Victor Orta visszatér Sevillába, ahol nagy feladatok várnak rá – vélemény
Jelentősen meggyengül a Sevilla FC, egy pályán kívüli klublegenda távozik, Ramón Rodríguez Verdejo, azaz „Monchi”, a sportigazgató. Az Európa-liga újbóli megnyerése ellenére sem stabil a pénzügyi helyzet az andalúziai csapatnál, ráadásul a keret életkora igencsak magas, és ennek az átalakítása nagy szakértelmet kíván. Erre a feladatra érkezik vissza az egyesülethez Victor Orta, aki jól ismeri a közeget és most újból felépíthet valamit, mint tette azt Leeds-ben az elmúlt években.
Victor Orta 2017 nyarán lett a Leeds United sportigazgatója, miután dolgozott korábban Spanyolországban, Oroszországban, illetve két évet már Angliában, a Middlesbrough-nál. Akik ismerik, elsősorban a szakmai tudását, illetve a kapcsolatrendszerét emelik ki, legfőbb erőssége a játékosok szerződtetése. Jó szemmel szúr ki fiatal tehetségeket, és olyan játékosokat tud a klubjaihoz csábítani, akik magasabb szintet képviselnek. Ahogy a korábban róla írt négyrészes portrénkból is kiderül, a most 44 éves spanyol szakember újságíróként kezdte a pályafutását, majd dolgozott játékos-ügynökként és edzői képesítése is van, szóval a labdarúgásban nem sok olyan terület létezik, amelyre ne lenne rálátása.
Erre a tudásra és kapcsolati rendszerre támaszkodva ugorhat neki a következő kihívásnak, visszatér Sevillába, hogy átvegye egykori mentora, Monchi helyét. Az előd, polgári nevén Ramón Rodríguez Verdejo az Európa-liga-győztes klub sportigazgatója egykoron cserekapus volt a csapatnál, majd 2000-ben vette át az irányítást. Eleinte tapasztalatlan volt, de igazi munkamániás, aki minden áron fejlődni akart. Ezért Angliába járt különböző tanulmányutakra, üzleti menedzsmentből szerzett MSc diplomát, végzett jogi tanulmányokat is, illetve egyéb kurzusokat is elvégzett, hogy fejlessze a vezetői és a kommunikációs készségeit. Teljesen átalakította a klub üzletpolitikáját, kiépített egy széleskörű scouting-hálózatot, és elkezdte becserkészni azokat a tehetségeket országon belül és kívül, akikre mások nem figyeltek fel.
„A közös munkánk felért egy hétéves mesterdiplomával a sportigazgatói szakmában. Olyan volt, mint egy tanfolyam, egy mentor mellett dolgozhattam, az egyik legjobb mellett, akitől mindent megtanulhattam. Érdekes, mert Monchi játékosból lett ügynök, ügynökből pedig sportigazgató. Nekem nem volt ilyen előéletem, én autodidakta módon tanultam, de az is igaz, hogy ettől függetlenül mindig megvolt a tekintélyem ebben a szerepben”
– mesélte Orta egy 2021-es interjúban.
Mester és tanítványa (Fotó: Marca)Azonban az idő a legnagyobbak felett is eljár előbb-utóbb, Monchinál sem alakult ez másként. Először 17 év után, 2017-ben hagyta el a spanyol klubot, és az AS Romához szerződött, ám ott megközelítenie sem sikerült a sevillai sikereket, így két év múlva már ismét az „anyaegyesülete” ügyeit intézte. A 2019-es visszatérése után több, elég rosszul elsült szerződés is a nevéhez fűződik, illetve a klub anyagi helyzete is megingott az utóbbi években. A kiadások az egekben vannak, a bevételek pedig arra vannak építve, hogy a csapat a Bajnokok Ligájában szerepel majd évről évre, és ez a fajta működés egyre inkább egyfajta hazárdjátékra hasonlít. A 2022-23-as szezon bajnoki szereplése megmutatta, hogy közel vannak az óriási pofára eséshez, de ezúttal is jött az európai porond, és az Európa-liga megnyerése a BL-be repítette a csapatot.
A klub a bevételei 40% és 45% közötti részét költi a játékosai bérezésére (ebben benne vannak a kölcsönből visszatérő futballisták is), és ez egy fenntarthatatlan állapot. Az El-győztes keretből visszatér klubjához Bryan Gil (Tottenham, 2,35 millió euró), Alex Telles (Manchester United, 2 millió euró) és Pape Gueye (Olympique Marseille, 1,5 millió euró), Loic Badé marad, az ő vételi opciójával él a klub és 12 millió euróért szerződtetik. Eközben visszatér Sevillába Thomas Delaney (3,47 millió euró), Rony Lopes (2,2 millió euró), Adnan Januzaj (1,51 millió euró), Oussama Idrissi (1,48 millió euró), Óscar Rodríguez (1,15 millió euró), Ludwig Augustinsson (1,07 millió euró) és José Ángel Carmona (0,42 millió euró), és közülük jónéhány futballistától szabadulni kellene, mert…
A helyi viszonyokat ismerő szakírók elemzései alapján a bérek egészséges aránya 30-35% környékén lenne, és jó lenne ezt még ezen a nyáron elérni. Ez elég kemény menet lesz, még akkor is, ha a keret második legjobban fizetett labdarúgójának, Nemanja Gudeljnek lejár a szerződése, ami rögtön 5,6 millió eurós éves spórolást jelent. Azonban úgy hírlik, a szerb hosszabbíthat, ráadásul talán kevesebb pénzért, de ha ő marad, a megtakarítás mértéke jóval kisebb lesz.
Ugyan a 2024-es nyáron a jelenlegi kontraktusok közül több is lejár és a bértömeg harmada felszabadul, azonban ez olyan játékosok elvesztését is jelentheti majd, mint Ivan Rakitic (6,45 millió euró), Jesús Navas (4,4 millió euró), Papu Gómez (3,86 millió euró), Fernando (2,8 millió euró) vagy épp Erik Lamela (3,3 millió euró). Mindannyian túl a harmincon, sőt négyen közülük már közelebb vannak a negyvenhez. Márpedig jelenleg mindannyian fontos szerepet töltenek be a keretben, amin változtatni kell és meg kell találni az utódokat, hogy ne egy nyáron alakuljon át teljesen a keret. Az előttünk álló átigazolási ablakban nagyjából tíz játékostól is meg kellene szabadulnia Ortának, hogy a kellő igazolások mellett normális létszámú keret álljon össze. Jó lenne, ha a távozókért némi pénzt is kapna a klub, hogy aztán kevesebb fizetésért reményteljes játékosokat csábítson a helyükre, akikkel a jövőben lehet majd egy új érát kezdeni, egy pénzügyi szempontból jóval működőképesebb struktúrával.
Az mindenképp pozitívum, hogy az új sportigazgató ismeri az edzőt, José Luis Mendilibart, így neki, illetve a játékstílusának megfelelő labdarúgókkal tud majd talán erősíteni az andalúziai gárda. Az persze kérdés, hogy mennyire hosszú távon terveznek az előző idényben beugró szakemberrel, mert jelenleg az előttünk álló szezon végéig szól a szerződése. Azt már bizonyította Eibarban, hogy tud hosszú távon projektet előre vinni – öt sima bennmaradás az élvonalban, bár végül a hatodik szezonjában kiestek a baszkok –, s most is megpróbálkozhatnak vele néhány évre, de az is lehet, hogy Orta itt is szeretne úgy építkezni, hogy két-három év után lép edző terén is a következő szintre.
Kiemelt fotó: Sevilla FC