„Volt egyszer egy kislány Skóciában, aki valójában kisfiú volt”
A női futball egyik úttörője Rose Reilly. A skót hölgy, akit senki nem tudott megállítani abban, hogy beteljesítse álmát, és futballista legyen. Összesen kilencszer nyert olasz bajnokságot, 1978-ban és 1981-ben pedig gólkirálynő is lett.
Nem túlzás azt állítani, Rose Reillyt különös kapcsolat fűzi a labdarúgáshoz. Hároméves korában elcsatangolt stewartoni otthonától, szülei néhány sarokkal arrébb, egy futballpályán találtak rá. Ötévesen levelet írt a Mikulásnak, amelyben focilabdát kért karácsonyra. Helyette babát kapott. De Rose már ötéves korában sem ismerte azt a szót, hogy „nem”. „Elmentem, találtam egy kisfiút, akinek volt focilabdája, és elcseréltem a babára” – emlékezett vissza a 68 éves hölgy a Glorious Sportnak.
Rose Reilly 1955-ben, Skóciában, Kilmarnockban született, és abban a korban próbált szenvedélyének hódolni, amikor az ilyet a Skót Labdarúgó-szövetség tiltotta – úgy vélték, a lányok testalkata nem megfelelő a labdarúgáshoz. Reilly azonban konok és céltudatos volt, senkinek nem engedte, hogy letérítse vélt és vágyott útjáról.
(Forrás: Alamy)„Én azonban más voltam”
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány Skóciában, aki valójában kisfiú volt”
– fogalmazott.
Katolikus, munkásosztálybeli családban, hét testvérrel együtt nőtt fel. Ahogy meséli, testvérei „normális” gyerekek voltak, akik beleillettek a kor sztereotip szerepébe. „Én azonban más voltam” – jellemzi magát. Hétéves korában megkérdezte, játszhatna-e a helyi fiúcsapatban.
Szerelését otthon vette fel, mivel a fiúöltözőbe nem mehetett be. Az egyik mérkőzésére a Celtictől érkezett játékosmegfigyelő, hogy tehetséges fiúkat keressen.
„Azt hiszem nyolc gólt lőttem, a játékosmegfigyelő pedig a hetes számú fiút akarta szerződtetni – azt a kisfiút, aki az összes gólt szerezte. Az edzőm azt mondta neki, hogy nem tud leigazolni, mert lány vagyok. Le voltam sújtva, hogy nem játszhatok a Celticben, de arra gondoltam, ha elég jó vagyok, akkor miért ne?” – mesélte Rose.
Folyamatosan „váltogatta” identitását. A fiúk között fiúvá kellett változnia. A fiúk között Ross volt. Aztán azt mondták neki, nem játszhat a nőkkel, mert azt hitték, hogy fiú. Mivel nem tudta – és nem is akarta – betartani a szabályokat, a futball miatt kirúgták a középiskolából, így egy kilmarnocki szőnyeggyárban vállalt munkát. Utálta, innen is kirúgták, de az otthona és a munkahelye közötti másfél mérföldes út alatt legalább volt ideje arra, hogy kitalálja, miként váltsa valóra álmait. Sikerült elérnie, hogy a helyi újság, a The Daily Record szponzorálja. Franciaországba, a Reimshez utazott próbajátékra. Tehetségét olyan gyorsan észrevették, hogy első mérkőzése félidejében szerződtették. A Reims azonban csak féléves, „bemelegítő” időszak volt, mielőtt az AC Milanhoz került.
(Forrás: The Guardian)Tükör, szótár és a La Gazzetta dello Sport
Első évét Milánóban egy hotelszobában töltötte. Egy szót sem beszélt olaszul, csapattársai pedig nem tudtak angolul. Esténként a tükörben beszélt magához. „Én voltam az egyetlen ember, akivel beszélhettem” – mondta. Szobájában tévé sem volt, csak a La Gazzetta dello Sport. A szótár segítségével naponta három olasz szót tanult, amennyire csak tudott, elmerült az olasz életmódban, beszélgetett a helyiekkel, és egy éven belül elsajátította a nyelvet. Magáévá tette az életmódjukat, csapattársai a mai napig a legjobb barátai. Így lett Rose-ból először Ross, majd Olaszországban Rosa.
„Még akkor is, amikor profi lettem, korán keltem, és reggel egyedül, délután pedig a csapattal edzettem. Mindig próbáltam jobb lenni. A hazai meccsek előtt kimentem a San Siróba, az üres pályára, hogy megfelelő hangulatba kerüljek. Birtokba vettem a stadiont. Odasétáltam az egyik kapuhoz, és azt mondtam magamnak: »Ide fogok gólt lőni«. Aztán odamentem a másik kapuhoz, és azt mondtam: »Ide fogok gólt lőni«. Megszálltam a helyet. Nem tudtam, mit csinálok, de manapság ezt úgy hívják, hogy tudatosság, meg ilyesmik. Még azelőtt csináltam, hogy ennek neve lett volna.”
(Forrás: BBC)Skót nő, olasz színekben
Nem kétséges: letette a névjegyét Olaszországban, az AC Milannal nyert először olasz bajnokságot (mindjárt kettőt is), 1978-ban és 1981 pedig gólkirálynő lett. Később játszott egyebek között a Catania, a Lecce és a Trani női csapataiban is (az említettekkel is bajnok lett, összesen 9-szer szerzett bajnoki címet Olaszországban). A Skót Labdarúgó-szövetség azonban nem örült Reilly sikereinek, még azt is megtiltotta neki, hogy hazája válogatottjában szerepeljen. Az eltiltásról Rose Reilly hivatalos közleményt nem kapott, a hírről egy barátjától értesült. Ahelyett, hogy neheztelt volna a döntés miatt, inkább sajnálatot érzett az őt eltiltó tisztviselők iránt.
Olaszországban azonban elismerték tehetségét, alázatát, olyannyira, hogy Rose Reilly az olasz női labdarúgó válogatottal 1984-ben mundialitót (a női világbajnokságok előtti meghívásos „kis világbajnokságot”) nyert, ugyanebben az évben Olaszországban az év női labdarúgójának választották.
„Az olasz mez alatt mindig skót szív dobogott” – mondta.
(Forrás: Daily Record)Úttörőként jellemezték. Nem véletlen, magának taposta ki az útját, amellyel sok női labdarúgót segített. A tetteiért járó elismerésig sokáig kellet várni, 2007-ben iktatták be a Skót Futballhírességek Csarnokába, a Glasgow-i Egyetem tiszteletbeli diplomát adományozott neki, amelyet a rá jellemző stílusban tartott beszéddel vett át.
„Azt üzentem a diákoknak, hogy ne hallgassanak anyukájukra és apukájukra vagy a professzorukra – csak csináljanak, amit akarnak. Tegyék a legjobbat, bármit is csináljanak, még ha takarítónők is, csak tegyék a legjobbat magukért. Állva tapsoltak nekem.”
Kiemelt fotó: glorioussport.com
Szerző
