Visszatért az élvonalba a Zwanze Derby

A Zwanze Derby, vagyis a Royale Union Saint-Gilloise és az RWD Molenbeek közötti rivalizálás nem új keletű. Az első rangadójukra még 1912-ben került sor, amikor a Molenbeeket még Daring Club néven ismerték. A két csapat párharca még az 1938-ban bemutatott Bossemans et Coppenole című darabban is megörökítésre került, amely a belga színház nagy klasszikusa.

A labdarúgás úttörő korszakában, a 19. század végén és a 20. század elején Brüsszel meghatározó futballklubja kétségkívül a Racing Club de Bruxelles volt. Az Uccle-i székhelyű egylet 1903-ra már öt bajnoki címet is bezsebelt. Az Union Saint-Gilloise, egy fiatal, feltörekvő csapat volt, amely a nagy Racing Club ellenlábasa kívánt lenni, és ez végül 1904-ben ez sikerült is, mert elhódította a városi rivális elől a bajnoki trófeát. A két klub között 1904 és 1911 között sorra jöttek a derbik, amelyek a pályán és azon kívül is igazi csatákat hoztak. Egész Brüsszel várta a két együttes összecsapásait, és senki sem akart lemaradni a világon semmiről. Az Union–Racing volt a kor nagy brüsszeli derbije.

Aztán 1912-ben jött a Daring Club de Bruxelles felemelkedése és a Racing Cub hanyatlása, ami megváltoztatta a korábbi állapotokat. A Molenbeek és a Saint-Gillois közötti rivalizálás több mint fél évszázadon át tartott, és 1935-ben tetőzött, amikor a két klub elkeseredetten küzdött a bajnoki címért, mely végül az USG sikerét hozta, ami mindmáig az utolsó élvonalbeli elsőségük a sárga-kékeknek. Ugyanabban az évben a Daring véget vetett az Union szenzációs, belga rekordot jelentő 60 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatának.

Az előző években az Union SG és az RSC Anderlecht közti rangadók már szenvedélyes és izgalmas összecsapásokat hoztak, de soha nem érték el az Union és a Daring közötti mérkőzések feszültségét. Hogy miért nem? Egész egyszerűen azért, mert a két klub között nem voltak viták, sem sportszakmai, sem szurkolói szempontból, mint a 20. század elején derbi résztvevői között. Sőt, nem volt ritka, hogy az előző évszázad közepén az Anderlecht drukkerei elmentek szurkolni az Union meccseire, amikor a csapatuk idegenben játszott.

Az Union 1973-ban búcsúzott az élvonalból a Zwanze Derby pedig csaknem teljesen eltűnt a belga futballéletből. A kivételt az 1984–1985-ös szezon jelentette, mikor a másodosztályban találkoztak, s akkor a későbbi bajnok RWDM oda-vissza győzni tudott. Aztán a 2020–2021-es idényben fordult a kocka és az USG tudott négyből három meccset is megnyerni a megújult Molenbeek ellen, s a Saint-Gillois akkor ki is vívta a bajnoki címet és a csaknem fél évszázad utáni visszatérés jogát az élvonalba. Most pedig, hogy a legfőbb rivális is osztályt váltott, eljött az ideje, hogy ismét farkasszemet nézzen egymással a két együttes a legmagasabb szinten. A mérkőzés előtti napon már megkezdődött a harc a pályán kívül, ugyanis a molenbeeki fanatikusok megjelentek a Parc Duden környékén és több összecsapásra is sor került a szurkolók közt.

Maga a mérkőzés, melyet az ötödik fordulóból halasztottak el az edzői döntések és persze a sok gól miatt maradhat emlékezetes, mert szerencsére a pályán nem alakult ki olyan háborúra emlékeztető hangulat, mint előző este a fanatikusok között.

Blessin megtalálja a gyenge pontot

A német Alexander Blessin már korábban is dolgozott Belgiumban – 2021-ben a legjobb edzőnek választották a ProLeague-ben – és akkor megtanulhatta róla mindenki, hogy a Red Bull-iskola követője, akinek a védjegye a magas intenzitású letámadás és a gyorsan visszaszerzett labdák. A presszing ezúttal is fontos eleme volt a Union játékának, méghozzá igencsak célirányosan, mert az elég gyorsan megmutatkozott, hogy a szakmai stáb videoelemzője a bal oldali belsővédő Florian Le Joncour és a bal oldali szárnyvédő Abner közti passzjátékot nevezte meg gyenge pontnak. A francia bekk oldalirányú átadásai után olyan lendülettel érkezett meg két játékos is a brazilra, hogy azonnal nyomás alá helyezzék, hogy gondolkodni sem maradt ideje, s ebből jöttek is a hibák. Kétszer eladta a labdát miközben középre akart passzolni, illetve kétszer azután került a vendégekhez a labda, hogy azonnal vissza akarta tenni azt a belső védőhöz – a szünet előtt kilenc ellenfél térfelén megszerzett labdája volt az Unionnak, ebből hét a hazaiak bal oldalán. Ugyan végül „csak” egy gólt kaptak ebből, mert a második esetben Abe Suto vesztett el egy párharcot, de ott is a presszing jelentkezett, mert nem hagytak neki passzopciót, majd szerelni tudták és a végigvitt kontra végén 0–2 virított az eredményjelzőn.

