30 éve született meg sokak egykori kedvence, a Focivilág – interjú az alapító Dévényi Zoltánnal

– Kereken 30 éve indult a népszerű futballhetilap, a Focivilág, egész pontosan 1993. november 11-én. Élt 2006-ig. Kezdjük a szomorú véggel. Az internet nyírta ki?

– Igen. Ha egyetlen okot kellene kiemelni, ezt nevezném meg. Mindenki számára elérhetővé váltak azok az adatok, információk, statisztikák, amelyek a lap legnagyobb értékét jelentették, így nem mi voltunk többé azok egyedüliként, ahonnan ezt megkaphatták az olvasók. Más tényezők is befolyásolták persze, például az, hogy néhány évvel az indulás után egy nagy kiadóhoz kerültünk, az Adoc-Semichez, és ott értelemszerűen elkezdtek a kiadói szempontok is érvényesülni, elsősorban gazdaságiak. Onnantól a lapot fokozatosan terhelték bizonyos plusz költségek, melyek korábban a saját kiadásban nem jelentkezetek, ezek pedig az egyre csökkenő példányszámmal együtt fokozatosan rontottak a rentabilitásán.

– 13 év után elég nehéz lehetett elengedni.

– Hát persze... Amikor 1997-ben odavittük a lapot az Adoc-Semichez, azzal a feltétellel adtuk át a kiadás jogát, hogy senki más nem szerkesztheti rajtunk kívül, illetve ha egy nap úgy dönt a kiadó, hogy megszünteti, mi visszakapjuk a címet. Futottunk is néhány kört egy másik nagy kiadónál anno, a Nemzeti Sportot is publikáló Ringier-nél, tárgyaltunk arról, hogy akár az NS hétvégi mellékleteként is megjelenhetne a folytatásban a lap, de nem csaptak le rá. Nekem is felajánlották, hogy a megállapodás értelmében vegyem vissza a kiadás jogát, de magánszemélyként nem volt erre anyagi lehetőségem. A kiadói jog végül mégis visszakerült hozzám, szóval fogalmazhatnék úgy is, nem szűnt meg a Focivilág, csak hibernáltuk.

– Feléleszthetitek valaha?

– A jelenlegi gazdasági helyzetet, lappiacot elnézve aligha. De ki tudja, mi történik a világgal 10-20 év múlva.

– Időközben is előfordult, hogy meg kellett küzdeni a fennmaradásáért?

– Igazán komolyan nem, bár volt egy „hirtelen halál”. 1993-tól 1996-ig jelent meg saját kiadásban a lap, aztán próbálkoztunk könyvalakban folytatni, háromnegyed év szünet után, 1997-ben pedig átvette az Adoc-Semic. Nagyon sok kiadványa volt az idő tájt a kiadónak, a népszerű Garfield, Pókember, Kretén újságok, később az ELLE, csak hogy néhányat említsek, és 2003-ig nagy lendülettel menetelt is a cég, mondjuk úgy, az volt a Focivilág második aranykora. Onnantól fogva viszont folyamatosan csökkent a példányszám. Ám mert saját nyomdában készült, a költségvetése viszonylag alacsony volt. Kis létszámú szerkesztőséggel, nagyon takarékosan működve, rengeteget dolgozva fenn lehetett tartani.

– No de akkor lapozzunk vissza a sokkal kedvesebb emléket nyújtó indulás pillanatáig. Mi annak a története?

