Arrigo Sacchi portré: Az edző, aki nem volt ló

Szerző: | 2020-04-01 | Címkék: Sacchi,

Ma ünnepli 74. születésnapját a modern futball egyik legnagyobb hatású edzője. Arrigo Sacchi nevére leginkább idősebb olvasóink emlékezhetnek a nyolcvanas-kilencvenes évekből. De miben álltak újításai, és miért volt olyan nagy hatással a futball taktikai fejlődésére? Visszapillantó rovatunkban ma ennek megyünk utána.

Arrigo Sacchi 1946. április elsején született Ravenna tartomány Fusignano nevű városkájában. Nem volt tehetséges futballista: még a helyi egyesület, a Baracca Lugo csapatába sem tudott játékosként bekerülni, az apja cipőüzletében dolgozott. Azonban már gyerekként is imádta a futballt: különösen szerette a Budapest Honvéd, a Real Madrid vagy a brazil válogatott játékát. Legjobban viszont a hetvenes évek holland válogatottja nyűgözte le. Egy kis képernyős tévén nézve a meccseiket úgy érezte: a teljes pályát látnia kéne, hogy teljes egészében megértse a játékukat.

Igen fiatalon edzősködni kezdett, először a helyi csapatnál, ahová játékosként nem tudott bekerülni. Játékosmúlt híján azonban nem mentesült a kétkedőktől. „Huszonhat éves voltam, a kapusom harminckilenc, a középcsatárom pedig harminckettő. Először őket kellett magam mellé állítanom”- emlékezett vissza a kezdetekre. Sacchinak már ilyen fiatalon is határozott elképzelései voltak a játéktól: megingathatatlanul hitt benne, hogy egy csapat több mint az egyének összessége, s a játékosok önkifejezésének csak egy jól kidolgozott rendszeren belül van helye.

Ahogy lentebb szó lesz róla, Sacchi legnagyobb újítása a modern területvédekezés bevezetése volt, ennek ellenére a szakember a kezdetektől fogva inkább a támadófutballért rajongott. Élesen kritizálta az olasz futballközeget, amely a megelőző évtizedekben végig a védekezés elsőbbségét fetisizálta, olyan csapatokkal mint a hatvanas években szigorú emberfogással és kontrajátékkal BEK-győztes, Helenio Herrera-féle Inter. „Annak a csapatnak egyetlen célja volt: győzni- mondta róluk Sacchi.- ha azonban be akarsz kerülni a történelemkönyvekbe, nem elég pusztán győzni, ahhoz szórakoztatni is kell az embereket.”

Sacchi 1979-ben a másodosztályú Cesena utánpótlásában kezdett dolgozni. Később már egy Serie A-csapat, a Fiorentina akadémiáján is kipróbálhatta magát. Jó eredményeit látva megkereste a harmadosztályú Parma csapata, akiket Sacchi harmincnégy meccsen mindössze tizennégy gólt kapva juttatott fel a másodosztályba – ez is jól mutatta, számára egy támadó szellemű csapat felépítése is a védekezés megszervezésével kezdődött. A bajnoki szereplésnél is fontosabbnak bizonyult, hogy az Olasz Kupában sikerült két vállra fektetniük a Milant. Sacchi teljesítménye és futballról alkotott víziója pedig rögtön lenyűgözte a piros-feketék tulajdonosát, Silvio Berlusconit.

1987-ben ült le a Milan kispadjára. A megelőző években a csapat nem éppen a trófeák halmozásáról volt híres. ezen kívánt változtatni új tulajdonosként Berlusconi. Noha frissen igazolta le a PSV Eindhoventől Ruud Gullitot és az Ajaxtól Marco van Bastent, a szkeptikusok itt sem nagyon hitték, hogy a csapat majd egy semmilyen játékosmúlttal nem rendelkező edzővel érhet el nagy sikereket. Sokan azt gondolták, talán még a tulajdonos Berlusconi is jobb labdarúgó lehet Sacchinál, mert fiatalkorában legalább alacsonyabb osztályban játszott. Sacchi erre reagált elhíresült mondatában, amely cikkünk címét is ihlette:

“nem kell lónak lenned ahhoz, hogy jó zsoké legyél.”

Sacchi rögtön az első évében megnyerte az olasz bajnokságot mindössze két vereséggel, igaz, az UEFA Kupában már a 32 között kiesstek az Espanyollal szemben, a két mérkőzésen még gólt sem szerezve. 1988-ban a Milan leigazolta a harmadik hollandot Frank Rijkaard személyében, ezzel a kirakós minden darabja a helyére került.

