„Volt nekünk is Messink, csak épp Göröcs meg Bene néven szerepeltek” – interjú Dunai Antallal

– Bár mindig fitt, tekintve ifjú korát illik talán elöljáróban megkérdezni, hogy van?

– Köszönöm, jól. Mindig megkérdezik, miért mozgok annyit, mire edzek, hát az Újpest elég gyenge volt az ősszel, felelem olyankor, ha hívnak, hogy be kéne állnom, jó erőben kell legyek.

Forrás: jochapress

– Ami azt illeti, elkélt volna oda egy remek góllövő.

– Az azért nagyon nem tetszett, amikor az utolsó helyen állt a csapat, de nem szeretnék kritizálni, a távolból megmondani a frankót, akkor sem, ha az évtizedek alatt ragadt azért rám valami, és nem csak a piszok.

– Az MLSZ-beli elfoglaltságai kielégítik?

– Abszolút. Egy irodában szívjuk a levegőt Nyilasi Tiborral, Gellei Imrével, rengeteg meghívásnak kell eleget tennem, tele a naptár. 35 éve MOB-tag vagyok, ott a Halhatatlanok Egyesülete, évzárók, évnyitók, az MLSZ-t képviselem a különböző díjátadókon, évfordulókon, ünnepségeken, pályaavatókon.

Az utóbbiakon, valamint az utánpótlás-tornákon figyelem a tehetségeket, mert azért mégiscsak adottság kell ahhoz, hogy valakiből futballista váljon.

Hallom, mikor mondják, őt sem tanították meg focizni. De hát ez nem az ábécé, hogy tanítani kell. Puskást tanították? Persze, hogy meg kell mutatni a fiataloknak, mi a teendő, hogyan váljanak jobbá, milyen gyakorlatok kellenek a fejlődésükhöz, de egy felnőtt futballista vagy tud játszani, vagy nem. Tudom, megváltozott a világ, tele van adatokkal, de Baróti Lajosnak valahogy nem mutogatták laptopon a segítői, merre kell futni. Más világ, rendben van. Az kevésbé, hogy ennyi légióst látok a hazai bajnokságban, jó lenne például Újpesten saját nevelésű labdarúgóknak tapsolni. Ha nem is lehet mind az, de legalább a fele… Mert ha már Messi úgysem jöhet ide, legalább a sajátjaink szaladgáljanak a gyepen. Egyébként meg volt nekünk Messink, csak épp Göröcs meg Bene néven szerepeltek. A libalegelőkön is csillogva, s ilyenkor elképzelem, mire lettek volna képesek a mai biliárdasztalokon.

– Akkor hát nézi a meccseket.

– Persze. Kint voltam a németek ellen, megtiszteltetésnek vettem, hogy annyian megismernek. Nem is értettem, miért akarnak ezzel a vénemberrel fotózkodni. Felismer még valaki? Biztos többen ismernének, ha egykor eligazolhattam volna az FC Barcelonába, ahova Kubala hívott, vagy ha háromszoros olimpiai bajnok vagyok. Nem jártam tőle messze. 1968-ban Mexikóban ugye nyertünk, 1972-ben egy félidőre voltunk az újabb aranytól, végül csak ezüst lett belőle, de az örök fájdalom a tokiói olimpia, amikor öt társammal egyetemben nem léphettem pályára a tornán, noha a selejtezőkben szinte mindig, gólt is szereztem. Számíthatott, hogy akkor még nem Pestről, hanem Pécsről érkeztem a keretbe vidéki parasztgyerekként.

– Ha az olimpia nem is jön össze azóta, hogy ön kivezette oda a mieinket, a felnőtt válogatott a Nemzetek Ligájában bravúrosan szerepel. Mit gondol, miért sikerül a nagycsapatok ellen ilyen kiválóan helytállni?

– Valóban nagyszerűen szerepeltünk az első négy körben, a két angolok elleni győzelem, a németek elleni iksz, azaz ennyi siker nem lehet a véletlen műve. Az Újpesttel megnyert első két bajnoki címünk után még mondhatták, hogy mázli, de ha sorozatban hétszer nyersz? Az biztos nem az. Annál is értékesebb a két győzelem, valamint a németek elleni pontszerzés, mert ők már a mi időnkben is kőkemény profik voltak. Mi gondolkodásban biztosan távol voltunk a kívánatostól. Belőlünk hiányzott az a fajta koncentráció, tudatosság, ami Beckenbaueréket már akkor jellemezte. Szóval le a kalappal a válogatott előtt. A játék is rendben volt, Marco Rossit illik külön is kiemelni. Sokat tett azért, hogy hízelgő kommentárok jelenjenek meg a nagyvilágban a magyar válogatott játéka kapcsán.

– Meglepte a nemzeti együttes teljesítménye?

