Zalai és zöld-fehér örömök a nyitányon – OTP Bank Liga, 1. forduló

Akár Batik Bence pályán nyújtott teljesítményéről is szólhatott volna a Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg összecsapása, ám a fővárosiak elvágyódó csapatkapitánya épp azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy nagyjából egy nappal a bajnoki nyitány előtt kitették őt a keretből a csapat vezetői. A történet pikantériája, hogy éppen a zalaiak csábítják nagy erőkkel, amelynek edzője, Ricardo Moniz még a korábbi, ferencvárosi időszakából jól ismeri a labdarúgót.

Legkevésbé sem Batik hiánya miatt, de jobban kezdte az összecsapást a Zalaegerszeg: a piros-feketék válogatott kerettag kapusának, Szappanos Péternek több alkalommal is védésre, vagy fohászra volt szüksége, hogy megőrizze kapuját a góltól – egy ízben például a felső léc segítette ki, egy távoli Tajti Mátyás-bombánál. A hazai szurkolók nagy kedvence, Nenad Lukics talán a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, amikor fél óra elteltével öt méterről a jobb felső sarok mellé fejelt – lezárva ezzel az első félidő érdemi történéseinek sorát. A szünet után hirtelen gólt szereztek a vendégek: a tanulóéveit éppen Kispesten töltő Gergényi Bence sokadik hatalmas bedobása okozott zavart az ellenfél védelmében, majd addig pattogott a labda a kapu előtt, míg a nigériai szélső, Meshack Ubochioma ballal a léc alá nem vágta azt, megszerezve a magyar bajnokság új kiírásának első találatát. Nem sokkal ezután egyenlíthetett volna a házigazda, azonban az izlandi futógép, Vidar Jónsson látványos gólját jogosan érvénytelenítette a játékvezetői csapat, mert a gólpasszt adó kanadai Richlord Ennin kézzel ért a labdához a támadás során. Ennél közelebb később sem került az egyenlítéshez a Honvéd, ennek pedig főként az a magyarázata, hogy a legnagyobb gólszerzési lehetőségei valahogy mindig arra a Tamás Krisztiánra jöttek ki, aki balhátvéd és péntek este is igazolta, hogy nem véletlenül nem középcsatár. A pálya másik végén Szappanos Péter jól őrizte az egygólos hátrányt, a tavalyi idény után ismét ő volt az, akit a hazaiaktól dicsérni lehetett.

A mérkőzés után a zalaiak örülhettek a három bajnoki pontnak (Fotó: Zalaegerszegi TE FC Facebook)

Régi ismerősök, mondhatni, volt osztálytársak adtak egymásnak randevút a kecskeméti Széktói Stadionban, ahol az újonc házigazda Kecskeméti TE, a másik feljutó Vasast látta vendégül az új bajnoki idény első fordulójában. A lila-fehérek 2015 májusa után játszhattak újra élvonalbeli mérkőzést, a Vasas 2018 májusát követően volt ismét hasonlóban érdekelt, és a kissé romantikus légkörű (értsd: felújítás előtt álló) arénán túl az csempészhetett némi örömöt a semleges nézők szívébe, hogy a két vezetőedző 21 magyar labdarúgót nevezett a kezdőcsapatokba – a huszonkettedik viszont aktív montenegrói válogatott.

A hazai együttesből nagyon hiányzott a tavalyi másodosztályú gólkirály, Lukács Dániel, aki ma már a Diósgyőr sikereiért tesz meg minden tőle telhetőt, de nem lehet azt mondani, hogy kizárólag az ő hiányán múlt az első negyvenöt perc tapogatózó, óvatos játéka. Az első félidőben nagy gólhelyzetekről és ziccerekről nem tudunk megemlékezni, annál inkább vitatott utóélete lesz a huszonhatodik percben történteknek, amikor a vasasos Pátkai Máté a legkiválóbb henteseket megszégyenítve, teli talppal rácsúszva vágta fel a kecskeméti Uros Djuranovicsot, Erdős József játékvezető és a VAR-szobában üldögélő kollégái azonban nem láttak okot a közbeavatkozásra. A piros lap itt még elmaradt, nem úgy a túloldalon, amikor az élete első NB I-es meccsét játszó Sági Milán a saját tizenhatosa előtt utolsó emberként szabálytalankodott a nagy helyzetben kiugró Radó Andrással szemben. A kiállítás jogosságán lehet, de nem érdemes sokáig vitatkozni, Ságinak ugyanis már volt egy sárga lapja, így mindenképp ki kellett volna állnia az eset után. Emberhátrányban megcsappantak a házigazda győzelmi esélyei, de azért arról sem lehet beszélni, hogy a Vasas hihetetlen nyomás alá helyezte volna őket: kósza távoli lövések, lecsúszó beadások, veszélytelen próbálkozások tették próbára a folytatásban Varga Bence kapust. A hosszabb és tartalmasabb kispadot kihasználva Kuttor Attila próbált sokat látott veteránokat pályára küldeni a második játékrészben, így lehetőséget kapott Feczesin Róbert, Hidi Patrik és Márkvárt Dávid is, azonban mégis a Kecskemét előtt adódott nagy helyzet a hajrában: a 10-es dresszt megöröklő Nagy Krisztián próbált túljárni Jova Levente eszén, ám a Ferencváros és a Nyíregyháza korábbi kapusa bravúrral védte a technikás középpályás fifikás próbálkozását.

