„A Bayern uralni akarja a mérkőzést, Újpesten is hasonló utat szeretnénk járni” – interjú az Újpest edzőjével, Milos Kruscsiccsal
Az Újpest edzőjével beszélgetve kiderült, hogy nagy Bayern-szurkoló, és a München stílusának elemeit próbálja beleplántálni saját csapatába is. Megosztotta velünk, miért a négyvédős felállás mellett teszi le a voksát, illetve mit lát azokban a 20-22 éves fiatalokban, akik köré a Ferencváros elleni történelmi vereség után építette az Újpestet. A 46 éves szerb edző mesélt a tavaly nyári pánikolásáról, illetve két kulcsjátékosáról, Csongvai Áronról és Katona Mátyásról, akiket a kiesés elleni harcban nagy riválisnak számító Mol Fehérvár FC kaparintott meg.
– Hogyan jellemezné a mai Újpestet?
– Nagyon kényelmetlen csapat az ellenfelek számára, talán így. Több téren is fejlődnünk kell még, de jó úton járunk. Sok tapasztalt játékosunk elhagyta a klubot tavaly nyáron, ezért új csapatot kellett építenünk. Jorgosz Kutrumpisz, Budu Zivzivadze, Giorgi Beridze, Nikola Mitrovics – kulcsjátékosok távoztak, Yohan Croizet pedig az egész szezont kihagyta egy sérülés miatt, csak nemrég óta edz újra a csapattal.
– Kutrumpiszt leszámítva mind kreatív játékosok voltak. Úgy fest, az ő kreativitásuknak a hiánya miatt (is) gyengélkedik az Újpest.
– Nem érzem, hogy a kreativitással lenne problémánk. Engedje meg, hogy befejezzem a gondolatot. A tavaly nyári távozók helyére vegyesen szerettünk volna fiatalokat és tapasztaltabb játékosokat a csapatba építeni. Az idősebbek közé tartozik például a kapusunk, Djordje Nikolics, a fiatalabbak közé pedig Katona Mátyás tartozott, akit nagyon tehetségesnek tartottunk. Meg kellett találnunk a helyét. A szélen kezdett, de úgy éreztük, a csatár mögötti poszton is képes jól teljesíteni. Rajta kívül 20-22 éves fiataljaink voltak, vannak, mint Csongi (Csongvai Áron – őt és Katona Mátyást két hete eladták a Mol Fehérvárnak, a szerk.), aki belső védőként futballozott. Szabó Bálint szélső védőként játszott, majd a középpályán, Csoboth Kevin a szélen, és ott van Luca Mack is, aki szintén még csak 22 éves.
Igazából a Ferencváros elleni 0–6-os mérkőzés volt a fordulópont. Még azon a meccsen is kerestük a legjobb felállást, a legjobb szerkezetet. Nyártól egészen addig a meccsig kerestük önmagunkat, a lehető legjobb csapatot. Furcsán hangozhat, de az a mérkőzés sokat segített nekem, hiszen a legjobb csapat ellen tesztelhettük, hol tartunk. Rájöttünk, hogy egészen más szerkezetre van szükségünk, ezért jöhettek a friss, gyors fiatalok. Köréjük próbáltam felépíteni a vázat, amit látni szeretnék.
– És megkapta?
– Néha veszítettünk, máskor nyertünk, és látszott, hogy még mindig alakítani kell a csapatot. A belső védőpárosunk Csongvai Áronnal és Abdoulaye Diabyval nagyon fiatal volt, 22 éves mindkét játékos. Tim Hall érkezésének emiatt nagyon örülök, ő már képes lesz nagyobb rutinnal irányítani a védelmet. Elöl ugyanezt a tapasztalatot jelenti Ognjen Mudrinszki, középen pedig Vincent Onovo vagy Petrus Boumal. Nem a kreativitásra volt szerintem szükségünk, hanem a tapasztaltabb és a fiatalabb játékosok megfelelő elegyére, és úgy gondolom, ma jobban is futballozunk, mint tavaly ősszel. A tavaly tavaszt hagyjuk is, hiszen akkor olyan rutinosabb futballisták játszottak nálunk, mint az említett Beridze, Zivzivadze és Croizet. Utóbbi a nyáron keresztszalag-szakadást szenvedett, ami megrázta a csapatot, hiszen ő egyénileg is kiemelkedett.
– Ő régóta edzésben van, mik a hírek róla?
– Igen, régóta velünk edz már, és a múlt héten nagyszerű eredménnyel átment az orvosi vizsgálaton, szóval a hétvégén már leülhet a kispadra Kecskeméten. Lépésről lépésre vissza lehet építeni a csapatba.
– Határvonalként beszélt most az FTC elleni nagy vereségről, és hogy rájött, játékfelfogást kell váltani. Nem arról van inkább szó, mint egy-egy klubnál a nagyobb vereségek után, hogy akkor vészmegoldásként jöjjenek a fiatalok?
