Vereséget nem ünnepeltek még úgy, mint egy izlandi halászfaluban

Van-e megindítóbb közösségi élmény annál, mint amikor egy pár száz lelkes kis településen összekapaszkodnak az emberek, és végtelen erőfeszítéssel, hittel véghez visznek egy lehetetlennek tűnő küldetést? A futball kedvelt terepe ezeknek a képtelen misszióknak, itthon jó példa a Hátsó füves futballmentő túra, amely olyan eldugott magyar falvakban élesztette újra a játékot, ahol évtizedek óta nem pattogott a labda.

Izlandon is van ilyen település, a sziget nyugati csücskében megbújó Hellissandur, ahol 369 ember lakik. 1994-ben a falu apraja-nagyja összefogott, a Snaefellsjökull vulkán tufás lejtőjéből a szó szoros értelmében kivájt egy darabot, elegyengette, és verejtékes, közös munkával leterítette a gyepszőnyeget. A cél az volt, hogy a 369 lélek kiállítson egy csapatot, amely elindul az izlandi kupában, és rendezhet egy mérkőzést hazai pályán. Nem jött össze, a Reynir Hellissandur 10–0-ra kikapott idegenben a Grindavíktól, amely legnagyobb fájdalmukra eredetileg egy golfklub, nem is futballcsapat.

A Reynir Minarik Edéje, Vidar Gylfason szinte belebetegedett a vereségbe. Még arra sem volt lehetőség, hogy a kínkeservesen felépített hazai pályán visszavágjanak. Többé nem foglalkozott labdarúgással, még a televízióban sem nézte.

A fia, Kari azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Az ő elhatározása ihlette meg a Smari Gunn-Logi Sigursveinsson rendezőpárost, hogy dokumentumfilmet forgassanak egy tündérmeséről, amely a vásznon A mi kis hazai pályánk címet kapta. A 2020-ban forgatott, 2023-ban bemutatott alkotás a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) keretében látható a mozikban.

Kari Vidarsson azon a pályán nőtt fel, amelyet apja és a szorgos hellissanduriak a saját kezükkel hordtak össze. 2020-ban, miközben főállásban a helyi hostelt, egyben kultúrházat vezette, elkezdte újjászervezni a csapatot, és a fejébe vette, hogy beneveznek az Izlandi Kupa selejtezőjébe, és hazai pályán kell mérkőzést játszaniuk. Ez a lehetetlennel volt határos, hiszen nincs olyan pontja a Földnek, ahol egy 369 fős településen akad 20-25 futballra valóban alkalmas férfi. Nem beszélve arról, hogy a pályát évek óta nem gondozta senki, tehát edzeni sem lehet nagy méretű, füves talajon.  

A kezdet tragikomikus, hiszen pocakos negyvenes családapák, és néhány pattanásos ifjonc passzolgat a liliputi tornateremben, vannak, akik a súlyfelesleg terhétől sújtva szinte az életükért küzdenek a pályán. Egy évük van arra, hogy összecsiszolódjanak, és ahogy telik az idő, Karinak már az jelent problémát, hogy mit kezdjen azokkal a lelkes érdeklődőkkel, akik tényleg nem tudnak egy egyeneset belerúgni a labdába, mégis a gyepre kívánkoznak.

Forrás: bidf.hu

Az egész filmet áthatja a közösségi szellemiség, amely oly hűen jellemzi az izlandi népet. Erről az egyik rendező, Smari Gunn is beszélt a nézőknek a január 28-i budapesti bemutató után. A filmben egyetlenegyszer hangzik el, hogy akár meg is lehetne verni az ellenfelet, a lényeg a részvétel, a közös időtöltés, és az, hogy a csapat egyetlen meccsen büszkévé tehessen 369 embert. Ehhez például az kell, hogy Atli, a halász odaérjen majd a mérkőzésre a tengerről – ugye a fülünkben cseng az izlandi bálnavadászok toposz az 1992-es magyar–izlandi vb-selejtező (1–2) nyomán? –, vagy az, hogy a kamionsofőrként dolgozó csapattag is járjon edzésre. Atli egyébként tizenéves fiával együtt játszik a kezdőben.