Radó András (fehérben) és Szabó Alex párharca csakúgy, mint a csapataiké: döntetlen lett (Fotó: Kecskeméti TE Facebook)

Tekintve, hogy az előző idény utolsó bajnokiján is találkoztak, mondhatjuk, hogy ugyanott folytatta az Újpest és a Mezőkövesd, ahol legutóbb abbahagyta – egymás ellen. Más kérdés, hogy a két csapat májusi mérkőzése óta alaposan kicserélődtek a keretek, hogy mást ne mondjunk, a tavaly félelmetessé vált Yohan Croizet, Budu Zivzivadze, Giorgi Beridze újpesti támadótrióból tegnap egy futballista sem állt a vezetőedző, Milos Kruscsics rendelkezésére – sérülés vagy eligazolás miatt. A minőségi támadók hiányában szerkezetet váltó hazaiak ezúttal a lendületes Katona Mátyás és a tapasztalt Mezőkövesd-specialista Miroszlav Bjelos játékától várhattak gólt, de feltűnő volt, az új igazolás, Matija Ljujics veszélyes futballja is.

Az első percekben mindkét kapu előtt adódott kisebb-nagyobb lehetőség, de vagy a kapusok, vagy a VAR-szobában üldögélő bírók tettek keresztbe a gólszerzésnek, ezzel együtt élvezhető mérkőzést kaptunk. A már említett Ljujics két átlövéssel is veszélyeztett az első játékrészben, gólt mégsem ő, hanem Katona szerzett, a 22 éves támadó már tavaly is összeszorgoskodott öt gólt, ezúttal pedig egy szerencsésen megpattanó lövéssel juttatta vezetéshez övéit. A szép lassan a szurkolók által is elfogadott mali védő, Aboulaye Diaby még a szünet előtt megduplázhatta volna a lila-fehér előnyt, ám fejese a kapufán csattant, Supka Attila csapatának nagyon jókor jött a tizenöt perces szünet a félidőben. A második félidő is hazai helyzettel indult, de Bjelos ezúttal be volt oltva gólszerzés ellen, a másik oldalon viszont kezdtek magukra találni a borsodiak, és egy hármas cserét követően ki is tudtak egyenlíteni a tavalyi házi gólkirály, Marin Jurina fejelt be szépen egy szögletből érkező beadást. Az utolsó félórában aztán ismét az Újpest akarata érvényesült többnyire, többször is sikerült a vendégvédelem mögé kerülni, ám a tavalyi idényt még harmadik számú kapusként kezdő Tordai Árpád több látványos bravúrt is bemutatott. A legnagyobbat talán akkor, amikor a hosszabbításban kivédte a csereként beállt elefántcsontparti Mory Koné ziccerét, amivel elévülhetetlen érdemeket szerzett csapata pontszerzésében.

Hiába gyötörték Marin Jurinát (fehérben), ő szerezte a vendégek egyenlítő gólját (Fotó: Meder István/NSO)

Joao Janeiro személye miatt már a kezdőrúgás előtt is érdekesnek ígérkezett a Kisvárda és a Debrecen összecsapása. Mint ismert, a portugál szakember egy évvel ezelőtt még a hazai kispadra ülhetett le a Várkerti Stadionban, ezúttal már látogatóként érkezett a szabolcsi kisvárosba, nem titkoltan azzal a céllal, hogy győzelemmel rontsa el a róla ott kialakult képet. A Kisvárda a Kairat Almaty elleni magabiztos továbbjutással, kettős győzelemmel hangolt Európában, és már a csütörtöki Molde elleni összecsapásra készülve némileg tartalékos együttessel léptek pályára az NB I keleti rangadóján, többek között a tavaszt Diósgyőrben töltő Lucassal és a Kolozsvárról szerződtetett sokszoros román U-válogatott kapussal, Hindrich Ottóval a kezdőcsapatban.

