Viszontagságos évek után ismét Pedri a porondmester

Hogy a spanyol válogatott Pedrivel vagy Dani Olmóval a kezdőcsapatban erősebb-e, azon lehet vitatkozni, egy biztos: az egészséges és csúcsformában játszó Pedrinél jobb középpályás nem nagyon kell. Csak hát ő az utóbbi években ritkán volt fitt. Két év hiányzás után, az Andorra elleni júniusi felkészülési mérkőzésen mindenesetre visszatért a spanyol nemzeti tizenegybe, három nappal később pedig duplázott Észak-Írország ellen. Életében először (és másodszor) betalálva válogatott mezben. Mondhatni a legjobbkor.

„Nagyon örülök az első válogatottbeli góljaimnak, nagyon vártam már erre. Keményen dolgoztam az egész szezonban, de a sérülések többször is visszavetettek. Azoknál nincs rosszabb a futballban. Most jó fizikai állapotban érzem magam, alig várom, hogy elkezdődjön az Európa-bajnokság.”

Nem csoda, ha az élet kegyetlen vesszőzéseként gondol a sérülésekre: az elmúlt három szezonban hét különböző izomsérülést kellett elszenvednie. Luis de la Fuente még néhány héttel a kerethirdetés előtt is az aggodalmának adott hangot, és korántsem volt biztos abban, hogy a játékos bekerülhet a 26 kiválasztott közé. 

Pedig Pedri karrierje a kezdetekkor szuperszonikus sebességgel ívelt felfelé: 17 volt, amikor 2020 nyarán a Kanári-szigeteki Las Palmasból a Barcelonába igazolt, és álmait megvalósítva együtt szerepelhetett példaképeivel, Lionel Messivel és Sergio Busquets-cel. Ugyanekkor bemutatkozhatott az U21-es válogatottban, a következő tavaszon, 18 évesen pedig a Luis Enrique irányította felnőtt válogatottban is debütált. Mintegy háromnegyed év alatt a spanyol kettőből eljutott a világ egyik legerősebb klubjának, valamint válogatottjának a kezdőjébe – és a varázslatos utazás ezzel nem ért véget. A nyári Európa-bajnokságon egyedüli spanyolként beválasztották a torna álomcsapatába, és megkapta az Eb legkiválóbb fiatal játékosának járó díjat – naná, hogy az Iniestával és Xavival való összevetés sem maradhatott el. Minthogy pedig azon a nyáron az olimpián is részt vett, ráadásul döntőbe jutott fiatal csapattársaival – bizonyos Luis de la Fuente irányította azt az együttest –, szezonbeli meccsszáma az egekig kúszott: 73 találkozón lépett pályára, a klub- és válogatottbeli futball legmagasabb szintjén. Az irdatlan strapa aztán megkérte az árát.

Szinte pihenés nélkül, egy héttel a tokiói olimpia után kezdett a LaLiga nyitó fordulójában a Real Sociedad ellen, a 2. játéknapon az Athletic Bilbaóval szemben szintén, majd a szervezete felmondta a szolgálatot. Életében először szenvedett izomsérülést, meglehetősen súlyosat, persze nem csoda, hogy így járt. 73 meccsen szerepelt, szinte mindegyiken elképesztő fizikai igénybevételnek kitéve a testét – ezt nem lehetett tovább büntetlenül elviselni. Más kérdés, hogy egy akkora klub, mint a Barcelona, miért gondolta azt, egy 18 éves szervezet mindent kibír…

(Forrás: Sport)

Akkor kezdődött a kálváriája: amint felépült az egyik izomsérülésből, elszenvedett egy másikat, így ment ez hosszú hónapokon át. Az elmúlt három évben öt hónapnál tovább nem volt egészséges, az is csak egyszer, a 2022-2023-as szezon elejétől a katari világbajnokságig tartó időszakban. Combizomsérülést követett egy hajlítósérülés, az állandó őrlődést megunva tavaly nyáron étrendváltoztatásra és totálisan új felkészülési módszerekre szánta el magát. Személyi edzővel igyekezett az izomzatát új alapokra helyezni, belekezdett a pilates tornába. A magunk mögött hagyott klubszezon második fordulójában így is megsérült, belháborút generálva a barcelonai szakmai és orvosi stáb között. Élt az a feltételezés, hogy rendre siettették a visszatérését, emiatt viszont egyik baj érte a másik után.

Nem lehetett tudni, a mentális állapotára mennyire hat rosszul az orvosi szobából való ki-be járkálás, és bár a tavasszal is küzdött rendesen a testével, és egészségesen sem bizonyult immár automatikus kezdőnek a Barcelonában, De la Fuente a saját szemével akart meggyőződni arról, hol tart a spanyol futball egyik gyémántdarabja; meghívta hát a bő Eb-keretbe. „A tehetsége senki előtt nem lehet vitás, jelenleg azonban igyekszik megtalálni a játéka ritmusát. Ha bekerül a legjobb huszonhatba, az azért lesz, mert vele többféle módon játszhatunk” – vetítette előre a terveit a szövetségi kapitány, de nem csak ő, a csapattárs Rodri is aggódott a formája miatt: „Nagyon fontos játékosunk volt korábban, most az a feladata, hogy újra azon a szinten futballozzon, mint a sérülései előtt.”

