Versben a futball – A magyar költészet napjára

József Attila (1905–1937) (Forrás: nepszava.hu)

Azt mindannyian egy életre megtanultuk az iskolában, hogy azért április 11. a költészet napja, mert ezen a napon született egyik legnagyobb költőnk, József Attila.

A magyar viszonylatban is kiemelkedően sanyarú sorsú, állandó egzisztenciális és mentális problémákkal küzdő poéta-óriásról azonban kevesen tudják, hogy van olyan verse, amelyet egy labdarúgó-mérkőzés ihletett. Pontosan beazonosítani nehéz volna, de elvitatni is, hogy ez az 1925-ös vers és a benne említett vörös dressz valamelyik válogatott találkozó emlékét hordozza magában. József Attilával kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy gyermekként az elemi iskola második osztályát Sebes Gusztáv, későbbi szövetségi kapitányunk osztálytársaként végezte.

József Attila – Félidő: 0-0

Vörös dresszünkön elmaradt nyarak

Vérlódító, nagy forrósága izzik. Gyerekek,

Félidő: 0:0. A vizek

Okos erővel elöntenek mindent.

Érzitek-e, hogy árad az idő? S a vér,

Szép, ifjú vérünk lüktető lovak

Módjára harmatos mezőn nyerít. Ma nincs,

Ki áhitattal meg ne irigyelné

Baráti jobbunkat, melyet

Odanyújtunk a roskadó világnak.

Félidő: 0:0; karcsú tagjainkból

Hajbókoljatok ki cédrusok,

Kövek, tüzek és elektromos álmok!

Őrizzétek, mint kövér kisdedet

Jövő nagy országlásunkat, ahol

Szépek, tiszták és becsületesek

Maradhatnak jó, gyönge társaink.

Idegen autók taposnak el. Erős

Kovácsok markában a vas

Kipirul, mint a fiatal leány,

Ha futva ér virágai közé. Mi már

Meg sem tudnánk maradni, üldögélni,

A távcsöves, kényelmes páholyokban.

Egy pohár friss vizet s aztán tovább -

Kedvünkre győzünk:

Félidő: 0:0, gyerekek -

Hátunk mögött a Szél, a Nap s az Isten!

A londoni 6:3-as magyar győzelem még Zelk Zoltánt is írásra ragadtatta (Forrás: 24.hu)

Zelk Zoltán azon költőink közé tartozik, aki nem csak kedvelte, de nyomon is követte a magyar futball alakulását, fejlődését. A labdarúgás iránti szeretete több versében fellelhető, ám ehelyütt azt idézzük fel, amelyet az Aranycsapat londoni, örök időkre emlékezetes 6:3-as győzelme után írt, a mérkőzésről tudósító Szepesi György felhívására.

Zelk Zoltán: Rímes üdvözlő távirat

Alighogy átszállt a határon

a győzelem, az a hat-három

s fáradtan a nagy drukkolástól

ledőlnék, egyszer csak rámszól

a rádió és arra bíztat, hogy verset írjak...

Hát írok is. Miért ne tenném,

miért ne váljon ez az eredmény

ez a diadal verssorokra,

miért ne mondhassam rímmel szólva,

hogy milyen szívvidítóan jó volt

hallani azt a hat magyar gólt!

S a nagyképűség, ha legyintne?

Mit tudja ő, mily kedves kincse

a felnőtt embernek a játék!

hogy minden vasárnap megvár még

találkozóra jő gyermekkorunk

amikor csapatunknak drukkolunk...

Mert nemcsak néz a néző: játszik,

a labdával ő is cikázik

a védők közt. Cselez is, lő is.

Csapatával veszít is, győz is.

Akárcsak most, ugye barátom -

mintha egy óriás lelátón

külön-külön és mégis együtt

a rádiót fülelve lestük

Puskást, ahogy lefut cselezve,

Bead, s aztán... haj, balszerencse!

Kocsis fejes kapufára

Csattan, de jő Bozsik s bevágja!