Nem lenne skandináv a sztori – kulturális értelemben Izland is Skandinávia része –, ha nem lenne egy nő is a csapatban. Kari megkeresi gyerekkori játszótársat, a korábbi ifiválogatott Freydís Bjarnadóttirt, aki vállalja a játékot. Mozgása, labdaérintése alapján a csapat egyik legjobbja, azonban hiába Izland a nemi egyenjogúság egyik fellegvára, a férfi kupaselejtezőkön nem játszhatnak nők. Kari fittyet hány a szabályra, találkozót kér a szövetség elnökétől, és élőben puhatolózik, mi lenne, ha a leendő ellenfél és a játékvezető is belemenne abba, hogy Freydís pályára lépjen. A válasz határozott nem, Kari azonban nem nyugszik bele.

(A rendező a film utáni beszélgetésben a kulturális különbségekre kanyarodva elárulta, a budapesti vetítéskor ez a jelenet, a kiskapukeresés kapta az egyik legnagyobb ovációt a moziban, míg például a norvégok teljesen máson kacagtak az ottani bemutatón.)

A film elemi erejű jelenete a sorsolás: a játékosok egy heverő köré tömörülve figyelik, ahogy Kari megnyitja a szövetség weboldalát. Amikor meglátják a párosítást (Reynir–Afturelding FC), artikulálatlan üvöltésbe kezdenek, hiszen teljesült a második álom is: nemcsak csapatuk van, de hazai pályán mutathatják meg, mit tudnak. Az, hogy az ellenfél másodosztályú csapat, senkit sem érdekel.

Forrás: bidf.hu

Az áprilisi selejtezőig már alig van idő, ám a természetes gyepszőnyeg még teljesen fagyott, csak azoknak a csapatoknak van esélye ilyenkor kültéren edzeni, amelyeknek műfűvel borított pályája van. A hellissanduri srácok a felkészülés elején kizárólag kézilabdapályán edzettek. Ám a mérkőzésre a nagypályának is készen kell állnia, így érkezik a parkőr, akinek a vezetésével a futballisták vödrökkel hordják a földet a pályára, ők csinálják a mészcsíkozást, állítják a szögletzászlót.

A meccs maga a mennybemenetel, az amatőr futball szeretetének legőszintébb megnyilvánulása. Miközben a falubeliek a kultúrházból elcipelt támlás székeken szurkolnak a sziklák között, a csapat a taknyán csúszva tartja az eredményt a toronymagas esélyes vendégekkel szemben. Még a lécet is eltalálja egyszer a Reynir. A vége ugyan vereség, de Kari előzetesen megbeszélte az Afturelding vezetőedzőjével, és a játékvezetővel, hogy a 90 perc után jön egy tízperces nem hivatalos ráadás, amikor a Reynir pályára küldi cseresorát.

„Ami most jön, az a lényeg”

– halljuk Karitól a pálya szélén, és valóban így van. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor a helyenként tehetségtelen játékosokból álló amatőr csapatunk csupán egyetlen góllal kap ki egy profi brigádtól az országos kupában – már önmagában szédítő teljesítmény –, majd a ráadásban pályára küldjük azokat, akik azért járhatnak edzésre, mert a csapatszervező empatikus. Freydís is köztük van, és hadd lőjük le a poént: ő lesz a meccs egyik legnagyobb hőse, a Reynir Hellissandur történetének első hazai gólszerzője hivatalos mérkőzésen. Megejtő pillanat, ahogy a lehetetlent véghez vivő, eltökélt csapat egy kupacban ünnepli a pályán a szűk vereséget. A kicsi a rakás alján egy nő, akit a szabályzat alapján segédedzőként tüntettek fel a jegyzőkönyvben. 

„A mi gondolkodásunkra jellemző, hogy szeretnénk nagyobbnak gondolni magunkat, mint akik valójában vagyunk. Néhány sportsikerünk ad is ennek némi alapot”

– mondta a bemutatót követően a film rendezője, utalva a férfi kézicsapat 2008-as olimpiai döntőjére vagy a férfi futballválogatott Eb-negyeddöntőjére 2016-ból. A film azonban egyetlen gondolatot sem kíván szentelni a profi sportnak, az amatőr sport iránti rajongást, a közösség erejét mutatja be. Esszenciája, a Reynir mottója a vásznon olvasható a film végén:

„Ha szereted a focit, velünk játszhatsz.”

A filmet február 4-én Pécsen, Székesfehérváron és Szegeden is vetítik. (A Büntetőn hamarosan interjút közlünk a csapatot megszervező Kari Vidarssonnal.)

Kiemelt kép: bidf.hu