A precizitás klubja, avagy a Brighton a Premier League legokosabb projektje?

A precizitás klubja, avagy a Brighton a Premier League legokosabb projektje?

2025. dec. 9.

A Liverpoolhoz utazik a hétvégén a Brighton. A klub, amelynek struktúrája, financiális helyzete, játékos- és edzőkiválasztása, a futballról alkotott képe sok más egyletnek lehet példaértékű. De hogyan is működik a Brighton & Hove Albion? Mi a sikerek kulcsa? Milyen a jelenlegi játékoskeret? Egyáltalán, mire mehet idén a csapat, amelyik hetedik a Premier League-ben, és nemrégiben is csak pechesen kapott ki a listavezető Arsenalt is elkaszáló Aston Villától?

Elöljáróban nem árt talán leszögezni, továbbra is csodálatra méltó a rendkívüli precizitással felépített Brighton. A működési, illetve gazdasági modell különösen dicséretes: jellemzően olcsón vesz játékost, vagy ha valamivel drágábban is, csakis úgy, hogy meggyőződése, egy nap annál is tetemesebb összegért adhatja majd tovább.


A módszer, amivel kiválasztja jelöltjeit, továbbra is titkos, a tulajdonos Tony Bloom, aki a szerencsejáték-bizniszből gazdagodott meg, egy akkurátusan kidolgozott rendszer segítségével szűri meg a jelöltjeit, immár egy új játékosmegfigyelői és sportvezetői csapattal.


A nyáron távozott a technikai igazgató David Weir – a korábbi Everton-védő a Strasbourgban lett sportigazgató –, őt váltotta a szeptemberben brightoni sportigazgatónak kinevezett Jason Ayto, aki korábban az Arsenalnál töltötte be a sportigazgató-helyettesi pozíciót. Ayto a technikai igazgatónak jelölt Mike Cave-vel dolgozik szoros együttműködésben, a döntés persze nem elsősorban az ő kompetenciájuk, főként nem a nagy üzletek esetében: azokhoz a vezérigazgató Paul Barber, no meg természetesen az elnök-tulajdonos Tony Bloom jóváhagyása szükségeltetik. Afelől viszont, hogy a négyesből épp ki tárgyal a kiválasztott futballista képviselőjével és klubjával, leginkább az dönt, hogy kinek van a legközvetlenebb személyes kapcsolata az eladó féllel.

 

Az adok-veszekből pedig ritkán jön ki rosszul a Brighton. Sőt, olyannyira pedánsan működtetett klub, hogy az elmúlt két évben a tüchtig, rendkívül okos gazdálkodásnak hála mintegy 200 millió fontos profittal zárt.


Biztosan nem veszélyezteti a Financial Fair Play, ami a Premier League-ben a PSR (profit and sustainability rules), vagyis nem fog többet költeni, mint amennyi a bevétele. Úgy sem, hogy 2024 nyarán nagyjából 200 millió fontot adott ki új játékosokra, ami a Brightontól szokatlan pénzszórás – de csak első blikkre az. Valójában muszáj volt befektetni, és pótolni a klubban klasszissá érő távozókat, végtére is az azt megelőző két évben eligazolt Yves Bissouma (25 millió fontért), Marc Cucurella (56 millió), Leandro Trossard (21 millió), Alexis Mac Allister (55 millió), Robert Sánchez (25 millió) vagy épp Moisés Caicedo (100+15 millió font).

 

A Brighton ritkán igazol karrierje csúcsán lévő, méregdrágán megszerezhető labdarúgót, inkább fiatalokra költ, őket pedig kiegészíti tapasztalt játékosokkal, akik irányt mutatnak, jó példával járhatnak elöl, vezérként viselkednek a pályán és az öltözőben.


Így került az angol tengerpartra korábban Danny Welbeck, James Milner, és vált a csapat abszolút vezérévé Lewis Dunk.


A 34 éves angol válogatott középső védő két rövid kölcsönadástól eltekintve a teljes karrierjét a Brightonban töltötte, néhány meccsen a még harmadosztályú együttesben is pályára lépett, 2017-től azonban klubjával együtt Premier League-szereplőnek vallhatja magát. Az elmúlt héten pedig pompás mérföldkőhöz érkezett: a hétközi fordulóban az Aston Villa ellen az 500. mérkőzését játszotta a Brightonban, a Premier League-ben kereken a 280.-at. Azóta, hogy a 2017–2018-as idényben bemutatkozott az élvonalban, csak Jordan Pickford és Mohamed Szalah lépett pályára egy csapatban több PL-meccsen.


Dunk pompás indításai és keresztlabdái továbbra is a Brighton fegyvertárának fontos darabjait képezik.


De ha már a Villát említettük. Egy nagyon hosszú hazai veretlenségi széria zárult le a birminghamiek elleni vereséggel – érdekes, hogy azt megelőzően is a Villa nyert utoljára az Amexben, idén áprilisban. Kétgólos előnyt herdált el ezúttal a Brighton, de fogalmazhatunk úgy is, az Emery-legénység félelmetes feltámadást produkálva jó fél óra alatt vágott négyet. A 36. percben még 2–0-t mutatott az eredményjelző, a 78. percben már az állt rajta: Brighton–Aston Villa 2–4.