– Gyerekkoromtól kezdve sportriporter akartam lenni, nyolcévesen már futballnaplókat írtam, jártam a meccsekre az édesapámmal, minden a sport körül forgott az életemben. Atletizáltam az MTK-ban, majd fociztam a Kőbányai Lombikban, ahol velem egyidőben, egy nálam pár évvel fiatalabb srác, bizonyos Hrutka János például sokkal ügyesebben tette mindezt. 1990-ben éppen a katonaidőmet töltöttem, amikor jelentkeztem az akkor induló Komlósi Oktatási Stúdióba, amelynek első évfolyama például Faragó Ricsit, Hajdú Pistit, Borbély Zolit, Suba Katát indította el a pályán, de a szolgálat miatt az előadások, a műhelyórák többségéről én hiányoztam. Amikor leszereltem, újra elkezdtem a médiasulit, Komlósi Gábor lehetővé tette, hogy ne kelljen másodszor is kifizetnem a tandíjat, de akkor már úgy éreztem, hogy más úton kell elindulnom az álmaim megvalósításához. A kapcsolatok ugyanis megmaradtak, így ennek és a gimnáziumi francia nyelvtanulásnak köszönhetően 1992 tavaszán felvételt nyertem a Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségébe, ahol rövid ideig dolgozhattam. Életem első interjúját az akkor a belga Gentben védő Petry Zsolttal készíthettem egy Ajax elleni kupamérkőzés után. Akkor már elkezdtem az NBA-vel is foglalkozni, NBA Fan Club néven bejegyzett egyesületet alapítottam, néhány hónap alatt lett 200-300 tagunk, velük a Műegyetemen rendszeresen összegyűltünk. Újságokat, könyveket, videókazettákat cseréltünk, próbáltunk minél több információt szerezni az észak-amerikai profi kosárlabdaligáról. Ennek keretében ismerkedtem meg Csizmazia Zolival, Halász Zolival és Szalay Tamással, velük közösen jött a gondolat, hogy csináljunk egy amerikai sportokról (NBA, NFL, NHL, MBL, profi boksz) szóló magazint. 22 éves voltam ekkor. Azt terveztük, ha ezt elindítjuk, később egy futballmagazint is összehozunk. Végül amellett döntöttünk, hogy bár szeretjük az amerikai profi sportokat, láttunk is a dologban üzleti lehetőséget, de mégiscsak a népszerűbb focival kell kezdeni. 1993-ban született meg a Focivilág ötlete, és azon a nyáron fénymásolt formában már meg is jelent négy lapszám. Ma már megmosolyogtató, hogy reklám híján hogyan verbuváltunk olvasótábort. Néhány évvel korábban, talán a Futball7 című lap valamilyen nyereményjáték végén megjelentette a győztesek nevét, postai címét. Körülbelül 200-250 név szerepelt a listán, mi pedig elküldtük nekik a fénymásolt Focivilág első számát. Az angol, német, francia, olasz, spanyol bajnoki eredményeket tartalmazó rovat egyébként már ekkor Topligák néven futott, azóta is büszke vagyok rá, hogy mi alkottuk meg idehaza a ma már a teljes magyar médiában használt és széles körben elfogadott kifejezést.

– Hogyan lett a fénymásolt próbaszámokból országos terjesztésben megjelenő újság?

– 200 feletti darabszámnál a fénymásolást aztán már nem lehetett bevállalni, de segítségünkre sietett Halász Zoli édesapja. András jól menő vállalkozó volt, azt mondta, van négy üzlettársa, mindannyian adnak 100-100 000 forintot, cserében egyoldalas hirdetéseket kérnek az első négy számban. Így lett félmillió forintunk, ami fedezte négy szám nyomdaköltségét. Ez már 1993 ősze. De a születés folyamata is érdekes volt. Céget kellett alapítanunk, minisztériumban lapot alapítanunk, nyomdát keresnünk. Mindezt húszas éveink elején, a nulláról indulva úgy, hogy egyikünk sem dolgozott korábban szerkesztőségben, nem készített, nem tördelt lapot, tehát semmilyen tapasztalatunk nem volt, csak határtalan lelkesedésünk. Egy hétfői nap kibéreltünk szerkesztőségnek egy kicsi, eléggé lelakott zuglói lakást, csütörtökön bevittük a még gyerekként használt íróasztalainkat, két elavult számítógépet, majd határtalan optimizmussal nekikezdtünk, hogy a összeállítsuk a 32 oldalas újságot. Két éjszaka nem aludtunk, megállás nélkül dolgoztunk a fűtetlen lakásban, de hamar kiderült, hogy ez így nem fog menni. Csúsztunk a leadással, egy héttel eltolódott a megjelenés, így a nyomda mindjárt kötbérrel indított, mi pedig egy nagy pofonnal. Kétheti kiadványként kezdtünk, mi írtuk, mi tördeltük a lapot, mi vittük le Székesfehérvárra a nyomdába, a kinyomtatott újságokat mi hoztuk el onnan az Orczy térre a hírlapterjesztőhöz, mi pakoltuk le a raklapokról, szóval valóban mindent mi csináltunk. Amikor aztán 1993. november 11-én megláttam újságárusnál az első megjelent számot, hazaérve elhánytam magam. A feszültség, a gyomorideg akkor szabadult fel valószínűleg. Nálam ez volt az öröm első megnyilvánulása… 20 000 példányban jelent meg a lap, 29 forintba került, 12 000 darab fogyott. Ezt kifejezetten jónak tartottuk. Azt gondoltuk, hogy kell valamilyen reklám is, úgyhogy 8000 Ft-ért vettünk egy szinte apróhirdetésnyi felületet a Nemzeti Sportban. Ez volt a mi reklámkampányunk.