– Igen. Ahogy a Fiola gyerek azt a német balbekket megforgatta! Mint kutya a lábtörlőt. Bemutatta a lövőt, aztán elvitte mellette, és ha nem is sikerült a beadás, bátor volt, rá merte vinni a védőre, kicselezte, bravó. Vagy az angolok ellen Sallai megmozdulásai, gyors reakciója. A gyorsaság rendkívül fontos ma is, szerencsére mindig is az egyik nagy erényemnek nevezhettem. Anélkül nehéz lett volna eddig jutnom. Amikor Ronaldinho a teqball kapcsán itt járt Budapesten, megkérdeztem tőle, mi kell szerinte ahhoz, hogy valakiből Puskás legyen? Adottság, felelte, és nagyon sok munka.

– Van, akit különösen kedvel a mai magyar válogatottból?

– A két szélső bekk nagyon tetszett a németek ellen, támadásban és védekezésben is remekeltek. De az egész csapat sokat futott, fegyelmezett volt, ami persze alapkövetelmény, ezért nem jár külön dicséret. Emlékszem, amikor kikerültem Spanyolországba edzősködni, a Murciában azt tapasztaltam, hogy a játékosok a meccs előtti napon is pokoli iramot diktálnak. Hát én nem ehhez szoktam, morfondíroztam magamban. Aztán az egyik helyi edző felvilágosított: Mester, van itt 22 játékos, mindegyik kezdeni akar a hétvégén, s erről maga dönt. Ezért hajtanak ennyire. Nekik ez a természetes. Ha hozzáteszem, hogy a spanyoloknál az odaadás hatalmas önbizalommal párosul, kijön egy egész jó kombó. Kubala mondta nekem mindig, ne feledd, nem te vagy a legfontosabb, a játékosok azok. Hallom, sokat keresnek manapság. De ez az ő hibájuk? Ha adják, utasítsa el, mondván, nem érdemlem meg? Meg kell alapozniuk a jövőt, főként, mert a többségük semmi máshoz nem ért.

– Szalai Ádám ultralelkes és hasznos futballja dacára egy valódi gólvágó azért elkélne. Mondjuk amilyen Dunai Antal volt…

– Szalai Ádám bármennyire is jó és rutinos gyerek, neki is kellenek társak, akik kiszolgálják. Nincs könnyű dolga a védők gyűrűjében. Anno ha Göröcs kiment a masszőrhöz, az embere oda is követte. Én valóban sok gólt rúgtam, de sokszor megkaptam, a Dunai szerencsés. De hát nem csak a gyönyörű támadások végén született gólok számítanak, az ellenfél hibáiból is meg kell próbálni profitálni. Rengeteg gólt szereztem a kipattanókból, Bene vagy Fazekas szabadrúgásai után például. Ott kell lenni, jókor, jó helyen, tudni, a labda kipattanhat a kapufáról, a kapusról, valamelyik játékosról is. A Valencia elleni BEK-nyolcaddöntőben 1971-ben is így esett. Szabadrúgás, beindultam, a kapusról kijött a labda, szinte a gólvonalon állva kellett betessékelnem, és mert elegáns vagyok, nem bombáztam szét a hálót, épp csak átpöccintettem a gólvonalon. De már a kivonuláskor nyertünk, amikor Göröcs Titi a pályát meglátva megjegyezte, gyerekek, ezen a gyepen nem lehet rosszul futballozni. A visszavágón a két gólommal győztünk, akkor mondta a spanyolok edzője, bizonyos Alfredo di Stéfano, hogy jobb volt az Újpest, ez a Dunai pedig igazán különleges: a két meccsen nem csinált semmit, csak rúgott három gólt.

Forrás: ujpestmedia.hu

– A pontos befejezés, hogy a helyzeteket gólra váltsa az ember, mennyiben múlik a gyakorláson, és mennyiben a veleszületett képességeken, az ösztönös gólérzékenységen?

– Gyakorolni nyilván kell, no meg persze kellenek a társak. Amikor Fazekas elment a jobb oldalon, és a tizenhatos oldalvonalánál az alapvonalig vitte, tudta, a hosszún érkezem. Amikor ugyanezt megcsinálta kijjebb, a szögletzászlónál, a rövidre rúgta be, mert tudta, ott helyezkedem. Nem az edzők tanították így, mi magunk egymással megbeszéltük, automatizmussá vált a számunkra, emellett persze improvizáltunk is. Sokat ért az is, amikor a ritka közvetítések egyikén külföldi klasszisokat figyelhettem játék közben, Omar Sívorit például. Néztem, mit csinál balkötőben, hogyan cselez, aztán magam is kipróbáltam, hogyan tudnám elvinni a labdát a védő mellett. 

– Melyik csatárt kedveli manapság a leginkább a nemzetközi futballból?

– Nekem éppen az egyéniségek hiányoznak. Az angolok, németek, spanyolok, olaszok közt is voltak egykor bőséggel. Bene és Fazekas is az volt.

Megváltozott a futball, rendben, de ahhoz, hogy a Vasas, a Fradi, a Honvéd, az MTK előtt zsinórban hétszer bajnokságot nyerjünk, kellettek a nagy egyéniségek.

Könnyű volt maguknak, ma már sokkal gyorsabb a foci, hallom ezt is, hát én három és fél másodperc alatt futottam a 30 métert, 11 másodperc alatt a 100-at. És a labda sem haragudott rám, mindig azt csinálta, amit én akartam. Rendkívül gyorsnak számítottam, ha megszereztük a labdát, elindultam, Göröcs Titi pedig odatette.