Utóbbi talán némiképp túlizgulta a magyarországi bemutatkozást, hiszen bár a képességeit kevésbé tették próbára a debreceni támadók, egy-két szélről érkező beadással alaposan meggyűlt a baja. A másik oldalon Gróf Dávid több nagy védést is bemutatott, különösen Ötvös Bencének álmatlan éjszakát okozva ezzel, de Jasmin Mesanovic ziccerénél ő is tehetetlen volt, más kérdés, hogy a bosnyák támadó néhány méterről kaput sem talált ordító ziccerben. A Debrecen játéka épp olyan színtelen és szagtalan volt, mint az előző idényben bármikor, különösebb izgalmat inkább az jelentett, hogy a feltűnően hevesen játszó Kundrák Norbert össze tud-e szedni két sárga lapot az első félidőben, de a választ maga Janeiro mester adta meg a futballista korai lecserélésével: nem. A szünetben beállt az örmény testvérklubtól, a Noah FC-től átirányított balhátvéd, Saná Gomes a Lokiba, de a bemutatkozása rémálomszerűre sikerült: a hazaiak friss montenegrói válogatott szélsője, Driton Camaj előbb könnyedén átjátszotta, majd elesett mellette a tizenhatoson belül, büntetőt kiharcolva ezzel. Mivel a sértett gólra is váltotta azt, a második félidő kezdetén nagyon korán előnybe került a tavalyi ezüstérmes. A bissau-guineai bekk később is a vendégvédelem gyenge pontjának bizonyult, joggal merül fel a kérdés a teljesítménye kapcsán, vajon nem tudná bármelyik debreceni akadémista ugyanezt a szintet hozni? A 70. perc körül aztán többet is cserélt a Kisvárda, ez pedig némileg felborította a csapat addigi stabilitását, ezzel egyidejűleg pedig a DVSC is egyre több kockázatot vállalt a remélt egyenlítésért. Az addig viszonylag visszafogott teljesítményt nyújtó Dzsudzsák Balázs jó kapitányként a sereg élére állt és helyzetek kialakításával, valamint befejezéssel is jeleskedett. Sokadik Hindrich elleni csatáját végül megnyerte a veterán középpályás, és egyenlíteni tudott, de a házigazda újra magához tudta ragadni a vezetést a lengyel Rafal Makowski látványos, ám kétségkívül szerencsés fejes góljával. Talán már a lefújásig hátralévő másodperceket számolgatták a hazai szurkolók és játékosok egyaránt, amikor Janeiro egy másik cseréje, Bárány Donát került ziccerbe és lőtte ki a rövid alsó sarkot kiegyenlítve ezzel a mérkőzés állását.

Dzsudzsák Balázs (10) és Bárány Donát volt a DVSC megmentője Kisvárdán (Fotó: DVSC Facebook)

Új időszámítás kezdődött nyáron a Paksi FC-nél, miután távozott az együttest kupadöntőig és megszámolhatatlan gólig vezető Bognár György a kispadról, valamint az az Ádám Martin, aki negyvenéves rekordot beállítva, az előző idényben 31 góllal lett a liga legeredményesebb futballistája. Helyüket a korábbi ZTE- és Kaposvár-tréner, Waltner Róbert, valamint a tavalyi kieső Gyirmótban robbantó Varga Barnabás vette át, látszólag minden probléma nélkül. Székesfehérváron is új szelek fújnak, fújdogálnak, a klub megvált a legendás Nikolics Nemanjától, de olyan korábban, mozdíthatatlannak tűnő futballistákat is hiába keresünk már a csapat keretében, mint a kapus Kovácsik Ádám vagy Kovács István. Két megújult együttes nézett tehát farkasszemet egymással a Fehérvári úti stadionban és hiába a két nemzetközi tétmeccs a piros-kékek lábában, nem tűntek gyorsabbnak, frissebbnek az idényt csak most kezdő tolnaiaknál.

A hazaiaknál különösen egy nyári érkező, Bőle Lukács volt elemében, többször is összekavarta a fehérvári védekezés szélső pilléreit, a túloldalon Kenan Kodro rúghatott volna több gólt is, ha jobban koncentrál a befejezéseknél. A hajrához érve aztán megszerezte a vezetést a Paks: Varga kapott remekbeszabott kiugratást a középpályáról, eltolta a labdát a kapus mellett, majd higgadtan az üres kapuba gurított. 1–0, úgy tűnik, megvan a tökéletes Ádám-utód! A fordulás után Kodro gyorsan egyenlíthetett volna a tétova hazai védők gyűrűjében, de nem tudott, válaszul kettőre növelték előnyüket az atomvárosiak, miután Windecker József érkezett jól a második hullámban, és püfölt a kapuba egy lecsorgó labdát. A gólt eredményező támadás látványos volt, a befejezéshez némi szerencse is kellett, különösen, mert a menteni igyekvő, ukrán szűrő, Jehven Makarenko valamiért elesett, mielőtt blokkolhatott volna. Kétgólos hátrányban több cserét is végrehajtott Michael Boris, a Fehérvár pedig szinte egykapuzni kezdett, 13 lövést és 14 szögletet könyvelhettek el Fioláék a második negyvenöt percben, azonban teljességgel hiába, gólt nem tudtak szerezni, pedig nagyobbnál nagyobb helyzeteik adódtak.

