Zukály Zoltán: „Az NBA az első számú szerelem” – évzáró körkérdések 2021

– Milyen sportágat, sportágakat preferálsz, hogyan kötődsz ezekhez, mióta?



– Szerintem a sportban az a legjobb dolog, hogy perspektívát nyújt az életben, úgymond elég jól beáraz. Hadd kezdjek egy személyes sztorival. Serdülő kézilabda-játékosként azt gondoltam, jó vagyok, a közvetlen környezetem is ezt éreztette velem az általános iskolás évek alatt. Aztán egy országos bajnokságon szembejött egy srác, aki ugyancsak 13 éves volt, mint én, de akkor már vezette a felnőtt NB II góllövőlistáját. Csaba (vezetéknevet szándékosan nem írok) olyan sebességgel zúzta be a labdát a bal felsőbe – amúgy egy kínai után, hát mögött –, hogy csak pislogni tudtunk. Számomra akkor jött el először a felismerés, hogy „oké, én valószínűleg nem ebből fogok megélni.”

Ez volt az én perspektívám, de Csabának hasonlóval kellett szembenéznie, csak kettővel magasabb szinten. Merthogy juniorválogatottságig vitte, de arra már nem volt esélye, hogy a felnőtt válogatott közelébe kerüljön. Tehát voltak játékosok, akik számára tűntek ugyanolyan földönkívülinek, ahogyan számunkra ő. Két nagy ugrás az én szintemtől hozzá, aztán még kettő-három az ő szintjétől egy Nagy Laciig vagy Éles Józsiig. Az én kérdésem, vajon hány ilyen szintet kellene megugrania az egyszerű halandónak, hogy odaérjen Wayne Gretzky, Roger Federer, Pelé vagy Egerszegi Krisztina szintjére, tehát egy globálisan is népszerű sport egyértelmű legjobbjává váljon? Tízet? Húszat? Bármi is legyen a válasz, a sport pont attól szép, hogy bár ez lehetetlennek tűnik, a lehetőség szinte minden gyermek számára adott, aki labdát vagy ütőt ragad.

Egyébként összesen 12 évet kézilabdáztam, de ma már nem követem olyan elánnal a sportágat, mint régen. A világversenyeket persze azért igyekszem nézni, és amikor csak tehetem, szurkolni a mieinknek. Ha azonban arról beszélünk, hogy szurkolóként számomra mi a leglátványosabb, legérdekesebb sport, ma már inkább a teniszt, a labdarúgást, az NFL-t, és az NBA-t említeném, nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Ha újra 6-7 éves lehetnék, valószínűleg teniszütőt ragadnék a kézilabda helyett, bár ebben a sportágban nyilván még nehezebb lenne bármilyen jelentős eredményt elérni. A top 100-ba elérni majdnem olyan nehéz, mint az NBA-ben játszani, ami talán a leglehetetlenebb sport-kihívás a világon. És ha már az NBA, fanatikus Dallas Mavericks-drukker vagyok, Dirk Nowitzki volt 15 évig a kedvencem, el sem hiszem, hogy ilyen szerencséje volt a csapatnak, hogy még Dirk visszavonulása előtt ledraftolta a jó eséllyel következő európai korszakos játékost Luka Doncic személyében.

– Mi volt számodra 2021 legfontosabb pozitív vagy negatív mozzanata a kedvelt sportágadban?

– Az év két legfontosabb mérkőzése nekem a Djokovics–Medvegyev US Open-döntő, illetve az angol–olasz Eb-döntő volt, mindkettő számomra kedves végeredménnyel zárult. Az olaszoknak legalább 20 éve szurkolok, szóval az adott volt, és bár Medvegyev nincs ott a kedvenceim között, Roger Federer igen… Így talán nem meglepő, hogy még egy kicsit elodáznám az egyébként szinte biztosan elkerülhetetlen előzést, amelyet a szerb jó eséllyel már januárban végrehajthat, amennyiben tényleg beoltatta magát.

– A te szemedben ki volt az év sportolója vagy az év sportban/sport körül dolgozó személye és miért?

– Ha már bevallottam az ellenszurkolást, nehéz lenne nem Djokovicsra szavazni. 34 évesen lehozta minden idők magasan legjobb 30 feletti tenisz-szezonját, amellyel ráadásul talán csak Federer 2006-os, vagy Nadal 2010-es idénye vetekedhet. Roger 25 volt 2006-ban, Rafa pedig 24 éves 2010-ben. Ez talán kontextusba helyezi Djoker idei teljesítményét.

– Melyek voltak az év legkatartikusabb sportélményei számodra?

– Az Eb-döntőt kiemelkedően izgalmasnak találtam, hihetetlen érzés volt az olaszoknak drukkolni egy futball-világverseny fináléjában. 1994, 2000, 2006 és 2012 után ötödjére adatott meg, és nem is olyan rossz az a 3 győzelem, 2 vereség mérleg. Ennél csak az lenne jobb, ha a mieinknek lehetne drukkolni ilyen szintű meccseken, de arra még várnunk kell egy kicsit. A foci egyébként nem véletlenül foglal helyet egy külön polcon nálam. Egy kicsit újra fel kellett fedeznem, az 1990-es évek második felében és a 2000-es években sokkal közelebbről követtem, de talán a 2020-as években újra visszatalálok hozzá. Ki tudja, talán le is taszítja majd az NBA-t és a teniszt az aktuális dobogóm legfelső két fokáról.