Elvégre az a Pedri mindenkit lenyűgözött.

„Már kilencéves korában Andrés Iniestára emlékeztetett a játéka. Nem akart senkit sem bebőrözni, húsz biciklicselt bemutatni, valójában csak mindig tudta, mi a helyes, és aszerint játszott. Egyszerűen. Az, ahogy értette, átlátta a játékot, ahogy megtalálta a szűk helyeket, az érettség, amivel futballozott, mindenki más fölé emelte” – nyilatkozta Pedri tenerifei gyerekkori edzője, Ruben Delgado a The Athleticnek.

Pedri 12 éves koráig futballozott a Teguestében, gyakorta ámulatba ejtve nézőközönségét. Így volt ez a saját edzőjével is.

„Előfordult, hogy az ellenfél jó néhány játékosán átcselezve magát szerzett gólt, ami után nem csak mi, a rivális hozzátartozói is megtapsolták. A meccs után megkérdeztem tőle, ezt meg hogy csinálta. Nem tudom, felelte, csak úgy jött belőlem, természetesen. Nem, nem, ingattam a fejem, ez bizony nem természetes.”

De hát éppen attól különleges futballista Pedri, hogy neki az. Ugyancsak természetesnek tűnt, hogy egy nap a Barcelonában folytatja. Beleszületett ugyanis a Barca szeretetébe. Nagyapja, Fernando Rodriguez alapította a Pena Barcelonista de Tenerife-Teguestét, a Kanári-szigetek egyik első hivatalos Barca szurkolói klubját, amit egy családi baráttal egyetemben ma is Pedri édesapja vezet. A 10 ezres lélekszámú Teguestében vegyesen élnek Barca- és Real Madrid-szurkolók, a Rodríguez családot csak „katalánoknak” becézték a kötődésük miatt. De nem csak a szurkolói klubot, a helyi futballklubot (Unión Deportiva Tegueste) is a nagyapja irányította. Sőt létrehozott még valamit: a ma is működő családi éttermet.

(Forrás: Transfermarkt)

Amikor Pedri érezhetően kinőtte a Teguestét, az ugyancsak futballozó bátyjával a valamivel nagyobb tenerifei klubba, a San Cristóbal de La Lagunába igazolt. Ott is a csodájára jártak, olyannyira, hogy 14 éves korában bemutatkozott az U18-ban, ami annyira lenyűgözte az első csapat szakembereit, hogy mindjárt meghívták magukhoz. Az apja persze féltette, hogy aprócska fiát majd összetörik a nagyok, de köztük is nagyon élt. Több első osztályú klub érdeklődését felkeltette, ő azonban nem akarta hátrahagyni a családot, ám amikor egy másik Kanári-szigeteki egylet, a minőségi nevelőmunkájáról híres és a nebulóinak igen jó körülményeket biztosító UD Las Palmas hívta, engedett a csábításnak. Azért is, mert a Gran Canaria-i klub sikeresen meggyőzte a szüleit afelől, hogy a tanulásban, a megfelelő képzésben sem szenved hiányt.

Sokáig mondjuk nem időzött e klub utánpótlásában: 15 volt mindössze, amikor a Las Palmas szakmai elöljárói úgy döntöttek, felviszik az első csapatba, és nem akarták elhinni, amit a saját szemükkel láttak. Mindjárt tudták, extraklasszis bontogatja náluk a szárnyait. Az egyetlen félelmet a gyengébb fizikuma keltette bennük, nem tudták, készen áll-e arra, hogy spanyol másodosztályú, vérprofi felnőtt futballistákkal szemben is megállja a helyét. Pedri két hét után eloszlatott minden kételyt: Marbellán az Almería ellen játszott felkészülési mérkőzést a Las Palmas, először Pedrivel a csapatban. A mezőny legjobbja lett. A klubban mindenki számára világossá vált, ez a srác topfutballra termett, és hamarosan oda is jutott. Kis híján azonban a Real Madridban kötött ki…

A már említett családi barát, bizonyos Oscar Ledesma, aki Pedri édesapjával vezeti a Barca szurkolói klubot, a The Athleticben mesélte el a történetet. „Még a Lagunában játszott, amikor már többen, a Deportivo, az Atlético, a Villarreal és a Real Madrid megfigyelői is megjegyezték maguknak. Érdekes módon a Barcelona helyi scoutja nem tartotta Pedrit elég meggyőzőnek. A Real Madrid próbajátékra is hívta. Egy hetet töltött ott, de épp olyan havazás volt, hogy csak egy-két edzésen tudott részt venni. Később Pedri elárulta, nem ismert magára Real-mezben. Miután nálunk mindenki megveszekedett barcás, igyekeztünk felvenni a kapcsolatot a katalán klubbal, de nem mutatkozott onnan érdeklődés.”

