Visszatért az egykori Serie A-s csapat az olasz másodosztályba
Az olasz harmadosztály (Serie C) legutóbbi fordulójában eldőlt, hogy az utolsó (egyébként ma rendezendő) kör eredményeitől függetlenül az AC Reggiana megnyerte a csoportját és automatikusan feljutott a Serie B-be. Az emilia-romagnai gárda két szezonnal ezelőtt járt utoljára a másodosztályban, amikor két évtized távollét után tért vissza, de azonnal kiesett. Most újra nekirugaszkodhatnak a bennmaradásnak egy osztállyal feljebb.
Az AC Reggiana a Serie C 2022-2023-as idényének utolsó előtti, 37. fordulójában aratott győzelmével bebiztosította feljutását az üldöző Virtus Entella és Cesena előtt, így két év után ősztől ismét a Serie B-ben szerepelhet.
A város. Az i.e. 187-ben alapított Reggio Emilia városát napjainkban nagyjából 170 ezren lakják. Az ország északi felében, Parma és Modena között helyezkedik el félúton. Napóleon uralkodása alatt a város a Ciszpadai Köztársaság része lett, majd 1860-ban csatlakozott az egyesült Olaszországhoz. A huszadik században az olasz kommunista mozgalom egyik fő központjaként működött. A legfőbb helyi turistalátványosság a városi székesegyház. A román stílusban készült építmény alatt a régészek az ókori római korból származó mozaikot is találtak.
Háromszor járt a Serie A-ban. A csapat az 1990-es években három idényt töltött az olasz első osztályban. Az 1993-1994-es szezonban a legjobb eredményét produkálva a 13. helyen bennmaradt, azonban 1995-ben és 1997-ben egyaránt a feljutást követő első alkalommal kiesett az élvonalból. A Serie B-ben ősszel a 35. alkalommal állhat rajthoz, a másodosztályt eddig egyszer, 1993-ban nyerte meg.
Világbajnok brazil kapus. A Reggiana soraiban aktív játékosként megfordult egykor Gian Piero Gasperini, Walter Mazzarri, Alberigo Evani, Fabrizio Ravanelli vagy Angelo Di Livio. Az 1994-es világbajnok brazil nemzeti csapat kapusa, Cláudio Taffarel a nyári tornát megelőző idényben az emiliaiak kapuját védte, így az egykori 101-szeres válogatott hálóőrt a klub történetének egyetlen világbajnokaként tartják számon.
A Sassuolo által bérelt stadion. A Stadio Citta del Tricolore 1995-ben épült a régi stadion helyére. A 21 525 néző befogadására alkalmas létesítmény a Reggiana otthona, azonban „albérlőként” időről időre több környékbeli csapat megfordult benne. A Sassuolo a 2013-as Serie A-ba való feljutása óta itt játssza a hazai mérkőzéseit. A stadionban az olasz válogatott is szerepelt már, valamint otthont adott a 2016-os női Bajnokok Ligája-döntőnek, illetve a 2020-as olasz Szuperkupa-mérkőzésnek.
Az elmúlt évek. A Reggiana az 1999-es másodosztályú kiesés után eltűnt az olasz futball hátországában, több újjáalakulást követően csak a harmad- és a negyedosztályban szerepelt. 2020-ban jutott fel ismét a Serie B-be, azonban a 38 forduló alatt szerzett 34 pontjával csak a 18. helyen végzett a 20 csapatos mezőnyben, így kiesett. A 2021-2022-es szezonban két ponttal maradt le a harmadosztályú csoportját megnyerve feljutó Modena mögött, majd az azt követő rájátszásban a negyeddöntő jelentette a végállomást.
Vezetőedző. Az egykori válogatott jobbhátvéd, Aimo Diana fiatal edzőként évek óta dolgozik sikeresen a harmadosztályban. A 45 éves tréner ígéretes munkát végzett a – most a második vonalba szintén feljutott – FeralpiSalónál, majd 2018-tól 2021-ig az AC Renate edzője volt. A kiscsapatot a Serie C stabil szereplőjévé tette, háromból kétszer bejutottak a rájátszásba. Diana 2021 nyarán került a Reggianához, mellyel tavaly nem sokkal maradt le az automatikus feljutásról, idén viszont sikerült célba érnie a csapattal.
Rutinos alapmag. A mostani együttes meghatározó szereplői között a védelemben Michele Cremonesit és Alessio Lucianit említhetjük. Továbbá a húzóemberek közé tartozik a korábban az Atalantát és a Cagliarit szolgáló védekező középpályás, Luca Cigarini, vagy Daniel Sciaudone. A támadósorban a Sassuolótól kölcsönzött Jacopo Pellegrini tíz gólt szerzett, a Juventust is megjáró Eric Lanini és a rutinos karmester, Adriano Montalto egyaránt kilenc-kilenc találattal követte őt.
(Forrás: These Football Times)Bár vannak minőségi játékosaik, inkább az erős csapategység segítette a Reggianát a feljutáshoz. Ettől függetlenül a keret egyben tartása mellett kétségtelenül erősítésre is szükség lesz, hogy ezúttal megragadjanak a másodosztályban. Diana rátermett munkájával minden esélyük meg is lehet arra, hogy ezúttal ne csak átutazók legyenek a Serie B-ben.
A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriecmagyar/
Kiemelt fotó: La Casa di C