– Különleges gólérzékenysége 1967-ben ezüstcipőt ért, amikor az Újpest 89 bajnoki góljából vállalt 36-ot. A találatok több, mint egyharmadát. A következő idényben 31-et vágott, Bene Ferenc mindkétszer 22-t, Fazekas László 20 alatt maradt. Szóval hiába a világklasszis társak, az első számú gólfelelős azokban az években egyértelműen Dunai Antal volt?

– Szerencse is kellett azért hozzá, de minden mérkőzés előtt volt egy olyan érzésem, betalálok. Göröccsel, Benével játszani fantasztikus élmény volt, azért is, mert értettük a futballt. A taktika jó alapot kínált, de sokat rögtönöztünk. Azt senki nem mondta meg, mit tegyek, ha szemben van velem az ellenfél, dönteni kellett, és ha nem oldom meg jól a feladatot, legközelebb nem játszom. De szerettem rizikózni, meglepni a riválist. Ha csak a sablont adom, kiismernek. Ha kényszerítőztünk Benével, a bal szél felé vettem át, azt gondolták, arra is játszom meg a labdát, erre sarokkal visszatettem Benének. Ez a meglepetés ereje. Ahhoz, hogy bejöjjön, az is kellett persze, hogy hosszú éveket játsszunk együtt. A válogatottban sajnos nem szerepeltem eleget mellette, de hát mások mellett Albert Flóri és Farkas Jancsi volt a vetélytárs.

– A varázslatos Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó ötös tagjai közül ki volt a legjobb?

– Göröcsöt muszáj kiemelni. Tudott csatárt is játszani, bár nem fűlt hozzá a foga, mindig irányítani akart. Irányított is. Amikor az angolok ellen Newcastle-ben kimentünk a pályára, odaszólt, hogy Anti, Feri, amikor elkezdjük a meccset, lépjetek vissza, megnézzük, hogy kezelik a labdát, mit tudnak. De ha nálunk a labda, induljatok be. Én majd kiszúrom, és eldöntöm, kinek adjam a labdát. Emlékszem, amikor a meccseink előtt a cipőt fűzve Göröcs odaszólt Solymosinak: „Pixi!” „Igen, Titi?” Aztán várt egy-két másodpercet, majd odaszúrta: „Te, ha rúgunk egy ötöst, tudunk nyerni?” „Elmész te a tudod hova”, felelte Pixi. Benét is ki kell emelni persze. Gyerekkorunktól fogva ismertük egymást. Különlegesek voltak a lövőcselei, a gyorsasága, soha nem reklamált, pedig ütötték-vágták. Felnéztem rá.

– Az 1968-as olimpiai bajnoki cím, amikor a döntőben a bolgárok ellen duplázott, valahol a megkoronázása volt ennek a bámulatos időszaknak?

– Igen. De hasonlóan szép emlék, hogy az olimpiai válogatott edzőjeként 24 év után vehettünk részt ismét a játékokon. Még egy fájó pont van az életemben amellett, hogy 1964-ben nem léphettem pályára Tokióban: hogy az Aranygépen sem lehettem ott, ötünket két nappal korábban hazaküldtek.

Fotó: Farkas József

– A bolgárok ellen 4-1-re megnyert fináléban az első félidő végén fordítottunk. „Most volt két perc futball, és bent van két gól”, mondta Vitray Tamás közvetítésében. Túl kritikus volt a kommentár, vagy jogos?

– A lényeg, hogy előnybe kerültünk. Menczel Iván rúgta az elsőt, én a másodikat. Noskó Ernő indította Nagy Lacit, ő elfutott a bal oldalon, én is beindítottam a rakétákat. Betette a labdát a rövid kapufa vonalába, úgy 14 méterre a kaputól, én pedig külsővel egyből felrúgtam a pipába, ma sem tudom, pontosan hogy. De úgy örültem neki, hogy utol sem értek a többiek, amikor mámorosan sprintelni kezdtem.

– Három bolgárt is kiállított azután a játékvezető. Ennyire nem bírták elviselni, hogy hátrányba kerültek?

– Ennyire. Rugdostak minket, felment bennük a pumpa. Az egyikük vagy 15 méterről fejbe dobta a bírót; barátom, neked kézilabdáznod kellett volna, gondoltam.

– Amiatt, hogy a maiak kedvükre igazolhatnak külföldre, ami önöknek nem adatott meg, elfogja az irigység?

– Örülök, hogy nekik van esélyük. A jövőt külföldön lehet igazán megalapozni. Fazekas 33 lett, mire kiengedték külföldre, de így is tudott venni Spanyolországban két apartmant. Azt nem várom el, hogy a Real Madridban vagy a Barcelonában játsszanak a mieink, de illene többeknek is a topligák középmezőnyéhez tartozó csapatokban futballozniuk, és nem csak a Bundesligában. Az lenne az üdvözítő, ha a magyar játékosokról írna a nemzetközi sajtó. Bár most, az angolverés után ez éppen így van.