– Volt benne kockázat, igen, de igazából nem volt más választásunk. Hogy miért játszatom még mindig őket? Azért, mert azt látom rajtuk, hogy frissek, motiváltak, sokat futnak – ez nálam nagyon fontos –, és nem félnek semmitől. Odafigyelnek arra, amit mondok, ez szintén létfontosságú, és éhesek a sikerre. Amikor gólt lövünk, és látom a mosolygós arcukat, őszintén szólva repes a szívem a boldogságtól. Ha nem váltok az FTC elleni meccset követően, akkor valószínűleg engem váltanak le.
– Sikerorientáltság, motiváltság, sok futás, nyitottság az edző felé, ezeket említette. Lojalitás?
– Persze, az is fontos. Mint mondtam, odafigyelnek rám.
– Ezzel korábban akadtak gondok Újpesten?
– A korábban itt játszók is figyeltek, de úgy fogalmazom meg, hogy ez a csoportösszetétel most jóval egészségesebb.
Kruscsics fejében megfogalmazódott a gondolat, hogy lemondjon a 0-6 után (Forrás: Réti Zsolt)– Eszébe jutott a null–hat után, hogy lemondjon?
– Persze, hiszen nem voltunk egyszerű helyzetben. Rettenetes érzés volt. Ám nagyon hamar reagáltunk, és változtattunk, átvitt értelemben vérátömlesztést hajtottunk végre a csapaton. Aztán a következő meccseken már érezni is lehetett a változást. Ha most visszatekintek, teljesen őszintén úgy gondolom, hogy a Ferencváros elleni vereség sokat segített abban, hogy újjá tudjuk építeni a csapatot. Ha megnézzük, hogyan teljesítettünk tavaly ősszel az FTC ellen, és hogyan játszottunk a mostani 3–1-es vereség alkalmával, látszik, hogy több dologban is előreléptünk. Több periódusban is kiegyenlítettük a két csapat közti hatalmas különbséget, az FTC-ben ugyanis pazar légiósok játszanak, fantasztikus csapat. A tavaly őszi és a mostani meccsen is tükröt tartott nekünk az FTC, és most egészen más csapat nézett vissza benne.
– Az elején azt kértem, jellemezze a csapatát. Most arra kérem, mondja el, milyennek szeretné látni az Újpestet!
– Nagyon jól szervezettnek és nagyon agresszívnek. Rengeteg futást szeretnék látni a pályán.
– A labdával vagy anélkül?
– Labdával és labda nélkül is. A modern fociban nincs olyan, hogy csak a labda ellen, vagy csak labdabirtoklás révén vagy jó. Jónak kell lennünk a támadásból védekezésbe és a védekezésből támadásba való átmenetekben, a labdabirtoklásban és a védekezésben is. Ezért mondtam a jól szervezettséget az előbb. Az Újpest szereti birtokolni a labdát, ugyanakkor elég jók vagyunk védekezésből támadásba való átmenetben, ugyanis vannak nagyon gyors, jól cselező játékosaink. Emiatt a védekezésből támadásba átmenet fázisában elég sok gólt szerzünk. Ezt megmutattuk legutóbb a Kisvárda, előtte pedig a Vasas ellen is: gyors ellentámadásból voltunk eredményesek.
Egy szó, mint száz: mi egy olyan csapat vagyunk, amelyik a gyors átmenetekre, ellentámadásokra alapoz, ugyanakkor szeret presszingelni, vagyis nyomást gyakorolni az ellenfélre.
– Az előbb tulajdonképpen az edzői filozófiáját hallhattuk?
– Igen, ez az edzői filozófiám. A struktúránk mérkőzésről mérkőzésre megmarad, de minden egyes csapatra külön készülünk védekezésben és támadásban is. A játékosoknak tudniuk kell, a kaputól hány méterre kezdjük a védekezést, és milyen rendszerben védekezünk. Labda nélkül sokszor magas presszinggel kezdünk, vagy visszahúzódunk a felezőig. Nagyon ritka esetben kezdjük a védekezést a saját térfelünkön. Ha nálunk van a labda, fontos elv, hogy próbáljuk vertikális passzal megjátszani a társakat. A játékosok számára az is világos, hogy a kapu előtt melyik zónákat támadjuk legtöbbször, és ha elvesztettük a labdát, visszatámadunk-e agresszíven.
– Az alkalmazkodást elveti, mindig az ellenfél igazodjon az Újpesthez?
