„Zalaegerszegen sosem kételkedtek a munkámban” – interjú Nuno Campossal, a ZTE vezetőedzőjével

– Húsz éven át dolgozott együtt Paulo Fonsecával. Nehezen ment az elválás?

– Valóban nagyon hosszú időt töltöttünk együtt, sok kihívásnak kellett megfelelnünk, szerencsére sikerből is kijutott bőven, együtt váltunk egyre jobbá. Közösen döntöttünk végül úgy, hogy elválnak útjaink, leginkább azért, mert készen álltam arra, hogy nagyobb felelősséget vállalva önállóan dolgozzam. Ettől függetlenül Paulóval ma is nagyon jó barátok vagyunk.

– Egy ideje már érlelődött önben a gondolat?

– Igen, azt éreztem, hogy annyi másodedzőként eltöltött év után meg kell tapasztalnom, milyen, amikor vezetőedzőként én döntök. De ez valahol egy természetes fejlődési folyamat, 2021-ben eljött az ideje annak, hogy erre az útra lépjek.

– Nagy kluboknál dolgoztak együtt, mint a Porto, a Sahtar vagy a Roma. Visszatekintve, melyik munkájukat véli a legnehezebbnek?

– Mindegyik más volt. Portóban mindig rendkívül magasak az igények, csak a kiválót fogadják el. A Sahtarnál különleges politikai helyzet és speciális személyes viszonyok uralkodtak, Rómában folyamatos nyomás alatt kellett dolgozni. Talán Portóban volt a legnehezebb, mert nem volt még akkor annyi tapasztalatunk, persze az ukrajnai munkát is megnehezítette a politikai környezet. De mindenhol sikerült sok jót véghez vinnünk, ezért alkalmazhatott bennünket a Sahtar után a Roma. A donyeckiekkel három bajnoki címet és három kupát nyertünk, a Bajnokok Ligájában is egész jól szerepeltünk, a 2017–2018-as szezonban úgy jutottunk be a nyolcaddöntőbe, hogy a csoportkörben 2–1-re legyőztük a Manchester Cityt. Felejthetetlen időszak volt.

– Arra lehet felelni, hol érezték magukat a legjobban?

– Mindenhol nagyon jó volt. A Portóval elhódított Szuperkupa azért különleges, mert az volt edzőként az első címünk. A Sahtarral le tudtuk taszítani a Dinamo Kijevet a trónról, ha a Szuperkupát is ide vesszük, a három év alatt a lehetséges kilenc címből hetet megnyertünk. A Romával egy igen sokat követelő, strapás bajnokságban kellett helytállnunk, a Pacos Ferreirával mindjárt dobogón zártunk, ami fantasztikus sikernek számított, a Braga velünk a kispadon ötven év után nyert Portugál Kupát. Vezetőedzőként pedig kupadöntőt vívhattam Portugáliában a Tondelával. Mégsem a címekre vagy a győzelmekre emlékszem vissza a legnagyobb örömmel, hanem az emberi kapcsolatokra, amelyeket kialakítottunk.

– Ha már az emberek. Sok nagy játékossal dolgozhatott együtt, az itthon is ismertnek számítók közül örülnék, ha néhányra külön is kitérne. Az egyikük Ricardo Quaresma a Portóból. Innen a távolból mindig extravagánsnak tűnt, persze hatalmas tehetséggel megáldva.

– Született talentum. Őstehetség, aki egymaga képes meccseket eldönteni. Hihetetlen technikai tudással volt megáldva, számos olyan gólt szerzett pályafutásában, ami után azt kérdeztük egymástól, „ezt meg hogy?”

– Valamiért mégis az az ember érzése, hogy még több volt a karrierjében. Lehet, hogy azért nem jutott az egyetemes futball csúcsára, mert nehéz ember?