Sacchi 4-4-2-es védekezése az edzésen használt zászlókkal

Sacchi az Olaszországban sokáig kőbe vésett, söprögetővel és két emberfogóval játszó háromvédős felállás helyett négyvédős területvédekezést vezetett be. Ennek különböző kezdetleges változatai már korábban is fellelhetőek voltak a világfutballban, ám az olasz tréner teljesen új szintre emelte a rendszert. A csapat 4-4-2-es rendszerében az egész csapat együtt mozgott a pálya egyik oldaláról a másikra, ha pedig valaki megtámadta a labdást, a vele egy csapatrészben játszók mintegy láncszemekként zártak be mögé. A csapat keskeny és rövid volt: Sacchi szeint is leginkább emiatt volt sikeres a csapat. „A sikerünk kulcsa az összepréselt játéktér volt-mondta.- Ennek köszönhetően energiatakarékosan tudtunk védekezni, mindem szabad labdához mi értünk oda előbb, és mégsem fáradtunk el. Mindig azt sulykoltam a játékosaimnak: ha úgy állunk fel, hogy nincs huszonöt méternél több a leghátsó védő és a legelső csatár között, képességeinket ismerve nincs csapat a világon, amely legyőzhet bennünket. Ehhez persze az is kellett, hogy a csapat egységesen mozogjon a pálya vertikális és horizontális tengelyén egyaránt.” Az edzésen a csapat komplett mérkőzéseket játszott le labda nélkül, ahol zászlók jelezték a labda helyét, és a csapatnak a képzeletbeli labda pozíciójának megfelelően óramű pontossággal kellett együtt mozognia. “„Védekezésben minden játékosunknak négy referenciaponthoz kellett alkalmazkodnia: a labdához, a területhez, az ellenfélhez és a csapattársaihoz-magyarázta Sacchi.- Mindenkinek azt kellett eldöntenie a pályán, a négy közül az adott játékhelyzetben melyik határozza meg a mozgását.”

A koncepciónak szerves része volt a lescsapda, amit tétlen les hiányában a mainál kevésbé kockázatos volt alkalmazni, és a letámadás, amit viszont ellentétben például az akkori Ajaxszal vagy Dinamo Kijevvel, Sacchi csapata csak időszakosan alkalmazott. Többféle presszingjük volt: részleges presszing, ami leginkább csak a helyezkedésben mutatkozott meg, totális letámadás, ami a labda csapatszintű megszerzésére irányult, és hamis presszing, amivel inkább csak imitálta a letámadást, és a csapat meg tudott pihenni fizikailag.

 

A Sacchi-féle Milan újszerű védekezése ellenére azonban gyakran játszott támadófutballt. A 4-4-2-es alapfelállás itt is rugalmasan volt értelmezve: a papíron balszélső Donadoni szabad szerepet kapott, Guulit visszaléphetett a labdákért, a középpálya közepén pedig Rijkaard csatlakozott inkább a támadásokhoz, míg Ancelotti visszalépve irányított. „Mindig azt követeltem, hogy ha nálunk van a labda, legalább öt játékosom legyen előtte-mondta Sacchi.-Ezekívül, hogy jobbra és balra is helyezkedjen valaki a két szélen. De soha nem mondtam meg, ki legyen az, és nem is mindig ugyanazok a játékosok kerültek oda.” Ha jobban belegondolunk, ezek az alapelvek, mint a folyamatos szélesség és a támadás biztosítása egy modernebb formában a mai precíz pozíciós játékban is megtalálhatóak az olyan edzők csapataiban mint Pep Guardiola, vagy Thomas Tuchel…

Négyéves szerepvállalása alatt Sacchi leginkább európai szinten tudott sikeres lenni. Bár az első évében szerzett olasz bajnoki címet a csapat a vezetése alatt többé nem tudta megismételni, a második és a harmadik szezonjában egyaránt megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 1989 áprilisában az elődöntő 1-1-el végződött odavágója után hazai pályán a csapat 5-0-ra páholta el a Leo Benhakker vezette Real Madridot. Ez a mérkőzés talán még emlékezetesebb volt, mint a döntőben a Steaua felett aratott 4-0-s győzelem. Az 1989-90-es szezonban a Benfica döntőbeli 1-0-s legyőzésével a Milan megismételte az elmúlt év sikerét, de már nem olyan meggyőző játékkal. A negyedik évben aztán Sacchi körül fokozatosan elfogyott a levegő: összeveszett Marco van Bastennel, és egy másik tehetséges olasz edzőt, bizonyos Fabio Capellot kapta maga mellé segédedzőnek. Capello 1991-ben át is vette a Milant, és bár elődjénél némileg defenzívebb csapatot épített, nagyobb sikereket ért el. Igaz, a kompakt 4-4-2-es zónavédekezés, minta csapat védjegye, megmaradt.

