Zeca: az ötszázados csapatkapitány, akit klónozni kellene

Zeca: az ötszázados csapatkapitány, akit klónozni kellene

2022. ápr. 7.

Fájdalmas, nehéz időket él a kitűnő portugál középpályás, aki Görögországban, majd Dániában vált közönségkedvenccé. Zeca élete megsínylette a világjárványt, tavaly nyáron maga is átesett a fertőzésen, október elején pedig pályafutása legsúlyosabb sérülését szenvedte el. Bízik benne, hogy még ebben az idényben újra pályára léphet az FC Köbenhavn kapitányaként, csapattársai és barátai mellett dán és görög szurkolók ezrei várják vissza.


 


A Panathinaikosz és a görög válogatott rajongói, az utóbbi években pedig Koppenhága futballszerető közönsége az európai futball egyik leginkább szerethető, végtelenül szimpatikus, hihetetlenül kedves figuráját ismerhette meg Zeca személyében. A szerény, alázatos, barátságos középpályás imádja a futballt, példamutató szorgalommal edz, gyerekkorában sem akart más lenni, mint labdarúgó. Barátai, társai egyöntetű véleménye szerint több hozzá hasonló emberre volna szükség a csapatban és általában a világban egyaránt. Éles eszű, meglepően olvasott, művelt fickó, ennek megfelelően kiváló a humora, ugyanakkor a klubhűség mintaképe is. Nevelőegyesületénél 11 esztendőt töltött el, Athénben hat éven át szolgálta a Prászinoit (Zöldeket), a koppenhágai Lövernét (Oroszlánokat) ötödik éve erősíti.


Filozófiája szerint a futballban a tehetségnél többet számít a szorgalmas munka és a megfelelő hozzáállás. Tinédzserként nem kapott akadémiai képzést, viszont rengeteget grundfocizott az iskolában és az utcán a barátaival. A nyolcas, tízes poszton érzi magát a legjobban, és bár fizikai erőben, sebességben sosem volt kiemelkedő, közelít 500. profi mérkőzéséhez – ezek közül 33-at a görög válogatottban teljesített, kereken 80-at pedig a nemzetközi klubkupákban. Idolja, aki ellen volt is szerencséje futballozni, Luka Modric, akinek játéka fényesen tükrözi hitvallását, miszerint a pályán fejben kell a leggyorsabbnak lenni...


 


Éljen a grund!


José Carlos Goncalves Rodrigues 1988. augusztus 31-én született Lisszabonban. Pályafutását a helyi Casa Piában kezdte, tízévesen csatlakozott a klub utánpótlásához. 12 évesen már járt a város egyik nagy egyesületénél, a Sportingnál próbajátékon, később pedig a portugál U18-as válogatott edzőtáborába is meghívták, ám egészen 21 éves koráig nevelőegyesületénél maradt, a harmadosztályban. Gyerekkorában szülei elváltak, édesanyja egyedül nevelte őt és öccsét, szegénységben éltek: amíg anyukája dolgozott, vagy a munkától kimerülten épp aludt, a kis Carlos vigyázott testvérére. Édesanyjával a mai napig nagyon szoros a kapcsolata, mindennap beszélnek telefonon, és bár ő a szabályokkal sincs igazán tisztában, mindig követi, milyen eredményt ért el fia csapata a pályán.


 



rib5250.webp
None




 


A későn érő középpályás számára a kiugrási lehetőség 2010 nyarán jött el, a Lisszabontól 50 kilométernyire fekvő Setúbal élvonalbeli egyesülete, a Vitória látott benne fantáziát. Zeca egy idényt töltött a Sado folyó partján, csapata a 12. helyen zárta a szezont, jó hajrával elkerülve a kiesést: a kissé túlkoros újonc a 30 bajnoki mérkőzésből 26-on szerepelt, a középpályások közül ő kapott legtöbbször játéklehetőséget. Szezonbeli egyetlen góljával csapata 2-1-re legyőzte a Portugál Kupa nyolcaddöntőjében a Sportingot, Zeca az azóta komoly karriert befutott Rui Patríciót „avatta fel”. A Vitória Setúbalban csapattársa volt többek között az elmúlt három idényben Kisvárdán, a magyar élvonalban szerepelt brazil támadó Sassá, és a tavaly októberben tragikusan fiatalon, 32 esztendősen daganatos betegségben elhunyt középpályás, Tengarrinha.