– Egyáltalán nem az. Nagyon könnyen lehetett vele bánni. Mindig is végtelenül profi futballista volt. Egyébként soha senkivel nem adódott problémánk, mert mindenki elismerte a szakértelmünket. Ha egy játékos azt érzi, az edzője érti a dolgát, tisztelni fogja. Minket mindenhol tiszteltek.

– Mégis, hogyan kell egy szupersztárhoz viszonyulni? Mi benne a legnehezebb?

– Egyedül akkor nehéz velük, ha nem játszanak. Az szülhet problémát. De éppen azért, mert elképesztően profik, általában megértik a döntést, azt is, hogy mit akarunk tőlük. És mert annyira tudnak futballozni, könnyű velük dolgozni.

– Máshogy kell azért hozzájuk közelíteni?

– Igen. De mindegyikük más. Valamikor a családról kell velük beszélgetni, máskor a napi rutinjukról ahhoz, hogy eljuss a lelkükhöz, hogy kapcsolódni tudj hozzájuk. Előfordult, hogy nagyon közel kerültem egy-egy játékoshoz, máskor nagyon nem. A pálya más, ott meg kell felelni a taktikai követelményeknek. Elsősorban azonban emberek a futballisták,. meg kell őket érteni. A gondjaikat, a gondolkodásmódjukat, hogy mit éreznek. Nem az a típusú tréner vagyok, aki úgy áll hozzájuk, hogy „ezt kell csinálnod, mert azt mondtam, és mert én vagyok az edző”. Én meggyőzni igyekszem őket afelől, hogy amit teszünk, ahogyan dolgozunk, az neki és a csapatnak is a lehető legjobb. Ily módon a sztárokkal is könnyebb egyébként bánni.

(Forrás: ztefc.hu)

– Egy pályaedző jellemzően azért közelebb kerül a játékosaihoz?

– Helyzet- és személyiségfüggő. Én asszisztens edzőként is kicsit vezetőedzőként viselkedtem velük. Előfordult, hogy a legjobb barátjuk voltam, máskor a főnök. Valahol azért muszáj a távolságot megtartani, de szerintem ezt a kezdetektől éreztem, ez valahogy jött belőlem.

– Egy másik érdekes figura Fred, akivel a Sahtarban dolgozhatott együtt. 2018-ban mindkét manchesteri klub nagyon meg akarta szerezni, a brazil középpályás végül a Unitedet választotta. Hol szerették, hol nem az Old Traffordon, hullámzóan is teljesített, és én eközben mindig azt éreztem, ha a minden szempontból sokkal stabilabb, Pep Guardiola irányította Citybe igazol, világklasszissá érik. Mit gondol?

– Először is azt, hogy Fred elképesztő futballista. Technikailag csodásan képzett, roppant dinamikus, intenzíven játszó, labda nélkül kellően agresszív középpályás. Valóban mindkét manchesteri klubba mehetett volna, de sok mindenen múlik, kit választ a játékos. Sokszor apróságokon. Igen, előfordulhat, hogy ha Fred Guardiolánál, a világ egyik legjobb edzőjénél futballozhat, másképp alakul a karrierje. A United hatalmas klub, más dimenzió, amikor például a Romával ellenük játszottunk az Európa-liga elődöntőjében, amelyből ők kerültek ki győztesen, azt lehetett érezni, nekik ez nem is olyan nagy szám. Mert nekik a BL színpadán van a helyük. De ha egy ekkora klubban nem úgy mennek a dolgok, nehéz változtatni. És Fred a United elég viharos időszakában szerepelt az Old Traffordon.

– Abban az El-elődöntőben Rómában Edin Dzeko is gólt szerzett. Azért érdekelne róla a véleménye, mert szerintem sok olyan képessége van, ami miatt Robert Lewandowskival említhetnénk egy napon, mégsem szokás.

