az utolsó fejezetekig nem kezd fejtegetésbe a mexikói szerepléssel kapcsolatban.

Az pedig nehezen lehetne vita tárgya, hogy egy kimagaslóan információgazdag történeti munkáról van szó. Remek a forrásanyag, az olvasó pedig nemcsak a futball, de a kultúrtörténet és a történelem érdekességeibe is bepillantást nyer. Nincsenek megalapozatlan állítások, folyamatos hivatkozások és biztos tárgyi tudás jellemzi Benedek munkáját. Ennek kapcsán azonban két kritikai észrevételt is kell tennünk: a szöveg ugyanis helyenként túlságosan asszociatívnak érződik, mintha egy nagypapa múltidézését hallgatnánk, akinek minden apró részletről egy újabb anekdota ugrik be. Ráadásul helyenként azért bőven túlmagyaráz a könyv, olyan evidenciák ismertetésével időz el, amelyek ráadásul nem is igazán tesznek hozzá a fő narratívához.

Benedek jól egyensúlyozik a hivatalos információk és a legendák között. Érezni a tárgyban való mély, többek között személyes beszélgetéseken alapuló jártasságát, ám egy pillanatig sem megy át bulvárvájkálásba. Pedig a szurkolóknak közel sem csak szép emlékei lehetnek ebből az időszakból. Több bundabotrány ütötte fel a fejét az évtizedben, miközben már azt is mindenki érezte, hogy a magyar futball bizony elindult a lejtőn – lefelé.

Szergej Alejnyikov gólja utáni pillanatkép a Szovjetunió-Magyarország mérkőzésről (Forrás: MTI/Németh Ferenc)

Nemcsak egy csapat, egy egész kor tablója elevenedik meg előttünk. Bepillanthatunk az MLSZ belső ügyeibe, a Nyilasi Tibor, Austria Wien, magyar válogatott hármas kapcsolatrendszerbe, miközben a magyar válogatott olyan csapatok ellen arat győzelmet, mint Brazília vagy Hollandia. Benedek könyve a futballt a mindenkori rendszer részeként értelmezi, és ezen itt nem is feltétlenül a konkrét politikai rezsimet kell érteni, hanem a szöveg minden pontján arra hívja fel a figyelmet, hogy a focit miként érik politikai és társadalmi behatások, és hogy ezzel párhuzamosan maga a játék hogyan befolyásolja a környezetét.

A szerző számtalan izgalmas szempontot kínál a 80-as évek magyar válogatottját övező diskurzusok kapcsán. Egyrészt párhuzamot von az Aranycsapat döntős veresége és a mexikói események között. Nyilván van különbség egy elvesztett döntő és egy csoportkörös blama között, ám nem is ez az asszociáció alapja. Hanem hogy mindkét vereség egy cezúra a magyar futballban. E meccsek után valami végleg megváltozott, és nem lehetett visszatérni az eredeti állapotba. Ráadásul az is összeköti a vereségeket, hogy mindkét találkozó kapcsán számtalan elmélet és legenda született, a valós okokra azonban sohasem derült fény.

És minden bizonnyal nem is fog, mert egy-egy ilyen vereségnek sohasem egyetlen oka van. Talán maga az okkeresés is egy társadalmi tünet, hiszen sokkal könnyebb lenne azzal megküzdeni, hogy a meleg, a magaslat, a rossz szállás, vagy akár a rossz taktikai döntések okozták a bukást, mintsem arra gondolni, hogy egy olyan rendszert működtettünk (kell a múlt idő?), ami szinte „kívánta az összeomlást”. A Benedek által is megidézett Végh Antal a Gyógyít6atlan című művében a mexikói bukás okaként a magyar futball morálját és aktuális helyzetét jelöli meg, míg jelen könyv szerzője egészen pontosan így fogalmaz.

„A tényezők szerencsétlen módon összejátszottak, és egymást erősítették. A közvélemény, a szakma és a politika által egyaránt fölfokozott várakozás, a messiásvárás, a túlságosan hosszú, egy éven át tartó koncentráció révén eleve feszültséget okozó felkészülési időszak, a csapat és az ellenfelek tudásának a valóságtól elrugaszkodott megítélése egyaránt szerepet játszott a bukásban, mint ahogy a magyar futball általános állapota is…” (306. oldal)

Benedek tehát kiemeli az akkori sportsajtó felelősségét is (a mából visszanézve különösen izgalmas az akkoriban gyakorta megjelenő, az aktuális szövetségi kapitány által jegyzett moralizáló esszé), ugyanakkor nagyon izgalmas képet fest a manapság ismét az érdeklődés előterébe kerülő Mezey Györgyről. Az egykori edző szakmai munkájáról jórészt pozitívan nyilatkozik a szerző, ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a vb utáni magyarázkodásból bizony ő is kivette a részét, miközben érdemi válasza nem volt a történtekre. A lejtőről pedig már nem nagyon volt visszaút.

A Ballada egy csapatról megsüvegelendő alapossággal megírt, kifejezetten érdekes mű, melyet már csak azért is érdemes forgatni, mert mintha a csodavárás és a hisztérikus közhangulat nem állna olyan messze korunk magyar sportnyilvánosságától sem. Ennek eredményét pedig láttuk Irapuatóban is.

Kiemelt kép: cultura.hu