 


Kalandnak indult, második otthon lett Görögország


Miközben Zeca a hazai Primeira Ligában vitézkedett, ügynöke szorgalmasan dolgozott védence karrierjének építésén, és meg is találta az utat Jesualdo Ferreira, a „Professzor” segítségével, akinek akkoriban a Panathinaikosz vezetőedzőjeként megbízható belső középpályásra volt szüksége. 2011 nyarán az athéni egyesület 350 ezer eurót fizetett a játékjogáért, melyet a következő hat idényben a portugál spíler sokszorosan megszolgált! A kezdeti, főleg nyelvi nehézségeken átlendülve – korábban soha nem volt külföldön, repülőn is életében csak egyszer ült – a gárda vezéregyéniségévé emelkedett, összesen 249-szer futott ki a pályára a zöld lóherés mezben; 2014-ben, több mint 100 mérkőzéssel a háta mögött már csapatkapitányként emelhette fel első trófeáját, a Görög Kupát az athéni Olimpiai Stadionban.


 



rib5250.webp
None


 



 


Megszerette Görögországot, ahol barátsággal fogadták. Első idényében, a 2011–2012-esben a 2004-es Európa-bajnok Kosztasz Kacuranisszal dolgoztak együtt a középpályán, az akkori statisztikák tanúsága szerint Zeca töltötte a legtöbb időt a gyepen az egész keretből (csapattársa volt ebben a szezonban Rudolf Gergely is). A következő idényekben hasonló szellemben folytatta, jutalma három bajnoki ezüst- és két bronzérem lett a csapattal a görög porondon egyeduralkodóvá vált Olympiakosz mögött. Jesualdo Ferreira távozását követően öt további vezetőedzővel dolgozott együtt Athénben, mindegyikük alapemberként számított Zecára – Görögországban a 2014–2015-ös és a 2015–2016-os idény végén is beválasztották a szezon álomcsapatába.


 


https://www.youtube.com/watch?v=RJMhvYQtWrI


Így érdemes gyorsan közönségkedvenccé válni: az Olympiakosz elleni 2011. november 19-i derbin (1-1) bevette Megyeri Balázs kapuját


 


Öt év után 2017 elején jogosulttá vált a görög állampolgárságra, melyet a szükséges vizsgákat letéve megkapott. A nemzeti csapat akkori német szövetségi kapitánya, Michael Skibbe azon frissiben meghívta a válogatottba, melyen színeiben márciusban egy Belgium elleni világbajnoki selejtezőn debütált.


 



„Egy álom vált valóra, büszke vagyok és boldog” – nyilatkozta Zeca akkoriban.



 


2018 októberében a Nemzetek Ligájában láthattuk játszani Magyarország ellen címeres mezben, Athénben 1-0-s győzelemhez segítette a görögöket, a válogatottnál azóta is alapembernek számít.


 



rib5250.webp
None




 


Didergés Dániában


Elvileg 2019 nyaráig érvényes szerződés kötötte a Panathinaikoszhoz, ám a 2017-es nyári átigazolási időszak végén befutott Zecáért egy visszautasíthatatlan ajánlat: az FC Köbenhavn 1,7 millió eurót ígért a játékjogáért a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnak, és évi egymilliós fizetést a játékosnak, akinek szerződtetéséhez a dánok legendás sikeredzője, a norvég Stale Solbakken ragaszkodott. Bár a mediterrán időjáráshoz szokott középpályás állítása szerint nehezen szokta meg az északi hideget, teljesítményén ez a legkevésbé sem látszott. Gyorsan egymásra hangolódtak, és azóta is remek párost alkotnak a középpálya közepén a helyi ász Rasmus Falkkal – kettejük közül Zeca inkább a védekezésre, Falk a támadásépítésre koncentrál.