– Szeretnénk mindig a saját játékfelfogásunk szerint játszani. Ám ha például az ellenfél öt védővel áll fel, változtatnunk kell, és valamennyire igazítani a taktikát az ellenfél alakzatához. Az előzetes elemzés alapján kiderül, hogy az ellenfélnek hol van a gyengéje és az erőssége, ez alapján lehet tervezni. Persze fontos, hogy közben megmaradjon a csapat egyensúlya. Most hétvégén például a Kecskemét ellen játszunk (az interjú február 23-án készült, a szerk.), amely rendkívül szervezett, és nagyon stabil védekezésből indítja a játékot, ellene másra lesz szükség, mint előzőleg a Kisvárda ellen.
– Az újpesti klubmodellben nagyon rövid idő alatt cserélődnek a játékosok, ezzel már ön is szembesült: hogyan lehet kialakítani az állandóságot ekkora fluktuáció közepette?
– Nem egyszerű, de muszáj hozzászokni. És most már hozzászoktam. Elárulok valamit. Tavaly tavasszal nagyot meneteltünk, aztán a nyáron több játékosunk elment, sokáig várnunk kellett több átigazolásra is, többen csak későn csatlakoztak hozzánk. Ebben az időszakban egy kicsit elkezdtem pánikolni. Nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudtam, kik jönnek a távozók helyére, milyen szerkezetben tudunk majd játszani velük. Aztán a tulajdonos egyszer csak azt mondta nekem: minden rendben lesz, itt vagyok mögötted, ne pánikolj, játssz tovább a csapattal a stílusod szerint. Így tettem.
– A stílust említette: futballozott hat évet Oroszországban az FK Rosztovban, volt vezetőedző Szerbiában, Bulgáriában. Mely futballiskolát érzi közelebb magához, vannak-e ismertebb edzők, akiknek tetszik a stílusa, esetleg átvett valamit tőlük?
– A német stílus erőteljesen vonz, a Bayern München pedig a kedvenc csapatom.
– A Guardiola-féle Bayern?
– Nem, nem. Pep Guardiolának teljesen egyedi felfogása van. Az ő játékához iszonyatosan jó játékosok kellenek. Sok edző kivégezte már magát azzal, hogy a Guardiola-féle futballt akarta játszani a csapatával. Én arról a Bayern-stílusról beszélek, amely látszik a csapaton, bárki is az edzője. Hansi Flicket például nagyon kedvelem, vonz az edzői felfogása, és az a fajta mentális erő, amit a játékosoknak sugároz. A német vagy Bayern-stílusban a sok-sok presszing, futás ötvöződik a játékosok magas minőségével, és a sikerorientált mentalitással. A csapat uralni akarja a mérkőzést. Újpesten is hasonló utat szeretnénk járni.
Pep Guardiola hatással van az Újpest vezetőedzőjére (Forrás: Réti Zsolt)– Ön legtöbbször 4-2-3-1-ben játszik az Újpesttel, a dupla szűrőt időnként egyre cseréli. Bulgáriában volt, hogy a 4-3-3-at választotta a CSZKA-val. Melyik felállásban hisz a legjobban, és miért?
– Azért szeretem a négyvédős felállást, mert a 3-4-3-as vagy a 3-5-2-es rendszer jóval védekezőbb tud lenni. Hiszen ott a szárnyvédők is visszajárnak védekezni, és mindjárt ötös lánc van hátul, középen pedig hármas. Mi védekezésben legtöbbször a 4-2-3-1-et választjuk, ettől függetlenül támadásban mi is néha háromvédős rendszerre váltunk. És persze, ha a meccs dinamikája úgy diktálja, át lehet állni az ötvédős rendszerre is.
Dupla szűrővel, vagyis két védekező középpályással azért jó játszani, mert nagyobb területet tudnak lefedni védekezésben a pálya centrumában. És így hat védekező játékos is lehet a labda mögött. Szeretem a szélsőjátékot, azokat a szélsőket, akik labdaszerzésnél gyorsan elkérik a labdát, és tudnak cselezni, illetve nagy sebességgel tudnak száguldani a pályán. Szeretem a 10-es pozíciót is, illetve a csatár mögötti területet bejátszani képes támadó szellemiségű középpályásokat. Akik keresik a szabad területeket.
– A Raumdeutereket? Azokat a támadókat, akik keresik a védelem által üresen hagyott területeket, és azokat támadják, mint Thomas Müller?
– Egészen pontosan, a Thomas Müller típusú játékosra gondoltam én is, így van. Olyan játékos, akit közel lehet játszatni a csatárhoz, és be tudja játszani a vonal közötti üres területeket.
– Berta Csabával pár hete arról beszélgettünk, hogy a tulajdonosi filozófia miatt az Újpest nincs egyszerű helyzetben: a klub nem igazán vásárol játékost, legfeljebb lejárt szerződésűeket, szabadon igazolhatóakat figyel, ráadásul a közvetlen riválisai is magasabb fizetést ígérnek a játékosoknak. Ebben a helyzetben ön honnan, hogyan válogat játékosokat?