A Focivilág magazin első (balra) és utolsó (jobbra) száma

– Mi volt a legfontosabb szándékotok a Focivilág kiadásával?

– Nem tetszett, ahogyan és amit az idő tájt olvasni lehetett a futballról itthon, nagyon kevésnek találtam az elérhető információt, a megközelítés módját. Ezek még azok az évek voltak, amikor hónapokig nyomozhattál, hogy megtudd, milyen magas, hogyan néz ki egy játékos, milyen poszton játszik, melyik csapatban. Ha nem jutottál hozzá külföldi lapokhoz, szinte semmit sem tudtál egy-egy futballistáról. Azt akartuk, hogy legyen egy tényszerű, statisztikai alapú, informatív újság, amelyik az egész világra kitekint. Az első számtól foglalkoztunk az afrikai, dél-amerikai, ázsiai futballal az európai mellett. Addigra mindannyiunknak kialakult a kapcsolatrendszere, így számos külföldi laphoz hozzáfértünk, olyanokhoz, amelyeket etalonnak tekintettünk (World Soccer, France Football, Guerin Sportivo, Don Balón, Voetbal International, Shoot, 90Minutes, Onze Mondial). De kaptunk információkat faxon is a világ minden részéből, ahogyan például kihasználtuk a technikai lehetőségeket is, 180 centiméteres parabolatükröt szereztünk, hogy külföldi meccseket nézhessünk, bújtuk a RAI teletextjét, onnan írtunk ki a Serie A eredményeit, az összeállításokat.

– A 29 forintos ár ma már ugyancsak megmosolyogtató. Olcsó lehetett még a papír…

– A papír sosem volt olcsó, a nyomdaárak már akkor is folyamatosan változtak, jellemzően mindig nőttek, főleg a papírbeszerzések miatt. Fekete-fehérben jelentünk meg, kék kísérőszínnel, szerény kivitelű lap volt a Focivilág, gyenge minőségű papíron, de abban biztosak voltunk, hogy ezt ellensúlyozza a tartalom. 1996-ban úgy éreztük, hogy szűk korlátot jelent a 32 oldal. Átálltunk a havi megjelenésre, könyvalakban, 256 oldalon a világ labdarúgása. Jól hangzott, klasszul is sikerült Jean-Marc Bosmannal és Ronaldóval a címlapon a két kiadás. 1995-ben TeleSportLap néven szombatonként színes melléklet jelent meg a Nemzeti Sportban, Komlósi Gábor vezetésével a TeleSport munkatársai írták. Nagyon megtisztelő volt, hogy Vitray Tamás személyesen kért fel minket, hogy dolgozzunk be nekik statisztikákat készítve más sportágakból is. Jól indult az együttműködés, azonban sajnos bírósági pereskedés lett a vége, a ki nem fizetett összegek a könyvsorozat, a Focivilág átmeneti megszűnését jelentették. Nehéz időszak következett, a Focivilág alapítói közül egyedül maradtam, de szerencsére hamar megtaláltam az Adoc-Semicet, tetszett nekik a múltunk, a vázolt jövőkép, így 1997 márciusában már ismét lapként folytattuk. Innentől kezdve már színes, műnyomó borítóval folytattuk.

– Idővel egyre több vendégszerző is írt a lapba, ugye?