Ahogy Koppenhágába költözött, hősünk elfogadta a portugál székhelyű, skandináv tehetségeket képző NF Academy felkérését, melynek nagykövete lett. A szervezet sportigazgatója régi barátja és a Casa Piánál egykori nevelőedzője, Joao Plantier – érdemes meghallgatni tavaly készített webináriumukat, melyben edző és játékos az utánpótlás-nevelésről, képzési módszerekről és filozófiáról értekeznek. Ahogy ebből az interjúból is világosan kitetszik, hozzáállása, személyisége alkalmassá teszi Zecát, hogy példaképként szolgáljon a felnövekvő ifjú labdarúgóknak csakúgy, mint társainak, akikkel csapatkapitányként rengeteget törődik. Teljesítménye elismeréseként a dán élvonalban 2019-ben megkapta az Év labdarúgója díjat, klubjánál pedig a 2019–2020-as idény végén az Év játékosának választották (addigra már egy bajnoki trófeával, majd egy ezüstéremmel is gazdagodott).


 


Testi és lelki fájdalmak kora


Fiatalon megismert feleségétől Zeca még görögországi légióskodása idején elvált, két gyermeke édesanyjukkal Portugáliában él, a középpályás Dániába már egyedül költözött. Ezért is viselte meg őt lelkileg komolyan a világjárvány, és az annak kapcsán bevezetett lezárások, utazási korlátozások, hiszen így a szokásosnál is kevesebbet láthatta gyermekeit. Tavaly június végén aztán őt magát is elérte a vírusfertőzés, bő két hétig nem állhatot csapata rendelkezésére.


A dán Superliga 2021–2022-es idényének július 18-i rajtjára azonban éppen felgyógyult, és természetesen kezdőként futott ki a pályára, ahogy az azt követő további tíz fordulóban is. Az október eleji 11. körben aztán a Viborg FF elleni mérkőzés hajrájában karrierje legsúlyosabb sérülését szenvedte el, elszakadt a keresztszalagja: az azóta eltelt fél év a leghosszabb idő, amit eddigi 12 élvonalbeli szezonjában kihagyni kényszerült. Sérülését mentálisan is nehezen viseli, mint legfrissebb interjújában kifejti, fájdalmas számára, hogy nem segíthet a pályán csapattársainak, de reméli, hogy még ebben a szezonban visszatérhet a pályára.


 



rib5250.webp
None




 


Az FC Köbenhavn színeiben 181 mérkőzésnél jár, még hat találkozó hiányzik a bűvös félszázas mérföldkőhöz, 500. profi meccséhez: 34. születésnapjához közeledve pályafutásával elégedett, egyéni karriercélokat már nem tűz maga elé, a koppenhágai Oroszlánokat szeretné még több trófeához segíteni. A nemzetközi porondon a Panathinaikosz színeiben három kiírásban láthattuk az Európa-liga csoportkörében futballozni, majd újabb háromban az FC Köbenhavn mezében is, többek között a Lazio, a Tottenham Hotspur, a Celta Vigo, a Girondins Bordeaux, a Celtic, a PSV Eindhoven, az Ajax Amsterdam ellen. Szerződése Koppenhágában jövő nyárig érvényes, karrierje után szívesen lenne játékosügynök, hogy tapasztalatait átadhassa a fiataloknak, tanácsadóként segítse kibontakozásukat, később pedig akár edzőként is el tudja képzelni magát. Egyelőre azonban a gyógyulásra, a visszatérésre koncentrál, hiszen klubjának, a görög válogatottnak, és persze a szurkolóknak a pályán van szükségük Zecára, ahogy neki is a játék örömére, élete e nehéz időszakának happy enddel történő lezárulására.


 




Borítókép forrása: FC Köbenhavn

Szerző

Szabados Csaba

Szabados Csaba

Szabados Csaba

Futballszakíró, 2003 óta foglalkozik újságírással. Tucatnyi médiumnál több száz cikke jelent meg, emellett a Focivilág égisze alatt futballkönyvek munkatársa, társszerzője volt. Örök kedvence az uruguayi foci, a labdarúgás mellett szívesen foglalkozik punkkal, szépirodalommal, filozófiával.