S Hidegkúti talál megint utat

a kapu előtt, s benn a féltucat!

Hát így esett,

hogy a hívó szó és magam jókedve

a hat-háromról most verset írat,

indulj hát, szállj te rímes

üdvözlő távirat:

vidd örömünk a győztes tizenegynek

s a dolguk értő, derék mestereknek

Mándinak és Titkosnak is.

S vidd el szavam, vidd el külön Sebesnek,

kinek bátyjával hajdan együtt jártam

a gödi Fecskefészek homokjában –

csendőrszurony villant a nyári égen

s álmodtuk, vártuk, hogy jövővé érjen

munka, harc, hűség, az emberi érdem –

s mikor már a jövendő kapujában,

meghalt ezerkilencszáznegyvennégyben.

Lám, így van mindennel az ember. –

Verset ír tréfás, játszi kedvvel

s hirtelen rálel egy emlékre,

hogy ne felejtse, hogy megértse,

hogy újfent s jól eszébe vésse:

mi dolga van, e földön élve!

Szabad Nép, 1953. november 27.

Heltai Jenő (1871–1957) (Forrás: Deszkavízió)

Heltai Jenő nagy játékos volt. Elsősorban a szavakkal és papíron, de olyan bravúrokra volt képes, mint az ő korában csak kevesen. Ennek a képességének különösen nagy hasznát vette, ha nehéz, mélyenszántó témákat boncolgatott verseiben, ugyanis ezeket is valamiféle elemi csínnyel, játszi könnyedséggel szőtte át. Kiváló példa erre az alábbi, Öreg csatár emlékkönyvébe című verse.

Heltai Jenő – Öreg csatár emlékkönyvébe

A világ egy futball-pálya,

Mi vagyunk a labda rajt,

Melyet a sors fürge lábbal

Jobbra rugdal, balra hajt.

Végre jő az utolsó gól

És a játék vége bus,

Halál ellen nincs orvosság,

Halál ellen nincs kapus.

Heltai Jenő versei, Szépirodalmi Könyvkiadó (1967)

Szálinger Balázs (1978), költő és focidrukker (Forrás: mandiner.hu)

Ugyanakkor nem csak a régi nagyokat, de napjaink fontos szerzőit sem hagyja hidegen a futball, legyen az éppen bármilyen is. Nemrégiben interjút közöltünk Kukorelly Endrével, aki a focit kiváló identitásformálónak tartja, de Szálinger Balázsról is ismert, hogy nagy ZTE-szurkoló. Tőle is mutatunk egy nagyszerű verset, amelyet ráadásul egy ismert, korábbi NB I-es kapusnak, Pogacsics Krisztiánnak ajánl.

Mese az álomgólról

Pogacsics Krisztiánnak

Mikor egy kapus azzal lett világhírű,

Hogy a súlypontját rossz lábára helyezte,

És az évszázad gólját életre hívta,

Majd az ünneplő csatár után eredt,

S együtt rohangált a másik tizeneggyel,

Ifjú csikóként nyihogott önfeledten,

És a képsort az összes tévé leadta

Másnap, harmadnap, Szilveszter előtt

S minden évtized végén, míg a világ áll;

És a csatárról már senki sem beszélt,

Csak őt mutatták, akinek az arcára

Az volt írva, hogy: van egy minden fölötti,

És ellenünkre, s összes épeszű vágyunk

Fölé rendelt és védhetetlen öröm,

Melybe, nincs mese, ha jön, bele kell állni –

S mikor kérdezték, ő mindig azt felelte,

S nem is hazudott, hogy az élete álma

Visszapörgetni az időt, és megfogni

Azt a labdát, mely végül híressé tette,

S nem beengedni („Ó, tényleg?” „Igen, tényleg”),

De a kudarcot nem gondolja kudarcnak,

Mert ő látta a csodát legközelebbről,

És Isten lépett a jobb lábára aznap.

Forrás: litera.hu