– Többen is. Én voltam a kiadó vezetője, Csizmazia Zoli az első főszerkesztő, de ő elég hamar kiszállt, Halász Zolival vittük 1996-ig a lapot. Egyre többen kezdtek nekünk írni, sajnos nem tudom mindenki nevét felsorolni pedig szívem szerint megtenném, de kedveltek voltak az Ungvári G. A. néven író Gazda Albert publicisztikái, Zágoni Zsolti, Karácsony Zoli neve lehet még ismert a kezdeti időkből, mindig sokat jelentett Dénes Tamás véleménye, akit szintén ekkor ismertem meg. De például az 1994-es vébéről Faragó Ricsi írt nekünk, Hajdú Pisti, Knézy Jenő szintén felbukkant a szerzők között. Egyre többen olvasták a lapot, megszerették, nagyon jók voltak a visszajelzések. A kiadóhoz kerülve javultak a financiális lehetőségeink, 1998-ban jelentkezett hozzánk Harmos Zoli, akivel a legtöbb ideig dolgoztam együtt és a legtöbbet köszönhetek neki, valamint köszönhet a Focivilág is, hiszen egészen a megszűnéséig a motorja volt a lapnak, csakúgy mint Bán Tibor, Szabados Csaba, de sokat segítette a munkánkat a nemzetközi kapcsolatok terén Bazsonyi Anna, a magyar futballról egy ideig Pajor-Gyulai László is írt a lapba, valamint muszáj megemlíteni Thaly Zoltán nevét is, akinek világsztárok fotóit, a lapban megjelent poszterek jelentős részét köszönhetjük. Eleinte hangsúlyos volt a magyar vonal is, később ez visszaszorult. De 1994-ben, mondhatni megelőzve a kort, addig szokatlan statisztikai gyűjtést is publikáltunk: minden magyar bajnoki mérkőzésen jegyeztük a legfontosabb mutatókat, a kapuralövések, kaput eltaláló lövések, szerelések, labdaszerzések számát. Felismertük az induláskor, úgy nem készíthetünk lapot, hogy a magyar futballt negligáljuk. Emlékszem, a remittendát, az el nem adott példányokat kivittük a Fáy utcába, a Megyeri útra, az Üllői útra, Kispestre, ingyen lehetett hozzáférni, de alapvetően nem a magyar futballra összpontosítottunk, és nem azért, mert nem szerettük, Vasas és Fradi meccseken nőttem fel én is, hanem mert a nemzetközi labdarúgást akartuk közelebb hozni az olvasókhoz, a külföldi focinak akartunk minél nagyobb teret adni. És ha már lelátó: Mravik Gusztáv – aki egy időben a magyar statisztikai összeállításainkat készítette – akkoriban Újpesten Garami Józsefnek filmezte az ellenfeleket, megkértük, öt-öt perces felvételt készítsen a szurkolótáborokról is, abból készült Szurkolók ‘95 címmel műsoros videókazetta. De indítottunk statisztikai könyvsorozatot is Topligák címmel, mi indítottuk el az első futballmenedzser-játékot a FilmNet közreműködésével, tehát nem sokat pihentünk.

– Volt kiugróan magas eladást produkáló számotok?

– Nem. 10-14 000 példány között adtunk el az első időkben, de azok még nagyon más idők voltak a lapkiadásban. Amikor megszűntünk, valamivel 3000 példány felett jártunk.

– Láttam egy Facebook-bejegyzésben, hogy 552 lapszámotok volt. Mind megvan?

– Természetesen. Bekötve az összes példány, és egy ideje már digitálisan is az összes címlap, valamint a képanyag és a cikkek döntő többsége is.

– Biztos nem lehet rá felelni, de van kedvenc számod vagy cikked?

– 1999-ben kint jártam Berlinben Dárdai Palinál a Hertha–AC Milan BL-meccs apropóján. Emlékszem, amikor Dárdai lakásán interjúztunk, a felesége, Mónika hozta ki a kezében az öthónapos Palkót. Ennyire szalad az idő! A rengeteg nemzetközi mérkőzés, a BL-döntők, a 2000-es Európa-bajnokság ugyancsak nagy élményt jelentettek. Az 1999-es Manchester United–Bayern finálé különösen. A barcelonai illetőségű Don Balónnal, Spanyolország legismertebb futballmagazinjával nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, még egy olyan elképzelés is volt, hogy elhozzuk Magyarországra a lapot egy közös kiadásban, ahogy egyébként a korábbi bolgár válogatott csatár, Naszko Szirakov cége is megjelentette Bulgáriában. Adtak volna sztárinterjúkat, képanyagot, sok-sok tapasztalatot, innovációt. Végül nem született egyezség. No de a spanyol hetilap tulajdonosával nagyon jó viszonyba kerültünk, rész vehettünk például az European Sports Magazines ülésén (aminek most már a Nemzeti Sport is a tagja), megismerhettük a szervezet működését. A barcelonai BL-döntő után Rogelio, a Don Balón tulajdonosa elvitt minket egy exkluzív klubba, ahol a magyar szavakat hallva elsőként Varga Sándor, a kárpátaljai születésű FIFA-játékosügynök lépett oda hozzánk. Varga olyan sztároknak volt a menedzsere, mint Blohin, Kancselszkisz, Rebrov vagy Luzsnyij. Beszédbe elegyedtünk, de nem volt sok időnk, mert asztalunkhoz egymás után érkeztek a sztárok: az az idő tájt Japánban futballozó Hriszto Sztoicskov, a Barcelona csillaga, Rivaldo, a brazil szövetségi kapitány Vanderlei Luxemburgo, az RCD Espanyolt erősítő Mauricio Pochettino. Mindannyian régi ismerősként üdvözölték társaságunk tagjait, mindenki ájuldozva beszélgetett a fantasztikus BL-fináléról. Hihetetlen volt köztük lenni.