– Más típusok. Lewandowski mozgékonyabb középcsatár, persze mindketten topjátékosok, és hihetetlenül gólérzékenyek. Dzeko rendkívül intelligens futballista, az a fajta komplett center, aki bárhonnan, bárhogy képes betalálni, jobbal, ballal, fejjel. Igazi profi, minden részletre odafigyelve éli az életét, ezért tud lassan negyvenévesen is ezen a szinten játszani. Mindemellett pedig nagyon jó ember, ezért is lehetett nagyon jó a kapcsolatunk.

– Van még valaki, aki mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ő Szoboszlai Dominik egykori liverpooli csapattársa, Diogo Jota. A Pacos Ferreirában dolgozhatott vele fiatal korában. Bizonyára letaglózta tavalyi halálhíre.

– Megdöbbentem. Amikor meghallottam a hírt, úgy éreztem, minden összedől körülöttem. Nagyon nehéz egy ilyen tragédiát feldolgozni. Ma is inkább barátként gondolok rá, mintsem a játékosomként. Tizenkilenc éves korában jött fel az ifiből, az első felnőtt futballbeli tapasztalatait nálunk szerezte meg. Ritka az olyan versenyző alkat, mint ő. Őrült mód nyerni akart, minden helyzetben. Mindig fejlődni akart, ezért aztán rendkívül koncentráltan edzett és futballozott, nagyon alázatosan. Minden edző ilyen játékost akarna magának.

– Öt éve immár, hogy nem „csak” edző, hanem vezetőedző. A portugál Santa Clarát irányíthatta először, de nem sok időt hagytak megvalósítani az elképzeléseit. Mit gondol, hibázott a klub, amikor elég hamar menesztette? Csak mert itt az élő példa, a Zalaegerszeg, ahol szintén nem kezdett jól, de bíztak önben, hagyták dolgozni, és tessék, elkezdett beérni a munka gyümölcse.

– Valóban nem hagytak nekem időt a Santa Claránál, de adódott néhány nehezítő körülmény, szóval én is menni akartam. Sok klubban, ha nincs mindjárt eredmény, elkezdenek aggódni. Zalaegerszegen valóban nem rajtoltunk jól, de hittek bennem, ezt nyomatékosították is, és ha mindenki érzi ezt a fajta nyugalmat, stabilitást, az eredmények is elkezdenek jelentkezni. Zalaegerszegen sosem kételkedtek a munkámban. Mindenki értékeli azt a klubban, amiért én hálás is vagyok. Tényleg az a legfontosabb, hogy higgyünk a projektben. Én felelek a részletekért, nekem kell a játékosokat fejleszteni, még jobbá tenni, belőlük csapatot gyúrni. Ehhez azonban kell egy kis idő. És kellenek a tiszta fejek. Az, hogy ne essünk kétségbe. Ezért tudtunk idővel elindulni felfelé. Ha általánosságban beszélünk, minél jobbak a játékosaid, annál jobb eredményeket tudsz elérni, és szerintem mi Zalaegerszegen képesek leszünk sikeresen dolgozni.

– Azért kíváncsi lennék, mi volt az első reakciója, amikor meghallotta, hogy Magyarországra jöhet edzősködni.

– Ha hiszi, ha nem, ismertem az NB I-et, És kompetitív ligának gondoltam. Ettől még meglepett a felkérés, már csak azért is, mert nem ismertem Damiant és Andrest, a két elnököt. De tetszett, amit felvázoltak, hogy szerezzünk meg fiatal játékosokat, őket tegyük minél jobbá, aztán igyekezzünk őket értékesíteni, így garantálva a klub működését. Ambiciózusnak tűntek, mégis reálisan gondolkodó vezetőknek. A Flamengóban dolgoztam előtte, vissza akartam azonban térni Európába, és a ZTE jó lépésnek tűnt.

(Fotó: Franco De Franceschi/ztefc.hu)

– Lement több, mint húsz forduló a bajnokságból, tiszta képet kaphatott az NB I-ről. Mi az, ami elnyerte a tetszését?

