A csapat egykori játékosa támasztotta fel a Chievo Veronát
A 2000-es években a Serie A egyik biztos tagjának számító Chievo Verona három évvel ezelőtt szűnt meg, az elmúlt években nem versenyeztetett felnőttcsapatot. A klub azonban egykori emblematikus játékosa, Sergio Pellissier közbenjárásának köszönhetően 2024 őszén ismét rajthoz állhat, és reményei szerint a negyedosztályból megkezdheti a felzárkózást.
A Chievo Verona 2001 és 2019 között 17 szezont töltött el a Serie A-ban, és rögtön a debütáló idényében az előkelő ötödik helyen végzett. A sárga-kék csapat legjobb eredményének a 2005–2006-os szezon végén – a más klubokat érintő pontlevonásoknak is köszönhetően – megkaparintott negyedik helyezés számított, melyet követően a BL-selejtezőben is indulhatott.
A Chievo és Pellissier legjobb időszaka egybeesett
Az 1929-ben alapított Chievo hosszú évtizedeken át csak alacsonyabb osztályokban szerepelt, és a venetói nagyváros második számú csapatának számított az 1985-ben az olasz bajnoki címett is szerzett Hellas Verona mögött. Aztán szép lassan egyre feljebb lépdelt az olasz futball hátországában: 1975-ben feljutott az országos negyedosztályú bajnokságba, 1989-ben már a harmadik ligának megfelelő Serie C1-be nyert indulási jogot, öt esztendővel később pedig története során először feljutott a másodosztályba. A Serie B 2000–2001-es kiírásában a Torino és a Piacenza mögött elért harmadik helyezéssel 2001 őszén a Chievo fennállása első élvonalbeli szereplését harcolta ki.
Luigi Delneri csapata menet közben ősszel még vezette is a Serie A-t, végül az első szezonjában az ötödik helyen végzett.
A Chievo a későbbiekben is stabil középcsapatnak számított, amely időről időre meg tudta nehezíteni a nagyok dolgát, ráadásul a Calciopoli után kiosztott büntetéseknek köszönhetően a 2005–2006-os szezonban papíron negyedik lett, amely az egyesület legjobb eredménye. A csapat a következő szezonban ugyan kiesett az élvonalból, de azonnal visszajutott és a klub legendás játékosa, Sergio Pellissier 2019-es visszavonulásáig az első osztályban szerepelt.
A 40 évesen búcsúzó Chievo-ikon 19 esztendőn keresztül állt az egyesület alkalmazásában. Első két szezonjában még kölcsönben kisebb csapatokban szerepelt, később azonban már kirobbanthatatlan volt a Chievóból. Az egyszeres olasz válogatott csatár fénykorában, a 2007–2008-as másodosztályú idényben 22 találatig jutott, de a Serie A-ban is volt két-két 13, illetve 11 gólos szezonja. Összességében a közel két évtized alatt 517 alkalommal viselte a sárga-kékek szerelését, ezalatt 139 gólt szerzett.
A negyedosztályban sem indulhattak el
Az élvonalbeli kiesést követően a Chievo még két idényt eltöltött a másodosztályban, és mindkétszer bejutott a rájátszásba, de a koronavírus-járvány alatt elhatalmasodtak az egyesület anyagi problémái. A 2021–2022-es szezonban már nem tudták vállalni a részvételt, még a negyedosztályra sem kapták meg az indulási jogot az adótartozások miatt. A klub csődeljárás alá került, és csak ifjúsági csapatokat versenyeztetett alacsonyabb osztályokban.
„Ez életem egyik legszomorúbb napja. Sajnos véget ért annak a klubnak a története, amely oly sokat adott nekem. Minden erőmmel próbálkoztam, és nagyon reméltem, hogy újjáalakulhat a klub a negyedosztályban, azaz folytatódhat a története, de sajnos nem tudtam elérni. Azt hittem, többen készen állnak arra, hogy fellépjenek és megvédjék a futballt ebben a városban és ebben a régióban, de sajnos nem így történt. Szomorú vagyok, hogy ebben a nehéz időszakban kevés időnk volt szponzort találni. Szóval, viszlát szeretett Chievóm, mindig is te leszel életem legfontosabb klubja”
– írta Pellissier azt követően, hogy az egyesület nem kapott licencet a Serie D-re.
A Chievo legendája ezt követően 2021-ben megalapította az FC Clivensét, amely a venetói regionális bajnokságban kezdte meg szereplését.
Újra versenyezhet a Chievo
Pellissier új csapata két év alatt kiharcolta a feljutást a negyedosztályba, és az elmúlt szezonban már kilencedik helyen végzett a Serie D B csoportjában. A játékosból lett klubvezető idén nyáron 330 000 euróért megvásárolta a Chievo névhasználatának jogát, így a negyedosztály következő kiírásában a csapat már Chievo Verona néven versenyezhet. Az előzetes tervek szerint a név mellett a címer is a régi klubra fog emlékeztetni, ugyanakkor a színekben megtartják a Clivense kék-fehér összeállítását.
„Évek óta nem tudtam semminek ennyire örülni. Szerettük volna hazahozni annak a csapatnak a márkáját, amely annyi éven át volt otthonunk. Végre sikerült visszahoznunk a Chievo nevet. Minél előbb szeretnénk, ha a klub újra profi körülmények közt működne, ehhez pedig győzelmekre van szükség”
– nyilatkozta Pellissier a Chievo Verona újbóli bejegyzését követően.
Az elnök elmondása szerint az egyesületnek már 800 tagja van, akik rendszerint a Chievo korábbi játékosaiból, szimpatizánsaiból kerültek ki. A Clivense az elmúlt években folyamatos anyagi növekedésen ment keresztül, és azt remélik, hogy a fejlődés a névváltást követően is tovább folytatódhat, mivel a Chievóhoz talán könnyebb lesz szponzorokat találni.
A La Gazzetta dello Sport szerint a gazdasági partnereknek bemutatott üzleti tervben a Chievo öt éven belüli másodosztályú feljutása szerepel, középtávú célnak pedig a Serie A-s visszatérést tűzték ki.
A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője. Amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriecmagyar/
Kiemelt fotó: staticfanpage