A harmadik gólt szögletből szedte be a Brighton, ami idén nagyon nem jellemző rá. Kettőt kapott csak addig (hogy mást ne mondjunk, a West Ham, a Liverpool és a Nottingham Forest egyaránt tízet). A rögzített helyzetek megoldása Yannick Euvrard szakterülete, a pontrúgás-specialistát a nyáron az Anderlechtből csábította el Fabian Hürzeler. Elégedett is lehet a belga szakemberrel:


„Nézzük meg az Arsenalt, amelyik a legjobb a rögzített játékhelyzetek utáni szituációkban. Londonban is beletelt úgy három évbe, mire ilyen jó lett benne a csapat. Szerintem mi is a megfelelő ütemben haladunk, a pontrúgások kivédekezésében kifejezetten jól állunk. A Villa ellen épp nem ment valami jól, összességében azonban elégedett lehetek azzal, ahol tartunk.”


A Villa ellen az a Jan Paul van Hecke duplázott, aki egyre markánsabb védőjátékot mutat be, és ha nagyon kellemetlenül is futballozik, egy ideje már a holland válogatottban is felfedezték képességeit. De nem csak a védőmunkáját tekintve kimagasló, a támadásépítésben is az: a teljes PL-mezőnyben messze a holland vezette a legtöbb méteren át a labdát. A hátsó alakzatból vele együtt kapós a kapus Bart Verbruggen. Idén is akadtak már emlékezetes bravúrjai: a Brentford ellen 2–1-nél a ráadás pillanataiban fogta meg a fővárosiaknak megítélt tizenegyest, de hatalmas védést mutatott be a Crystal Palace ellen is szintén a meccs végén, őrizve a 0–0-t. Az idei három clean sheetje mondjuk nem a világ, de épp három góllal kapott kevesebbet a Brighton annál, mint ami az ellenfelek lövéseinek minőségéből következett volna, ez pedig egyértelműen Verbruggent dicséri.

 

Apropó, minőség.


A Brighton is törekszik arra, hogy kvalitásból egyik poszton se legyen hiány, amelyikre már csak emiatt is oda kell figyelnie, az a jobbhátvéd pozíciója. Joël Veltman hiányában az eredetileg belső középpályás Mats Wieffer játssza azt, labdabirtoklásnál gyakorta középre zárva, ám mert Veltman is elmúlt 34, a klub egy ideje keresi már a hosszútávú megoldást. Kinézte már magának az Olympiakosz portugál légiósát, Costinhát, illetve a Rayo Vallecano igazán remek jobbhátvédjét, Andrei Ratiut, lehet, előbb-utóbb valamelyiküket meg is kaparintja.


Carlos Balebát viszont megtartani lesz nehéz, a 21 éves kameruni középpályás körül a nyáron a Manchester United legyeskedett, és ha nem is futballozik olyan ellenállhatatlanul, mint az előző szezonban, tehetsége vitathatatlan. Meglehet, az az eszement összeg, amire klubja beárazta, zavarta össze a fejét. 

Aki már rég túl van azon, hogy bármilyen külső tényező befolyásolja, az a 35 éves Danny Welbeck. A Manchester Unitedben nevelkedő center szeptember vége és november közepe közt produkált egy olyan szériát, hogy hét meccsen hét gólt hintett,


nem kevesen elkezdték az angol válogatottba bekövetelni.

 

Minden egyes játékosnál fontosabb szereplő persze az edző, azóta pedig, hogy a régivágású Chris Hughtonnal feljutott a Brighton, Bloom igyekszik a lehető legmodernebb trénereket kiválasztani – az sem baj, ha azok eltérnek az átlagtól, bizonyos értelemben extravagánsak, nehezebb emberek, vagy olyanok, akikben ott rejlik a tudás és annak megmutatásának a vágya, csak nem kapták még meg rá ezen a szinten az esélyt.


Graham Potter a svéd ligák után a Swansea-nál dolgozott közmegelégedésre, tetszetős futballt alkotva, és ha Brightonban nehezebben is jöttek az eredmények, a harmadik szezonjában a sosem tapasztalt 9. helyre vezette az Albiont (amikor egymást követő két hétvégén győzött előbb az Arsenal, majd a Tottenham stadionjában, arra azért elég sokan felkapták a fejüket). Labdabirtoklásra alapuló, hátulról építkező focival keltett pozitív meglepetést, ezt emelte még egy szinttel feljebb Roberto de Zerbi, akinek végül is hasonló feladata adódott, mint Olaszországban a Sassuolo élén: egy kiscsapattal megpróbálni borsot törni a nagyok orra alá.


Olyannyira jól sikerült, hogy az Albion történetében először európai kuparészvevő lett a Premier League-ben elért 6. hellyel. Annál is merészebb, az ellenfeleket kicsalogató, őket magas letámadásra ösztönző, de azt gyakorta átjátszó taktikával, aminek sokan a csodájára jártak. Az olaszt a jelenlegi tréner, a St. Paulival a német élvonalba jutó Fabian Hürzeler váltotta, és az elmúlt szezonbeli, eleve bravúros nyolcadik hely után idén a hetedik. Ami nemzetközi kupaindulást ér.


Ha van klub, és van projekt, amelyik megérdemelné ezt a fajta elismerést, az a hétvégén Liverpoolba látogató Brighton.



Borítókép: Fabian Hürzeler / Inews




A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Szerző

Galambos  Dániel

Galambos Dániel

Galambos Dániel

Az angol futball megszállottja, a Büntető.com angol fociért és interjúkért felelős szerzője, a Képes Sport korábbi szerkesztője, valamint a Spíler TV korábbi szakértője.