A katalánoknak azonban újra csak mázlijuk volt. Előbb ugye azzal, hogy a nem várt csapadék miatt nem tudott eleget edzeni Pedri a „királyiakkal”, másodszor pedig azért, mert a Las Palmas technikai vezetője, Toni Otero, aki két szezont eltöltött a Barca játékos-megfigyelőjeként, személyesen ismerte a klub utánpótlásának irányítóit, így José Mari Bakerót is, és kérlelte, jöjjön el megnézni a 16 éves tehetséget, akit most még sokkal könnyebb dolguk lesz szerződtetni, mint egy év múlva. Bakero elutazott Pedri egy meccsére, és nem kellett neki tíz percnél több ahhoz, hogy leessen a tantusz. Nem hezitált: habár Pedri mindössze három felnőtt másodosztályú meccsen volt még csak túl, a Barcelona 5 millió euróért (plusz az egyes feltételek teljesülése esetén járó bónusz) megvette a tinit, azzal a feltétellel, hogy későbbi értékesítése esetén az ár 15 százalékát ugyancsak átutalja a Las Palmasnak. 

Egy évvel később csatlakozott Pedri a katalánokhoz, és a Barcelonában is hamar eloszlatott minden kételyt.

Pedig az akkori edző, Ronald Koeman elsőre azon gondolkodott, hogy a fiatal kora miatt kölcsönadja egy időre, már csak azért is, mert úgy tűnt, a támadó középpályás posztján Messivel, a Bayernből visszatérő Philippe Coutinhóval, Antoine Griezmann-nal, a közönségkedvenc Riqui Puig-dzsal túl nagy a konkurencia. Pedriék a szerződésben kikötötték, hogy a Barca B nem lehet opció, legfeljebb valamely nívósabb klub, a kölcsönadás lehetőségén mégsem kellett sokáig agyalni: a hollandnak is elég volt tíz perc ahhoz, hogy rájöjjön, játékosa hamarosan a világ egyik legjobbjává válhat. Az pedig, hogy olyan magától értetődő természetességgel siklott be a csapatba, azért is dicséretes, mert az a világsztároknak, Coutinhónak vagy Griezmann-nak sem sikerült tökéletesen. Oké, a státuszukat tekintve Messi-riválisoknak gondolt klasszisoknak a hatalmi játszmával is meg kellett küzdeniük (a „ki az úr a háznál” kérdéskör jegyében), ettől még bámulatosan könnyedén illeszkedett Pedri a csapatba. Koeman is igyekezett erősíteni az önbizalmát, a társak ugyancsak hamar befogadták – a fiatalok, Trincao vagy Ansu Fati épp úgy, mint Busquets vagy Messi. Utóbbi véleménye számított csak igazán a Barcelona öltözőjében, Pedri pedig nem csak a technikás, intelligens játékával, szerény személyiségével fogadtatta el magát az argentin vezérürüvel, hanem a roppant alázatos, munkás futballjával is. Csak egy példa kettejük játékkapcsolatára: mindjárt az első őszön, egy Real Sociedad elleni bajnokin Pedri a 31 átadásából tízet Messinek küldött, Messi pedig kilencet neki.

S ahogy a Barcelonában, a válogatottban is elkezdett aztán mindenkit meggyőzni afelől, technikai tudása, a táncos lábai, ahogy szkenneli a pályát és mindig tudja, hova mozogjon és hova küldje a labdát – szereti azt a vonalak közt felvenni, illetve a sorok közé bepasszolni – , egy nap a legnagyobbak közé emelik. Hogy még mindig nem akként tartják számon, az az elmúlt három év ezernyi izomsérülésén és a futball nélküli hónapokon múlt. Meg talán azon is, hogy az elmúlt idényben akkor sem mindig kezdett a Barcelonában, ha egészséges volt, jóllehet Xavi egy időben még úgy gondolkodott, Pedri nélkül nem létezik Barcelona. Meglehet, a nyártól az új edző, Hansi Flick is így vélekedik, ahogyan egyelőre Luis de la Fuente is amondó, a spanyol válogatott jobb Pedrivel, mint nélküle. Négyből háromszor kezdett az Európa-bajnokságon, igaz, egyszer sem játszotta végig a mérkőzést. Meglehet, józan óvatosságból, hogy annyi sérüléssel terhelt hét és hónap után az Eb túlzott fizikai igénybevétele nehogy újra a kínpadra küldje.

Azzal ugyanis nem csak Flick és De la Fuente, de a futball szépségeiben elveszni szerető közönség is igen sokat veszítene.

Kiemelt fotó: beIN SPORTS