Olykor a fehérvári túlerő sem volt képes megállítani az ezúttal is remeklő Szabó Bálintot (27) és társait (Fotó: Paksi FC Facebook)

A Ferencváros és a Puskás Akadémia vasárnap esti rangadóját meglehetősen eltérő előjelekkel várta mindkét csapat, hasonlóság abban volt, hogy nemzetközi kupaszereplőként érintettek voltak a hétközi európai kupafordulóban. A Ferencváros, mint ismert, eposzba illő győzelmet aratott a pozsonyi Slovan vendégeként a Bajnokok Ligájában, a PAFC ezzel szemben nem tudott faragni a háromgólos hátrányán a portugál Vitória Guimaraes ellen, ráadásul legalább három alapemberét is elveszítette Nagy Zsolt, Szolnoki Roland és Luciano Slagveer személyében. A hazaiaknál Sztanyiszlav Csercseszov olyanoknak is a kezdőcsapatban adott lehetőséget, akik idén eddig kevesebbet szerepeltek, közülük is a leginkább talán az argentin Carlos Auzqui szerepe volt érdekes, aki ezúttal jobb oldali szárnyvédőként kezdett, összességében felejthető hatékonysággal.

Az előzményekről, körülményekről azért is lehet bővebben értekezni, mert maga a mérkőzés kevésbé volt izgalmas, a kapuk nem forogtak veszélyben az első félidőben, a Ferencváros labdabirtoklási fölénye egyértelmű, de módfelett meddő volt. A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a felcsútiak a szinte már tőlük megszokott határozottsággal és keménységgel játszottak (lásd a korábbi FTC–Puskás mérkőzések), és ez újfent nem volt ínyére a rekordbajnoknak, sőt kis híján kapituláltak, amikor a jobbhátvéd Mohamed Mezgrani éles szögből nem találta el a zöld-fehérek üresen tátongó kapuját. Az idő előrehaladtával egyre-másra cserélte be sztárjait a népligeti együttes, beállt Adama Traoré, Tokmac Nguen és Anderson Esiti is, de a támadójáték épp olyan körülményes és lassú volt, mint előtte. A nem túl jó tempójú és minőségű futball természetesen a játék tördelésében érdekelt Puskás Akadémia számára volt kedvező, miként a csordogáló játékidő is a látogatók érdekét szolgálta. Az utolsó negyedórába lépve aztán tizenegyeshez jutottak a vendégek, azonban Artem Favorov kísérletét Dibusz Dénes és a felső léc látványos együttműködésben hárítani tudta. A mérkőzés utolsó szakaszában a házigazda totális dominanciája elmaradt, nem tudták azt a fajta nyomást kifejteni az ellenfélre, amely általában jellemző rájuk. Mégis képesek voltak kihasználni a Puskás védelmének gyakorlatilag egyetlen megingását, és a 94. perc végén Kristoffer Zachariassen fejesével sikerült megszerezniük a vezetést, valamint a győzelmet. Ha látták ezt a mérkőzést Azerbajdzsánban a Qarabag illetékesei – márpedig higgyük el, látták – akkor aligha ijedtek meg a Ferencvárostól, ugyanakkor az is világos, hogy a IX. kerületben nemhogy az idénynek, de még a mögöttünk hagyott hétnek sem ez volt a legfontosabb mérkőzése.

Pászka is sokat tett a sikerért, a magyar játékos jegyezte végül a gólpasszt (Forrás: fradi.hu)

A forduló legjobbja

Dzsudzsák Balázs (DVSC) – A korosodó középpályás az elmúlt héten jelentős port kavart egy szurkolói ankéton tett félmondatával, mely szerint ígéretet kapott egy válogatottbeli búcsúmérkőzésre, ám mindez nem aratott osztatlan sikert a futballszurkolók körében. A Debrecenben viszont alapember, mi több, húzóember, a Kisvárda elleni őrült hajrá során csapata és az egész mezőny legjobbja volt, góllal, gólpassz értékű labdákkal és a régi önmagát idéző állandó veszélyességgel. Hatalmas kérdés, mi lesz a Lokival, ha már nem lesz, mert ahogyan tavaly, úgy fest, idén is képes különbséget jelenteni.

A forduló gólja – Rafal Makowski (Kisvárda)

A lengyel támadó középpályás egy vaktában előreívelt, mérsékelten tudatos beadásba tette bele a fejét hasonló mértékű szándékosság és irányítási képesség birtokában, mégis a forduló leglátványosabb gólját szerezte a Gróf Dávid fölött áthulló fejessel.

Kiemelt kép: fradi.hu