– Ki volt az év felfedezettje nálad és miért?

– Carlos Alcaraz Garfia teniszező, aki május elején töltötte be a 18. születésnapját. Az év elejét a világranglista 141. helyén nyitotta, és a 32-en zárta, megnyerte karrierje első ATP-tornáját Umagban, amivel Kei Nisikori 2008-as sikere óta a legfiatalabb tornagyőztessé vált a touron. Ezt megspékelte egy szerintem még ennél is értékesebb US Open-negyeddöntővel, ahol sérülés miatt fel kellett adnia egy egyébként is vesztésre álló meccset a szintén nem aggastyán Félix Auger-Aliassime ellenében. Amikor igazán beleáll, Alcaraz tenyerese a legnagyobb, amit valaha láttam, szerintem Juan Martin del Potrónál is keményebben tud ütni. Jövőre nagy dolgokat várok tőle, egy-két Grand Slam-elődöntőt is akár.

– Milyen bajnokságokat követsz kiemelt figyelemmel – akár azon túl is, hogy melyikről írsz szívesen? Mit vársz ezeknek a ligáknak a tavaszától? Mi az, amire külön érdemes lesz szerinted figyelni?

– Az NBA az első számú szerelem, emellett igyekszem minden Masters és Grand Slam tenisztornát követni legalább a 16 közé érve, aztán az NFL és a calcio is nagyon érdekel. Előbbiben Patriots–Buccaneers döntőt szeretnék, a Serie A-t pedig ha lehet, nyerje már meg az AC Milan. Az NBA-ben most nagyon nehéz megmondani, ki érhet oda, van öt-hat csapat is, amelyiknek nagyjából hasonló esélye lehet májusban és júniusban. Nem tudom, mikor volt ennyi esélyes utoljára, hiszen általában az a jellemző, hogy van egy-két kiemelkedő csapat, amelyeket már jó előre nagy eséllyel várhatunk a döntőbe. Teniszben talán a következő év lehet végre az, ahol Djokovics és Nadal együtt nem tud három Grand Slamet behúzni, erre utoljára 2017-ben volt példa, de ezzel is kicsit csalunk, hiszen ott meg Roger és Rafa vitte el mind a négyet. Federer sajnos már nem fog Grand Slamet nyerni, ha egyáltalán visszatér még, így a feladat a fiatalokra, és a gúnyosan csak „haszontalan generációként” említettekre marad. (Azaz a 1989 és 1993 között születettekre, Milos Raonicra, Kei Nisikorira, Grigor Dimitrovra, vagy a közülük legsikeresebb Dominic Thiemre, így hogy Del Potro félig-meddig már visszavonult.)

– Hogyan látod a sportmédia jelenlegi trendjeit?

– Egyre nagyobb teret kapnak a podcastek, lassan-lassan itthon is, de külföldön persze még inkább. Ráadásul azt veszem észre, hogy kint egyre kevésbé erőltetik a tradicionális közvetítéséket. Azt gondolom, hogy ez lehet a jövő, és ezt a Manning-tesók Monday Night Football-ja is megmutatja most az NFL-ben (a hétfői meccset a Manning testvérpár kommentálja, beszélgeti át két különböző helyszínről).

Az emberek szerintem már nem klasszikus közvetítésekre vágynak, hanem igazi tartalomra. Aki haladni tud a korral, és képes kielégíteni ezeket az igényeket, az sikeres marad – vagy azzá válik –, aki viszont ragaszkodik ahhoz, hogy jelentős gázsiért beültesse az exsportolót a klasszikus, drága stúdiódíszletbe, mert azt gondolja, hogy a nézőknek még mindig ez kell, az hoppon maradhat.

– Ha a Büntető olvasóinak önmagadat nem a sporton keresztül kéne elbeszélned, mit mondanál, hogyan ismerhetnek rád?

– Nem sportoló ex-sportoló, nem sportoló, főzni még nem igazán tudó hobbi séf, valaki, aki próbál saját magán dolgozni, mert sajnos egyértelműen szükség van rá. Ja igen, és a Keleten-Nyugaton című NBA-podcast társ-műsorvezetője, amire egyébként igazán büszke vagyok. Nemrég ünnepeltük az 500. adásunkat, szóval aki csatlakozni szeretett volna, az már jó eséllyel megtette. De ha esetleg még nem, mindenkit örömmel látunk.

– Ha csak egy cikkedet ajánlhatnád valakinek az oldalról, melyik lenne az és miért? 

– A legtöbb pozitív visszajelzést a Bad Boys Pistonsról írt cikkem kapcsán kaptam. Azok számára, akik szeretik az NBA-t és főleg annak történelmét, talán megéri ráfordítani néhány percet. 

– Mit üzennél a Büntető olvasóinak?

A többiek nevében is köszönöm, hogy olvasnak minket. Aki ma, a 2021-es teljesen őrült, és megkockáztatom, károsan bőséges kontent-felhozatal mellett még cikkeket akar olvasni, az tényleg cikkeket akar olvasni. Nekünk pedig valószínűleg érdemes azért dolgoznunk, hogy az ő figyelmüket a jövőben is kiérdemeljük.