Az olasz szövetség már ekkor sem csinált titkot abból, hogy Sacchit szeretné megtenni a válogatott szövetségi kapitányának. Végül 1991 júniusában váltotta elődjét, Azeglio Vicinit. Az EB-selejtezők közben vette át a csapatot, és mivel Norvégia ellen döntetlennel mutatkozott be, így a csapat részvételi esélyei gyakorlatilag elúsztak.

Az 1994-es világbajnokságra már sikerrel kvalifikálta a csapatot, segítője egy bizonyos Carlo Ancelotti volt. Bár a válogatott védelmét továbbra is a Milanban már bevált négyesfogatra építette, legfőbb támadófegyvere az 1993-as aranylabdás, Roberto Baggio lett, aki valamivel nagyobb szabadságot kapott Sacchi rendszerében. már ekkoriban is kritikákat kapott, mondván, csak azokra a játékosokra hagyatkozik, akikben száz százalékban megbízik. A világbajnokság ráadásul nem is indult jól az olaszok számára: a csoportkör első mérkőzésén Írországtól meglepetésre 1-0 arányban kikaptak. Norvégia ellen a kapus Gianluca Pagliucát bő húsz perc után kiállították, mire Sacchi a csapat stabilizálása érdekében az érinthetetlennek hitt Baggiot lecserélte. A nehéz kezdet után a válogatott végül egészen a döntőig jutott, ahol a gól nélkül végződő rendes játékidő után büntetőkkel maradt alul, így Brazília az ötödik címét ünnepelhette. Csak adalékként: az olaszok utolsó büntetőjét Baggio rúgta fölé…

Bár az 1996-os Európa-bajnokságra sikeresen kijuttatta a csapatot, már a csoportkörből való továbbjutás sem sikerült, Sacchinak befellegzett a válogatottnál. Ezt követően egy fél szezonra még visszatért a Milanhoz 1996-97-ben, de a Aerie A-ban mindössze tizenegyedik helyen végzett a csapattal. Az 1998-99-es szezonban az Atlético Madridnál hamar összeveszett a klubelnökkel, majd a kétezres évek elején a Parma csapatánál fejezte be az edzősködést.

A Milan és a többi csapatom között a legnagyobb különbség az volt, hogy míg a Milannal klasszis játékosaim voltak, a többi csapatnál nyilvánvalóan nem-indokolta meg a lejtmenetet.-Márpedig csak úgy lehetsz sikeres, ha egy nagy klub áll mögötted. Ha Berlusconi nem állt volna mögöttem, lehet, hogy aj átékosok sem hallgattak volna rám. Ha valami újat akarsz létrehozni, ha valamilyen új módszerrel próbálkozol, azt csak komoly támogatottsággal tudod megvalósítani.”

Elképzelhető, hogy Sacchi karrierje túl gyorsan ívelt felfelé ám idővel játékát az elenfelek is kiismerték. Például, a kompakt védekezés a játék gyors forgatásával hatékonyan széthúzható- így a hirtelen felemelkedést érthető lejtmenet követte. Az egykori cipőárus fontossága ma tehát leginkább az örökségében áll: számos olyan alapvetést fogalmazott meg, amik a mai modern focinak is az alapját képezik. Védekezése nemcsak egy komplett olasz edzőgenerációra volt hatással Capellótól Ancelottin át Claudio Ranieriig, de Rafa Benítez és José Mourinho is sokat merítettek tőle, amikor a kétezres évek közepén Angliában addig nem látott pontossággal szervezték meg a Liverpool, illetve a Chelsea védekezését. A német futballt pedig a Sacchi-féle Milan meccsei miatt a VHS lejátszót rongyosra használó Ralf Rangnickon keresztül inspirálta. Ezeket az alapelveket valósította meg egy egészen új szinten Diego Simeone is a 2010-es években, soha nem látott magasságokba emelve az Atlético Madridot. Bár Sacchi a Milannal aratott sikereit máshol már nem tudta megismételni, alapvetései még egy jó ideig velünk maradnak. 

Írta: Bakos Kristóf

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x