Cacapa reagál

Már az első kapott gólt követően is jelezte Claudio Cacapa a csapata bal oldalán játszóknak, hogy ne ott akarjanak építkezni, de a második találatot követően – függetlenül attól, hogy még az első félidőben voltunk – cserére szánta el magát. Lehozta Le Joncourt, aki labdával vörös jelzést jelentett az ellenfélnek, s helyére az ifjú Moussa Sissako állt be.

Sissako olyan higgadtságot és labdabiztosságot hozott magával, hogy öröm volt nézni, amikor utolsó emberként még meghúzott egy cselt a rárontó Union-játékossal szemben. A balra kimozgatott ecuadori védő pedig hosszú labdákkal igyekezett átrúgni az ellenfél letámadását. Ezzel együtt a hazaiak sokkal jobban felértek a támadóharmadba és már ott vívhattak párharcokat. Az első találatuk után elengedték a nagyon mélyen ülő, kompakt 5-4-1-es hadrendet védekezésben, és sokkal magasabban kezdtek ők is letámadni egy 5-2-3-as alakzatban, ami meghozta az eredményét. Ugyan az egyenlítő gól egy szöglet utáni kavarodást követően született, de a szünet előtti utolsó nagy helyzet az övék volt egy labdaszerzés utáni akció végén.

Amoura beindulásai

A második félidőre mindkét fél kicsit pragmatikusabb felfogással jött ki, ami a hazaiak számára összességében azt jelentette, hogy nagyon kevés alkalommal volt akárcsak labdaérintésük is az ellenfél tizenhatosán belül, de az USG játékosai sem tudtak olyan helyzeteket kialakítani, mint az első játékrész elején. A sokkalta több mezőnyben megvívott párharc, az olykor már valódi rivalizálásra hajazó összecsapások és egy-egy kisebb kakaskodás jelentette a legfőbb izgalmakat, valamint Mohamed Amoura beindulásai.

Az alacsony növésű algériai támadó sebességét már a szünet előtt is kamatoztatták a sárga-kékek, a fordulás után pedig ez lett a legfőbb fegyverük. Remekül támadta a védők vakoldalát, amivel akkor is lekötött egy, olykor két bekket, ha nem ő kapta a passzt, de a vaktában előrevágott labdákra is úgy indult el, hogy a védőknek volt miért aggódniuk. Az első játékrészben a visszavont gólnál ő futott be a védelem mögé és a róla lepattanó labda után volt lesen Alessio Castro-Montes, majd a második félidőben ő maga szerezhetett volna gólt, de a partjelző emelte a zászlaját.

A végén jött a csattanó

Noha a két edző a második félidőben a cserékkel csak még inkább a döntetlen felé terelte a mérkőzést, végül mégis azt mondhatjuk, hogy Blessin egyik változtatása két plusz pontot eredményezett. Ugyanis a rendes játék vége előtt tíz perccel beállt Kevin Rodrígueznek az oldalvonal mellett hosszasan magyarázott a német szakember mielőtt felmutatta a negyedik játékvezető a számát. Az ecuadori csatár fizikailag nagyon erős és méreteihez képes elég gyors, ebből adódóan többször is meg tudta bontani a védelmet. Látványosan a bal oldalra mozgott ki, hogy William Klaus ellen vívjon csatákat, aki ugyan nem zárt rossz meccset, de a friss erővel szemben több esetben is tehetetlen volt. A győzelmet jelentő gólnál azonban mégsem ő, hanem a fiatal Sissako ellen tudott egy sikeres rávezetést bemutatni az USG csatára, hogy aztán megalapozza a három pontot érő lövést. Rodríguez az alapvonalról tette vissza a labdát a lendületből érkező Loic Lapoussin elé, aki nem hibázott és a 96. percben eldöntötte a rangadót.

Összességében elmondható, hogy az esélyesebb és a támadóoldalon többet nyújtó csapat nyert, de a rangadó összképét a vendégszurkolók hiánya kicsit rontotta, azonban az előző este történtek után nem biztos, hogy rossz döntés volt, hogy nem jöhettek. A hazai tábor kitett magáért, remek hangulatot teremtett. Az ultrák a mérkőzés elején még nem voltak jelen az időpont ellen tiltakozva, de mikor megjöttek érezhető volt a hatás – és talán csak azt lehet negatívumként felhozni, hogy az ilyenfajta rivalizáláshoz már-már hozzátartozó kőkemény belépők nem voltak jellemzők. De alighanem ezt egy olyan részlet, amelyet el tud engedni a semleges néző annak érdekében, hogy a főszerepben a futball maradjon. Ha lesz egy kis közelmúltbeli élményük ezen csatákból a játékosoknak, akkor valószínűleg ők is megérzik majd, hogy micsoda ellentét van a két klub közt annak ellenére, hogy hosszú évtizedeken át nem találkoztak, főleg nem az élvonalban.

Kiemelt kép: Alamy