Amr Warda és az átigazolási piac gordiuszi csomója

Hogy egy futballistát tucatnyi csapattal hírbe hoznak az átigazolási időszakban, napjainkban nem újdonság. Azonban az, hogy egy játékos egy hónap leforgása alatt három különböző klubnál is szerződést írjon alá, majd a negyedikkel is megállapodásra jusson, az aligha mindennapos történet. És ezek még csak a tények, mert Amr Warda esete ennél sokkal izgalmasabb, szövevényesebb.

Amr Medhat Mohsen Warda az előző évtized második felében rendszeresen játszott az egyiptomi válogatottban is (2018-ban például pályára lépett a nemzeti csapat mindhárom mérkőzésén az oroszországi világbajnokságon), de a vele kapcsolatos hírek többsége nem a zöld gyepen mutatott teljesítményéről szólt. 2017-ben azt állították róla, hogy szexuálisan zaklatta két csapattársa feleségét, majd 2019-ben azt, hogy nem megfelelő üzeneteket küldött az interneten – ezt elismerve bocsánatot két a közösségi médiában –, s hogy számos nőt szexuálisan zaklatott, de végül a komolyabb vádak egyikét sem tudták rábizonyítani. Mindeközben Görögországban légióskodott, mely során öt csapatban is szerepelt (Panetolikosz, PAOK FC, Atromitosz, Larissza, Volosz FC), mígnem 2021-ben Ciprusra szerződött. Itt is jutott számára két év, igaz két együttesben, de még sikerei is voltak, ám végül idén nyáron szabadügynökként kezdte meg a felkészülést egyéni edzéseket végezve, s várta a megfelelő ajánlatot.



2023. augusztus 12.


Warda kétéves szerződést kötött a Raja Casablancával. Annak ellenére, hogy felmerült a hazatérése, sőt még Spanyolországba és Görögországba is csábították, komoly meglepetést okozott azzal, hogy a marokkói sztárcsapathoz szerződött. Csakhogy 12 nappal később a casablancai klub bejelentette, hogy a játékos kérésére, mentális és személyes okokra hivatkozva, megegyeztek a kontraktus felbontásáról. A klub közleményében jelezte, hogy a labdarúgó saját maga kifizette a lelépési záradékát, így ismét szabadügynök lett. Nem sokkal később arról jelentek meg hírek, hogy Warda nem érezte jól magát Marokkóban, nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez.



2023. augusztus 24.


Miközben a casablancai klub még tájékoztatta a helyi sajtót, addigra a ciprusi Doxa Katokopiasz is hasonló helyzetbe került: csak ők azt közölték szurkolóikkal és a médiával, hogy Warda az új szerzeményük. A történet akkor kezdett izgalmassá válni, amikor másnapra eltűntek a ciprusi klub hivatalos oldalairól az átigazolást bejelentő anyagok. Elkezdődött a találgatás a helyi lapokban, hogy mi is történt, egyes jelentések szerint Wardát kiutasították Ciprusról, mások pedig azt állították, hogy rendőrség nem engedte be az országba az irataival kapcsolatos problémák miatt. Mivel az egyiptomi korábban éveken keresztül Cipruson futballozott, utóbbit érdemes fenntartásokkal kezelni.



Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!



2023. augusztus 28.


Miután úgy tűnt, hogy hiába írt alá a Doxánál, így a történetnek még nincs vége. Warda ügynöke – aki mellesleg a Katokopiasz első embere is – Teheránban tűnt fel, majd arról születtek iráni beszámolók, hogy az egyiptomi az Esteghlal FC játékosa lesz. Erről néhány nappal később a klub elnöke, Ali Khatir is mesélt egy interjúban:



„Az Esteghlal megegyezett Warda átigazolásáról a ciprusi klubbal. Minden készen állt, de ami ezután történt, az igazán zavarba ejtő. Mielőtt Teheránba érkezett volna a játékos, Marokkóba utazott, és tíz nappal később tájékoztatott minket, hogy mégsem akarja felbontani a szerződését a Raja Casablancával, miközben velünk már megállapodott.”





Ekkor az egyre átláthatatlanabb történet új csavart kapott, mert a tájékozottabb iráni újságíróknak hála olyan hírek láttak napvilágot, hogy a ciprusi szerződtetéssel csak az volt a klub tulajdonosának a terve, hogy egy kis pluszpénzt szerezzen a játékos azonnali továbbértékesítése által. A 100 000 euró értékű kivásárlás, amit Warda fizetett a marokkói szerződésének felbontásáért, illetve az utazások és a kellemetlenségek miatt további 40 000 eurón felül még egy kis hasznot is szeretett volna kicsikarni az ügynök, amivel saját klubját segíti ki.



„Megtudtuk, hogy a ciprusi klub elnöke 140 000 eurót fizetett Wardának, majd 250 000 euróért akarta eladni nekünk, így gyorsan 110 000 eurós profitot termelhetett volna”


– mesélte Khatir.


Amikor a terv besült, akkor a játékos rájött, hogy igazából a marokkói kontraktus lenne számára a leginkább jövedelmező, így hirtelen megpróbált oda visszatáncolni, mondván mégiscsak szívesen játszana a Raja Casablancában. Azonban végül erre már nem volt lehetősége, mert a klub már nem kért belőle, s miután hazájában tűnt fel, ahol csapattal is tárgyalt, így ismét felerősödtek azok a hírek, hogy talán mégiscsak kitoloncolták Ciprusról.



„Néhány napja értesültünk arról, hogy a játékost letartóztatták a nicosiai repülőtéren, és egyes értesülések szerint Egyiptomba szállították. Tényleg nincs más információm arról, hogy mi történt vele”


– zárta mondandóját az Esteghlal elnöke.



2023. szeptember 9.


Miután két országban is aláírt, de végül nem maradt, így ideje volt olyan csapatot találnia Wardának, amelyben futballozhat is. Miután vissza kellett térnie Egyiptomba, így a Pharco FC-hez csatlakozott, ahol egyéves szerződést kötött. Még aznap a játékos édesapja elárulta, hogy fia ajánlatot kapott az alexandriai Ittihadtól is, attól a klubtól, amelyben 2015-ben kölcsönben szerepelt, de ő inkább a Pharco mellett döntött. Így aztán jelen tudásunk szerint a korábbi válogatott játékos megtalálta új állomáshelyét, ahol talán valóban meg is kezdi majd a szezont. Lesz egy hete megismerkedni a csapattársakkal, mert az egyiptomi bajnokság csak szeptember 18-án kezdődik.



Kiemelt kép: Amr Warda Instagram