– Nem egyszerű feladat, de meg kell értenünk a klub filozófiáját. Ugyanakkor nem feltétlenül csak a lejárt szerződésű labdarúgókat keressük, a fiatal, tehetséges, feltörekvő játékosokon mindig ott van a szemünk. Persze azt nem engedhetjük meg magunknak, mint más klubok, hogy sorra vásároljuk meg a 20-as éveik második felében járó, drágább futballistákat. Ez a klub nem így működik.
Csoboth Kevin mellé meg szeretne Kruscsics egy szélsőt (Forrás: Réti Zsolt)– Hogy fest a játékoskiválasztás Újpesten, ön javasol először játékosokat, vagy a scoutoké az első szó?
– A játékosigazolásoknál hárman visszük a szakmai felelősséget: a vezető scout, az asszisztensem és én. Mi elemezzük a kiszemelt játékosokat, megbeszéljük, hogy kinek mi a véleménye, és aztán közösen döntünk, hogy kell-e nekünk az illető. Most például egy olyan futballistát keresünk, aki képes a támadó mögött játszani. Akinek jó a technikai képzettsége, előre törekszik, képes gólokat lőni, gólpasszt adni, és be tudja játszani a vonalak közti területet. Ha megvannak a kiszemeltjeink, irány a Wyscout és az InStat, ellenőrizzük a játékos teljesítményét. Végül meghozzuk a döntést, és jelzünk a tulajdonosnak, hogy szeretnénk igazolni az illetőt.
– A szurkolók számára furcsa lehetett, hogy a klub a kiesés elleni harcban közvetlen riválisnak számító Mol Fehérvárnak adta el a csapatkapitány Csongvai Áront és Katona Mátyást. Még akkor is, ha anyagilag nagyot nyert az üzleten. Ön hogyan vélekedik erről a témáról?
– Ennek az ügynek két oldala van. Egyfelől nagyon örülök nekik, hogy Újpesten az utánpótlásedzőknek, a kollégáimnak és nekem is köszönhetően annyit tudtak fejlődni, hogy felkeltsék egy tehetősebb csapat érdeklődését, és akár magasabb szinten, magasabb fizetésért tudnak majd játszani. Csongi jobbhátvédként kezdte, aztán úgy döntöttem, hogy belső hátvédként még többet tud segíteni nekünk. Taktikai értelemben nagyon képzett játékos, okos srác, a legnagyobb erőssége, hogy mentálisan nagyon jó. Nagyszerű a mentalitása, alázatos, figyeli az elemzéseket, folyamatosan fejlődni akar, emiatt hajlandó a kelleténél is többet edzeni. Gyors, és jó a párharcokban, persze vannak még területek, amiket fejlesztenie kell.
Katona Mátyás esetében örültem volna, ha hat hónapot még nálunk marad, de a Vidi azonnal szerette volna vinni őt is. Vele is nagyon sok időt töltöttünk a pályán fejlesztéssel, sokat lépett előre. Teljesen megértem a szurkolókat, ha csalódás számukra az ő távozásuk. Viszont a klub egy igen jelentős összeget kapott értük, amit hasznos célokra tud majd költeni. Most már a többi fiatal fejlesztésére kell összpontosítanunk: Varga Balázséra, Luis Jakobiéra, Luca Mackéra és Szabó Bálintéra.
– Az Eszékben játszó Ivan Fiolic a célkeresztben volt az átigazolási időszak végén. Miért nem igazolta át az Újpest?
– Igen, célkeresztben volt, figyeltük, és szerettük volna Újpestre hozni. Viszont minden nagyon gyorsan történt, néhány napunk maradt, és mi nem akartunk érzelmi alapon dönteni, alaposabban szerettük volna megfontolni az igazolását. Így végül más megoldásban gondolkodtunk, más játékost néztünk ki. Szeretnénk még balhátvédet igazolni, hiszen Nemanja Antonov egyedül játszik a posztján, nem tud pihenni, ez így nem a legideálisabb. Katona helyére is szükségünk lesz egy támadó középpályásra, de ahogy mondtam, Yohan Croizet lassan visszatér, vele nagyot erősödünk ezen a poszton. Még egy balszélsőt szívesen látnék a csapatban, mert Csoboth Kevint sem tudom mindig megfelelően pihentetni.
– Hány pont kell a bennmaradáshoz?
– Nem tudom, soha nem számolgatok, mindig az előttünk álló meccsel foglalkozom. A 2021-2022-es szezonban is borzalmasan kezdtük a bajnokságot, aztán majdnem nemzetközi kupaszereplést érő helyen végeztünk. Szóval meglátjuk, az utolsó mérkőzésig küzdeni fogunk, bármi is lesz végül a cél.
Kiemelt kép: Réti Zsolt