– Szintén egy Facebook-posztban elárultad, a 80. kiadás volt a legnehezebb szülés, egy Barca-mezes Figo-fotóval a címlapon 1997 áprilisából. Miért az?

– Miután odakerültünk a kiadóhoz, a megállapodás szerint továbbra is mi írtuk, szerkesztettük a Focivilágot, és betördelve, készen adtuk át a nyomdának. A kiadónak viszont nem tetszett a dizájn. Azt akarták, hogy egy általuk felkért, neves, tapasztalt tipográfus rakja össze a lapot, aki kiváló szakember volt, de arra nem volt felkészülve, hogy egy hétvége alatt 32 oldalt daráljon le, elúsztunk, késve jelentünk meg. Így az a döntés született, hogy a jövőben is a nyomtatás előtti összes műveletet inkább mi végezzük. Ekkor vette át a lapot tervezőszerkesztőként Schmidt Péter barátom, aki utána egészen az utolsó számig felelt a Focivilág arculatáért, tördeléséért.

– Terveztem megkérdezni azt is, hogy egy 1997 tavaszi szám, a borítón a Fenomén fotójával, „Exkluzív interjú Ronaldóval, a világ legjobbjával” címmel hogyan jött össze, miképpen tudtatok egy ilyen világsztárhoz közel férkőzni, de az elmondottak alapján akkor ezt a Don Balón szállította.

– Igen, a Don Balóntól sok anyagot átvettünk, magyarul csak nálunk olvashatták, nekünk engedélyezték. Addigra már olyan kapcsolat épült a spanyolokkal, hogy küldtek újságot, képanyagot is, és szabadon használhattuk a cikkeiket, fotóikat. Fizetnünk sem kellett. Annál többet fizettünk viszont egy svéd fotósnak, akire Dénes Tamás hívta fel a figyelmünket. Stellan Danielsson az egész világot bejárta, Dél-Amerikát különösen szerette, az összes argentin, brazil játékosról volt képanyaga, amit dia és papíreredeti formájában árult. Akkoriban nagyon komoly összeget, 300 000 forintot kóstált egy csomag, ami 600 képet tartalmazott. Vettünk két csomagot az évek alatt. Futballtörténeti kuriózumnak számított a gyűjteménye, az 1990-es évek összes nagy játékosát lencsevégre kapta, ott volt azon a mérkőzésen is, amikor Diego Maradona visszatért a Boca Juniorsba. De utaztunk mi is, amikor csak tehettük. Elautóztunk például Madridba a Real–Fradira is, Raúlról jó kis fotókat készíthettünk. És ha már kuriózum: a kapcsolatrendszernek hála mi közöltünk először portrét a brazil Ronaldóról 1994 februárjában, mert volt egy brazil futballt imádó barátunk, és ő jelezte, egy szupertehetség bontogatja szárnyait a Cruzeiróban, de nálunk Cristiano Ronaldo még Sporting-játékosként is borítón szerepelt, valamint mi írtunk először Lionel Messiről is az Aréna 2000 Kiadó Barcelona könyvében.

– Eleinte ultramelléklettel is szolgáltatok.

– Fiatalon én is a kapu mögé jártam Fradi-meccsekre, azt gondoltam, hiba volna a szurkolókkal nem foglalkozni. A Supertifo egy szurkolói biblia volt, nekem nagyon tetszett, ahogy az ultravilágot bemutatta, precízen dokumentálva a történéseket. Nem is tudom, ki sodorta az utunkba, de beállított egyszer hozzánk egy fiatal srác, mondván ismer mindenkit a szurkolói szcénában itthon és a Balkánon, több ezer ultrafotója van. Ő volt Radosevics Radován, akiből később sikeres üzletember lett, Radovin néven ismert borkereskedése van. Az ő nevéhez fűződött a Tribün, amikor pedig Sándor Mihály vette át a szurkolói világ feldolgozását, Fanatifo néven ment a lapban a rovat. Misit mindenki ismeri szurkolói körökben, generációk nőttek fel a szurkolói kultúráról írt cikkein. A visszajelzések alapján is mondhatom, nagyon szerették az emberek a rovatot, ilyen behatóan más nem foglalkozott a hazai ultramozgalommal. De azt hiszem, hogy minden rovatát, minden oldalát nagyon szerették a lapnak az olvasók. És mi is nagyon szerettük elkészíteni.

A Focivilág összes száma elolvasható az Arcanumon.

Kiemelt fotó: Gönczi Judit