– Az intenzitása, hogy akkora a verseny. Minden meccs kiegyenlített, akár az utolsó is megverheti az elsőt.

– Miben kellene mielőbb fejlődnie?

– Taktikai szempontból feltétlenül. Azt látom, ha egy csapat gólt szerez, borul minden, mindjárt nem olyan szervezett a játék, öten támadnak, öten védekeznek, nincs már meg az az egységes mozgás, szóval a meccsek érzelmi menedzselésében lehetne előrébb lépni. 

– Melyek az ön legfontosabb alapelvei, ha a játékról van szó?

– Először is, szervezettnek kell lenni. Ugyanakkor bátran játszani, kezdeményezően, a földön tartva a labdát. Tudnunk kell, mit akarunk akkor, ha nálunk van a labda, és akkor, ha nincs. Az identitásunk része kell, hogy legyen, hogy nyomás alatt is tudjuk, mi a teendő. De az a csapat akarunk lenni, amelyik labdával irányítja a meccseket.

– Jó úton járnak?

– Szerintem jó focit játszunk, úgy hallottam, ezt mások is elismerik. Ha a szurkolók a nevemet skandálják, az örömmel tölt el. De a leglényegesebb, hogy a játékosok a legjobb énjüket mutassák. Folyamatosan próbáljuk őket fejleszteni, a lehető legjobbá tenni, leginkább pedig lerakni a jövő alapjait.

– Mi lenne idén a cél?

– Az első osztályban maradni. Ez az elsődleges szempont. Azon túl pedig az, hogy jó futballt produkáljunk. Más gondolkodás indult el Zalaegerszegen, mindenkinek alkalmazkodni kell hozzá. De ha jól játszunk, a futballisták pedig a képességeik legjavát nyújtják, könnyebb őket értékesíteni. A télen eladtunk négy-öt embert, ami egyszerre fájdalom és dicsőség, mert ez azért azt jelenti, mások is észreveszik, mennyire jók lettek. Röviden, a bentmaradáson és a jó focin túl minden más extra lenne.

– A Magyar Kupa újbóli elhódítása is bizonyára az lenne…

– Nálam ez úgy van, hogy mindig csak a soron következő meccs létezik. Azt kell megnyerni. Mindegy, hogy kupa vagy bajnokság, kiscsapat vagy nagycsapat elleni, hazai vagy idegenbeli találkozó, nyerni akarunk. Ezt a mentalitást akarom viszontlátni. Minden meccs egy újabb esély arra, hogy megmutassuk, milyen szépen tudunk játszani. Ez a hozzáállás nagy változást jelent szerintem a klub életében.

– A szép futballt több dél-amerikai játékossal igyekszik megvalósítani a klub, amelyik itthon ismeretlen útra lépett. Fiatal játékosokat szerződtet a világ másik végéből, neveli, tanítja, fejleszti őket, majd igyekszik jó pénzért eladni.

– Szerintem ez egy jó formája a klubműködésnek, s ennek én is a részese akartam lenni. Jól kell ehhez játékosokat kiválasztani, olyanokat, akiknek a karaktere passzol a klub kívánalmaihoz. Ha így folytatjuk, fenntartható marad a projekt.

– Portugál kapcsolatai révén nem akarna onnan is tehetségeket ide csábítani.

– Sajnos ők nagyon sokba kerülnek. Az más szint. A legjobbjaik a legerősebb ligákba igazolnak, de még az egy-két szinttel alatta lévők is elég drágák. Nekem amúgy sem a nemzetiség számít, hanem a tehetség. És hogy be tudjon illeszkedni a klubba, magáévá tudja tenni a filozófiánkat.

– A jelenlegi futballistái ilyenek?

– Olyanok szerepelnek a ZTE-ben, akik képesek azt játszani, amit látni szeretnék. Azon vagyunk, hogy ez minél jobb eredményekkel párosuljon.

Borítókép: Szekeres Péter- zaol.hu

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.